Igy tehát én, a ki kalandra vágytam, megnyertem, a mit ohajtottam és csak hálát adhatnék érte a reporterek istenének, ha a kaland nem került volna áldozatokba a mi részünkről is. Én ugyan szerencsésen kikerültem az ütközetből. Összes számaim érintetlenül maradtak, két vagy három horzsolást leszámítva. Csupán a 4-dik számom kalapján fúródott keresztül egy golyó.

Most már nincs egyéb tárczaczikk-tárgyra kilátásom, az Ephrinell házasságának folytatásán és a Kinko kalandjának kibonyolódásán kívül. Nem gondolom, hogy Faruszkiar úr szereplése újabb meglepetésekkel örvendeztessen meg. Igaz, hogy véletlenségekre még mindig lehet számolni, mert hiszen még öt napi útazás áll előttünk. Ide értve a Ki-Csang által okozott késedelmet, épen tizenhárom napot leszünk úton Uzun-Adából való elindulásunktól fogva.

Tizenhárom nap... Az ördögbe!... És tizenhárom számot írtam be a jegyzetkönyvembe!... Ha babonás ember volnék!...

Három óráig időztünk Csarkalikban. Az útasok többsége nem hagyta el a fekhelyét. A vasúti hivatalnokoknak elég dolguk volt a vonat megtámadtatására, a khinai hatóságok által eltemetendő halottakra és a Csarkalikban hátra hagyandó sebesültekre vonatkozó jelentésekkel. A sebesültek kellő ápolásban fognak részesülni a városban, a melyet Pan-Sao eléggé népesnek mond. Sajnálom, hogy nem láthatom.

A Grand-Transzaziatik társulata haladék nélkül munkásokat küld, hogy a vonalt kijavítsák, a távirdai oszlopokat felállítsák és negyvennyolcz óra alatt a forgalom teljesen helyre lesz állítva.

Természetes, hogy Faruszkiar úr, mint a társulat igazgatótanácsosa, tevékeny részt vett mindazon formaságok elintézésében, a melyeket Csarkalikban el kellett végezni. Nem magasztalhatnám őt eléggé. Különben közreműködéseért némileg jutalmazza őt az a tisztelet, a melylyel a pályaudvar személyzete viseltetik iránta.

Három órakor reggel Kara-Buránba értünk, a hol a vonat pár perczig időzött.

Itt vágja át a vasút Bonvalet Gábor és Orleans Henrik herczeg 1889-90-iki tibeti útazásának útirányát. Ez az útazás, mely sokkal teljesebb és veszélyesebb volt a mienknél és Páristól Párisig tartott: Berlinen, Szent-Péterváron, Moszkván, Nisnij-Nowgorodon, Permen, Tobolszkon, Omszkon, Szemipalatinszkon, Kuldsán, Csarkalikon, Batangon, Yunnanon, Hanoin, Szaigonon, Szingaporen, Ceylonon, Adenen, Suezen, Marseillen át.

Az útazók csaknem megkerülték Ázsiát és Európát.

A vonat megáll a Lob-Nor mellett négy órakor és hatkor indúl tovább. E tó, melynek partjait Pevtzov tábornok 1889-ben a tibeti expedicziójáról való hazatértében meglátogatta, nem egyéb, mint egy nagy mocsár, homokszigetekkel, melyek az alig egy méternyi mélységű vízből emelkednek ki. A vidéket, melyen a Tarim iszapos és lassú vize folyik, Huc és Gabet szerzetesek, Przsevalszkij és Carey felfedező útazók már bejárták a Davena hegyszorosig, a mely innét százötven kilométernyire fekszik déli irányban. Bonvalet Gábor és Orleans Henrik herczeg ellenben e hegyszoroson túl néha ötezer méter magasságban is tanyázván, európai útazók által még meg nem látogatott területeken keresztül elkalandoztak a nagyszerű Himalája hegyláncz tövéig.

A mi úti irányunk a Kara-Nor felé keletnek tart, a Nan-San hegyek tövében, a melyek mögött a Tsaidam régiója terül el. A vasút építői nem mertek behatolni a Ku-Ku-Nor hegyes vidékére, hanem e hegység megkerülésével építették ki a pályát Lan-Cseu felé.

