Ben Raddle közbelép

Mikor a vállalkozásba belevágtak, Ben Raddle - Jacques Ledun pontos közlése alapján - meg volt győződve, hogy nem lesz más teendője, mint az, hogy a Golden Mount kráteréből összegyűjtse az aranyrögöket, megrakassa vele a szekereket, aztán visszaforduljon Dawson Citybe. E könnyű munka elvégzéséhez elég lett volna egy hét, s azután együtt az egész vállalkozás legfennebb ha három hónapig tart. Tehát teljes jóhiszeműséggel ígérte meg Summy Skimnek, hogy már augusztus első napjaiban ismét Dawson Cityben lesznek, és éppen idejében érkeznek ahhoz, hogy a tél beállta előtt Skagwaybe érjenek, aztán Vancouverbe, ahonnan mindketten tovább utazhatnak vonattal Montrealba.

– Méghozzá micsoda vonattal! - élcelődött Summy Skim -, olyannal, amely nemcsak minket, de a Golden Mount millióit is el kell hogy bírja!... És ráadásul még mennyi poggyászt.

Csakhogy hiába hevertek milliók a kráter mélyén, ha onnan egy centet sem lehetett kihozni.

E nem várt bonyodalom miatt a tábort néhány hetes veszteglésre át kellett szervezni. Nyomkereső megtette a kellő intézkedéseket, hogy bajtársai és az állatok élelmezését biztosítsa mindaddig, amíg eljön a nap, amikor feltétlenül meg kell majd indulniok dél felé. Azt még elképzelni is őrültség lett volna, hogy a telet sátor alatt töltsék. Akármi is történjék, ha lesz, ha nem eredménye az itteni rostokolásnak, az bizonyos, hogy augusztus közepéig át kell lépniök a sarkkört. Eme időpont után a viharok és hófúvások miatt gyakorlatilag járhatatlanná válik az egész tartomány.

Az időt ezután várakozással töltik, ahhoz pedig jókora adag türelem kell. Persze az is szükségesnek mutatkozott, hogy többször megmásszák a hegyet. Sem Ben Raddle, sem Nyomkereső nem ijedt meg a fáradalmaktól, még kevésbé Jane Edgerton; így aztán nem volt kétség afelől, hogy a kráterben lejátszódó folyamatokat naponta megfigyelik.

Mindenesetre Summy Skim és Neluto tudta, mivel töltse a várakozás hosszú napjait. Majd vadászni fognak a déli és nyugati irányban elterülő mezőségen, vagy a Mackenzie mocsaras deltavidékén. Vad bőven volt, így a két szenvedélyes vadász számára az idő nem múlik majd túl lassan. De Nyomkereső már első nap figyelmeztette őket, hogy ne csavarogjanak nagyon messze a tábortól. Nyári időben az óceán partvidékén mindenféle kalandorbandák csatangolnak, s azokat okosabb elkerülni. A vállalkozás többi résztvevője horgászhat kedvére. A folyóvizek labirintusa hemzseg a haltól, úgyhogy amíg a vizek be nem fagynak, akár az egész tábort táplálni lehetett volna halhússal.

Napok teltek el, s a helyzet mit sem változott. A vulkáni tevékenység egyáltalán nem erősödött. A kráter bejáratának vizsgálata alapján Ben Raddle már első ízben megállapította, hogy a kráter kürtője a hegy északkeleti felében van; emiatt enyhébb a nyugati lejtő, az egyedüli, amelyen fel lehet kapaszkodni a kráternyíláshoz. A táborban, melyet a Golden Mount keleti lejtőjének lábánál vertek fel, jól lehetett hallani a plutónikus erők küzdésének robaját. A mérnök ebből arra következtetett, hogy a tábor felőli meredek oldal nem lehet túlságosan vastag, és Bill Stell osztotta a véleményét.

Jane Edgerton, Ben Raddle és Nyomkereső szinte naponta megmászta a hegyet, miközben a fáradhatatlan Summy Nelutóval vadászott szenvedélyesen. De egy szép napon ő is a három hegymászóhoz csatlakozott. A szenvedélyes vadász ezt bizony rosszul tette, mert erre a szeszélyes ötletére majdnem ráfizetett.

