Fix ugyancsak szívén viseli Phileas Fogg érdekeit

Phileas Foggnak húsz óra késése volt. Passepartout egészen búnak adta a fejét: akarva-akaratlan, ezért mégiscsak ő a felelős. Gazdájának vége, és ennek ő az oka! E pillanatban a detektív Mr. Fogghoz lépett, és keményen a szeme közé nézve, így szólította meg:

– Szeretném, ha komolyan beszélhetnénk, uram. Igazán annyira siet?

– Igazán - válaszolta Phileas Fogg.

– Tehát még egyszer: valóban fontos, hogy 11-én este kilenc óra előtt New Yorkban legyen, és elérje a liverpooli gőzhajót? - folytatta Fix.

– Rendkívül fontos.

– És valóban meg is érkezett volna 11-én reggel New Yorkba, ha félbe nem szakítja utunkat az indiánok támadása?

– Meg, tizenkét órával a gőzhajó indulása előtt.

– Helyes. Tehát húsz óra késése van. Ha húszból levonunk tizenkettőt, marad nyolc. Nyolc órát kell tehát pótolnia. Hajlandó megkísérelni?

– Gyalog? - kérdezte Mr. Fogg.

– Nem, szánon - felelte Fix -, vitorlás szánon. Egy ember ezt a járművet ajánlotta.

Ezzel az emberrel beszélt éjszaka a detektív, akkor azonban elutasította.

Phileas Fogg nem válaszolt, de mivel Fix megmutatta neki az embert, aki éppen ott járkált fel-alá az állomás előtt, a gentleman hozzá sietett. Phileas Fogg néhány pillanattal később már be is lépett Mudge-dzsal - így hívták az amerikait - egy kunyhóba, mely az erőd tövében állt.

Itt furcsa útialkalmatosság tárult Mr. Fogg szeme elé: afféle kocsiváz, két hosszú gerendán, ezek elöl szánkótalpformán kissé felfelé kunkorodtak; öt-hat személy férhetett el rajta. A váz első harmadánál igen magas árboc meredt föl, rajta óriási trapézvitorla. Az árbocot oldalról drótkötelek merevítették, előkötélzete ugyancsak fémből készült, és nagyméretű orrvitorlát vonhattak fel rá. Hátul farkormányféle volt, ezzel irányították a járművet.

Mint látjuk, vitorlás hajó volt ez, szántalpakon. Télen, amikor a havazásban megrekednek a vonatok, ilyen alkalmatosságok siklanak villámgyorsan egyik állomástól a másikig a jeges pusztaságon. Vitorlázatuk egyébiránt csodálatos - jobban fel vannak szerelve vitorlával még a parti kutteroknál is, mert nem kell félni, hogy felborulnak -, és ha hátba kapja őket a szél, oly gyorsan suhannak végig a prérin, akár a gyorsvonat, vagy talán még annál is sebesebben.

Mr. Fogg és a szántalpas vitorlás gazdája pillanatok alatt megkötötte az alkut. A szél is kedvezett nekik. Erősen fújt nyugat felől. A hó keményre fagyott, Mudge pedig ugyancsak biztatta Mr. Foggot, hogy néhány óra alatt elérik az omahai állomást. Innen számos vágány ágazik szét, és gyakran indul vonat Chicago és New York felé. Nem lehetetlen, hogy visszanyernek minden időveszteséget. Tehát nincs mit tanakodni: legjobb, ha nekivágnak.

Mr. Fogg nem akarta, hogy Mrs. Auda túlságosan megszenvedje a szabad levegőn való utazást, hiszen a sebesség szinte tűrhetetlenül fokozza a hideget, ezért azt tanácsolta neki, maradjon Passepartout-val Kearneyben, az állomáson. A derék fiú majd jobb úton, elfogadhatóbb körülmények között áthozza az ifjú hölgyet Európába.

Mrs. Auda nem volt hajlandó megválni Mr. Foggtól, és Passepartout nagyon örült, hogy így határoz, hisz a világ minden kincséért sem hagyta volna magára gazdáját - Fix társaságában.

Hogy Fixnek mi volt a véleménye? Ez ugyancsak fogas kérdés. Vajon megrendült-e a meggyőződése most, hogy Phileas Fogg visszatért? Vagy még körmönfontabb csirkefogónak tartotta, aki arra számít, hogy világ körüli útja végeztével Angliában tökéletes biztonságra lel? Talán valóban megváltozott Phileas Foggról a véleménye.

