A CATTARÓI-ÖBÖL

Így a végzet, amely mindig döntő súllyal esik latba e világ dolgaiban, ugyanabba a városba, Raguzába hozta össze a Báthory és a Torontál családot. Nemcsak összehozta, de még egymáshoz közel is helyezte el őket, hiszen ugyanabban a negyedben laktak, a Stradone városrészben. Aztán Torontál Száva és Báthory Péter meglátták és megszerették egymást - Péter, annak az embernek a fia, akit árulás küldött a halálba, és Száva, annak a férfiúnak a lánya, aki az áruló volt!

Ezt gondolta Antekirtt doktor, amikor a fiatal mérnök magára hagyta:

„Péter reménnyel telve megy most haza, és ezt a reményt, amely eddig hiányzott az életéből, én ébresztettem benne!”

Olyan ember volt-e a doktor, aki könyörtelen harcba száll a végzet ellen? Érzett-e elég erőt magában, hogy akarata szerint rendezze el az emberi élet eseményeit? Lesz-e benne elég erő, olyan lelkierő, amellyel le tudja győzni a végzetet?

– Nem! Küzdeni fogok! - kiáltotta. - Ez a szerelem gyűlöletes, bűnös! Hogy Báthory Péter majd mint Torontál Simon veje tudja meg egy nap az igazságot, és még csak meg sem bosszulhatja apját! Csak önmagával végezhetne kétségbeesésében! Ha kell, mindent elmondok neki!... Elmondom, mit tett ez a család az övével!... Akárhogyan is, ennek a szerelemnek véget vetek!

Csakugyan, ez a házasság szörnyűséges lett volna.

Még nem ment feledésbe az olvasó előtt, hogy a Báthorynéval folytatott beszélgetése alkalmával a doktor elmesélte, a trieszti összeesküvés három vezetője aljas mesterkedésnek esett áldozatul; ez kiderült a tárgyalás során, és mert a pisinói vártorony egyik őre kifecsegte a titkot.

Azt is tudjuk, hogy Báthoryné bizonyos okból még nem beszélt fiának erről az árulásról. Különben sem ismerte a tetteseket. Nem tudta, hogy az egyik tettes gazdag és tekintélyes ember, és Raguzában lakik, néhány lépésre tőlük, a Stradonén. A doktor nem mondta meg a nevüket. Miért? Nyilván még nem jött el a leleplezés ideje. Pedig ismerte őket. Tudta, hogy Torontál Simon volt az egyik áruló, és Sárkány a másik. És csak azért nem közölt többet abból, amit megtudott, mert számított Báthory Péter közreműködésére; a fiút is be kívánta vonni abba az igazságtevésbe, amely eléri apja gyilkosait, és ugyanakkor megbosszulja két társát, Szathmár Lászlót és Sándor Mátyás grófot.

Hát ezt nem tudta Báthory István fiának elmondani anélkül, hogy meg ne sebezné szívét!

„Pedig így lesz! - ismételte magában. - Még ha ezt a szívet össze is kell törnöm!”

Ez után a kemény elhatározás után hogyan cselekedjék Antekirtt doktor? Fedje fel Báthoryné vagy fia előtt a trieszti bankár múltját? De vajon birtokában voltak-e az árulás tárgyi bizonyítékai? Nem, mivel ilyen bizonyítékai csak Sándor Mátyásnak, Báthory Istvánnak és Szathmár Lászlónak voltak, de ők már nem élnek. Híresztelje el a városban ezt az aljas tettet, de ne figyelmeztesse előre a Báthory családot? Igen, ez bizonyára elégséges lenne ahhoz, hogy újabb és most már áthidalhatatlan szakadék tátongjon Péter és a lány között. De ha nyilvánosságra kerül a titok, nem kell-e tartani attól, hogy Torontál Simon igyekszik eltűnni a városból?

A doktor pedig nem akarta, hogy a bankár eltűnjön. Szükség volt arra, hogy az áruló az igazságtevő rendelkezésére álljon, ha eljön az ítélet órája.

Pedig e téren az események egészen másként alakultak, mint ahogy ő elképzelte.

A doktor meghányta-vetette a dolgot, de nem tudott közvetlenül fellépni Torontál ellen, ezért sürgős lépésekre szánta magát. Mindenekelőtt el kell távolítania Báthory Pétert ebből a városból, ahol becsületes neve veszélyben forgott. Igen! Oly messzire kell innen vinni, hogy senki ne bukkanjon a nyomára. És amikor már kezében tartja, mindent elmond neki, amit csak Torontál Simonról és cinkosáról, Sárkányról tud; bevonja őt is a nagy feladatba. De egy napot sem veszíthet.

