MÁLTA

Tehát a rovignói halász fia mutatkozott be Antekirtt doktornak! A gondviselés akaratából Luigi Ferrato bátorsága és ügyessége mentette meg a gőzjachtot, utasait, teljes személyzetét a biztos pusztulástól.

A doktor Luigihoz szeretett volna rohanni, hogy karjába zárja... De visszatartotta magát. Sándor gróf átengedte volna magát a hála örömének, Sándor gróf azonban meghalt mindenki számára, még Andrea Ferrato fiának is.

Bár Báthory Péter is ugyanilyen önmegtartóztatásra volt kénytelen, mégis majdnem megfeledkezett róla, a doktor állította meg egy pillantásával. Aztán mindketten lementek a szalonba, és arra kérték Luigit, hogy tartson velük.

– Barátom - kérdezte tőle a doktor -, maga nem Andrea Ferrato isztriai halász fia?

– De igen, uram - felelte Luigi.

– Nincs nővére?...

– De van, együtt lakunk La Vallettában. De - tette hozzá némi habozással - ismerte ön apámat?

– Az édesapját! - felelte a doktor.- A maga apja tizenöt évvel ezelőtt menedéket adott rovignói házában két szökevénynek. Ezek a szökevények barátaim voltak, akiket apja önfeláldozása sem tudott megmenteni. Ez az önfeláldozás Andrea Ferrato szabadságába és életébe került, a steini fegyenctelepre vitték, és ott meg is halt...

– És úgy halt meg, hogy egyáltalán nem bánta meg, amit tett - fűzte hozzá Luigi.

A doktor megfogta a fiatal halász kezét.

– Luigi - mondta -, engem bíztak meg barátaim, hogy rójam le azt a hálát, amellyel édesapjának tartoznak. Sok éve igyekszem megtudni, mi történt nővérével és magával, de nyomukat vesztettem, amióta otthagyták Rovignót. Istennek legyen hála, hogy segítségünkre küldte önt! Ezt a hajót, amelyet megmentett, *Ferrató*nak neveztem el Andrea emlékére... Hadd öleljem meg, gyermekem!

Miközben a doktor magához szorította, Luigi szemébe könny szökött.

A megható jelenet láttán Péter sem tudta türtőztetni magát. Mintha egész lénye megbolydult volna, és a fiatalember, a rovignói halász derék fia felé vonzotta, aki olyan korú lehetett, mint ő.

– Én is!... Én is! - kiáltotta kitárt karral.

– Ön... uram?

– Én... Báthory István fia vagyok!

A doktor sajnálta, hogy Péter száján kiszaladt ez a vallomás? Nem, Luigi Ferrato meg tudja őrizni a titkot, ahogy Pointe Pescade és Cap Matifou is őrizte.

Luigit mindenről tájékoztatták, főként arról, mi Antekirtt doktor célja. Csak egyetlen dolgot nem mondtak el neki: a fiatal halásznak nem volt szabad tudnia, hogy Sándor Mátyás gróffal áll szemben.

A doktor tüstént meg akarta látogatni Maria Ferratót. Türelmetlenül várta a viszontlátást, különösen kíváncsi volt életére - erre a munkás és nyilván nyomorúságos életre, hiszen, mivel Andrea halála után egyedül maradt, az ő vállára nehezedett testvére gondja is.

– Igen, doktor úr - felelte Luigi -, nyomban partra szállunk, ha annyira óhajtja! Maria már nagyon nyugtalan lehet miattam! Nemsokára negyvennyolc órája, hogy otthagytam, és halászni mentem a melliehai öbölbe; alkalmasint aggódik, nem történt-e bajom az éjszakai viharban.

– Nagyon szereti a nővérét? - kérdezte Antekirtt doktor.

– Ő anyám és nővérem egy személyben - felelte Luigi.

Málta szigete, amely 100 kilométerre fekszik Szicíliától, vajon inkább tartozik Afrikához, mint Európához, noha 250 kilométerre esik tőle? Ez a kérdés már régóta foglalkoztatja a földrajztudósokat. Akárhogy legyen is, miután V. Károly a szigetet az irgalmas rend tagjainak adományozta, akiket Rodoszról elűzött Szolimán, s akik ekkor tömörültek a Máltai Lovagrendbe - most az angoloké, és nem is lenne könnyű visszavenni tőlük.

