Befejezés.

Másnap, szeptember 12-én, a »Clorinda« elég nyugodt tengerben és kedvező szél mellett szedte fel horgonyait és a Hebridák szigetcsoportozatától délnyugat felé evezett. A nagy sziget partja mögött csakhamar eltünt Staffa, Jóna és Mull sarka.

Szerencsés átkelés után a vitorlás utasai az obani kis kikötőben szálltak partra, aztán vasuton tértek vissza Obanból Dalmalyba, innen Glasgowba menve tovább, a skót felvidék legremekebb részén keresztül Helenbourgh-telepig.

Tizennyolcz nappal később a glasgowi Szt.-György templomban fényes ünnepély ment végbe, melyről aligha kell külön megjegyeznünk, hogy nem Ursiclos Aristobulusnak miss Campbellel való egybekelési ünnepélye volt. De habár most már Sinclair Olivér töltötte is be a boldog vőlegény szerepét, azért Sam és Sib bácsi sem volt kevésbé megelégedett, mint az unokahuguk.

Felesleges hosszabb időt eltöltenünk annak megemlitésével, hogy az ily rendkivüli körülmények közt létesült frigynek meg voltak az állandó boldogság biztositékai is. A helensbourghi kastély, a glasgowi palota, a West-George-Street, sőt az egész világ is alig lett volna elég mindama gyönyör befogadására, mely a Fingalbarlangban virult legelőször.

A staffai fensikon eltöltött utolsó estét, Sinclair Olivér maradandó alakban merte megörökiteni, bár ő maga az oly nagyon üldözött tüneményt nem látta. Egy napon különös szinezetü »napnyugtát« állitott ki, melyen mindenki kiváltkép egy csodálatosan intenziv zöld sugarat bámult, mely olyan volt, mintha megolvadt smaragddal festették volna.

Ez a kép az elismerésen kivül, melyet aratott, élénk vitákra is alkalmul szolgált. Sokan azt állitották, hogy pompásan festett, természetes hatás, mig mások ugy vélekedtek, hogy a természet maga ily hatást sohasem képes teremteni.

A bácsik, kik e sugarat saját tapasztalatukból ismerték és természetesen a fiatal festőnek adtak igazat, nem keveset bosszankodtak az ellenzékeskedők miatt.

– Igen, sőt sokkal kellemesebb is, mondá Sam bácsi, a zöld sugárt festve…

– Mint igazában látni, folytatta Sib bácsi, mert a naplementénél gyorsan váltakozó szineket nézve, az ember szeme könnyen megromolhatik...

És igazuk volt a derék Melvill-testvéreknek.

Két hóval később a fiatal házasok és a bácsik a Clyde partján lévő kastély parkja előtt sétáltak, a mikor egész véletlenül Ursiclos Aristobulussal találkoztak.

Az ifju tudós, ki érdeklődéssel kisérte a folyamszabályozási munkálatok haladását, ép a helensbourghi pályaház felé indult, a mikor a régi obani társaságot észrevette.

Tulzás lenne, ha azt mondanánk, hogy Ursiclos Aristobulust miss Campbell elvesztése valami nagyon fájdalmasan érintette. Ép oly kevéssé hozta őt zavarba az, hogy most mistress Sinclairral állt szemben.

Kölcsönösen köszöntették egymást és Ursiclos Aristobulus udvariasan üdvözölte a fiatal házasokat.

Melvill-testvérek e békés megoldás láttára nem titkolhatták, hogy mily boldogokká tette őket e frigy.

– Oly boldoggá, szólt Sam testvér, hogy gyakran, ha egyedül vagyok, rajtakapom magam a nevetésen...

– És én a siráson, szólt Sib testvér.

– Nos, uraim, jegyzé meg Ursiclos Aristobulus, ez az első eset, hogy önök közt nincs teljes egyetértés; az egyik sir, a másik nevet...

– Kérem, Ursiclos ur, mondá Sinclair Olivér, alapjában véve ez mégis csak egyre megy.

– Tökéletesen, szólt a fiatal asszony és kezét nyujtotta a bácsiknak.

– Hogyan, mikép megy egyre? kiáltott Ursiclos Aristobulus a szellemi fensőbbségnek hozzá oly nagyon illő hangján, - nem... távolról sem! Mi a nevetés? Önkéntes és sajátságos müködése az arczizmoknak, melyhez a légzési processusnak ugyszólván semmi köze, mig a könyek...

– Nos, a könyek?... kérdé mistress Sinclair kiváncsian.

– Nem egyebek, mint a szemgolyó simán tartására szolgáló nedvesség, vegyüléke a chlornatriumnak, foszforsavas mésznek és chlorsavas natronnak!

– Vegyi szempontból tekintve, önnek igaza van, uram, felelt Sinclair Olivér, de csakis e szempontból.

– Én az ilyen különbséget nem értem, felelt Ursiclos Aristobulus érzékenykedve.

Igazi földmérői merevséggel köszönve, kimért léptekkel folytatta utját a pályaház felé.

– No nézze meg az ember azt az Ursiclos Aristobulust, kiáltott mistress Sinclair. A sziv dolgaiban is ugy mer okoskodni, mint a zöld sugár ügyében.

– Az igazat megvallva, drága Ilonám, felelt Sinclair Olivér, mi azt a sugarat, melyet oly nagyon hajhásztunk, nem is láttuk.

– De láttunk helyette valami jobbat, suttogott a fiatal asszony. Láttuk magát a boldogságot - melyet a monda e ritka tünemény megfigyelésével összeköttetésbe hoz... És mert azt megtaláltuk, édes Olivér, érjük be vele, bizzuk a zöld sugár keresését és megtalálását azokra, kik még nem ismerik, de vágynak utána, hogy megismerjék.

(Vége.)