Ezért a doktor táviratot küldött abba a kikötőbe, ahol hajói állomásoztak, és egyik leggyorsabb vízi járművét a Raguzától délre fekvő Cattarói-öbölbe rendelte. Ez az a csodálatos Thornycroft, amely a modern torpedónaszádok mintájául szolgált. A hetventonnás, negyvenegy méter hosszú, árboc és kémény nélküli, orsó alakú acéltest sima fedélzetéből csak a kormányos vasfülkéje emelkedik ki kerek ablakaival, ez a fülke viharos időben teljesen elszigetelhető a külvilágtól. A hajó víz alatt is tudott haladni, így még csak időt sem veszített, és útirányától sem kellett eltérnie, hogy leküzdje a viharos tenger hullámait. Ez a hajó az Ó- és Újvilág minden naszádjánál gyorsabb volt, könnyedén haladt óránként ötven kilométerrel. Ennek a nagy sebességnek köszönhette a doktor, hogy számos esetben rendkívül gyorsan szelte át a tengert. Ezért tulajdonították neki azt a képességet, hogy egyszerre több helyen is jelen tud lenni, mert a görög szigettenger belsejéből rövid idő alatt az egyik Szirtisz-öböl végében termett.

Volt azonban egy számottevő különbség a Thornycroft*ok és a doktor egyéb hajói között, éspedig, hogy ezeket túlhevített gőz helyett erős akkumulátorok villamos energiája hajtotta; az akkumulátorokat maga a doktor szerkesztette, és az áramot úgyszólván végtelen mennyiségben tudta tárolni bennük. Épp ezért a gyors hajók az *Elektrik nevet viselték, a nevük mellett sorszámmal. Ilyen volt az Elektrik 2. is, amelyet a doktor a Cattarói-öbölbe rendelt.

E parancs kiadása után a doktor a cselekvés pillanatára várt. Figyelmeztette Pointe Pescade-ot és Cap Matifout, hogy csakhamar igénybe veszi szolgálataikat.

Felesleges mondani, mennyire örült a két barát, hogy végre bebizonyíthatja odaadását.

Csak egyetlen felhő árnyékolta be örömüket, amellyel ezt a hírt fogadták.

Pointe Pescade-nak Raguzában kellett maradnia, hogy figyelje a stradonei palotát és a Marinella utcai házat, míg Cap Matifou követi Cattaróba Antekirtt doktort. Így hát el kell válniuk - első ízben azóta, hogy a két pajtás annyi év után megosztotta egymás oldalán a nyomort. Emiatt megható nyugtalanság vett erőt Cap Matifoun, ha arra gondolt, hogy nem lehet majd az ő kis Pescade-ja közelében.

– Türelem, Capom, türelem! - mondta neki Pointe Pescade. - Nem tart soká! Lejátsszuk a darabot, és ismét találkozunk! Mert ha nem csalódom, jó kis zenebona készül, egy nem kevésbé jó karmesterrel, aki parádés szerepet szán mindnyájunknak... Higgy nekem! Te sem panaszkodsz majd a tiéd miatt!

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne! Ó, te nem a szerelmes szerepét kapod, de nem ám! Nem arra való a természeted, noha betyárul érzelmes vagy! A cselszövőét sem! Túl jóságos a nagy képed hozzá!... Te majd az a jó szellem leszel, aki az utolsó felvonásban elvirgácsolja a bűnt, és megjutalmazza az erényt...

– Mint a becsalogató komédiában a vásári színház előtt? - kérdezte Cap Matifou.

– Akár a becsalogató komédiában! Igen! Szinte látlak ebben a szerepben, Capom! Amikor az áruló a legkevésbé várja, megjelensz nyitott tenyérrel, és csak be kell csuknod, máris kész a megoldás... Ha a szerep nem hosszú, és ráadásul rokonszenves is, micsoda tapsot kapsz, mekkora pénz üti a markod!

– Igen, bizonnyal - felelte az erőművész -, de addig el kell válnunk!