Noha a táj sivár és szomorú, a vonatunk útasainak száz okuk volt nem szomorkodni. Ünnepnap virrad a szép reggellel, melynek sugarai megaranyozzák a Gobi homokját, a meddig a szem lát. A Lob-Nortól a Kara-Norig az út hossza háromszázötven kilométer, és a két tó közt fog véghez menni Ephrinell Fulk és Bluett Horáczia kisasszonynak oly váratlanúl félbeszakadt esküvője. Reméljük, hogy ezúttal semmiféle baleset nem fogja késleltetni a mátkapár boldogságát.

Az étkező-kocsit már hajnalban berendezték a szertartásra; a tanúk készen állnak ott folytatni a szerepüket, a hol elhagyták és a jegyesek is csak hasonló hangulatban lehetnek.

Tisztelendő Morse Nathaniel átadta nekünk Ephrinell Fulk úr és Bluett Horáczia kisasszony szives üdvözleteit és tudatta velünk, hogy az egybekelés kilencz órakor fog véghez menni.

Noltitz őrnagy és én, Caterna úr és Pan-Sao a kitüzött órában fegyverben fogunk állni.

Caterna úr nem tartja szükségesnek újra felölteni szinpadi jelmezét. Hasonlóképen vélekedik Caternáné is. Csak a nagy ebédre fognak átöltözködni, a melyet Ephrinell Fulk ad tanúinak és az első osztályú kocsik előkelőségeinek. Caterna úr felfújja balpofáját és értésemre adja, hogy a csemegénél nagy «meglepetésre» lehetünk elkészülve... Szerénységből nem faggatom, hogy mire.

Valamivel kilencz óra előtt megszólalt a szerkocsi harangja. Legyen nyugodt az olvasó, ezúttal nem balesetet jelzett. Víg kongása nekünk szól, a kik megint menetben vonulunk be az áldozat szinhelyére.

Ephrinell Fulk úr és Bluett Horáczia kisasszony már ott ülnek a kis asztal előtt, szemközt az egyház érdemes szolgájával; mi is elhelyezkedünk körülök.

A tornáczokon csoportosan állanak a kiváncsiak, hogy semmit se mulaszszanak el az esketési szertartásból.

Faruszkiar úr és Ghangir, a kik személyes meghivatásban részesültek, szintén megjelennek. A társaság felkel és tisztelettel fogadja őket. E két kiváló egyéniség is alá fogja irni a házassági szerződést, a mi nagy megtiszteltetés Ephrinell Fulkra nézve, mert én részemről nagyon büszke volnék rá, ha Faruszkiar uraság fényes neve a szerződésem utolsó lapján diszelegne.

A szertartás tehát újra kezdődött és ezúttal tisztelendő Morse Nathaniel befejezhette a beszédét, a mely tegnapelőtt oly sajnálatos módon félbeszakadt. Sem őt, sem a jelenlevőket nem döntötte fel másodszor is a vonatnak házasság előtti megállapodása. A beszéd végével a két jövendőbeli - mert még joguk van e jelzőre, - felkelt és a pap megkérdezte tőlük, vajjon elvállalják-e egymást kölcsönösen házastársúl.

Mielőtt Bluett Horáczia kisasszony felelt volna, oda fordúlt Ephrinell Fulkhoz és így szólt hozzá:

– Tehát annyiban maradunk, hogy a Holmes-Holme czég huszonöt százalékot kap a szövetkezetünk nyereségéből?

– Tizenötöt, - felelé Ephrinell Fulk, - csak tizenötöt.

– Ez nem volna igazságos, mivel ön harminczat engedélyezett a Strong, Bülbül és társai czégnek.

– Nos hát, mondjunk húszat, Bluett kisasszony.

– Ám legyen, Ephrinell úr.

– De csakis az ön kedvéért és mert ön kivánja, - sugja a fülembe Caterna úr.

Valóban, már szinte előre láttam azt a pillanatot, mikor az egész házasság felbomlik öt százaléknyi különbség miatt!