Már nem voltak messze a tetőtől, s mint először, most is mind a négyen egy szál kötélbe kapaszkodtak; Nyomkereső volt az élen, Ben Raddle hátul, kettőjük között Summy Skim, s az ő nyomában Jane Edgerton. A vulkáni kúpnak már éppen azon a részén kapaszkodtak, amelyet a kitörések alkalmával lerakódó salakszerű törmelék borított, mikor a kötél elszakadt éppen a kapocsnál, amelyet Nyomkereső igyekezett beverni. Summy, aki éppen abban a pillanatban szökellt, elvesztette az egyensúlyát és a nehézkedési törvénynek megfelelően egyre növekvő sebességgel hengeredni kezdett lefelé. Hiába is próbált fékezni. A föld, amelyben igyekezett görcsösen megkapaszkodni, kifolyt az ujjai között.

Társai elborzadva kiáltottak fel. Summy élve nem érheti el a hegy lábát, és estében maga után rántja azokat, akik az elszakadt kötélen még hozzá voltak kötve: Ben Raddle-t, de még előtte Jane Edgertont.

De szerencsére a lány nem vesztette el lélekjelenlétét. Mikor a baleset történt, ő éppen egy törpebokor közelében volt, amelybe most teljes erejéből belekapaszkodott. Így aztán amikor Summy, a nehézkedési törvénynek megfelelően a lány mellé ért, az elkapta a ruháját, és elkeseredett erőlködéssel sikerült megállítania. Summy gyorsan talpra kászálódott, és bár kissé szédült, épen és sértetlenül megúszta.

– Csontod törött-e? - kiáltott lentről Ben Raddle.

– Szó sincs róla! - válaszolta Summy. - Holmi karcolások, afféle semmiség, amiért nem kell Pilcox doktorhoz fordulni.

– Akkor tovább, előre! - adta ki az utasítást Ben Raddle megnyugodva.

Csak Summy ellenkezett.

– Bár addig várj, amíg köszönetet mondok Jane kisasszonynak. Elvégre mégiscsak az életemet mentette meg.

Jane Edgerton erre fennsőbbséggel kihúzta magát:

– Nem szükséges - mondta. - Kvittek vagyunk! De engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét, a nők is jók valamire, még ha emiatt meg is kell változtatnia eddigi véleményét.

Udvariatlanság lett volna Summy részéről minden ellenvélemény. Inkább helyben hagyta, amit a lány mondott, azzal folytathatták útjukat, és fel is értek szerencsésen.

A napok minden különösebb esemény nélkül teltek. A Golden Mount kráteréből sem láng, sem semmi más anyag nem szakadt fel.

Elérkezett június 20-a.

Könnyű elképzelni, hogy Ben Raddle és társai égtek a türelmetlenségtől. Az, hogy semmivel sem próbálkozhattak, hogy tehetetlenül vesztegelniök kellett, kezdte felőrölni az idegeiket. Miután a tábor már be volt rendezve, más tennivalójuk nem volt. Szörnyen unatkoztak valamennyien.

Jane Edgerton volt az egyedüli, akinek mindig akadt tennivalója, mivel átvette a konyha feletti uralmat. Húsz embert etetni nem semmiség, elég arra, hogy lekösse egy lány minden idejét.

A szorgalmas gondnoknő egyetlen alkalommal hanyagolta el a kötelességét. Ben Raddle-el és Nyomkeresővel szokása szerint aznap is felkapaszkodtak a Golden Mountra. Mikor felértek a tetőre, sűrű köd ereszkedett a tájra. Jane bosszúságára kénytelenek voltak három órát fenn vesztegelni, s közben a lány állandóan csak a megkésett ebédre gondolt.

Pedig ha látja, hogy mi történik ezalatt a táborban, kevésbé nyugtalankodott volna. Summy személyében helyettese támadt. Ugyanazon okból, amiért a hegymászóknak a tetőn kellett vesztegelniök, Summy sem mehetett vadászni, s mivel más dolga nem akadt, elhatározta, hogy kivételesen átveszi a konyhai teendőket. Kötényt kötött maga elé, amely inkább csak akadályozta a mozgásban, és hozzáfogott, hogy megfőzze az ebédet, amely pompásra sikerülhetett volna, ha a szakács szakértelme ugyanakkora, mint a lelkesedése.