Mégis eltökélte, hogy teljesíti kötelességét, és mindannyiuknál türelmetlenebbül, teljes erejéből sietteti visszatérésüket Angliába.

Nyolc órakor indulásra készen állt a szán. Utasaink beszálltak - majdnem azt mondtuk, hajóra szálltak -, és szorosan becsavarták magukat úti takaróikba. Felvonták a két óriás vitorlát, és a szél óránként negyvenmérföldes sebességgel röpítette őket a fagyos havon.

Kearney erődjét légvonalban - vagy ahogy Amerikában mondják, „a méhek röpte szerint” - legföljebb kétszáz mérföld választja el Omahától. Ha nem szűnik a szél, ezt a távolságot öt óra alatt megtehetik. Ha nem történik semmi baj, délután egy órakor Omahában lehet a szán.

Ez volt ám az utazás! Az utasok összebújtak, egy szót sem válthattak egymással. A hideg, melyet a rohanás még fokozott, beléjük fojtotta volna a szót. A szán olyan könnyedén siklott a síkságon, mint hajó a vízen - s a hullámok sem táncoltatták. Amikor a szél végigsüvített a föld felszínén, a szánkót szinte felröpítették roppant szárnyai, a vitorlák. Mudge a kormánynál tartotta az irányt, és egy-egy mozdulattal egyenesbe hozta a szánt, ha megfarolt. Feszült valamennyi vitorla. Az orrvitorlát az árboc csúcsára húzták, a trapézvitorla nem fogta el tőle a szelet. Lehajtották az árbocderék merevítőjét, orom-sudárvitorlát feszítettek rá: az is növelte a többi vitorla hajtóerejét. Számszerűen nem lehetett ugyan felbecsülni, de a szán sebessége alig maradhatott óránként negyven mérföld alatt.

– Ha semmink el nem törik - mondta Mudge -, megérkezünk!

Mudge-nak érdekében állt, hogy időben megérkezzenek, mert Mr. Fogg, hűen elveihez, jókora jutalommal tüzelte buzgalmát.

A szánkó egyenes vonalban szelte át a tengersima prérit. Mintha befagyott, óriási tavon suhantak volna. Ezen a vidéken délnyugatról északnyugat felé ível a rail-road, és Grand Island, Columbus (Nebraska egyik fontos városa), Schuyler és Fremont érintése után fut be Omahába. Mindvégig a Platte jobb partját követi. A szán leírta ezt a kanyart, és a vasútvonal ívének húrját rajzolta meg. Mudge nem félt, hogy a Platte megakasztja a Fremont melletti folyókanyarban, hiszen a vizet jég takarta. Semmi akadályt nem kellett hát az úton leküzdeniük, és Phileas Fogg csupán két tényezőtől tarthatott: hogy baleset éri a szánt, vagy megváltozik, illetőleg eláll a szél.

De a szél nem gyengült. Sőt ellenkezőleg. Úgy fújt, hogy az árboc is belegörbült, jóllehet szilárdan fogták a drótkötelek. Ezek az acélmerevítők úgy zengtek a szélben, akár egy hangszer húrjai: mintha vonóval játszana rajtuk valaki. Panaszosan, áthatóan szóltak az acélhúrok, harmóniájuk szüntelenül kísérte a szánkó röptét.

– Kvint és oktáv - szólt Mr. Fogg.

Ennél többet nem is mondott az egész úton. Mrs. Audát gondosan prémekbe és úti takarókba bugyolálták; a lehetőséghez képest igyekeztek megoltalmazni a hidegtől.

Passepartout képe vörös volt, mint a ködben lenyugvó napkorong; tág orrcimpáival szimatolta a csípős levegőt. Rendíthetetlenül bizakodó lelke mélyén ismét éledezett a remény. Megérkeznek New Yorkba, ha nem reggel, hát este, de mégis van némi esélyük, hogy még elcsípik a liverpooli hajót.

Csodák csodája, szinte alig állta meg, hogy meg ne szorongassa szövetségese, Fix kezét. Nem felejtette el, hogy a detektív szerezte a vitorlás szánt, tehát egyedül neki köszönhetik, ha idejében eljutnak Omahába. Ám valamilyen homályos előérzet folytán mégsem adta fel megszokott tartózkodását.

Valamit azonban Passepartout sose felejthet el: Mr. Fogg áldozatát, aki habozás nélkül kiragadta a sziúk karmaiból. Egész vagyonát, sőt az életét tette kockára érte... Nem! Hű szolgája ezt nem felejti el!