Végre minden elintéztetett. Mind a két czég érdekei teljesen meg vannak védve. Tisztelendő Morse Nathaniel ismétlé a kérdését.

Bluett Horáczia kisasszony száraz, Ephrinell Fulk nyers igennel válaszol, és erre az egyház szolgája kijelenti, hogy a mátkapár a szent házasság kötelékével egygyé van füzve.

Ezután a házassági szerződést aláirják, először a házasfelek, aztán a tanúk, továbbá Faruszkiar uraság és végre a jelenlevők. Legvégül a pap irja oda a nevét, és ezzel a szabályszerű formaságok sora be van fejezve.

– Most már össze vannak adva az egész életre, - mondá a szinész, szokott vállvonásával.

– Az egész életre, mint egy pár vörösbegy! - jegyzé meg Caternáné, a ki nem feledte el, hogy e madarak szerelmi hűsége közmondásossá vált.

– Khinában, - mondá Pan-Sao, - nem a vörösbegyeket, hanem a mandarin kacsákat emlegetik a hűség mintaképei gyanánt.

– Kacsa vagy vörösbegy, egészen egyre megy, - viszonzá Caterna úr, mély filozofiával.

A szertartásnak vége. Mindenki üdvözli a házaspárt, s ők visszatérnek rendes foglalatosságukhoz. Ephrinell Fulk a számadásaihoz és Ephrinellné asszonyság a kézi munkájához. A vonaton semmi se változott, csak egy házaspárral van több.

Noltitz őrnagy, Pan-Sao és én kimegyünk szivarozni az egyik tornáczra, magukra hagyván Caterna urat és nejét, a kik, úgy látszik, mintha próbát tartanának a kocsijuk szögletében. Alkalmasint ez lesz az estéli meglepetés.

A táj nagyon kevéssé változatos. Folyvást az egyhangú Gobi sivatagot látjuk, jobbra a távolban a Humboldt-hegyek azon részét, a mely a Nan-San hegységgel egyesül. Állomásokra is csak ritkán jutunk, és azok sem egyebek, mint egy-egy nyomorúlt viskócsoport, melyek közül a vasúti őrök háza úgy kirí, mint valami építészeti műemlék. Több ízben ki kell egészítenünk a szerkocsi víz- és szénkészletét. A Kara-Noron túl, a hol már néhány apróbb várost is fogunk találni, érezhetőbbé lesz a népes és munkás igazi Khina közelléte.

A Gobi-sivatag e része nem igen hasonlít a keleti Turkesztán azon régióihoz, a melyeken Kasgárt elhagyván, áthaladtunk.

Pan-Sao és Tio-King e vidékeket ép oly kevéssé ismerik, mint mi, európaiak.

Meg kell említenem, hogy Faruszkiar úr többé nem veti meg a társaságunkat és beszélgetésbe elegyedik velünk. Elhatározott szándékom, hogy e kedves, tanult, szellemes emberrel bővebb ismeretséget kötök, mihelyt Pekingbe érkezünk. Már is meghívott, hogy látogassam meg a yamenjében, akkor alkalmam lesz őt alaposan kikérdezni. Sokat útazott és különös barátságot látszik érezni a franczia hirlapirók iránt. Bizonyos vagyok felőle, hogy elő fog fizetni a «XX. Század»-ra. Előfizetési ár egy évre Párisban 48 frank, vidékre 56 frank, külföldre 76 frank.

Tehát, míg a vonat teljes gőzerővel tova robogott, egyről-másról beszélgettünk. Kasgáriát illetőleg, melynek a nevét valamelyikünk véletlenül kiejtette, Faruszkiar úr igen sok érdekes részletet beszélt el e tartományról, melyet a forradalmi mozgalmak annyira felzavartak. Ez abban az időben volt, a mikor a főváros a khinaiak hatalomvágyának ellentállt ugyan, de még nem került orosz uralom alá. A turkesztáni lázadások alatt számtalan khinait mészároltak le és a helyőrség kénytelen volt a Yanghi-Hissar erődben keresni menedéket.

