A *Hanzá*n tett látogatásuk után egy negyedórával valamennyien összegyűltek a közös teremben, és várták, hogy a professzor megmagyarázza a szavait.

Ben-Zuf mindent leszedett az asztalról, és a professzor rárakta a Hakhabut mestertől kölcsönvett pénzt: két oszlopba rakta a húsz darab ötfrankost és egy oszlopba a tíz darab kétfrankost, egy negyedik oszlopba meg a húsz darab ötvencentime-ost.

– Uraim - kezdte Palmyrin Rosette érezhető önelégültséggel -, minthogy önök nem voltak elég előrelátók, és az összeütközés pillanatában nem gondoltak arra, hogy megmentsenek egy méterrudat meg egy kilós súlyt, nekem kellett kitalálnom, miként tudom pótolni ezt a két mérőeszközt, hogy ki tudjam számítani a nehézkedési erőt, valamint üstökösöm tömegét és anyagának sűrűségét.

A kissé hosszú bevezető mondatba foglalt szemrehányásra sem Servadac kapitány, sem Timasef gróf vagy Prokop hadnagy nem válaszolt, megszokták már a professzor furcsa természetét.

– Uraim - folytatta Palmyrin Rosette -, először is meggyőződtem arról, hogy ezek a különböző pénzdarabok úgyszólván teljesen újak, tehát mind a súly, mind a nagyság tekintetében megbízhatóak, vagyis megfelelnek annak a célnak, melyre használni fogom őket. E pénzdarabok segítségével mindenekelőtt meg fogom állapítani, hogy pontosan milyen hosszú egy méter.

A professzor még be sem fejezte ezt a mondatát, Hector Servadac és a társai máris értették, mire gondol, csak Ben-Zuf bámult rá úgy, mintha vásári bűvész bejelentését hallotta volna.

Hakhabut mester ezüstjeinek csengése hallatára a professzornak hirtelen jó ötlete támadt. Az ezüst ötfrankos átmérője 37 milliméter, a kétfrankosé 27 milliméter, az 50 centime-osé pedig 18 milliméter.

A professzor most egy papírdarabra a következőket írta:

10 db 5 frankos à 0,037 m = 0,37 m10 db 2 frankos à 0,027 m = 0,27 m20 db 50 centime-os à 0,018 m = 0,36 m Összesen 1,00 méter

– Nagyszerű, professzor úr! - mondta Hector Servadac. - Most már csak egyenes vonalba kell állítanunk ezt a negyven pénzdarabot, és akkor pontosan egy méter hosszú vonalat kapunk.

– Ezer beduin! - rikkantott Ben-Zuf. - Mégiscsak szép dolog ám, ha valaki tudós!

A negyven darab ezüstpénzt sorjában egymás mellé rakták az asztalon úgy, hogy az egyes pénzdarabok közepe pontosan egy vonalba essék, s az így alkotott vonal két végét megjelölték az asztal lapján.

– Uraim - mondta a professzor -, íme, a pontos méter!

Ezután körző segítségével bejelölték az asztallapon a decimétereket és a centimétereket, majd papírból kimetszve, ezt a métert átadták a Dobryna gépészének azzal, hogy vágjon ki a Gallia talaját alkotó ércszerűségből pontosan egy köbdeciméteres darabot úgy, hogy a kockának mind a hat lapja pontosan egyforma legyen.

Most már csak az egykilogrammos földi súly galliai súlyát kellett meghatározniuk, s ez még könnyebb munka volt.

A francia pénzeknek ugyanis nemcsak a méretei, hanem a súlyuk is szigorúan megszabott. Az ötfrankos ezüst például pontosan 25 grammot nyom, vagyis negyven darab ezüst ötfrankos súlya pontosan egy kilogramm.

– No, most már látom, nem elég, ha az ember tudós, gazdagnak is kell lennie ahhoz, hogy tudja, mennyit nyom egy kiló - jegyezte meg Ben-Zuf valamennyiük nagy derültségére.

Néhány órával később a gépész meghozta a köbdeciméteres kockát.

Palmyrin Rosette-nek így már volt egy kilogrammos súlya, egy köbdeciméteres szikladarabja, és volt rugós mérlege, amivel megmérje a kilós súlyt és a kockát, hogy aztán kiszámíthassa a nehézkedési erőt, az üstökös tömegét és anyagának sűrűségét.