Miközben valamennyi utas külön-külön gondolataival bíbelődött, a szánkó repült a végtelen hótakarón. Észre sem vették, amikor átkeltek egy-egy creeken, a Little Blue River egyik-másik oldalágán vagy mellékfolyóján. A síkság teljesen kihalt volt. Lakatlan sziget módjára nyúlt el a Union Pacific Road, s a mellékág között, mely valahol Kearneyt köti össze Saint Joseph-fel, sehol egy falu vagy állomás, még csak erőd sem. Olykor egy-egy görcsös fa suhant el mellettük villámsebesen, fehér csontvázát meggörbítette a vad szél. Néha-néha vadmadárcsapat rebbent egyszerre a levegőbe. Máskor meg néhány éhes, sovány prérifarkasfalka rendezett futóversenyt a szánnal; sarkallta őket a mardosó éhség. Ilyenkor Passepartout megragadta revolverét, s készen állt a tüzelésre, ha valamelyik túlságosan közel kerülne. Ha most érte volna baleset a szánkót, azonnal rátámadtak volna a felbőszült vadállatok, nem kis kockázatára utasainknak. Ám a szánkó állta a sarat, mind több előnyt szerzett, s az üvöltő falka hamarosan mögöttük maradt.

Déltájban Mudge bizonyos jelekből arra következtetett, hogy áthaladtak a Platte folyó befagyott vizén. Egy szót sem szólt, de már bizonyosra vette, hogy húsz mérfölddel odébb elérik az omahai vasútállomást.

És csakugyan, még egy óra sem volt, amikor a szán ügyes kormányosa otthagyta a kormányrudat, a kötelekhez ugrott, és gyorsan bevonta valamennyi vitorlát; a szán eközben nem csökkenő lendülettel futott tovább, és vitorlák nélkül megtett még fél mérföldet. Végül megállt, Mudge pedig egy havas tetejű házcsoportra mutatva így szólt:

– Megérkeztünk.

Megérkeztek! Igen, megérkeztek arra az állomásra, ahonnan mindennap számos vonat teremt összeköttetést az Egyesült Államok keleti vidékeivel!

Passepartout és Fix leugrott a szánról, és megtornáztatták gémberedett tagjaikat. Azután Mr. Foggot és az ifjú hölgyet is lesegítették. Phileas Fogg bőkezűen rendezte számláját Mudge-dzsal; máris rohantak mindannyian az omahai pályaudvarra.

Itt, ebben a jelentős nebraskai városban ér véget a tulajdonképpeni Nagy Nyugati Vasút, mely összeköti a Mississippi medencéjét a Csendes-óceánnal. Omahától Chicagóig a vasútvonal Chicago-Rock Island Road néven egyenesen halad keletnek, és ötven állomást érint.

Épp akkor volt indulóban egy közvetlen vonat. Phileas Foggnak és útitársainak csupán annyi idejük maradt, hogy felugráljanak az egyik kocsira. Omahából semmit sem láttak. Passepartout azonban bevallotta saját magának, hogy nem sokat vesztettek, és más dolguk is volt, mint hogy nézelődjenek.

A vonat szélsebesen rohant át Iowa állam Council Bluffs, Des Moines és Iowa City állomásain. Éjszaka Davenportnál átszelte a Mississippit, és Rock Islandnél belépett Illinois területére. Másnap, 10-én délután négy órakor megérkezett az immár romjaiból felépült Chicagóba; a város most még büszkébben ékesíti a szép Michigan-tó partját, mint valaha.

Chicago és New York között 900 mérföld a távolság. Chicagónak igen jó a vasúti összeköttetése. Mr. Fogg, alighogy vonata megérkezett, nyomban átszállt egy másikra. A Pittsburg Fort Wayne-Chicago Rail-Road fürge mozdonya teljes sebességgel iramodott neki, mintha csak tudná, hogy a tiszteletre méltó gentleman nem vesztegetheti perceit. Villámsebesen végigrobogott Indianán, Ohión, Pennsylvanián, New Jerseyn, ódon elnevezésű városokat érintve, melyek egyik-másikának csupán utcái és villamosai voltak, házaik azonban még nem. Végre megpillantották a Hudsont, és december 11-én este negyed tizenegykor a vonat megállt a pályaudvaron, a folyó jobb partján, éppen a móló mellett, ahonnan a Cunard vagy más néven British and North-American Royal Mail Steam Packet Co. járat gőzhajói kifutnak.

A China éppen negyvenöt perccel azelőtt indult el Liverpool felé.