A felkelések vezérei közé tartozott az az Uali-Khán-Tulla is, a kiről már beszéltem a Schlagintweit meggyilkoltatása ötletéből és a ki ideiglenesen Kasgária urává lett. A khán nagyon értelmes, de rendkívül kegyetlen ember volt. Faruszkiar egy történetet beszélt el róla, a mely fogalmat adhat a keletiek könyört nem ismerő jelleméről. Az elbeszélés így hangzik:

«Volt Kasgárban egy híres fegyverkovács, a ki Uali-Khán-Tulla kegyeit meg akarván nyerni, egy igen értékes kardot készített és megbízta tíz éves fiát, hogy azt ajánlja fel a khánnak. A fegyverkovács azt remélte, hogy nagy jutalmat fog kapni a királyi kézből. Meg is kapta. A khán, miután nagy csodálkozva megtekintette a kardot, azt kérdezte, hogy jó-e a pengéje? - «Jó!» felelé a gyermek. - «Jer hát közelebb», mondá Uali-Khán-Tulla; egy csapással leütötte a fejét és elküldte az atyjának, hozzá mellékelvén a pénzt is a kardért, melynek kitünő voltát így kipróbálta.

Faruszkiar úr teljesen jó hangsúlyozással beszélte el e történetet. De ha Caterna úr hallotta volna, aligha kért volna, hogy e tárgyat operett-szövegül dolgozzam föl.

A nap minden baj nélkül mult el. A vonat óránként negyven kilométer igen mérsékelt középsebességgel haladt, melyet azonban nyolczvan kilométernyire kellett volna fokozni, ha valaki általában hallgatna Weisschnitzerdörfer báróra. Annyi azonban igaz, hogy a khinai gépészek és fütők sehogy se iparkodtak kipótolni a Csercsen és Csarkalik közt elvesztegetett időt.

Este hét órakor a Kara-Norhoz érkeztünk és a hasonnevű állomáson ötven perczig időztünk. Ez a tó, mely csekélyebb kiterjedésű a Lob-Nornál, a Nan-San hegyekből fakadó Szule-Ho folyó vizét veszi magába. Elragadtatva néztük a lombos erdőt, mely a déli partjain terül és számtalan madárnak szolgál tanyául. Este, mikor a pályaudvart elhagyjuk, a nap már lenyugodott a homokdombok mögött, és a légkör alsó rétegeinek átmelegedése által okozott sugártörés meghosszabbítja az alkonyatot a láthatár felett.

Mihelyt a vonat elindult, azonnal asztalhoz ültünk. Az étkező-kocsi ismét visszanyerte rendes külsejét. Ma a menyegzői lakoma fogja helyettesíteni a rendes, szabályszerű ebédet. E vasúti vendégségre körülbelül harmincz utas volt hivatalos: első sorban Faruszkiar úr, a ki azonban, nem tudni, mi okból: nem fogadta el Ephrinell Fulk meghivását.

Nagyon sajnálom, mert azt reméltem, hogy jó szerencsém melléje fog juttatni.

Ekkor az jutott eszembe, hogy ez a kiváló név megérdemlene egy táviratot a XX. Század szerkesztőségéhez, a vonat megtámadtatásának és a védelem legfőbb mozzanatainak rövid megemlítésével. Soha ujdonság nem érte meg ennyire egy távirat költségeit, bármily összegre rugjanak is azok. Ezúttal nem koczkáztatom, hogy ismét sürgönyileg megdorgáljanak. Minden olynemű tévedés lehetetlen, a milyen az ál Yen-Lu mandarinra vonatkozólag történt és a mely még most is a lelkemen van. Igaz, hogy a dolog az ál-Smerdis hazájában esett meg. Ez szolgáljon mentségemül.

Elhatároztam, hogy mihelyt Szu-Cseuba érkeztünk (mert hisz addig úgy a vasúti, mint a távirdai összeköttetés helyre lesz állítva), azonnal indítok útnak egy táviratot, mely a Faruszkiar fényes nevét egész Európa bámulata tárgyává fogja tenni.