– Csak néhány napra! De ígérd meg, hogy nem hagyod leromlani magad a távollétemben! Ne felejtsd el pontosan a hatszori étkezést, és hízzál, Capom!... Most pedig szoríts a karodba, vagy inkább csak tégy úgy, mint a színházban, mert még megfojtasz!... Ölelj meg még egyszer, és ne felejtsd el a te kis Pointe Pescade-odat, aki sohasem felejti el az ő hatalmas Cap Matifouját!

Így zajlott le a két barát megható búcsúja, amikor el kellett válniuk egymástól. Valóban Cap Matifou szíve összeszorult hatalmas mellében, amint egyedül maradt a Savarena fedélzetén. Társa még ugyanezen a napon Raguzában szállt meg a doktor utasítására, s azt a feladatot kapta, hogy egy percre se veszítse szeme elől Báthory Pétert, figyelje a Torontál-palotát, és tájékozódjék mindenről.

A Stradone negyedben töltött hosszú órák során Pointe Pescade-nak találkoznia kellett volna azzal az idegen nővel, akit nyilván ugyanazzal a feladattal bíztak meg, mint őt. És nyilván sor is kerül a találkozásra, ha a marokkói nő a távirat feladása után nem hagyja el Raguzát, hogy az előre megbeszélt helyre siessen, ahol majd találkozik Sárkánnyal. Így Pointe Pescade-ot semmi sem zavarta munkájában, és a tőle megszokott elővigyázatossággal látta el bizalmas feladatát.

Bizonyos, hogy Báthory Péter soha nem álmodta, hogy ilyen gondos megfigyelés alatt áll, nem is sejtette, hogy a leskelődő nő tekintetét most Pointe Pescade figyelő szeme váltotta fel. A doktorral történt beszélgetése, a neki tett vallomása után bizakodóbbá vált. Most már miért titkolt volna bármit is anyja előtt a *Savarená*n lefolyt beszélgetésből? Vajon nem olvassa ki fia szeméből még azt is, ami a lelke mélyén történik? Nem találja-e ki, hogy valami változás ment végbe benne, hogy a bánatot, a kétségbeesést reménység és boldogság váltotta fel?

Báthory Péter megvallott hát mindent anyjának. Elmondta, ki az a lány, akit szeret, miért utasította vissza miatta az ajánlatot, hogy hagyja el Raguzát. Mit számított neki az állás! Vagy nem arra biztatta Antekirtt doktor, hogy reméljen?

– Hát ezért szenvedtél annyit, gyermekem?! - kiáltott fel Báthoryné. - Isten segéljen hát, és adjon neked boldogságot, amelyben mostanáig nem volt részünk!

Báthoryné nagyon visszavonultan élt a Marinella utcai házban. Csak olyankor hagyta el, amikor misére ment öreg szolgájával, amikor vallásos kötelezettségeinek tett eleget, a katolikus magyarok hithű és komor áhítatával. Soha nem hallott a Torontál családról. Még csak pillantást sem vetett arra a palotára, amikor elhaladt előtte a Megváltó templomába menet, amely a franciskánusok kolostorához tartozott, egészen a Stradone elején. Persze nem ismerte a hajdani trieszti bankár lányát sem.

Péterre hárult az a szerep, hogy lefesse lelkét és külsejét, és elmondja neki, hol látta meg először, hogyan bizonyosodott meg arról, hogy szerelme nem viszonzatlan. És mindezeket azzal a lelkesedéssel tolmácsolta, amely korántsem lepte meg Báthorynét, mert tudta, hogy fiának gyöngéd, szenvedélyes lelkéből fakad.

De amikor Péter közölte vele, milyen körülmények közt él a Torontál család, amikor megtudta, hogy ez a lány Raguza egyik leggazdagabb örökösnője, nem tudta elrejteni nyugtalanságát. Beleegyezik-e valaha is ez a bankár, hogy egyetlen gyermeke egy vagyontalan s netán jövőtlen fiatalember felesége legyen?

Mindenesetre Péter nem tartotta szükségesnek, hogy beszéljen arról a hidegségről, sőt megvetésről, amellyel Torontál bankár mostanáig vele szemben viseltetett. Beérte annyival, hogy elismételje a doktor szavait; kijelentette neki, hogy meg kell bíznia apja barátjában, aki szinte atyai szeretetet érez iránta - Báthoryné ebben nem is kételkedhetett, hiszen tudta, mit akart a doktor érettük tenni! Végül is fiához és Boroshoz hasonlóan - aki úgy vélte, neki is véleményt kell nyilvánítania - ő is reménykedni kezdett, és így egy kis boldogság költözött a Marinella utcai egyszerű házba.