– Uraim - kezdte ünnepélyesen Palmyrin Rosette -, emlékezetükbe kell idéznem a híres Newton-törvényt, mely szerint a vonzerő egyenes arányban van a tömegekkel, és fordított arányban a távolságok négyzetével. Kérem, ne tévesszék ezt szem elől. Íme, ebben a zacskóban negyven darab ezüst ötfrankos van, vagyis pontosan egykilogrammos földi súly. Értik, kérem?

Miközben így szónokolt a jó professzor, szüntelen Ben-Zufot figyelte, s ezzel Aragót utánozta, mert úgy mondják, hogy a híres csillagász előadásai közben mindig azt a hallgatóját nézte, akit a legkevésbé intelligensnek tartott, s ha úgy látta, hogy ez a hallgatója is érti magyarázatait, megnyugodott, hogy világosan beszélt a tárgyról.

A derék Ben-Zuf ugyan nagyon értelmes volt, csak hát tudatlan, és a professzor úgy gondolta, hogy a jelen körülmények között egy tudatlan hallgatón is le tudja mérni, mennyire világos az, amit mond. Ezután így folytatta előadását:

– Nos, uraim, ezt a negyven pénzdarabot most a rugós mérleg kampójára fogom akasztani, és akkor megtudjuk, mennyit nyom a Gallián egy földi kiló.

A rugós mérleg nyelve ide-oda ingadozott, aztán megállt: 133 grammot mutatott.

– Ezek szerint - mondta Palmyrin Rosette - az, ami a Földön egy kilogramm, a Gallián mindössze 133 grammot nyom, vagyis hétszer kevesebbet. Világos?

Ben-Zuf nagy komolyan bólintott, s a professzor folytatta:

– És ugye, most már értik, hogy ezt a pontos eredményt tányérmérleggel semmiképpen sem értem volna el; a két tányérban egyensúlyban maradt volna a kilós súly és a negyven darab pénz, minthogy mindkettőre egyformán hatott volna a Gallián érvényes nehézkedési erő, vagyis mind a kettőnek a súlya egyformán csökkent volna. Értik, kérem?

– Még én is! - közölte Ben-Zuf.

– Nyilván azt is tudják, hogy a Gallián hétszerte kisebb nehézkedési erő hat, mint a Földön.

– Úgy van! - mondta Servadac kapitány. - Ezt most már világosan látjuk. Ezek után jó volna meghatározni, a Gallia tömegét is, kedves professzor úr!

– Nem! Először a fajsúlyát kell meghatároznunk! - intette le a kapitányt a professzor.

– Igen, mert miután ismerjük a Gallia köbtartalmát, ha megmérjük a fajsúlyát, a tömegét már könnyűszerrel számítjuk ki! - mondta Prokop hadnagy, és a professzor máris hozzáfogott kiszámítani a Gallia fajsúlyát. Fogta a köbdeciméteres kockát, és így szólt:

– Uraim, ez a kocka abból az ismeretlen anyagból van, amit önök hajóútjuk során mindenütt láttak a Gallián, úgy látszik tehát, hogy az én üstökösömet kizárólag ez az anyag alkotja. Ebből áll a partvidék, a vulkanikus hegy, a tengerfenék és a síkság, ebből az anyagból, melynek önök még a nevét sem tudják, mert semmit sem értenek a geológiához.

– Úgy van, s nagyon szeretnénk tudni, mi ez az anyag - mondta Hector Servadac.

– Úgy vélem tehát - folytatta zavartalanul Palmyrin Rosette -, joggal mondom azt, hogy az egész Galliát ez az anyag alkotja, íme, egy köbdeciméteres darab ebből az anyagból. Vajon mennyit nyomna a Földön? Pontosan annak a hétszeresét, amennyit a Gallián nyom, minthogy üstökösömön hétszerte kisebb a nehézkedési erő, mint a földgolyón. Ezt maga is érti? Maga, aki úgy bámul!

– Nem értem - közölte Ben-Zuf.

– Csak az időt vesztegetném, ha magának meg akarnék magyarázni valamit! Az urak megértették, s ez nekem elég! - jelentette ki felsőbbségesen a professzor.

– Micsoda modor! - dünnyögte Ben-Zuf.