Amikor végül a köd felszállt, és Jane visszatért a táborba, meglepetten látta, hogy az asztal meg van terítve, s az étel készen várakozik a tűzön. Könnyen kitalálta, hogy ki „a tettes”. Summynak persze esze ágában sem volt eltitkolni. Ellenkezőleg: nyakában a köténnyel, felfegyverkezve a konyhai eszközökkel és a tűztől kipirult arccal, nem minden büszkeség nélkül, fontoskodva sürgött-forgott.

– Asztalhoz! - harsogta vidáman, amikor Jane Edgerton és társai már elég közel jártak ahhoz, hogy hallhassák.

Amikor mindenki helyet foglalt, maga szolgált fel fiatal útitársnőjüknek. Jól nevelt inas módjára nyújtotta feléje a tálat, és a lány bőségesen vett magának az ételből.

– Ne féljen megkóstolni, Jane kisasszony - szívélyeskedett Summy. - S kérem, mondja meg, mi a véleménye.

De abban a pillanatban, amikor a lány a szükség teremtette szakácsmester étkéből az első falatot a szájához emelte; Summy hirtelen mozdulattal megállította:

– Csak egy szót, Jane kisasszony, ha emiatt meg is kell változtatnia a véleményét: azért néha a férfiak is jók valamire.

Anélkül, hogy válaszolt volna, Jane ajkához emelte a kanalat, és megkóstolta a Summy főztjét.

– Nem nagyon hiszem - válaszolta szárazon.

Valóban, a tokány nem sikerült valami fényesen, s miután megkóstolta, Summy szégyenkezve elismerte, hogy a lánynak igaza van.

De akármilyenre sikerült is az ebéd, az üres gyomor nem válogatós. A fogaik nem tétlenkedtek, s a nyelvük még annyira sem.

És mi másról beszélgettek volna, mint arról, ami valamennyiöket a legközelebbről érdekelte. A Golden Mountról csevegtek, a kincsről, amelyet a méhében rejteget, arról, hogy képtelenek a kráterbe behatolni. Beszélgetés közben valaki, mint valami nagyon természetes dolgot azt javasolta, hogy a rendelkezésükre álló dinamittal fúrják meg oldalról a hegyet.

– Ehhez nem elég a rendelkezésünkre álló robbanószer, s aztán ha sikerülne is rést vágni, mire mennék vele? - aggályoskodott Bill Stell.

– Ki tudja? Kiömlene rajta egy garmada aranyrög - ábrándozott az egyik kanadai.

– Tudod mi ömlene? Gőz és gáz - ellenkezett Nyomkereső. - Minden feszültség ott törne utat, ahelyett, hogy a kráter kürtőjén távozna, s mi ezzel semmit se nyernénk.

– Akkor mit tegyünk?

– Várjunk.

– Várjunk!? - méltatlankodott az egyik munkás a 129-es claimről. - Nemsokára már azt sem tehetjük, mert el kell innen kotródnunk, hacsak nem akarjuk, hogy itt kapjon a tél.

– Hát akkor elmegyünk - vette át a szót Ben Raddle. - Visszahúzódunk Dawson Citybe, s amint kitavaszodik, visszajövünk ide.

– Mit?! - pattant fel ültő helyéből Summy Skim. - Hogy még egy telet töltsek Klondike-ban?

– Bizony - jelentette ki Ben Raddle. - Te, ha akarod, már indulhatsz is vissza Dawsonba. De itt előbb-utóbb meglesz a vulkáni kitörés. És én akkor itt akarok lenni.

Mivel a vita kellemetlen fordulatot vett, Jane Edgerton közbeszólt:

– Nincs valami mód kierőszakolni azt a kitörést?

– Persze hogy nincs! - válaszolta Ben Raddle. - Nem tehetjük meg, hogy...

De aztán mintha valami az eszébe villant volna, a mérnök elhallgatott, és merően Jane Edgertonra nézett. A lány azután hiába kérdezte, Ben csak megrázta a fejét, és semmit sem válaszolt.

A következő napokban az idő igen kedvezőtlenre fordult. Délről erős vihar támadt. A légköri nyomásváltozás mintha megélénkítette volna a vulkáni tevékenységet. A feltörő gőzgomolyagban egy-egy lángnyelv is látszott.

