TALÁLKOZÁS A STRADONÉN

A haláleset nagy port vert fel a városban; de senki sem gyanította Báthory Péter öngyilkosságának valódi okát, azt pedig, hogy Sárkány és Torontál is részes volt a szerencsétlenségben, senki sem gondolta.

Másnap, július hatodikán akarták megtartani Torontál Száva és Sárkány esküvőjét.

Az oly megrendítő körülmények közt történt öngyilkosság híre nem jutott el sem Torontálné, sem Száva fülébe. Torontál Sárkánnyal egyetértésben gondoskodott erről.

Abban is megegyeztek, hogy az esküvőt nagyon egyszerű körülmények között rendezik meg. Sárkány családi gyászára hivatkoznak ürügyül. Ez nyilván nem felelt meg Torontál Simon fényűző életmódjának, de jelen esetben úgy vélte, hogy jobb, ha hűhó nélkül megy végbe az esküvő. Az új házasok csak néhány napig maradnak Raguzában; aztán Tripoliszba utaznak, ahol a hírek szerint Sárkány lakik. Így nem is rendeznek fogadást a Stradonén, sem a szerződés felolvasása alkalmából, amely jelentős hozományt biztosít a lánynak, sem pedig a Ferenc-rendiek templomában tartandó egyházi esküvő után, amelyet a polgári esküvő befejeztével rendeznek meg.

Ezen a napon, amíg az esküvő utolsó előkészületei folytak, két beszélgető férfi sétált a Stradone túlsó oldalán.

Ez a két férfi Cap Matifou és Pointe Pescade volt.

Amikor Antekirtt doktor visszatért Raguzába, magával hozta Cap Matifout is. Már nem volt szükség rá Cattaróban, s ki kételkedne benne, hogy a két barát, a „két iker”, ahogy Pointe Pescade mondta, roppant módon örült a viszontlátásnak?

Mihelyt a doktor Raguzába érkezett, először is a Marinella utcai házba látogatott el; majd elvonult a Plocce külváros egy szerény szállójába, s ott várta, hogy Sárkány és Torontál Száva házasságát megkössék, és aztán hozzálásson tervei megvalósításához.

Másnap Báthorynénál tett újabb látogatása során ő maga segített elhelyezni Pétert a koporsóban; Pointe Pescade-ot és Cap Matifout elküldte, hogy figyeljék a Stradonét, aztán hazatért szállására.

Pointe Pescade élénken beszélgetett barátjával, de azért szemét, fülét nyitva tartotta.

– Úgy nézem, meghíztál, Capom! - jegyezte meg, és felágaskodott, hogy megtapogassa az erőművész mellét.

– Igen... és jó erőben vagyok.

– Éreztem, amikor megöleltél.

– És a színjáték, amelyikről beszéltél? - kérdezte Cap Matifou, mert nem akart lemaradni a szerepéről.

– Halad, halad!... Csakhogy nagyon bonyolult a cselekménye!

– Bonyolult?

– Hát persze!... Ez nem vígjáték, ez dráma, és már az eleje is érdekes!

Pointe Pescade elhallgatott. Zárt hintó robogott a Stradonén levő palota elé, és ott megállt.

A palota ajtaja nyomban kinyílt, és a kocsi mögött ismét becsukódott. Pointe Pescade a kocsi utasában Sárkányt ismerte fel.

– Bizony... nagyon érdekes - folytatta -, és nagy sikert ígér!

– És az áruló?... - kérdezte Cap Matifou, akit úgy látszott, ez a személy közvetlenebbül érdekelt.

– Nos... az áruló most még győzedelmeskedik, mert a jól megszerkesztett színdarabban így szokás... De türelem! Várjuk meg a megoldást!

– Cattaróban - mondta Cap Matifou - már azt hittem, színre...

– Színre lépsz?

– Igen, Pointe Pescade, igen!

És Cap Matifou elmesélte, mi történt a cattarói bazárban, vagyis hogy szükség volt a karjára, hogy elraboljon valakit, de erre nem került sor.

– Persze! Túl korai volt! - válaszolta Pointe Pescade, aki csak azért beszélt, hogy a szája járjon, ahogy mondják, de közben a tekintete folyton jobbra-balra járt. - Te csak a negyedik vagy ötödik felvonásban jössz elő, Capom!... Vagy az is lehet, hogy csak az utolsó jelenetben... De ne nyugtalankodj! Óriási sikered lesz!... Számíthatsz rá!