Aztán Báthory Pétert még az az öröm is érte, hogy viszontlátta Torontál Szávát a következő vasárnap a franciskánusok templomában. A lány állandóan szomorkás arckifejezése megélénkült, amikor észrevette a szinte kicserélődött Pétert. Még a szemük is beszélt, megértették egymást. És Száva ezzel a mély érzéssel tért haza, magával vitte annak a boldogságnak egy részét, amely annyira láthatóan sugárzott a fiatalember arcán.

Ezalatt Péter nem találkozott az orvossal. Várta, hogy újra meghívást kap a kétárbocos fedélzetére. Eltelt néhány nap, de semmiféle levél nem érkezett.

„A doktor nyilván tájékozódni akar - gondolta. - Eljön, vagy elküld valakit Raguzába, hogy megtudakoljon egyet-mást a Torontál családról... Talán még Szávával is meg akar ismerkedni... Igen! Az sem lehetetlen, hogy már találkozott is apjával, hogy kipuhatolja álláspontját...” A doktor egyetlen sora vagy csak egyetlen szava is nagy örömet szerzett volna - különösen ha ez az egyetlen szó így hangzik: jöjjön!

Ilyen üzenet azonban nem érkezett. Még Báthoryné is csak nehezen tudta lecsillapítani fia türelmetlenségét. Kétségbeesett, és most az anyán volt a sor, hogy egy kis reményt öntsön bele, noha jómaga is nyugtalankodott. A Marinella utcai ház nyitva állt a doktor előtt, ezt ő is tudhatta, és még a Péter iránt táplált újkeletű érdeklődés nélkül is, nem érzett elég vonzalmat ezzel a rokonszenves családdal szemben, hogy felkeresse őket?

Így történt, hogy Péter addig számolgatta az órákat és napokat, míg végül elfogyott türelme. Mindenáron viszont akarta látni Antekirtt doktort. Valami legyőzhetetlen erő húzta Gravoza felé. Ha sikerül feljutnia a kétárbocosra, akkor a doktor megérti türelmetlenségét, megbocsátja ezt a lépést, még ha korainak is tűnik.

Június hetedikén Báthory Péter már reggel nyolc órakor elment hazulról anélkül, hogy bármit is közölt volna anyjával terveiből. Elhagyta Raguzát, és gyors léptekkel Gravoza felé tartott, még Pointe Pescade sem tudja egykönnyen követni, ha nem olyan fürge. Elért a rakpartra, szemben azzal a hellyel, ahol múltkori látogatásakor a Savarena horgonyzott, és megállt.

A Savarena eltűnt a kikötőből.

Péter körbejártatta pillantását, nem változtatott-e helyet. De semerre sem vette észre.

A rakparton egy matróz sétált, tőle kérdezte meg, hová tűnt Antekirtt doktor kétárbocosa.

– A Savarena tegnap kifutott - felelte neki -, és ahogy nem tudjuk, honnét jött, azt sem tudjuk, hová ment.

A kétárbocos tehát elment! Antekirtt doktor éppoly titokzatosan tűnt el, ahogy érkezett!

Báthory Péter visszatért a raguzai útra, de most kétségbeesettebben, mint bármikor.

Ha valaki elfecsegi a fiatalembernek, hogy a hajó Cattaróba vitorlázott, bizonyára nem habozik, és utána ered. De valójában hasztalan lett volna útja. A Savarena még az öböl előtt megállt, be sem ment oda. A doktor Cap Matifou kíséretében partra szállt egy csónakon; aztán a jacht ismeretlen rendeltetéssel csakhamar újra kifutott a tengerre.

Nincs érdekesebb pontja Európának, de talán az egész Óvilágnak, mint ez a hegyrajzi és vízrajzi tájegység, amelyet Cattarói-öböl néven ismerünk.

Cattaro nem valami folyó, amint hihetnénk: város, püspöki székhely, amelyet egy kerület fővárosává tettek meg. A torkolata hat egymás mellett fekvő öbölből áll, az öblöket összekötő szűk csatornákat hat óra alatt lehet csónakkal bejárni. Abból a kis tófüzérből, amely a partvidék hegységeiben húzódik, az utolsó, a Norri-hegy tövében, már Ausztria határát jelzi. Azontúl Törökország kezdődik.