Málta 28 kilométer hosszú, 16 kilométer széles sziget. Fővárosa a hozzá tartozó településekkel La Valletta, de más városok és falvak is fekszenek a szigeten, mint a nevezetes Citta Vecchia - afféle szent város, püspökségi székhely volt a lovagok idejében -, aztán Bosquet, Dinghi, Zébug, Itard, Berkercara, Luca, Farrugi stb. Keleti része eléggé termékeny, a nyugati viszont kopár, ez a nagy ellentét a keleti oldal lakosságának sűrűségében is kifejeződik - több mint százezer lakos él itt.

Amit a természet művelt ezzel a szigettel, amikor a világ négy-öt legszebb kikötőjét vágta ki partjain, minden képzeletet felülmúl. Mindenfelől víz, mindenfelé földnyelvek, hegyfokok s az erődítésekre és ágyúütegek elhelyezésére igen alkalmas magaslatok. Épp ezért már a lovagok is építettek egy nehezen bevehető erődöt, és az angolok, akik az amiens-i béke feltételei ellenére megtartották, bevehetetlenné tették. Egyetlen páncélos hajó sem tudna behatolni sem a Nagy Kikötő, sem a Vesztegzár Kikötő szűk bejáratán. Egyébként meg sem tudná közelíteni, hiszen most két 100 tonnás ágyú védi a tenger felől, hidraulikus töltőberendezésekkel és irányzókészülékkel, és ezek 900 kilós lövedéket repítenek ki 15 kilométerre. Figyelmeztetésül azoknak a hatalmaknak, amelyek nem szívesen látják Anglia kezén ezt a csodálatos földet, amely a Földközi-tenger középső vidékét uralja, és ahol az Egyesült Királyság egész flottája elférne.

Ugyanis Málta az angolok kezén van. Angol főkormányzója a rend nagymesterének hajdani palotájában székel, egy tengernagy a tengerészet és a kikötők parancsnoka, és négy-ötezer főnyi angol helyőrség van itt; de akadnak olaszok is, akik a sziget urai szeretnének lenni, továbbá egy hullámzó, vegyes nemzetiségű lakosság, mint Gibraltárban, a legtöbben persze bennszülöttek.

A máltaiak tulajdonképpen afrikaiak. A kikötőkben élénk színű csónakjaikon közlekednek; a szédületesen lejtős utcákon vágtatnak kocsijaikkal; a piacokon fülsiketítő zaj közepette zöldséget, húst, halat árulnak egy kimázolt kis szent lámpás alatt. Az idegennek az az érzése, hogy minden máltai hasonlít egymásra, mindegyik napégett arcú, kicsit göndör, fekete hajú, tüzes szemű, közepes magasságú, zömök termetű. Az ember megesküdne, hogy minden asszony ugyanabból a családból való, nagy szemű, hosszú pillájú, sötét hajú, kecses kezű, vékony lábú, hajlékony derekú, valószínűtlenül kifinomult, és olyan fehér bőrű, hogy azt még a nap sem képes megbarnítani a „falzetta”, vagyis tuniszi divat szerint készült fekete selyemköpeny alatt; ezt minden rendű-rangú nő egyaránt viseli, és egyben hajdísz, csipke fejkendő, de még legyező is.

A máltaiak kalmárszelleműek. Mindenütt megtalálhatók, ahol üzletelni lehet. Dolgos, takarékos, iparkodó, józan, de heves, bosszúálló, féltékeny természetű emberek; ezt különösképpen a szegényebb néposztály tagjai között lehet megfigyelni. Valami keverék nyelvet beszélnek, ez alapjában arab, annak a hódításnak a maradványa, amely a római birodalom bukását követte, élénk, mozgalmas, festői nyelv, alkalmas a hasonlatokra, képekre, költőiségre. Jó tengerészek, ha kézben tudják tartani őket, és bátor halászok, akiket az itteni vizeken oly gyakori viharok hozzászoktattak a veszélyhez.

Most ezen a szigeten folytatta mesterségét Luigi, olyan vakmerően, mintha máltai lenne, és itt lakott csaknem tizenöt éve nővérével, Maria Ferratóval.

„La Valletta a hozzá tartozó településekkel” - mondottuk az előbb. Valójában legalább hat város tömörül itt a Nagy és a Vesztegzár Kikötő körül. Floriana, La Senglea, La Cospiqua, La Vittoriosa, La Sliema, La Misida nem külváros, se nem egyszerűen házcsoportok tömege, amelyben a szegény nép lakik, hanem valóságos városok, fényűző házakkal, szállókkal, templomokkal, a huszonötezer lakosú fővároshoz méltón, ahol megbámulhatja az ember a Provence, Castília, Auvergne, Itália és Franciaország nevű fogadókat, amelyek valóságos paloták.