Ám a vihar hamarosan lecsendesedett, nyomában szakadó záporok jöttek. A Mackenzie torkolatvidékét félig elöntötte az árvíz, a folyó két főága közötti terület teljesen víz alá került.

Felesleges mondanunk, hogy ezalatt Summy Skim nem folytathatta naponkénti vadásztevékenységét, és kénytelen volt végtelennek tűnő napokon át a táborban téblábolni.

Június 23-án délután Ben Raddle Summy Skimet, Jane Edgertont és Nyomkeresőt a sátrába invitálta.

– Beszélni szeretnék önökkel - jelentette ki a mérnök, amint a társaság helyet foglalt -, és kérem, hallgassák meg javaslatomat.

Mindezt igen komoly arckifejezéssel mondta. Homlokán a mély barázdák elárulták, hogy mennyit tépelődött, s ez Summy Skimet, aki nagyon szerette az öccsét, mélyen megindította. Vajon Ben Raddle feladja a küzdelmet, és lemond az ellenséges természeti erők elleni harcról? Talán beletörődött, hogy ha a helyzet a tél beálltáig nem változik, visszatér Montrealba? Felesleges mondanunk, hogy Summy Skimet boldoggá tette volna ez a döntés.

– Barátaim - kezdte Ben Raddle -, a Golden Mount létét illetően már kétségeink nem lehetnek, a méhében rejlő anyag értékét illetően sincs mit vitatkoznunk. Szemünkkel láthatjuk, hogy Jacques Ledun nem tévedett. Sajnos egy vulkánkitörés előjelei megakadályoztak, és még sokáig megakadályozhatnak abban, hogy leereszkedjünk a kráterbe. Ha ezt megtehettük volna, a vállalkozásunk már a vége felé közeledne, és mi már Klondike-ban volnánk.

– A kitörésnek be kell következnie - jelentette ki Bill Stell.

– Hat héten belül?! Ördögöt! - dörmögte Summy a fogai között.

Pár pillanatnyi csend szakadt rájuk. Ben Raddle mély lélegzetet vett, aztán mintha még egyszer mérlegelné egy hosszan átgondolt terv minden következményét, így szólt:

– Néhány nappal ezelőtt válasz nélkül hagytam Miss Edgerton kérdését. Bár lehet, hogy az csak a keserűségből fakadt, amelyet tehetetlenségünk váltott ki, hogy végére járjunk annak, amiért tulajdonképpen ide jöttünk, s talán a kérdés felvetésének őmaga sem tulajdonított különösebb jelentőséget... Engem azonban a benne rejlő ötlet megkapott, többször gondoltam rá, és azóta a gyakorlati megvalósítás mikéntjét is végiggondoltam, és remélem, rájöttem a nyitjára. Azt kérdezte tőlem: „- Nincs valami mód kierőszakolni azt a kitörést?”, és én most azt válaszolom: „- Miért ne volna?”

Jane Edgerton a mérnökre szegezte tekintetét. Ez igen, ez már kedvére való beszéd! Cselekedni, az élőlények és dolgok fölött uralkodni, az emberi akarat előtt még a természetet is meghajlítani, ez jelenti az életet! Ajka remegett, orrcimpái kitágultak, egész magatartásával elárulta, mennyire vágyik megtudni a csodálatos terv minden részletét.

– Amint tudják, minden tűzhányó tengerparton fekszik, például a Vezúv, az Etna, a Hecla, a Csimborasszó és valamennyi, akár az Új-, akár az Óvilág kontinensein. Így magától értetődően alakult ki az a vélemény, hogy a vulkánoknak szükségük van vízre, és a mai korszerű elmélet szerint valamennyi tűzhányó föld alatti folyosókon összeköttetésben áll a tengerrel. A vizek a talaj természetétől függően beszivárognak, vagy beömlenek a vulkán mélyére s ott gőzzé alakulnak. Mikor a föld méhébe zárt gőz feszítőereje magas fokot ér el, utat tör magának a környező kőzeteken át, hogy végül a kráteren keresztül felszínre törjön s a füst és lángkévékben hamut, lávát, sziklákat röpítsen a magasba. Kétségtelenül ez az oka a vulkáni kitöréseknek, valamint némelyik földrengésnek... De hát miért ne tehetné meg az ember is azt, amit a természet megtehet?