E pillanatban távoli moraj hallatszott a Stradonén, a Marinella utca sarkáról.

Pointe Pescade félbeszakította a beszélgetést, néhány lépést tett a Torontál-palota jobb oldala felé.

Temetési menet bukkant fel a Marinella utca felől, befordult a Stradonéra, s a ferenciek temploma felé haladt, ahol majd a gyászmisét tartják.

Fekete posztóval leterített, dísztelen koporsót vitt a vállán négy ember; egyébként csak kevesen vettek részt a temetésen, amelynek egyszerűsége nemigen hívta fel a közfigyelmet.

A menet lassan közeledett, amikor Pointe Pescade visszafojtott kiáltással megragadta Cap Matifou karját.

– Mi lelt? - kérdezte Cap Matifou.

– Semmi!... Túl hosszú lenne elmondani!

Felismerte Báthorynét, aki fia koporsója után haladt.

Az egyház nem tagadta meg az imákat ettől a halottól, akit a kétségbeesés kergetett az öngyilkosságba; a pap a Ferenc-rendiek kápolnájában várta, hogy aztán a temetőbe kísérje.

Báthoryné száraz szemmel lépkedett a koporsó mögött. Már sírni sem tudott. Hol révetegen tekintett jobbra-balra, hol mereven nézett a gyászlepelre, amely fia testét borította.

Az öreg Boros úgy vonszolta magát mellette, hogy az ember szíve megesett rajta.

Pointe Pescade érezte, könny szökik a szemébe. Igen! Ha nem az a feladata, hogy a helyén maradjon, a derék fickó nem habozott volna a néhány baráthoz és szomszédhoz csatlakozni, aki Báthory Péter gyászmenetében haladt.

Amikor a menet majdnem a Torontál-palota elé ért, a nagykapu hirtelen kinyílt. Az udvaron, a terasz előtt két hintó állt indulásra készen.

Az első éppen kigördült a kapun, és lefelé kanyarodott a Stradonén.

Pointe Pescade felismerte a kocsiban ülő Torontál Simont, feleségét és lányát.

Torontálné fájdalomtól összetörve ült Száva mellett, aki menyasszonyi fátylánál is sápadtabb volt.

Sárkány néhány rokon vagy barát társaságában a másik kocsiban foglalt helyet.

Ezt az esküvőt sem rendezték nagyobb pompával, mint ezt a temetést. És mind a kettő egyaránt dermesztően szomorú!

Amikor az első kocsi kigördült a kapun, hirtelen szívszaggató kiáltás hasított a levegőbe.

Báthoryné megállt, és Száva felé nyújtott karral megátkozta a fiatal leányt.

Száva sikoltott! Megpillantotta a gyászba öltözött anyát! Most már értette, mit titkoltak előtte... Péter meghalt, ő ölte meg, érte halt meg, az ő gyászmenete haladt itt éppen akkor, amikor vele a menyegzői kocsi elindult!

Száva elájult. Torontálné kétségbeesetten igyekezett magához téríteni... Hasztalanul!... Alig lélegzett!

Torontál Simon nem tudta türtőztetni dühét. Csak az odaszaladó Sárkány uralkodott magán.

Ebben a helyzetben lehetetlen volt az anyakönyvvezető elé állni, és utasítást adtak a kocsisoknak, hogy térjenek vissza a palotába, amelynek kapuja hangos csattanással bezárult.

Szávát felvitték szobájába, ágyára fektették, de meg sem mozdult. Anyja mellette térdelt, és gyorsan orvost hívtak. Eközben Báthory Péter gyászmenete továbbhaladt a Ferenc-rendiek temploma felé, és a gyászmise után a raguzai temetőbe indultak.

Pointe Pescade megértette, hogy Antekirtt doktornak a legrövidebb időn belül értesülnie kell erről a váratlan eseményről. Így szólt hát Cap Matifouhoz:

– Maradj itt, és őrködj!

Aztán lóhalálában a Plocce külváros felé rohant.

A doktor szótlan maradt, míg Pointe Pescade elhadarta a történteket.

„Túlléptem jogaimat? - töprengett. - Nem!... Ártatlant sújtottam... Igen, kétségtelenül! De ez az ártatlan személy Torontál Simon lánya!”

És Pointe Pescade-hoz fordult:

– Hol van Cap Matifou?

– A Stradonén, a palota előtt.

– Igénybe vehetlek benneteket ma este?

– Hány órakor?

– Kilenckor.