– Mérjük le tehát ezt a kockát - folytatta a professzor. - Olyan, mintha az üstökösömet akasztanám a rugós mérleg kampójára.

A mérleg egy kilogramm négyszázharminc grammot mutatott.

– Egy kilogramm négyszázharminc grammot szorozzunk meg héttel, az eredmény csaknem tíz kilogramm! - kiáltotta Palmyrin Rosette. - A Föld fajsúlya öt, vagyis egy köbdeciméter föld öt kilogramm, a Gallia fajsúlya ennek éppen a kétszerese! Ha ez nem így volna, akkor a Gallián a nehézkedési erő nem hétszer, hanem tizenötször kisebb volna, mint a Földön!

A professzor roppant büszkén közölte ezt a megállapítást, s úgy vélte, joggal büszkélkedik, mert igaz ugyan, hogy a Föld nagyobb, mint az ő üstököse, de az üstökös fajsúlya kétszer akkora, mint a Földé.

Most már ismerték a Gallia átmérőjét, területének, felszínének a méreteit, köbtartalmát, ismerték a fajsúlyát, a felszínén érvényesülő nehézkedési erő fokát, ezek után csak a tömegét, vagy más szóval, a súlyát kellett kiszámítaniuk.

Ezzel a számítással gyorsan végeztek. Tudták már, hogy a Galliát alkotó anyag egy köbdecimétere tíz kilogrammot nyomna a Földön, a Gallia tehát annyiszor tíz kilogramm, ahány köbdeciméter az űrtartalma. Minthogy a Gallia űrtartalma 211 433 460 köbkilométer, egy köbkilométerben pedig annyi ilyen kocka férne el, amennyit csak egy huszonegy jegyű számmal tudnánk kifejezni, vagyis 211 quintillió 433 quadrillió 460 trillió ilyen kocka férne el benne, tehát földi kilogrammokban ennyi a Gallia súlya.

– De hát akkor voltaképpen mekkora a Föld súlya? - kérdezte Ben-Zuf, aki beleszédült a levegőben röpködő quintilliókba és quadrilliókba.

– Először is, tudod-e, hogy mennyi egy milliárd? - kérdezte Hector Servadac.

– Úgy nagyjából, kapitány uram!

– Hát tudd meg, hogy időszámításunk kezdete óta még nem múlt el annyi perc, s ha te egy milliárddal tartoznál valakinek, s időszámításunk kezdete óta minden percben fizettél volna egy frankot, még nem értél volna az adósságod végére.

– Percenként egy frankot! - hökkent meg Ben-Zuf. - Negyedóra alatt üres lett volna a zsebem! No de igazán, mennyit nyom a Föld?

– Csak huszonöt jegyű számmal tudjuk kifejezni a súlyát - mondta Prokop hadnagy -, mert a Föld 5785 szextillió kilogrammot nyom.

– És a Hold?

– Hetvenkét szextillió kilogrammot.

– Csak? És a Nap?

– A Nap súlyát csak harmincegy jegyű számmal tudjuk kifejezni, mert a Nap súlya két nonillió.

– Két nonillió meg néhány gramm, ugye? - örvendezett Ben-Zuf, és Palmyrin Rosette kezdett meglehetősen ferde pillantásokat vetni a derék legényre.

– Vagyis - foglalta össze Servadac kapitány - a Gallián hétszer könnyebbek a testek, mint a Földön.

– Úgy van - mondta a professzor -, s ez egyúttal azt jelenti, hogy testi erőnk itt hétszerte nagyobb. Az a rakodómunkás, aki a Földön száz kilogrammot tud megemelni, itt a Gallián hétszáz kilogrammot kapna a vállára.

– Hát ezért ugrunk itt hétszer magasabbra! - jegyezte meg Ben-Zuf.

– Úgy van! És ha a Gallia súlya még kisebb volna, maga, Ben-Zuf barátom, még magasabbra ugorhatna! - mosolygott Prokop hadnagy.

– S a többi égitesteken mekkora a nehézkedési erő? - érdeklődött Hector Servadac.

– Hát elfelejtette?! - ripakodott rá a professzor. - Igaz, maga mindig rossz tanuló volt!

– Szégyellem, de ez így van - mondta bűnbánóan a kapitány.