Antekirtt doktor gyorsan átkelt az öblön, és annak szélén szállt partra. Ott egy villanymotoros csónak várta, és elvitte a szélső öbölbe. Megkerülték az Ostro földnyelvet, elhaladtak a Castel-Nuovo előtt, két város és két kápolna látványában gyönyörködtek, Stolivo és Perusto előtt suhantak el, az utóbbi híres zarándokhely, Risano előtt, ahol a dalmát viselet már a törökkel és az albánnal keveredik, és így hasították a vizet tóról tóra az utolsó öbölig, amelynek sarkában épült Cattaro.

Az Elektrik 2. a várostól néhány kötélhosszra horgonyzott az alvó, sötét vízen, amelyet egyetlen hullám sem zavart meg e szép júniusi estén.

De a doktor nem a hajón ütötte fel szállását. Nyilván a későbbi tervek miatt nem akarta, hogy megtudják, az övé ez a gyors vízi jármű. Így Cattaróban azzal a céllal lépett partra, hogy megszáll a város egyik szállodájában, ahová Cap Matifou is elkíséri.

A kettőjüket szállító csónak beleveszett a félhomályba a kikötő jobb oldalán, annak a kis öbölnek a mélyén, ahol észrevétlenül kellett maradnia. Cattaróban a doktor éppoly ismeretlen maradhatott, mintha a világ legsötétebb zugába menekült volna. A bocchézek, Dalmácia e gazdag kerületének szláv eredetű lakói is aligha figyelnek fel arra, hogy idegen tartózkodik közöttük.

Az öbölből nézve úgy látszik, hogy Cattaro városa a Norri-hegyben képződött üregben épült. Első házai a tengertől elhódított rakpartot szegélyezik, annak a kis tónak a sarkában, amelynek kiszögellése a hegytömegbe nyúlik. Ebben a tölcsér alakú kikötőben, amelyet a ragyogó napsütésben szép fák s a háttérben zöld hegyoldalak öveznek, főként a Lloyd gőzösei és a nagy part menti hajók kötnek ki.

A doktor először is szállást akart szerezni. Cap Matifou mindenütt a nyomában, s meg sem kérdezte, hol szálltak partra. Hogy Dalmáciában vagy Kínában, nem sokat számított neki. Hű kutya módjára követte gazdáját, amerre csak ment. Ő csupán szerszám volt, engedelmes, vak eszköz, holmi forgácsoló, fúró, szúró gépezet, amelyet a doktor megindít, amikor jónak látja.

Végighaladtak az ötszörös fasorral beültetett tengerparton, és beléptek a Cattarót körülvevő erdőövezeten; aztán nekivágtak egy sereg szűk, meredek utcácskának, ahol négy-ötezer főnyi lakosság nyüzsög. Ekkor zárják be a Tengeri Kaput - amely csak este nyolc óráig marad nyitva, kivéve a gőzösök érkezésének napját.

A doktor csakhamar rájött, hogy a városnak egyetlen szállója sincs. Így olyan valakit kellett keríteni, aki hajlandó kiadni lakását - ezt különben szívesen megteszik a cattarói háztulajdonosok, és nem is haszon nélkül.

Találtak lakásadót is, lakást is. A doktor hamarosan elhelyezkedett egy elég tiszta utcában, egy ház földszintjén, amely elégséges volt neki és társának. Először is megegyeztek, hogy Cap Matifounak a tulajdonos ad kosztot, s noha ez jókora árat szabott vendégének hatalmas termete láttán, az üzletet a felek kölcsönös megelégedésére megkötötték.

Antekirtt doktor a városban kívánt étkezni.

Másnap magára hagyta Cap Matifout, rendelkezzék idejével, ahogy neki tetszik, ő maga meg elsétált a postára, ahová megbeszélt kezdőbetűkkel címzett leveleket vagy táviratokat várt. Utána kiment a városból, meg akarta szemlélni a környéket. Csakhamar talált egy meglehetősen jó kis éttermet, amelyben a cattarói társaság szokott összejönni, osztrák tisztek és közhivatalnokok, akik száműzetésben, ha éppen nem börtönben érzik itt magukat.