– Hol várjuk önt?

– A temető kapujában!

Pointe Pescade nyomban elindult, hogy visszatérjen Cap Matifouhoz, aki nem hagyta el őrhelyét.

Este nyolc óra tájban a doktor bő kabátjába burkolózva a raguzai kikötő felé vette útját. A bástyafal sarkától bal felé kis öbölhöz ért, amely a kikötőn túl félhold alakban nyúlt be a szárazföldbe, és szinte eltűnt a sziklák között.

A környéken egy lélek sem járt. Sehol egyetlen ház, egyetlen hajó sem volt látható. Még a halászbárkákat sem kötötték ki errefelé, mert féltek az öblöt körülvevő sziklazátonyoktól. A doktor megállt, körülnézett, kiáltott egyet, ami nyilván előre megbeszélt jelzés volt. A következő pillanatban egy matróz lépett eléje, és így szólt:

– Parancs, uram!

– Itt a csónak, Pazzer?

– Igen, a szikla mögött.

– Valamennyi embereddel?

– Mind itt van.

– És az Elektrik?...

– Távolabb, északra, három kötélhossznyira, a kis öblön túl.

És a matróz valami orsó alakú testre mutatott a vízen, amelynek ottlétéről semmiféle fény nem árulkodott.

– Mikor érkezett a hajó Cattaróból? - kérdezte a doktor.

– Alig egy órája.

– Nem vették észre?

– Senki sem láthatta, mert a sziklák tövében jött.

– Pazzer, senki se hagyja el az őrhelyét, és várjatok itt egész éjjel, ha kell!

– Igen, uram!

A matróz visszatért a csónakhoz, amely teljesen egybeolvadt a homokpart utolsó szikláival.

A doktor rövid ideig még a parton maradt. Nyilván azt várta, hogy egészen beesteledjék. Időnként nagy léptekkel le s fel sétált. Aztán újra és újra megállt. És ilyenkor összefont karral, némán és mozdulatlanul meredt az Adriai-tengerre, mintha annak mondaná el titkait.

Nem világított a hold, nem látszottak a csillagok. Csak egy kis szél fújdogált a szárazföld felől, mint minden este, de pár óra múlva ez is elült.

Magasan úszó, de elég sűrű felhők takarták az eget egészen a nyugati látóhatárig, ahol már az utolsó, világosabb páragomoly is belemosódott a homályba.

– Gyerünk! - mondta végül a doktor.

És a várost megkerülve, a temető felé vette útját.

A kapunál már várta Pointe Pescade és Cap Matifou; egy fa mögé bújtak, hogy ne lássák meg őket.

Ilyenkor a temetőt már bezárják. Az őr házikójában az utolsó fény is kialudt. Napkelte előtt ide már senki sem léphet be.

A doktor nyilván pontosan ismerte a temető helyrajzát. Alkalmasint nem is állt szándékában a kapun át belépni - mert ami most következett, annak titokban kellett zajlania.

– Kövessetek - mondta a közeledő Pointe Pescade-nak és társának.

Mindhárman elindultak a temető külső fala mentén, amely a hepehupás talajon meredeken húzódott felfelé.

Tízpercnyi gyaloglás után a doktor megállt; aztán egy újkeletű falomlásból képződött hasadékra mutatott.

– Gyerünk át! - mondta.

Átbújt a nyíláson. Pointe Pescade és Cap Matifou követte.

Ott, a sírok fölé nyúló nagy fák alatt már sötétebb volt. A doktor azonban habozás nélkül egy fasorba tért, aztán egy mellékfasorba, amely a temető felső részébe vezet. Léptei hangjára egy-két éjjeli madár röppent fel. De ezeken a baglyokon és kuvikokon kívül teremtett lélek sem mutatkozott a fűből kimagasló síremlékek körül.

Csakhamar mindhárman megálltak egy szerény emlékmű előtt; amolyan kápolnaféle volt, rácsos ajtaját nem zárták be kulccsal.

A doktor belökte a rácsot; aztán megnyomta egy villanyzseblámpa gombját, azzal világította meg a sírbolt belsejét, de vigyázva, hogy kívülről ne lehessen észrevenni.

– Lépj be - mondta Cap Matifounak.

Cap Matifou belépett a kis kápolnába; a szemközti falba három márványtáblát illesztettek.

Az egyik táblán - a középsőn - ez volt olvasható:

BÁTHORY ISTVÁN 1867

A bal oldali táblán nem volt semmi felírás. A jobb oldalira nemsokára rákerül.