Fulk Ephrinell az ebédre vonatkozó ügyeket oly jól intézte, a mint csak a körülmények engedték. E lakomára való tekintettel Csarkalikban friss élelmiszereket vásároltak. Most már nem az orosz, hanem a khinai konyhában fogunk gyönyörködni, mely egy khinai szakács felügyelete alatt áll. Szerencsére nem leszünk kénytelenek khinai módra fapálczikákkal enni, mert a villák nincsenek a Grand-Transzaziatik vonata étkező-asztaláról száműzve.

Én Ephrinellné asszonyság mellett balról ülök, Noltitz őrnagy pedig Ephrinell Fulk mellett jobbról. A többi vendégek tetszés szerint foglaltak helyet. A német báró, a ki a jó ebédet nem veti meg, szintén a meghivottak közt van. Sir Francis Trevellyan még csak a fejét se bicczentette a meghivásra.

Az étlap a következő volt: tyúkleves bibicztojással; fecskefészek-szeletek; tengeri pók ragout; verébzúzák; sült sertésláb mártással; juhvelő, kirántott sáska; czápakopoltyú, végre gyönge bambuszhajtások lében és nenuphar-gyökerek czukorral. Mind ezen valószínütlen ételeket sao-szingi borral öblítettük le, a melyet langyosan szolgálnak föl ércz theás-kannákban.

A lakoma igen víg és hogyan is mondjam?... kedélyes, talán azzal az egy kivétellel, hogy a férj legkevésbbé se foglalkozik fiatal nejével... se viszont.

Szinészünk valóban kifogyhatatlan a tréfákban. Csak úgy ömlik ajkairól a sok, nagyobbrészt érthetetlen szójáték, vízözönelőtti anekdota és elmés ötlet, a melyeken oly jóízűen nevet, hogy lehetetlen komolynak maradni mellette. Meg akar tanúlni néhány khinai szót, és mivel Pan-Sao azt mondta neki, hogy csing-csing azt jelenti, hogy «köszönöm», most minden alkalmas és nem alkalmas időben a legbohóbb hanglejtések közt «csing-csingezik».

Aztán a franczia, orosz és khinai dalokra kerül a sor. Egyebek közt Pan-Sao elénekli a Siang-Tuo-Csinget, vagyis a «merengés dalát», a mely azt hirdeti, hogy az őszi baraczkfa virága a harmadik, ellenben a vörös gránátfáé az ötödik hold-hónapban illatozik.

A lakoma esteli tíz óráig tartott. E pillanatban a szinész és neje, kik már korábban eltüntek, újból megjelentek: az egyik kocsisnak, a másik nőcselédnek öltözve, és eljátszották a «Sonnettes»¹ czímű kis vígjátékot, bámulatos hévvel és tökélylyel. Valóban igazságos dolog lenne, ha Claretie igazgató felfogadná őket a Comédie Française tagjai közé.

Éjfélkor a mulatság véget ért. Mind visszatértünk a helyünkre. Még csak az állomások nevének a kikiáltását se hallottuk Lan-Cseuig, a mely városnak pályaudvarában, hajnali négy és öt óra közt negyven perczig időztünk.

A táj igen észrevehetően változik, a mint a vonat a negyvenedik szélességi fokot elhagyja, megkerülendő a Nan-San hegység keleti tövét. A sivatag lassankint eltünik; gyakrabban látunk falukat és a népesség sűrűsége növekszik. A homokos vidék után zöld lapályok következnek, sőt rizsföldek is, mert a szomszédos hegyek bőven bocsátják vizeiket a Mennyei Birodalom e vidékére. A Kara-Kúm kietlensége és a Gobi sivársága után nincs okunk e változás miatt panaszkodni. A Kaspi-tengertől fogva egyik sivatag a másikat érte, a Pamir fensík hegylánczainak kivételével. Innen kezdve Pekingig a Grand-Transzaziatik környéke nem szűkölködik festői szépségű részletekben, hegyes vidékekben és mély völgyekben. Belépünk Khinába, a valódi Khinába, a spanyolfalak és porczellán csészék Khinájába, még pedig a nagy kiterjedésű Kin-Szu tartomány területére. Három nap múlva elérjük útazásunk végczélját és én, egyszerű hirlaptudósitó létemre, a ki a folytonos barangolásra vagyok kárhoztatva, bizonyosan nem fogok panaszkodni az út hosszasága miatt. De annál több joggal teheti ezt Kinko, a ki a ládába van zárva, és a szép Klork Czinka, a kit a nyugtalanság emészt a Sa-Kua sugárúton levő házában.