Annyi bizonyos, hogy ezekben a pillanatokban minden tekintet a mérnökre tapadt. Jóllehet, a vulkáni kitörés fenti elmélete már nem teljesen elfogadott, ezt tartják a legvalószínűbbnek. Ami pedig a Golden Mountot illeti, semmi akadálya, hogy belsejébe beszivárogjon az Arktikus-óceán vize. Hosszabb-rövidebb időre a közlekedő út eltömődhetett, de a víz nyomására most ismét megnyílt, s a vulkán emiatt kezdett el gőzölögni. Vajon lehetetlen volna nagy tömegű vizet bocsátani a hegy mélyébe? A mérnök csak nem merészkedik arra, hogy ilyen istenkísértő tettel próbálkozzék, vagy hogy ilyesmit megvalósíthatónak tartson?

– Mikor fent voltunk a Golden Mount tetején, velem együtt önök is láthatták, hogy a hegy kürtője a vulkán északkeleti oldalához közel fekszik - folytatta Ben Raddle. - Egyébként a föld alatti morajlás is ezen az oldalon hallatszik jobban.

Mintha csak igazolni akarná a mérnök szavait, szokatlanul erős dübörgés hallatszott.

– Azt kell hinnünk - emelte fel a hangját Ben Raddle -, hogy a vulkán kürtője itt van, a táborunkhoz közel. Elegendő lenne itt áttörnünk a hegy oldalát, és a járathoz egy csatorna segítségével vizet vezetünk, amely aztán valósággal ömleni fog majd a mélybe.

– Honnan a vizet? - álmélkodott Bill Stell. - Csak nem a tengert.

– Nem - állította meg a mérnök. - Nem kell olyan messziről hoznunk a vizet! Avagy nem itt folyik a Rio Rubber? Mivel ez a Mackenzie egyik ága, ha kell... akár az egész deltavidék kimeríthetetlen vízkészletét a hegy alá öntjük.

Ben Raddle így mondta: „öntjük”, mintha a hegyet már át is törték volna, s a csatornán keresztül a Rio Rubber vize már ömlene is a kívánt helyre. Miközben beszélt, a hite egyre inkább megerősödött a terv helyességében, úgy érezte, mintha már minden meg is valósult volna...

Bármilyen vakmerő volt is ez a terv, társai közül még Summy Skimnek se jutott eszébe, hogy vitassa helyességét. Ha Ben Raddle téved, a kérdés megoldódott, mert akkor nincs mit tenni, mehetnek haza. Ha sikerül, s a vulkán eléjük önti kincseit, ugyancsak azt teszik, legfeljebb Klondike felé a szekerek jobban meg lesznek terhelve.

Viszont igaz, hogy nem éppen veszélytelen vállalkozás egy vulkán mélyébe vizet vezetni. Vajon a hirtelen gőzzé váló víz nem szabadít-e fel olyan energiákat, amelyek felett elvesztik az uralmukat? Átvéve a természet szerepét, nem zúdítanak-e magukra katasztrófát? Egyszerű vulkánkitörés helyett nem idéznek elő akkora földrengést, amely felborogatja az egész tartományt, elpusztítja a tábort és minden lakóját?

Mindezt azonban senki sem gondolta végig, és a munkálatokhoz már június 24-én reggel hozzáfogtak.

A mérnök vezetésével a hegy lábánál kezdtek el dolgozni. Ha ugyanis a csákány áttörhetetlen sziklarétegekre bukkanna, és nem lehetne a kráter kürtőjéig a vízszintes aknát megfúrni, mi értelme volna csatornát ásni a folyó eltérítéséhez, amely végül is nem vezet sehova?

A vízszintes aknát a folyó szintjénél húsz lábbal mélyebbre kellett ásniok, hogy a víznek gyors lefolyást biztosítsanak. Szerencsére, legalábbis a munka kezdetén, a szerszámok sehol sem ütköztek túlságosan kemény kőzetbe. Először porhanyós földbe mélyedtek, majd kőtörmelék és darabos, már nagyon rég ott heverő láva következett, végül a múltbeli földrengések alkalmával összetöredezett kvarcdarabokhoz értek.

