EGY - ÖT ELLEN

Teljes óráig bujdostam a sziklaerdőben, egészen a barlang végéig, a Back Cup sötét boltozata alatt. Sokszor kerestem már itt nyílást, hasadékot vagy legalább valami apró repedést a sziklafalon, amelyen keresztülbújhatnék, hogy a partra jussak.

De minden fáradozásom hiábavalónak bizonyult. És most, zavaros, félőrült állapotomban úgy rémlik, mintha a barlang sziklái még a megszokottnál is vastagabbak volnának... mintha a börtön falai egyre közelebb nyomulnának egymáshoz, hogy engem összezúzzanak...

Nem tudom, meddig tarthatott ez a zavarodott lélekállapot.

A „méhkaptár”-nál találom magam, cellám előtt, amelyben már sem nyugalmat, sem álmot nem remélhetek. Hogy is alhatnék most, ilyen végsőkig felzaklatott idegállapotban! Imént még azt hittem, hogy akár évekig is eltarthat a mostani helyzet - most azonban már tudom, hogy közeledik a végső megoldás!

De hát ami engem illet, milyennek is ígérkezik ez a megoldás? Mit is várhatok ettől a Back Cup ellen meginduló támadástól? Hiszen nem tudom a sikerét biztosítani, nem sikerült Thomas Rocht ártalmatlanná tenni!... A lövedékek használatra készen állnak, és a hajók, mihelyt a veszélyes zónába futnak, menthetetlenül elpusztulnak, még ha találat nem éri is őket.

Bármi történjék is, arra vagyok kárhoztatva, hogy az éjszaka utolsó óráit cellámban töltsem. Akár tetszik, akár nem, ezt kell tennem. Majd reggel meglátom, mitévő legyek... Azt sem tudom, hogy éjszaka nem rázkódnak-e meg a Back Cup sziklafalai a fulgurátor robbanásától, nem válnak-e ízzé-porrá a hadihajók, mielőtt a Back Cup előtt csak le is horgonyozhatnának...

Még egy pillantást vetek a „méhkaptár” környékére. Átellenben egyetlen fény világít: Thomas Roch laboratóriumi lámpása. Tükörképe ott reszket a lagúna vízfelületén.

A part mindenütt néptelen, elhagyott, a rakodógáton nincs senki. A Bee Hive teljesen üres: a rablók már elfoglalták harci állásaikat.

Valami ellenállhatatlan ösztön sugallatára nem térek vissza a cellámba. A sziklafalhoz lapulva sompolygok tovább, fülelve, leskelődve, készen, hogy ha léptek vagy emberi beszéd zaját hallom, megvonjam magam a sziklafal mélyedéseiben.

A folyosó bejáratához érek.

Istenem!... Nem őrzi senki! Nyitva előttem az út!

Nincs időm a hosszú töprengésre... Behatolok a sötét alagútba. A falat tapogatva megyek előre... és nemsokára üde tengeri levegő csapja meg az arcomat... a tengervíz sós lehelete! Hónapok óta nem éreztem az illatát... Mohón szívtam be az éltető levegőt...

A folyosó végén már látom a csillagos eget. Semmiféle árnyék nem homályosítja el a ragyogását. Hátha sikerül kijutnom a Back Cup belsejéből!...

A földre lapulok... nesztelenül kúszom tovább.

Az alagút torkolatához érek... Kidugom a fejem... Körülnézek...

Nem látok senkit... Senkit!

Keletnek tartok a parton. Azon a részen, a meredek szirtek miatt, egyáltalában nem köthet ki hajó, tehát őrzésre sem szorul. Mintegy kétszázméternyire jutok az északnyugatra kiszögellő szirtfoktól. Szűk barlangra találok.

Végre!... Végre kiszabadultam börtönömből! Nem vagyok ugyan szabad, de a szabadság küszöbére már eljutottam!

A sziklacsúcson egy-két őrszem árnyalakját pillantom meg. Oly mozdulatlanok, hogy szinte kisebbfajta sziklatuskónak nézné őket az ember.

Az égboltozat tiszta, és mint általában a hideg téli éjszakákon, a csillagképek csodálatos fényben ragyognak.