A doktor már csak a cselekvés pillanatát várta. Terve a következő volt:

Elhatározta, hogy elraboltatja Báthory Pétert. De a megszöktetés a kétárbocossal nehéz lett volna, amikor a hajó Raguzában horgonyzott. A fiatal mérnököt ismerték Gravozában, és mivel a közfigyelem úgyis a *Savarená*ra, és tulajdonosára irányult, még ha sikerül is a dolog, híre gyorsan szárnyra kel. És mivel a jacht csak vitorlákkal volt felszerelve, s ha valami gőzös a kikötőből üldözőbe veszi, csakhamar be is éri.

De Cattaróban a szöktetés hasonlíthatatlanul jobb feltételek között mehet végbe. Mi sem volt könnyebb, mint odacsalni Báthory Pétert. A doktor egyetlen szavára kétségtelenül tüstént ide siet. Itt viszont éppoly ismeretlen, mint maga a doktor, és mihelyt a hajón tartózkodik, az Elektrik kifut a tengerre; ott aztán Báthory Péter mindent megtud Torontál Simon múltjáról, és Száva képét csakhamar feledteti Báthory István emléke.

Így festett hát a terv, amelynek megoldása egyszerűnek látszott. Még két-három nap - mert tovább nem akart várni a doktor -, és nyélbe ütik a dolgot: Báthory Péter örökre elszakad Torontál Szávától.

Másnap, június kilencedikén levél érkezett Pointe Pescade-tól. Jelentette, hogy semmi új nincs a stradonei palota körül. Báthory Pétert viszont nem látta attól a naptól, hogy Gravozába ment, tizenkét órával a kétárbocos kifutása után.

Eközben Péter nemigen hagyhatta el Raguzát, és nagyon valószínű, hogy bezárkózott anyja házába. Pointe Pescade azt gondolta - és ebben nem is tévedett -, hogy a Savarena távozása hozta ezt a változást a fiatal mérnök megszokott életrendjében, annál is inkább, mert a hajó eltűnése után kétségbeesetten tért haza.

A doktor elhatározta, hogy már másnap a cselekvés mezejére lép, levelet írt Báthory Péternek, amelyben kéri, hogy keresse fel azonnal Cattaróban.

Egy váratlan esemény közbejötte azonban megváltoztatta ezt a tervet, és helyet adott a véletlennek, hogy ugyanazt a célt elérje.

Este nyolc óra felé a doktor a cattarói rakparton időzött, amikor a Saxonia gőzös érkezését jelezték.

A Saxonia Brindisiből jött, ahol kikötött, és utasokat vett fel. Onnét Trieszt felé tartott, Cattarón, Raguzán, Zárán és az Adria osztrák partjának más kikötőin át.

A doktor az utasok ki-be szállására szolgáló kikötőhíd közelében állt, amikor a lenyugvó nap sugarainál megakadt szeme egy utason, akinek csomagjait akkor szállították a rakpartra.

Ez a mintegy negyven év körüli, fennhéjázó, sőt szemérmetlen arckifejezésű férfi hangos parancsokat osztogatott. Olyan ember volt, akin még akkor is érződik a rossz nevelés, amikor udvariaskodik.

„Ő... itt... Cattaróban!”

E szavak csaknem kiszaladtak a doktor száján, ha nagy erővel magába nem fojtja őket, s ha nem uralkodik haragján, amelytől szeme is villámlott.

Ez az utas Sárkány volt. Tizenöt év telt el azóta, hogy könyvelőként dolgozott Szathmár gróf házában. Ruháját tekintve már nem az a mihaszna alak volt, akit e történet kezdetén Trieszt utcáin láttak kóborolni. Elegáns útiruhát viselt, a legutolsó divatú porköpenyeggel, számos rézgombbal, ami arra vallott, hogy a hajdani tripoliszi ügynök hozzászokott a kényelmes, gondtalan élethez.

Egyébként tizenöt esztendeje Sárkány élvhajhászó és fényűző életmódot folytatott, a Sándor gróf vagyonának feléből neki jutott hatalmas részesedés jóvoltából. Mennyi maradt mindebből? Legjobb barátai sem tudták volna megmondani, ha ugyan voltak ilyenek. Mindenesetre arca gondterheltséget, sőt nyugtalanságot árult el, amelynek okát nehéz lett volna kihámozni ebből a zárkózott természetű emberből.

„Honnét jön?... Hová megy?” - töprengett a doktor, és nem vesztette szem elől.

Hogy honnét jön Sárkány, könnyen meg lehetett tudni, csak meg kellett kérdeznie a Saxonia ellenőrét. Ez az utas Brindisiben szállt a hajóra. De azt nem tudták, hogy Észak- vagy Dél-Olaszországból került-e oda. Valójában Siracusából érkezett. A marokkói nő sürgönyére azonnal elhagyta Szicíliát, és Cattaróba ment.