Hát itt, La Vallettában lakott a két testvér. Talán helyesebb volna, ha úgy mondanók, La Valletta alatt, mert amolyan föld alatti negyedében laktak, amelynek Manderaggio a neve, ahová a Strada San Marcón át juthat le az ember. Itt találtak szerény keresetüknek megfelelő lakást, és ebbe a föld alatti üregbe vezette Luigi a doktort és Pétert, mihelyt a gőzjacht horgonyt vetett.

Miután száz és száz csónakos rohamát visszaverték, akik mind felajánlották szolgálataikat, mindhárman kiszálltak a rakparton. Ekkor áthaladtak a Tengeri Kapun, még zúgott a fülük a harangjátékoktól és kongatástól, amely betölti a levegőt a máltai főváros felett. Elmentek a kettős pincebörtönnel rendelkező erődítmény előtt, felmásztak egy meredek lejtőn, aztán keskeny, lépcsős utcán, magas házak közt vitt útjuk - a tetőkön zöldes tornyok, a falban lámpással megvilágított fülkék -, és így érkeztek a Szent János-székesegyház elé, a világ leglármásabb népsége közé.

Amikor a domb hátára értek, mintegy a székesegyház magasságába, újra leereszkedtek a Vesztegzár Kikötő irányába, aztán a Strada San Marco közepén megálltak egy lépcső előtt, amely jobb felé vezetett a város mélyen fekvő negyedeibe.

A Manderaggio negyed szűk utcáival egészen a városfalakig nyúlik, a napsugár sem tud behatolni sárgás falai közé, amelyekbe számtalan ablaklyukat vágtak, egy részük rácsos, más részük rács nélküli. Mindenfelé lépcsők kanyarognak és ereszkednek alá a piszkos, bűzös utcákba, alacsony, nedves, szutykos ajtók, mint a kasbák házain, hosszú, mély utcák, sötét alagutak, amelyek még a sikátor elnevezést sem érdemlik meg. És minden nyílásban, minden szellőzőlyukon, a ferde lépcsőfordulókon, a rozoga lépcsőkön ijesztő népség, boszorkányképű öregasszonyok, vértelen arcú anyák, különböző korú, rongyos ruhájú lányok, félmeztelen, beteges külsejű, piszokban hempergő gyerekek, koldusok, a legkülönfélébb sebekkel és alamizsnát kolduló csonkjaikkal, férfiak, vad arcú teherhordók vagy halászok, készen bármilyen gonosztett előidézésére vagy elkövetésére - aztán e nyüzsgés közepette, ehhez a valószínűtlen világhoz szokott néhány közönyös rendőr, aki nem csupán megszokta ezt a tömeget, de bizalmas közelségben él vele. Olyan ez, mint „A Csodák Udvara” Victor Hugo regényében, A párizsi Notre-Dame-ban, de valami furcsa domb tövébe áthelyezve, amelynek utolsó elágazásai rácsos szellőzőlyukakba torkollnak a vastag sziklafalaknál, vagy lenyúlnak a Vesztegzár Kikötő napsugaras rakpartjaiig, amelyeket a tengeri szél legyez.

E negyed egyik házának legfelső emeletén lakott Maria és Luigi Ferrato. Két szobácskájuk volt. A doktort meglepte a szerény otthon szegénysége, de tisztasága is. Rajta volt annak a gondos háziasszonynak a keze, aki valaha a rovignói halász házát tartotta rendben.

Amikor a doktor és Báthory Péter belépett, Maria felállt. Aztán öccséhez fordult.

– Gyermekem!... Luigim! - kiáltotta.

Elképzelhető, mennyire aggódhatott az elmúlt gyötrelmes éjszakán.

Luigi megcsókolta nővérét, és bemutatta neki kísérőit.

A doktor néhány szóval elmesélte, milyen körülmények között tette kockára Luigi az életét, hogy megmentse a veszélyben forgó hajót, és ugyanakkor megmondta, hogy Péter Báthory István fia.

Miközben beszélt, Maria olyan figyelemmel, olyan elérzékenyülten nézte, hogy a doktor már attól félt, felismerte benne Sándor grófot. De az egész csak egy pillanatig tartott, és azonnal megnyugodott. Hogyan ismerte volna fel tizenöt év után őt, aki néhány óráig vendégeskedett apjánál?

Andrea Ferrato lánya harminchárom éves volt. Arcvonásainak tisztasága, nagy, tüzes szeme ma is megszépítette. A fekete hajába vegyült néhány fehér szál elárulta, hogy többet szenvedett az élet keménységétől, mint az időtől. Nem az évek okozták ezt a korai őszülést, hanem a fáradalmak, gyötrelmek, apja, a rovignói halász elhunyta miatt érzett fájdalma.