– Vedd le ezt a táblát - mondta a doktor.

Cap Matifou könnyedén leemelte, hiszen még nem erősítették be a falba; letette a földre, és a falba vágott üregben egy koporsó tűnt fel.

Ebben a koporsóban feküdt Báthory Péter teste.

– Húzd ki a koporsót - rendelkezett a doktor.

Cap Matifou kihúzta a koporsót, és bár nehéz volt, nem szorult Pointe Pescade segítségére; kivitte a kápolnából, és lehelyezte a fűre.

– Fogd ezt a szerszámot - mondta a doktor, és átadott Pointe Pescade-nak egy csavarhúzót -, szereld le a koporsó tetejét!

Az egész csak néhány percet vett igénybe.

A doktor lehúzta a testet borító fehér leplet, és fülét Péter mellére szorította, mint amikor a szívverést hallgatják. Aztán kiegyenesedett.

– Vedd ki a koporsóból! - mondta Cap Matifounak.

Cap Matifou engedelmeskedett; sem ő, sem Pointe Pescade nem tett semmi ellenvetést, bár halott kihantolása tiltott cselekmény.

Amikor Cap Matifou Báthory Péter testét gyengéden letette a földre, újra beburkolta a lepelbe, a doktor pedig még a kabátját is ráterítette.

A fedelet visszacsavarozták a koporsóra, a koporsót betolták a falüregbe, a márványtáblát a nyílásra illesztették, amely azt eltakarta, mint azelőtt.

A doktor eloltotta a villanylámpát, s újra mély homály borult rájuk.

– Emeld fel! - utasította Cap Matifout.

Cap Matifou hatalmas karjába emelte a fiatalember testét, mintha egy gyereket venne fel; aztán a doktor nyomában, háta mögött Pointe Pescade-dal, megindult visszafelé a mellékfasoron, egyenest a temetőfal hasadékának irányában.

Öt perccel később kibújtak a nyíláson; a doktor, Pointe Pescade és Cap Matifou megkerülte a városfalat, és a tengerpart felé vették útjukat.

Egy szót sem szóltak; de ha az engedelmes Cap Matifou nem is gondolkozott, akár egy gép, annál több gondolat kavargott Pointe Pescade agyában.

A temetőtől a tengerpartig Antekirtt doktor és két társa senkivel nem találkozott. De a kis öböl közelében, ahol az Elektrik csónakja várta őket, egy vámőrt vettek észre, amint fel s alá járt a part menti sziklákon.

Ők csak folytatták útjukat, mit sem törődve a vámőrrel. A doktor ismét kiáltott, mire előtűnt a rejtekhelyén maradt csónak vezetője.

Cap Matifou a doktor intésére leereszkedett a sziklák túlsó oldalán, és már készült a csónakba lépni.

E percben a vámőr közelebb jött, s amint éppen a csónakba akartak beszállni, rájuk kiáltott:

– Maguk kicsodák?

– Olyanok, akik választást engednek önnek húsz forint készpénz vagy egy férfias ökölcsapás közt... az is rögvest esedékes ettől az úrtól - felelte Pointe Pescade, és Cap Matifoura mutatott.

A vámőr nem tétovázott.

Elvette a húsz forintot.

– Szálljunk be! - rendelkezett a doktor.

Egy perccel később a csónak már eltűnt a félhomályban.

Öt perc múlva elérte az orsó formájú hajót, amelyet a partról nem lehetett észrevenni.

A csónakot felhúzták a fedélzetre.

Az Elektrik halk gépei megindultak, és a hajó csakhamar kifutott a nyílt tengerre.

Cap Matifou egy díványra helyezte Báthory Péter testét egy keskeny fülkében, amelynek egyetlen ablaka sem volt, így külső fény ide soha nem hatolt be.

A doktor egyedül maradt Péterrel, föléje hajolt, és megcsókolta sápadt homlokát.

– Most pedig ébredj fel, Péter! - szólt rá. - Így akarom!

Péter, mintha csak a halálhoz hasonló delejes álomból tért volna magához, kinyitotta szemét.

Az első pillanatban ellenszenv látszott az arcán, amikor felismerte Antekirtt doktort.

– Hát ön az... ön, aki magamra hagyott!

– Én vagyok, Péter!

– De hát kicsoda ön?

– Egy halott... mint te!

– Egy halott?...

– Sándor Mátyás gróf vagyok!