Szu-Cseuban két óráig időzünk. A legelső dolgom az, hogy a táviró-hivatalba szaladjak. A szeretetreméltó Pan-Sao sziveskedik tolmácsomul szolgálni. A hivatalnok tudatja velünk, hogy a vonal oszlopai már fel vannak állítva, következőleg a táviró háborítatlanúl működik.

Azonnal elküldöm a «XX-dik Század»-nak a következő táviratot:

«Szu-Cseu, május 25. d. u. 2 óra 25 p.

Vonatot Csercsen és Csarkalik közt megtámadta hirhedt Ki-Csang rablócsapata; útazók támadást visszaverték, megmentvén khinai kincstárt. Mindkét részről halottak és sebesültek. Rablóvezért megölte Faruszkiar hőslelkü mongol uraság és vasuttársulati igazgató-tanácsosa, kinek neve közbámúlatra méltó.»

Ha ezért a sürgönyért nem kapok a kiadótól külön tiszteletdíjat!...

Két órai idő Szu-Cseu meglátogatására igen szűken van kiszabva.

Eddig, Turkesztánban mindig két várost láttunk egymás mellett, egy régit és egy újat. Khinában, mint Pan-Sao meg-megjegyezte, két, három vagy négy város is be van ékelve egymásba. Igy van ez pl. Pekingben is.

Itt Tai-Cseu a külső és Le-Cseu a belső város. Mindenekelőtt az ötlik a szemünkbe, hogy mind a kettőn nagy pusztulás jelei láthatók. Mindenütt tűzvész nyomai, itt-ott félig lerombolt pagodák és házak, romhalmazok, csakhogy e rombolás nem az idő műve volt, hanem a háborúé. Ez onnét van, hogy Szu-Cseu, a melyet a muzulmánok el- és a khinaiak visszafoglaltak, végig szenvedte az összes irtózatait ama barbár harczoknak, a melyek az épületek elpusztításával és minden korú és nemű lakosok lemészároltatásával végződnek.

Igaz, hogy a lakosság gyorsan kipótolja magát a Mennyei Birodalomban, sokkal gyorsabban, mint a hogy az épületek újra felemelkednek romjaikból. Igy Szu-Cseu is ismét népessé lett a külvárosaival együtt. A kereskedelem virágzik és a főútczán sétálva, számos jól felszerelt boltot látunk, nem is említve a házalókat.

Caterna úr és felesége is itt látott először egy mandarint lóháton végig menni a járókelők közt, a kik inkább félelemből, mint tiszteletből álltak sorba az útja mentén két oldalt. Előtte egy inas ment kifeszített rojtos napernyővel, mely a gazdája rangfokát mutatta.

Van itt még egy látnivaló, a mely megérdemli, hogy az útas Szu-Cseuban megállapodjék. Itt végződik a híres khinai fal.

Ez a fal innét délkeleti irányban húzódik Lan-Cseuig, azon túl ismét éjszakkeleti irányt vesz, megkerüli a Kian-Szu, San-Szi és Pecsili tartományokat és elnyúlik Pekingtől éjszak felé. Itt csak nehány toronynyal ellátott földsánczból áll. A tornyok nagy része romokban hever. De azt hittem volna, hogy összes tárczairói kötelességeim ellen vétkezem, ha meg nem tekintettem volna a legelső kinálkozó alkalommal ezt az óriási művet, mely valamennyi újkori erődítményeinket felülmúlja.

– De valóban, van-e valami haszna ennek a khinai falnak? - kérdé Noltitz őrnagy.

– Hogy veszik-e valami hasznát a khinaiak, azt nem tudom, - felelém, - de annyi bizonyos, hogy politikai szónokaink nagyon gyakran használják hasonlatképen a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál. Mivé lenne a parlamenti ékesszólás a khinai fal nélkül?