– Az ön jövője és a Luigié mostantól a mi gondunk! - fejezte be elbeszélését Antekirtt doktor. - Barátaim adósai maradtak Andrea Ferratónak. Ugye, megengedi, Maria, hogy Luigi többé ne szakadjon el tőlünk?

– Uraim - felelte a lány -, testvérem ma éjszaka csak kötelességét teljesítette, amikor segítségükre sietett, és hálát adok az égnek, hogy ezt a gondolatot sugallta neki. Ő olyan ember fia, aki soha nem ismert mást, csak a kötelességet.

– És mi sem ismerünk mást, mi sem - felelte a doktor -, jogunk van leróni a hála adóját ama férfi gyermekeinek, akit...

Megállt. Maria újra ránézett, és ez a pillantás átjárta egész lényét. Félt, hogy már túl sokat is mondott.

– Maria - vette át ekkor a szót Báthory Péter -, ugye, nincs kifogása az ellen, hogy Luigi a testvérem legyen?...

– És nem utasítja vissza, hogy lányommá fogadjam? - tette hozzá a doktor, és kezét nyújtotta neki.

Erre Mariának el kellett mesélnie életét, amióta csak elhagyták Rovignót; hogyan tette elviselhetetlenné számukra az életet az osztrák rendőrspiclik zaklatása, hogyan támadt az a gondolata, hogy Máltára jöjjenek, ahol Luigi tökéletesítette magát a hajósmesterségben, s folytatta a halászatot; aztán hogyan teltek a hosszú évek, amikor is mindketten kemény harcot vívtak a nyomorral, mert kevéske pénzük igen gyorsan elfogyott.

De Luigi csakhamar versengett merészségben és ügyességben a máltaiakkal, akik híresek ezekről a tulajdonságaikról. Éppolyan nagyszerű úszó volt, mint ők, és megmérkőzhetett volna a híres Nicolo Pesceivel, azzal a La Valletta-i fiúval, aki állítólag úszva vitte a sürgönyöket Nápolyból Palermóba az Eoli-tengeren át. Nagy ügyességgel vadászta a pólingokat és vadgalambokat is; ezeknek a madaraknak a fészkét olyan megközelíthetetlen barlangok mélyén lehet felkutatni, ahová a hullámverés miatt nehéz eljutni.

Vakmerő halász volt, csónakján sohasem hátrált meg a szélrohamok elől, amikor ki kellett vetni hálóit, vagy horgait. Ilyen körülmények közt kötött ki a kis melliehai öbölben, amikor meghallotta a gőzjacht vészjeleit.

De Máltán a tengeri madarak, a halak, puhatestűek olyan bőségben találhatók, hogy csak kevés pénzt adnak értük, s emiatt a halászat nem hajt nagy hasznot. Luiginak minden buzgalma ellenére nagy erőfeszítésbe került, hogy előteremtse a kis háztartás szükségleteit, noha Maria is varrogatott. Ezért aztán, hogy fel ne boruljon az oly szűkre szabott költségvetés, be kellett érniük ezzel a lakással a Manderaggión.

Miközben Maria elmesélte történetüket, Luigi bement a szobájába s kezében egy levéllel tért vissza. Ezt a néhány sort Andrea Ferrato írta halála előtt:

Maria, rád bízom az öcsédet! Nemsokára Te leszel az egyetlen támasza! Amit tettem, gyermekeim, egyáltalán nem bántam meg, csak azt sajnálom, hogy szabadságom és életem árán sem sikerült megmentenem azokat, akik rám bízták magukat! Amit tettem, újra megtenném! Ne felejtsétek el soha apátokat, aki úgy hal meg, hogy utolsó ölelését nektek küldi!

Andrea Ferrato

A levél elolvasása után Báthory Péter nem is igyekezett elrejteni meghatottságát, Antekirtt doktor pedig elfordította fejét, hogy elkerülje Maria tekintetét.

– Luigi - mondta ekkor szándékolt hidegséggel a doktor -, a hajója ma éjszaka összetört, amikor nekiverődött a jachtomnak...

– Már öreg volt, doktor úr - felelte Luigi -, és másnak nem jelentene nagy veszteséget.

– Rendben van, Luigi, de megengedi, hogy egy másikkal pótoljam, éppen azzal a hajóval, amelyet megmentett.

– Tessék?...

– Akar másodkapitány lenni a *Ferrató*n? Szükségem van egy fiatal, tettre kész, jó hajósra!

– Fogadd el, Luigi - kiáltotta Péter -, fogadd el!

– De... a nővérem...