Nyilván előzetesen megbeszélték, hogy ez az asszony Cattaróban várja őt, mert megbízatása befejezettnek látszott Raguzában.

Az idegen nő ott állt a rakparton, és várta a gőzös érkezését. A doktor észrevette, látta, amint Sárkány feléje megy, még az arab szavakat is hallotta, és megértette, amit a nő mondott:

– Éppen ideje volt!

Sárkány csak egy fejmozdulattal válaszolt. Figyelte, amint csomagjait beteszik a vámraktárba, aztán jobb felé húzta a marokkói nőt, hogy megkerüljék a várost, ne kelljen átmenni a Tengeri Kapun.

A doktor habozott egy pillanatig. Eltűnik-e Sárkány a szeme elől? Vagy kövesse?

Amikor megfordult, észrevette Cap Matifout, aki jó bámész módjára nézte a Saxonia utasainak ki- és beszállását. Csak egy mozdulatot tett: az erőművész máris ott termett.

– Látod azt az embert, Cap Matifou? - mondta neki, és a távolodó Sárkányra mutatott.

– Igen.

– Ha arra kérlek, hogy fogd el, megteszed?

– Igen.

– És ha védekezik, nem engeded megszökni?

– Nem.

– Nem felejted el, hogy élve akarom?

– Nem!

Cap Matifou nem fogalmazott mondatokat, de megvolt az az érdeme, hogy annál világosabban beszélt. A doktor számíthatott rá. Ha parancsot kap, végrehajtja.

A marokkói nőt elég, ha megkötözi, felpeckeli száját, bedobja valami zugba. Mielőtt még bárkit is riaszthatna, Sárkány már az *Elektrik*en van.

Noha még nem sötétedett be egészen, az alkonyat megkönnyítette a terv végrehajtását.

Eközben Sárkány és az idegen nő továbbhaladt a város peremén, s észre sem vették, hogy lesik és követik őket. Még nem beszélgettek. Nyilván csak olyan helyen akartak megállni, ahol biztonságban érzik magukat. Így érkeztek a Déli Kapu közelébe, amely nyitva állt a Cattaróból az osztrák határhegyekhez vezető úton.

Egy forgalmas piac állt itt, bazár, amelyet a montenegróiak jól ismernek. Itt üzletelnek, mert csak nagyon korlátozott számban engedik be őket a városba, de előbb le kell tenniük fegyvereiket. Minden kedden, csütörtökön és szombaton a Niegos-hegységből vagy Cetinjéből idejönnek a hegyi lakók, öt-hat órai út után tojást, krumplit, szárnyast hoznak, sőt rőzsét is, amelyből sokat adnak el.

Éppen keddi nap volt. Néhány csoport, amely későn fejezte be a munkáját, itt maradt a bazárban éjszakára. Vagy harminc hegyi lakó gyűlt itt össze, jártak-keltek, beszélgettek, vitatkoztak, veszekedtek, egyesek már végighevertek a földön, alváshoz készülve, mások meg szénnel rakott tűzön albán módra fanyársra húzott bárányt sütöttek.

Ide húzódott Sárkány és az asszony is, látszott, hogy ezt a helyet már ismerik. Itt csakugyan kedvükre beszélgethetnek, és egész éjszaka itt maradhatnak, nem kell bizonytalan szállás után futkosniuk. Egyébként Cattaróba érkezése óta az idegen nő nem is igen iparkodott más lakhelyet szerezni.

A doktor és Cap Matifou egymás nyomában lépett be az erősen félhomályos bazárba. Bent még itt-ott pattogott egy kis parázs, de már lángja sem volt, és így nem is világított. Ilyen körülmények között mégis nehéznek tűnt Sárkány elrablása, hacsak el nem hagyja a bazárt még napkelte előtt. A doktor sajnálhatta hát, hogy nem cselekedtek még a Tengeri Kaputól a Déli Kapuig vezető úton. De most már késő volt. Várni kellett a kínálkozó alkalomra.

A csónak mindenesetre a sziklák között ringatózott, nem egészen kétszáz méterre a bazártól, és nem messze, vagy két kötélhosszra homályosan kirajzolódott az Elektrik teste is, amelynek elején felhúzott lámpa jelezte a horgonyzóhelyet.