– Nos, ha a Föld vonzerejét egyes számmal jelöljük, úgy a Hold vonzereje 0,16, a Jupiteré 2,45, a Marsé 0,50, a Merkúré 1,15, a Vénuszé 0,92, vagyis a Vénusz vonzereje csaknem akkora, mint a Földé, végül a Nap vonzereje 28,45. A Nap felszínén tehát huszonnyolcat nyomna az egykilogrammos földi súly.

– Ami egyúttal azt is jelenti - tette hozzá Prokop hadnagy -, hogy a Napon a magunkfajta ember ha elesnék, hát jó nehezen tudna fölállni, meg azt is, hogy egy ágyúgolyó ott még százméternyire sem röpülne.

– Az volna ám a jó csatatér a gyávák számára! - mondta Ben-Zuf.

– Azt már nem - magyarázta Servadac kapitány -, gondold csak meg, milyen nehezen tudnának szaladni a gyávák!

– Én már csak amondó vagyok - mondta Ben-Zuf -, minthogy itt erősebbek vagyunk, magasabbra tudunk ugrani -, őszintén sajnálom, hogy a Gallia nem még kisebb! Igaz, hogy kisebb már nehezen lehetne!

Ez a megjegyzés ugyancsak sértette Palmyrin Rosette-et, a fent említett üstökös tulajdonosát. Rá is förmedt Ben-Zufra:

– Nézze Meg az ember! Hát nem elég könnyű már úgyis a feje ennek az ostobának?! Könnyű, mert üres! Jó lesz, ha vigyáz rá, mert még majd elfújja a szél!

– Jó, jó - válaszolt Ben-Zuf -, majd két kézre fogom.

Palmyrin Rosette látva, hogy a makacs Ben-Zuffal folytatott vitában semmiképpen sem lehet övé az utolsó szó, már távozott volna, mikor Servadac kapitány visszatartotta:

– Bocsásson meg, professzor úr, még valamit szeretnék kérdezni. Nem tudná véletlenül megmondani, mi ez az anyag, ami a Galliát alkotja?

– Talán tudom - válaszolt Palmyrin Rosette. - Ennek az anyagnak a jellege... tízes fajsúlya... Azt merném mondani... No, ha igazam van, akkor ugyancsak álmélkodni fog ez a Ben-Zuf! Aztán csak merje az ő vacak dombját az én üstökösömhöz hasonlítani!

– Mire gondol, professzor úr? - sürgette Servadac kapitány.

– Arra gondolok, hogy ez az anyag... - a professzor szinte minden szótagot külön hangsúlyozott -, hogy ez az anyag nem más, mint tellur...

– Az is valami? - szólt közbe Ben-Zuf.

– Aranytellur, vagyis olyan érc, amelynek a Földön is vannak lelőhelyei, és ha a Gallia anyagában, mondjuk, hetvenszázaléknyi a tellur, úgy gondolom, hogy legalább harmincszázalékos az aranytartalma.

– Harminc százalék! - döbbent meg Hector Servadac. - Aranyüstökös!

– Már a híres Maupertuis is feltételezte, hogy ilyesmi létezik, és lám, a Gallia bebizonyította, hogy igaza volt!

– Így viszont - mondta Timasef gróf -, ha a Gallia a földgolyóra zuhan, megváltoztatja a földgolyó gazdasági alapjait, hiszen a Földön jelenleg csak 29 milliárd 400 millió kilogramm arany van forgalomban.

– Úgy van - bólintott gőgösen Palmyrin Rosette -, és ha ez az aranytellur tömb, melyen most a világűrben keringünk, földi súlyban 211 quintillió 433 quadrillió 460 trillió kilogrammot nyom, úgy aranysúlya 71 quintillió, vagyis 71 quintillió kilogramm arany pottyanna a Földre.

– És azon a napon - mondta Hector Servadac - az arany értéke a nullára esne, és soha többé nem neveznék gonosz sárga ördögnek.

A professzor meg sem hallotta ezt a megjegyzést, még mielőtt Hector Servadac megszólalt volna, méltóságteljesen kivonult a nagyteremből, és ment a csillagvizsgálójához.

– No de mégis, mire jók ezek a nehéz számítások, amiket ez a zordon tudós végzett itt, mint egy cirkuszi bűvész? - kérdezte Ben-Zuf.

– Semmire - válaszolt Servadac kapitány -, semmire, és éppen ezért olyan szórakoztatóak.