– Nővére annak a nagy családnak lesz a tagja, amely szigetemen, Antekirttán lakik - felelte a doktor. - Ezentúl én gondoskodom magukról, és olyan boldoggá teszem az életüket, hogy nem fogják sajnálni a múltat, kivéve édesapjuk elvesztését!

Luigi hálásan megragadta a doktor kezét, szorongatta, Maria pedig csak könnyeivel tudta kifejezni háláját.

– Holnap várom magukat a hajón! - mondta a doktor.

És mintha nem bírt volna uralkodni elérzékenyülésén, intett Péternek, hogy kövesse, és gyorsan kifordult az ajtón.

– Ó, fiam! - mondta. - De jó is... de jó is jutalmazni!

– Igen... jobb, mint büntetni! - felelte Péter.

– De büntetni is kell!

Másnap a doktor a hajón várta Mariát és Luigi Ferratót.

Köstrik kapitány már intézkedéseket tett a gőzjacht gépezetének haladéktalan kijavítására. Szerencsére ott volt a Samuel Grech és Társa tengerészeti ügynökség a Strada Levantén, erre bízták rá a hajót, és a munka gyorsan megindult. De azért öt-hat napot igénybe vett, mert szét kellett szedni a légszivattyút és a kondenzátort, amelyeknek néhány csöve rosszul működött. Ez a késlekedés nagyon bosszantotta Antekirtt doktort, aki nagyon türelmetlenül várta, hogy megérkezzenek a szicíliai partokra. Már arra is gondolt, Máltába rendeli kétárbocosát, a *Savarená*t, de erről lemondott. Csakugyan többet ért, ha várnak néhány napig, és gyors és jól felfegyverzett hajóval kötnek ki Szicíliában.

Hanem elővigyázatosságból, tekintettel bizonyos eshetőségekre, sürgönyt menesztettek a tenger alatti kábelen, amely összekötötte Máltát Antekirttával. Ebben a sürgönyben parancsot adott a doktor az Elektrik 2-nek, hogy kezdjen el azonnal cirkálni a szicíliai partoknál, Porto di Palo környékén.

Luigit úgy mutatta be a kapitánynak, altisztjeinek és a legénységnek, mint másodkapitányt - az eddigi másodkapitány pedig átmegy majd az Elektrik 2-re, mihelyt Szicília déli partjához érnek.

Luigira csak rá kellett nézni, nem keltett csalódást: igazi tengerész volt. Bátorságát, vakmerőségét ismerték, látták, hogyan viselkedett harminchat órával azelőtt a melliehai öbölben. Üdvrivalgással fogadták. Aztán barátja, Péter és Köstrik kapitány megmutatták neki a hajót, amelyet a legapróbb részletekig meg akart ismerni.

Eközben a doktor Mariával beszélgetett, és olyan szavakkal festette le előtte öccsét, hogy azok nyilván mélyen meghatották a lányt.

– Igen... egészen az apja - jegyezte meg.

A doktor azt javasolta Mariának, hogy vagy maradjon a hajón a tervezett kutató út végéig, vagy menjen azonnal Antekirttára, ahová elkísérteti; Maria azt felelte, hogy legszívesebben elkísérné őt Szicíliába. Megegyeztek hát, hogy felhasználja azt az időt, amíg a Ferrato La Valletta kikötőjében áll, hogy rendezze dolgait, eladja néhány holmiját, amely nem emlék számára, végül is pénzzé teszi azt a kevéskét, amije van, és így elhelyezkedhessen kabinjában az indulás előestéjén.

A doktor egyáltalán nem titkolta Maria előtt terveit, amelyeket a legteljesebb mértékben meg akart valósítani. Terveinek egy része már meg is valósult, hiszen Andrea Ferrato gyermekeinek jövője már nem nyugtalanította. De még fel kell kutatnia Torontál Simont és Sárkányt, másrészt kézre kerítenie Carpenát, s ezt meg is teszi. Arra számított, hogy Szicíliában nyomára bukkan az első kettőnek. A harmadikat viszont megkeresi.

Ekkor Maria azt mondta a doktornak, hogy négyszemközt szeretne beszélni vele.

– Amit most elmondok önnek - kezdte -, mostanáig eltitkoltam az öcsém előtt. Nem bírta volna türtőztetni magát, és nyilván csak újabb bajt hozna ránk.

– Luigi most a szolgálati őrhelyeket látogatja - felelte a doktor. - Menjünk le a szalonba, Maria, ott nyugodtan beszélhet, senki nem hallja.

Mihelyt bezárult a lenti ajtó, mindketten helyet foglaltak egy pamlagon, és Maria így szólt:

– Itt van Carpena, doktor úr!

– Máltán?