Éjjel-nappal szakadatlanul dolgoztak. De nem is volt vesztegetni való idejük. Vajon milyen vastag lehet a sziklafal? Ben Raddle még hozzávetőleg sem számíthatta ki; lehet, hogy a földalatti vízszintes akna hosszabb lesz, mint amilyennek elképzelte. Amilyen mértékben előrehaladtak, a föld alatti robajlás erősödött. De az, hogy közelítenek a kürtőhöz, még nem jelentette, hogy el is érték.

Summy Skim és Neluto már nem jártak vadászni. Ők is részt vettek a közös munkában, akárcsak a mérnök, s a csatorna naponta öt-hat lábnyit haladt előre.

Sajnos öt nap után kemény kvarcrétegbe ütköztek, a csákányok éle kicsorbult. Vajon mennyi időbe telik, amíg ezt a különösen ellenálló réteget áttörik? Ráadásul valószínű, hogy a hegy belseje ebből a kőzetből áll. Ben Raddle elhatározta, hogy robbantással hatol beljebb, pedig ezzel megrövidítette Summy Skimet, mivel fel kellett használnia a töltények készítésére vásárolt puskapor egy részét is. Bár, az igazat megvallva, azt a port nemcsak vadászat végett szerezték be. Szükség esetén az önvédelem értékes eszköze is. De talán nem is kell szembenézniök különösebb veszedelemmel. A környék lakatlannak tűnt, és mind ez ideig a tábor közelében egyetlen zsiványbandát sem észleltek.

A robbantások elég jó eredménnyel jártak. Igaz, az előrehaladás üteme némileg csökkent, de nem akadtak meg sehol.

Július 8-án, tizenöt napi munka után a vízszintes akna már elég hosszú volt. A mélysége tizennégy öl, a keresztmetszete pedig mintegy harminc négyzetláb lehetett. Így aztán tekintélyes mennyiségű víz folyhatott rajta keresztül. A vulkáni erők robajlása, fortyogása olyan erősen hallatszott, hogy a fal vastagsága egy-két lábnál nem lehetett több. Egy-két robbantással áttörhetik a falat, s azzal működésbe is léphet a csatornarendszer.

Most már biztosnak látszott, hogy Ben Raddle tervét nem keresztezheti elháríthatatlan akadály. A felszíni csatorna megásása, amelyen a Rio Rubber vizét kell elvezetniök, nem okozhat különösebb nehézséget az agyagos, homokos talajon és bár legalább háromszáz láb hosszúra tervezték, a mérnök mégis azt remélte, hogy mintegy tíz nap alatt elkészülnek vele.

– A nehezén már túl vagyunk - jelentette ki Bill Stell.

– Ez tartott a legtovább - bólintott Ben Raddle. - Már holnap neki fogunk a csatornának, mintegy hatlábnyira a Rio Rubber partjától.

– Szóval - jegyezte meg Summy Skim -, van egy szabad délutánunk, ezért azt javasolom, hogy...

– Menjünk vadászni, Summy úr? - kérdezte nevetve Jane.

– Nem, Jane kisasszony - tiltakozott Summy. - Még egyszer utoljára kapaszkodjunk fel a Golden Mountra, hadd lássuk, mi történt odafenn.

– Jó ötlet, Summy - hagyta helyben Benn Raddle -, ugyanis megtörténhet, hogy a vulkáni tevékenység növekvőben van, és jó lesz, ha erről tulajdon szemünkkel győződünk meg.

A javaslat valóban helytálló volt, s ők menten útnak is indultak. Mivel a kapaszkodót már megszokták, hiszen már annyiszor megtették az utat, ez alkalommal Nelutóval együtt nem egészen másfél óra alatt felérkeztek a kráterhez.

De most nem közelíthették meg, mint első alkalommal. A gőzoszlop magasabb és sűrűbb volt, benne lángnyelvek lobbantak, s a kráter közvetlen közelében kibírhatatlan hőség uralkodott. Ám a vulkán sem lávát, sem köveket nem vetett ki magából.

– Az bizonyos - jegyezte meg Summy Skim -, hogy aranyhegy ugyan, de nem valami bőkezű; lehet, hogy van neki aranya, azonban nagyon elszántan őrzi.

