Passepartout rossz, de meglehetősen eredeti szójátéka

Phileas Fogg fogoly volt. A liverpooli vámháznak, a Custom House-nak őrszobáján csukták le, itt kell majd töltenie az éjszakát, addig is, amíg Londonba nem viszik.

A letartóztatás pillanatában Passepartout rá akart rohanni a detektívre. A policemanek azonban lefogták. Mrs. Audát a kegyetlen eset halálra rémítette: semmiről sem tudott, semmit nem értett. Passepartout mindent megmagyarázott neki. Mr. Foggot, a becsületes és bátor gentlemant, akinek életét köszönhette, tolvajként letartóztatták. Az ifjú hölgy lázadozva hallgatta ezt a gyanúsítást, lelke mélyéig felháborodott, s amikor látta, hogy semmit sem tehet, semmihez sem foghat, hogy kiszabadítóját kiszabadítsa - megeredt szeméből a könny.

Fix pedig azért tartóztatta le a gentlemant, mert így írta elő kötelessége. Bűnös vagy ártatlan? - ezt majd kideríti az igazságszolgáltatás.

Most egy gondolat, egy iszonyú gondolat villant át Passepartout agyán: semmi kétség, ő az oka az egész kudarcnak! Miért is titkolta el a bonyodalmakat Mr. Fogg elől? Hogy merészelt hallgatni, amikor Fix elárulta, hogy detektív, és elmondta, mi a megbízatása? Ha értesítette volna gazdáját, az biztosan meggyőzte volna ártatlanságáról Fixet, rábizonyította volna, hogy téved, és semmi esetre sem cipelte volna saját költségén magával az istenverte zsarut, akinek első dolga volt, hogy fülön csípje, mihelyt az Egyesült Királyság földjére teszi a lábát. Amikor szegény fiú végiggondolta minden hibáját, minden oktalanságát, leküzdhetetlenül mardosta a lelkifurdalás. Úgy sírt, hogy bárki szíve megesett volna rajta. Falba szerette volna verni a fejét.

A hideg ellenére a vámház oszlopcsarnokában várakozott Mrs. Audával. Egyikük sem volt hajlandó eltávozni. Még egy pillanatra látni akarták Mr. Foggot.

A gentleman bizony, annak rendje és módja szerint, csődbe jutott, mégpedig éppen akkor, amikor már-már célhoz ért. A letartóztatás megadta neki a kegyelemdöfést. Amikor déli tizenkettő előtt december 21-én Liverpoolba ért, nyolc óra negyvenöt percig kilenc óra öt perc állt rendelkezésére, hogy jelentkezzen a Reform Clubban - és ahhoz, hogy Londonba jusson, hat óra is elég volt.

Ha valaki e pillanatban besurranhatna a vámház őrszobájába, látná Mr. Foggot, amint a harag minden jele nélkül, rendíthetetlenül, mozdulatlanul üldögél egy fapadon. Nemigen látszott letörtnek, s ez a végső csapás sem rendítette meg, legalábbis látszólag nem. De talán titokban mégis gyűlt-gyülemlett benne a harag, mely annál rémítőbb, minél jobban fékezik, és ellenállhatatlanul robban ki a végső pillanatban? Lehet. Phileas Fogg pedig csak ült nyugodtan, arra várva, hogy... mire is? Remélt még valamiben? Hitt még a sikerben, amikor bezárult mögötte a börtön ajtaja?

Mindenesetre Mr. Fogg gondosan kitette óráját egy asztalra, és figyelte, hogy forognak a mutatói. Ajkát egyetlen szó nem hagyta el, de pillantásában volt valami furcsa merevség.

Mindenképpen iszonyú állapot, s aki nem láthatott bele gondolataiba, így foglalhatta volna össze a helyzetet:

Ha Phileas Fogg ártatlan, akkor tönkrement.

Ha bűnös, akkor hurokra kerül.

Vajon gondolt-e rá, hogy megszökik? Megfordult-e fejében, hogy valahogyan kijut az őrszobából? Gondolt-e rá, hogy elmeneküljön? Nem lehetetlen, mert egyszer csak körüljárt a szobában. Ám az ajtó szorosan zárva volt, az ablakot vasrács védelmezte. Visszaült hát a helyére, és tárcájából elővette útitervét. A következő sort:

„December 21. szombat, Liverpool” - így egészítette ki: „80. nap, délelőtt 11 h 40 perc” - és várt.

A Custom House órája ütni kezdett. Mr. Fogg megállapította, hogy zsebórája a toronyórához képest két percet siet.

Két óra! Ha ebben a pillanatban gyorsvonatra szállna, még este nyolc óra negyvenöt perc előtt Londonba érne, és megjelenhetne a Reform Clubban. Kissé összeráncolta homlokát...

Két óra harminchárom perckor lárma hallatszott kívülről, feltáruló ajtók csapkodása. Aztán Passepartout hangja és Fix hangja.

Phileas Fogg szeme felvillant egy pillanatra.

Kinyílt az őrszoba ajtaja, és megpillantotta Mrs. Audát, Passepartout-t és Fixet - mindnyájan feléje rohantak.

Fix melle zihált, haja kuszán lógott a szemébe... Egy szót sem bírt kinyögni.

– Uram - dadogta -, uram... bocsánat... igazán sajnálom... de úgy hasonlít... A tolvajt három napja... elfogták... ön... szabad!

Phileas Fogg szabad volt! Odalépett a detektívhez. Jól a szeme közé nézett, és - most csinálta életében az első és utolsó gyors mozdulatot - hátrarántotta a karját, majd pontosan, akár valami gép, mindkét öklével a szerencsétlen detektívre sújtott.

– Megkapta! - kiáltott Passepartout, majd, vérbeli francia lévén, mindjárt egy rossz szójátékra ragadtatta magát: - Ez már igen! Valódi angol „kézimunka”!

Fix elnyúlt a földön, meg se mukkant. Elvette megérdemelt jutalmát. Mr. Fogg, Mrs. Auda és Passepartout pedig máris rohantak kifelé a vámház épületéből. Kocsiba ugrottak, és néhány perc múlva kinn voltak a liverpooli pályaudvaron.

Phileas Fogg megérdeklődte, van-e azonnal gyorsvonat London felé...

Két óra negyven perc múlva... a gyors harmincöt perccel azelőtt elment.

Phileas Fogg erre különvonatot rendelt.

Több sebes járású lokomotív is állott útra készen, befűtve, azonban a forgalmi szabályzat folytán három óra előtt egyik sem hagyhatta el a pályaudvart.

De három órakor Phileas Fogg valami jutalmat emlegetett a mozdonyvezetőnek, és máris robogtak London irányába az ifjú hölggyel meg a hűséges inassal.

Öt és fél óra alatt kellett megtenniük a liverpool-londoni utat - mi sem egyszerűbb ennél, ha a pálya teljes hosszában szabad. De nemegyszer megállásra kényszerültek, s amikor a gentleman megérkezett a pályaudvarra, London valamennyi toronyórája nyolc óra ötven percet mutatott.

Phileas Fogg körülutazta a világot, és most öt perc késéssel ért célba...

Veszített.