– Igen, néhány napja.

– La Vallettában?

– Sőt a Manderaggio negyedben, ahol mi is lakunk!

A doktor igen meglepődött, és ugyanekkor nagyon is megörült a hallottaknak. Mégis kérdezte:

– Nem téved, Maria?

– Nem, nem tévedek! Ennek az embernek az arca jól bevésődött az emlékezetembe. Még ha száz év telt volna el, akkor is nyomban felismerném!... Itt van!

– Luigi nem tudja?

– Nem, doktor úr... és megérti, miért nem akartam tudomására hozni. Elrohant volna ehhez a Carpenához, belekötött volna, és talán...

– Jól tette, Maria! Ez az alak egyedül énrám tartozik! De gondolja, hogy felismerte magát?

– Nem tudom - felelte Maria. - Két-három ízben találkoztam vele a Manderaggio sikátoraiban, és megfordult, úgy nézett utánam bizalmatlankodva. Ha követett, ha megkérdezte valakitől a nevemet, tudnia kell, ki vagyok.

– Soha nem szólította meg?

– Soha.

– És nem tudja, Maria, miért jött La Vallettába, mit csinál, mióta itt van?

– Csak azt tudom, hogy Manderaggio legundorítóbb népsége között él. Ki sem teszi a lábát a leggyanúsabb kocsmákból, a leggarázdább gazfickók társaságát keresi. Úgy látom, a pénznek bőviben van, hát azt hiszem, hasonszőrű banditákat toboroz, hogy valami gonosztettet hajtsanak végre.

– Itt?

– Ezt nem tudhatom, doktor úr.

– Én majd megtudom!

E pillanatban Péter lépett be a szalonba, mögötte pedig a fiatal halász, így a beszélgetés véget ért.

– Nos, Luigi - kérdezte a doktor -, meg van elégedve a látottakkal?

– Csodálatos hajó ez a Ferrato! - felelt Luigi.

– Örülök, hogy tetszik, Luigi - felelte a doktor -, hiszen maga a másodkapitány, amíg a körülmények úgy nem hozzák, hogy kapitány lesz!

– Ó, uram...

– Kedves Luigi - folytatta Péter -, ne feledd el, hogy Antekirtt doktor mellett minden lehetséges!

– Igen, minden, Péter, de inkább azt mondd, Isten segítségével!

Maria és Luigi elbúcsúztak a doktortól és Pétertől, hogy visszatérjenek kis hajlékukba. Megegyeztek, hogy Luigi csak akkor kezdi meg szolgálatát, amikor már nővére is a hajóra költözik. Nem volt tanácsos, hogy Maria egyedül maradjon Manderaggióban, mert Carpena talán felismerte benne Andrea Ferrato lányát.

Amikor a két testvér elment, a doktor hívatta Pointe Pescade-ot, akivel Báthory Péter jelenlétében kívánt beszélni.

Pointe Pescade csakhamar megjelent, s úgy figyelt, mint aki alig várja, hogy parancsot kapjon, és azt teljesítse.

– Pointe Pescade - mondta a doktor -, szükségem van rád!

– Rám és Cap Matifoura?...

– Egyelőre csak rád.

– És mit kell tennem?

– Szállj partra tüstént, menj a Manderaggióba, ez La Valletta egyik föld alatti negyede, végy ki valami lakást, egy szobát, egy lyukat, akár a legkisebb szállóban.

– Rendben van.

– Ott aztán megfigyeled egy alak üzelmeit, nagyon fontos, hogy ne veszítsük szem elől. De senki ne sejtse, hogy ismerjük egymást! Szükség esetén álruhába öltözöl!

– Ez már az én dolgom!

– Ez az alak, ahogy mondták nekem - folytatta a doktor -, Manderaggio leghitványabb gazfickóit béreli fel. Nem tudjuk, kinek a pénzén, milyen munkára, és ezt kell kifürkészned a lehető leghamarabb.

– Kifürkészem.

– Amikor már tudod, hogy mit akar, ne gyere vissza a hajóra, mert követhetnek. Csak adj fel egy levelet nekem a La Valletta-i postán, és adj találkozót este, a Senglea negyed másik végén. Ott leszek.

– Úgy lesz - felelte Pointe Pescade. - De hogy találok rá erre az alakra?

– Az nem lesz nehéz! Barátom, te értelmes vagy, és az értelmedre számítok.

– Megtudhatnám legalább a fickó nevét?

– Carpenának hívják!

E név hallatára Péter felkiáltott:

– Micsoda?!... Ez a spanyol itt van?