– Ha nem adja szépszerével, majd elvesszük erőszakkal - jelentette ki Jane Edgerton.

Mindenesetre ez alkalommal sokkal erőteljesebb vulkáni tevékenységet észleltek. A mélységből feltörő morajlás erősen felhevített, nagy belső nyomástól feszülő mozdonykazánra emlékeztetett. Világosan látszott, hogy a vulkán kitörni készül. De azért eltelhetnek még hetek vagy hónapok is, amíg kiveti magából az izzó anyagot.

Mióta elérték az Arktikus-óceán partját, első alkalommal észlelték emberek nyomát ezen a magasészaki tájon. A fák koronája fölé emelkedő füstcsík azt jelentette, hogy ott ismeretlen jövevények tanyáznak, s bárkik is, sok jót nem lehet tőlük várni.

Miféle emberek lehetnek? Holmi vadászok? Vagy inkább aranyásók, akik kiszagoltak valamit az Aranyvulkánról, és elindultak a felkutatására? Meglehet, hogy a jövevények még nem pillantották meg a tűzhányót, amelyet a magas fák lombkoronája eltakar előlük. De amit nem láthatnak most, majd megpillantják, amint kiérnek az erdő szélére, s ki tudná megmondani, hogy végül mi kerekedik ki abból?

Mindenesetre ez komoly veszélyt jelenthet, és Ben Raddle-t s társait nyugtalanította is szerfelett.

Valamennyien - Jane kivételével, aki a maga gondolataival volt elfoglalva - kitartóan figyeltek nyugati irányba. De semmi különöset sem észleltek. A láthatár szélén elvesző sötét rengeteg fáinak koronája felett semmi füst sem mutatkozott.

Ben Raddle megnyugodott, hogy Neluto tévedett, és jelt adott az indulásra.

Abban a pillanatban Jane Summy mellé lépett.

– Nagyon fáradt vagyok, Skim úr - mondta csüggedten.

Summy majd hanyatt esett a csodálkozástól. Volt is miért. Hogy Jane elismerje: fáradt - ilyesmi még nem fordult elő. Valami történhetett ezzel a lánnyal! Bizony, Skim úr, történt valami, amitől Jane Edgerton nagyon elpilledt. De azért vigyázzon, mert még nem párolgott el egészen az a szokása, hogy erején felüli dolgokra is vállalkozzék és azt tűzön-vízen keresztülvigye; nem párolgott el, csak csillapult. Most egy pillanatig az életet nem úgy tekinti, mint a küzdelmek láncolatát. Megérezte, milyen jó, ha szeretik és óvják, rájött, hogy családban élni boldogság, mert ott körülveszi a szeretet, szóval ellágyította a reászakadó magány érzete. Oh, Skim úr, hát emiatt fáradt el Jane Edgerton!

Persze a jó Summy nem sokat problémázott, és nem bocsátkozott bonyolult elemzésekbe. Jane felé fordult, csodálkozott hangjának bágyadtságán, nagyot nézett, hogy olyasmit lát, amit még soha. Oh, milyen finom, bájos és aranyos ennek a kislánynak az égre rajzolódó alakja, s milyen picike helyet foglal el az őket körülvevő határtalan térben! Milyen kár, hogy ott áll a puszta tartomány közepén, és ki van téve fáradalmaknak, viszontagságoknak s mindenféle veszélyeknek! S a jó Summy szívébe nagy, a testvérivel rokon együttérzés költözött.

– Ne féljen, Jane kisasszony - nevetett fel, hogy zavarát leplezze -, hát itt vagyok én. Támaszkodjon csak rám. Jó erős a karom s keményen állok a lábamon.

Megindultak lefelé, Summy ügyelt, hogy merre lépnek, és bájos társát oly figyelmesen vezette, mintha bátyja lenne, annyi gondoskodással, mint a műkincsbarát, aki védett helyre visz egy drága, törékeny remekművet.

Félig öntudatlanul Jane egészen rábízta magát a férfire. Mintha álmában járna, kifejezéstelen tekintete a messzeségbe révedt. Vajon mit nézett? Maga sem tudta. A láthatáron túli ismeretlen földet, vagy inkább azt a kiismerhetetlen titkot fürkészte, amely háborgó szívében derengett.