Sárkány és a marokkói nő egy ilyen homályos zugban helyezkedett el, egy csoport alvó hegyi lakó közelében. Így hát tárgyalhattak volna ügyeikről annak veszélye nélkül, hogy kihallgatják őket, ha a doktornak útiköpenyébe burkolózva nem sikerül a csoport közé vegyülni, ahol nem keltett feltűnést jelenléte. Cap Matifou elrejtőzött, amennyire csak bírt, de úgy bújt meg, hogy az első jelre rendelkezésre állhasson.

Sárkány és az idegen nő arabul beszéltek, és így biztonságban hihették magukat, hogy itt senki sem érti őket. De tévedtek, hiszen ott volt a doktor, aki ismert valamennyi keleti és afrikai tájszólást, így egyetlen szót sem veszített a beszélgetésből.

– Megkaptad Siracusában a sürgönyömet? - kérdezte a marokkói nő.

– Igen, Namir - felelte Sárkány -, és már másnap útra is keltem Zironéval.

– Hol van Zirone?

– Catania környékén, új bandát szervez.

– Holnap Raguzában kell lenned, Sárkány, és találkoznod kell Torontál Simonnal.

– Ott leszek, és találkozom vele. De nem tévedtél, Namir? Csakugyan ideje volt, hogy megérkezzem?...

– Igen! A bankár lánya...

– A bankár lánya!- ismételte Sárkány oly furcsa hangon, hogy a doktor önkéntelenül is összerezzent.

– Igen... a lánya! - válaszolta Namir.

– Mi? Hát mer a szívére hallgatni - folytatta gúnyosan Sárkány - az én engedélyem nélkül?!

– Ugye, meglepő hír, Sárkány? Pedig igaz! De még sokkal inkább meglepődsz, ha elárulom, ki akarja feleségül venni Torontál Szávát!

– Valami tönkrement nemesúr kíván felkapaszkodni az apa millióival!

– Csakugyan - felelte Namir -, egy előkelő származású, de vagyontalan fiatalember...

– És hogy hívják ezt a szemtelen alakot?

– Báthory Péter!

– Báthory Péter! - kiáltott fel Sárkány. - Báthory Péter akarja elvenni Torontál Simon lányát!

– Nyugodj meg, Sárkány! - folytatta Namir, türtőztetve társát. - Hogy Torontál lánya és Báthory István fia szeretik egymást, előttem már nem titok. De talán a bankár még nem tudja...

– Ő... nem tudja!... - hökkent meg Sárkány.

– Igen, és különben sem egyezne bele soha...

– Mit lehet tudni? - felelte Sárkány. - Torontál Simon mindenre képes... még arra is, hogy beleegyezzen ebbe a házasságba, ha másért nem, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, ha ugyan új lelkiismerete támadt tizenöt év után... Szerencsére itt vagyok, készen arra, hogy összezavarjam játékát, és holnap már Raguzában leszek!

– Rendben van! - felelte Namir, akinek láthatólag befolyása volt Sárkányra.

– Torontál Simon lánya nem lehet másé, csak az enyém, és vele újabb vagyont szerzek!

A doktor hát mindent hallott, amit hallania hasznos lehetett, így az már nem érdekelte, amit még az idegen nő és Sárkány megbeszélnek.

Egy bitang jön, és követeli egy másik bitang lányát, mert úgy érzi, joga van, hogy rátukmálja magát, de Isten közbelép az emberi igazságszolgáltatás képében. Ezentúl hát nem kell féltenie Báthory Pétert, mert ez a versenytárs majd kiüti a nyeregből. Így fölösleges Cattaróba kéretnie, és különösen fölösleges kézre kerítenie azt a férfit, aki szavát adta, hogy Torontál Simon veje lesz.

„Csak lépjenek kapcsolatba egymással ezek a betyárok, és alkossanak egyetlen családot! - gondolta a doktor. - Azután majd meglátjuk!”

Ezzel visszahúzódott, és jelt adott Cap Matifounak, hogy kövesse.

Cap Matifou nem kérdezte meg Antekirtt doktort, miért akarja elraboltatni a Saxonia utasát, így azt sem tudakolta, miért mondott le az elrablásról.

Másnap, június tizedikén Raguzában, a Stradonén levő palota nagyszalonjának ajtaja este fél kilenc tájban megnyílt, és egy inas hangosan jelentette:

– Sárkány úr!