– Igen - felelte Antekirtt doktor -, és abban a negyedben, ahol megtaláltuk annak az Andrea Ferratónak a gyermekeit, akit ő a fegyenctelepre és a halálba küldött!

Antekirtt doktor elmesélt mindent, amit Maria elmondott neki. Pointe Pescade megértette, mennyire sürgős, hogy tisztán lássanak a spanyol játékában, aki bizonyosan valami álnokságot forral La Valletta rablóbarlangjaiban.

Egy óra múlva Pointe Pescade elhagyta a hajót. Feltételezte, hogy esetleg követi és figyeli valaki, ezért a gyanút úgy akarta elterelni magáról, hogy kószálni kezdett a hosszú Strada Realén, amely a Szent Elmo-erődtől Florianáig visz, és csak akkor indult a Manderaggio felé, amikor beesteledett.

Olyan zsiványbanda toborzásához, amely egyaránt alkalmas gyilkosságra és fosztogatásra, valóban nem találhattak volna megfelelőbb helyet, mint ezt a zsibvásárt a föld alatti városrészben. A legkülönfélébb országokból gyűltek itt össze Nyugat és Kelet gazemberei, kereskedelmi hajókról szökött matrózok, hadihajók katonaszökevényei, de különösen a legalacsonyabb osztálybeli máltaiak, félelmetes haramiák, ereikben még a kalózok vérével, amely őseiket oly rettenetessé tette a barbár rablókalandok idején.

Carpenának, akit azzal bíztak meg, hogy keressen egy tucat elszánt fickót - mindenre elszántat -, csak a választék bősége okozhatott nehézségeket. Épp ezért alig hagyta el érkezése óta Manderaggio legsötétebb utcáiban a kocsmákat, ahol mindig található volt. Úgyhogy Pointe Pescade minden nehézség nélkül ráismert; annál nehezebb volt megtudnia, kinek a számlájára dolgozik a spanyol teli bukszával.

Mert ez a pénz nyilván nem az övé volt. Az ötezer forintos jutalmat, amelyet a rovignói ügyből kifolyólag kapott, már régen elverte. Carpenát elűzte Isztriából a közfelháborodás, a partvidék egyetlen sólepárlójában sem kapott munkát, erre nekiindult a világnak. Pénzét gyorsan eltékozolta, s ha annak előtte is nyomorúságosan élt, ezután még nagyobb ínségbe került.

Senki nem lepődhet meg azon, hogy most egy félelmetes gonosztevő banda szolgálatába szegődött, s ebbe toborzott új cinkosokat, hogy azok helyére keressen utódokat, akiknek kötéllel szolgáltatnak igazságot. Ezzel a céllal tartózkodott hát Máltán, és közelebbről a Manderaggióban. De hogy hová kell vezetnie a bandát, ezt óvakodott közölni Carpena, mert igen bizalmatlan volt felbérelt társaival szemben. Különben ezt nem is kérdezték tőle. Ameddig készpénzzel fizetik, lopással és fosztogatással kecsegtetik őket, a világ végére is elmennek vele bizalommal.

Meg kell jegyezni, hogy Carpena nem kis meglepetésére szolgált találkozása Mariával a Manderaggio utcáin. Tizenöt évi távollét után is tüstént ráismert, mint ahogy őt is felismerte a lány. Egyébként nagyon bosszús volt, hogy Maria megsejtheti, mi járatban van itt Vallettában.

Pointe Pescade-nak cselhez kellett hát folyamodnia, ha meg akarta tudni azt, aminek az ismerete olyan fontos volt a doktornak, s amit a spanyol annyira titkolt. És meg is környékezte csakhamar Carpenát. Hogy is ne vette volna észre ezt a fiatal, eszes banditát, aki mellészegődött, beférkőzött bizalmába, aki oly félvállról beszélt a Manderaggio legcégéresebb banditáival, aki azzal dicsekedett, hogy eddigi bűnlistája olyan kötetre rúg, amelynek bármelyik lapja kötelet jelent Máltán, nyaktilót Olaszországban, szorítócsavart Spanyolhonban, aki a legmélyebb megvetéssel kezelte a negyed gyáva kukacait, akikre ha csak ránéz a rendőr, már inukba száll a bátorságuk - egyszóval valódi fenegyerek volt! Carpena nagyon ismerte a szakmát, és csak becsülni tudta őt.

Nyilván a jól megjátszott szerepnek köszönhette Pointe Pescade, hogy elérte célját, mert augusztus huszonhatodikán délelőtt Antekirtt doktor levelet kapott, amely estére találkára hívta Senglea szélére.

Az utolsó napokban nagy lendülettel folyt a munka a *Ferrató*n. Legfeljebb három nap múlva befejezik a javításokat, és szénnel megrakodva kifuthat a tengerre.

Ezen az estén a doktor elment arra a helyre, amelyet Pointe Pescade megjelölt. Kis árkádos tér volt ez, a körút közelében, a külváros határán.

Nyolc órára járt az idő. Vagy ötven ember tartózkodott a téren, ahol még a piacot sem csukták be.

A doktor az emberek között sétált, majdnem mind máltai férfi és asszony volt ott, amikor egy kéz nehezedett a karjára.

Visszataszító, szutykosan öltözött csavargó gazfickó volt, ósdi, szakadozott kalappal a fején, zsebkendőt lobogtatott feléje, s így szólt:

– Ezt loptam öntől, kegyelmes uram! Máskor jobban vigyázzon a zsebére!

Pointe Pescade volt, akit teljesen felismerhetetlenné tett az álruha.

– Arcátlan fickó! - kiáltott a doktor.

– Fickó igen!... De arcátlan nem vagyok, doktor úr!

Csak most ismerte fel Pointe Pescade-ot, és nem tudott visszafojtani egy mosolyt. Aztán minden átmenet nélkül megkérdezte:

– És Carpena?

– Hát ő valóban iparkodik, hogy összeszedje Manderaggio tucatnyi legmegrögzöttebb zsiványát.

– Kinek?...

– Egy bizonyos Zirone számára!

A szicíliai Zirone, Sárkány társa? Ugyan milyen kapcsolat állhatott fenn a két gazember és Carpena között?

És ha elgondoljuk, milyen magyarázatot talált rá a doktor, meg kell vallani, nem is tévedett.

A spanyol árulását, amely a pisinói szökevények letartóztatását vonta maga után, Sárkány is megtudta. Kerestette őt nyilván, s a legteljesebb nincstelenségben rá is talált, és nem habozott ügynökévé fogadni, akit aztán Zirone a banda szolgálatába állított. Így lett Carpena az első nyom azon az úton, amelyen a doktornak már nem kellett vaktában botorkálnia.

– Tudod, milyen céllal folyik a toborzás? - kérdezte Pointe Pescade-ot.

– Egy Szicíliában működő bandába szervezik őket.

– Szicíliába? Igen!... Ez az!... És közelebbről?...

– A keleti vidékekre, Siracusa és Catania között!

Nyilvánvaló volt, hogy nyomon vannak.

– Kitől szerezted ezeket az értesüléseket?...

– Magától Carpenától, aki barátságába fogadott, és akit kegyelmességed figyelmébe ajánlok!

A doktor csak egy fejbólintással válaszolt.

– Most már visszajöhetsz a hajóra - mondta -, s veszel magadra valami illendőbb ruhát.

– Azt már nem! Énrám ez illik!

– És miért?

– Mert van szerencsém fent említett Zirone bandájához tartozni!

– Vigyázz, barátom! - felelte a doktor. - Ebben a játékban az életed kockáztatod...

– De az ön szolgálatában, doktor úr - mondotta Pointe Pescade -, ennyivel igazán tartozom önnek!

– Derék fiú!

– Különben elég ravasz róka vagyok, dicsekvés nélkül mondhatom, s ki is füstölöm ezeket a mihasznákat a rókalyukból!

A doktor megértette, hogy ilyen körülmények között Pointe Pescade segítsége nagy haszonnal járhat terveire nézve. Ezt a szerepet játszva, ez az értelmes fiú olyannyira beférkőzhetett Carpena bizalmába, hogy még titkaiba is beavatta; hagyni kell, hadd cselekedjék.

Ötperces beszélgetés után a doktor és Pointe Pescade, nem akarván, hogy meglepjék őket, elváltak egymástól. Pointe Pescade végigment a sengleai rakparton, csónakba szállt a Nagy Kikötő végében, és visszatért Manderaggióba.

Még vissza sem érkezett, Antekirtt doktor ismét a gőzhajón volt. Ott aztán tájékoztatta Báthory Pétert mindarról, amit megtudott. Ugyanakkor úgy vélte, nem kell titkolnia Cap Matifou előtt, hogy Pointe Pescade elég veszélyes vállalkozásba kezdett az ügy érdekében.

Az erőművész megcsóválta fejét, háromszor is kinyitotta és összecsukta vaskos tenyerét. Aztán mintha ezt mondogatta volna magának:

– Hajaszála se görbüljön meg, amíg visszatér, de ne ám! Egy hajaszála se, mert különben...

Ezek az utolsó szavak többet mondtak bárminél, amit csak Cap Matifou szólni tudott volna, ha képes lett volna hosszas szónoklatokra.