Az északnyugati szemhatáron pedig, mint valami fényes füzér, a hadihajók helyzetmérő lámpásai világítanak...

Kelet felől fakó fény támad... Ebből arra következtetek, hogy öt órára járhat az idő.

November 18-án

Hajnalodik. Meglehetősen világos van, folytathatom feljegyzéseimet.

... Elsősorban is leírtam mindazt részletesen, ami a laboratóriumban történt velem. Talán ez lesz az utolsó, amiről számot adhattam...

És most hozzáfogok: minden apróságot leírok attól kezdve, hogy megkezdődik a Back Cup ostroma.

A tenger felett fátyolként elterülő finom, nedves párázat lassanként szétfolyik: széttépi a hajnali szellő. Megpillantom a hajórajt.

Öt páncélos hajó sorakozik a vízen. Legalább hat mérföldre állnak a *Back Cup*tól, tehát Roch fulgurátorának veszélyes zónáján kívül.

Egyik félelmem eloszlott. Attól tartottam ugyanis, hogy a hajók csupán elhúznak a Bermudák előtt, és folytatják útjukat valamerre az Antillák vagy Mexikó felé.

Nem így történt!

Itt vannak, nem mozdulnak. Azt várják, hogy kivilágosodjék. És aztán megkezdik a Back Cup ostromát!...

E pillanatban sürgés-forgás támad a parton. Három-négy kalózt látok a legszélsőbb sziklák között. A szirtfokon álló őrszemek hátrahúzódnak. Az egész rablóbanda összegyűlt.

Nem kerestek fedezéket a barlangban, mert jól tudták, hogy a hadihajók nem jöhetnek közelebb, és nehézágyúik tüze nem árthat a Back Cup*nak.*

Fejem búbjáig elrejtőzöm búvóhelyemen. A rablók nem láthatnak. De attól sem tartok, hogy átjönnek erre az oldalra. Egyetlen baj történhetik: Serkö mérnök esetleg keresni talál a cellámban, hogy szükség esetén rám csukja az ajtót... Ámbár ugyan mi félnivalójuk lehetne tőlem?

Hét óra huszonöt perckor Ker Karraje, Serkö mérnök és Spade kapitány kimennek a szirtfok csúcsára, és figyelmesen szemlélik az északnyugati láthatárt.

Mögöttük emelkedik a hat állvány, és a kilövőkészülék vályúiban ott vannak már az önműködő lövedékek. Ha a deflagrátor fellobbantja a bennük levő anyagot, a lövedékek kiröpülnek, és hosszú röppályájukon a veszélyes zónába szállnak. Ott aztán orkánszerűen megrázzák a környező levegőréteget...

Hét óra harmincöt perc. A hadihajók kéményéből füst gomolyog a magasba. Indulnak... Közelednek... Nemsokára elérik majd a Back Cup-i lövegek lőtávolát!

A banda rettentő örömujjongásban tör ki. Mintha vadállatok üvöltenének...

Serkö mérnök e pillanatban otthagyja Ker Karrajét és Spade kapitányt. A sziklafolyosó felé tart... a barlangba megy... Biztosan Thomas Rocht akarja kihívni.

Vajon a francia feltalálónak eszébe jutnak-e a szavaim, ha majd Ker Karraje azt parancsolja, hogy tüzeljen a hajókra? Vajon nem világosodik-e meg előtte egész borzalmasságában a bűn, amelyet elkövetni készül. Vajon nem tagadja-e meg az engedelmességet?

Nem!... Tudom, hogy nem teszi meg. Miért áltassam magam? Hiszen Thomas Roch azt hiszi, hogy a Back Cup az ő hazája - többször is mondta nekem. Úgy van, ezt hiszi. Megtámadják... védekezni fog.

Az öt hadihajó orral a szirtfok felé fordul, és mérsékelt sebességgel közeledik a Back Cup*hoz.* Talán abban bizakodnak a támadók, hogy Thomas Roch még nem árulta el minden titkát a Back Cup-i banditáknak... Hiszen, amikor értesítésemet a hordócskára bíztam, csakugyan ez volt még a helyzet. Jaj nekik, ha a parancsnokok partraszállást terveznek, jaj nekik, ha bemerészkednek a fulgurátor egymérföldes veszélyes zónájába!... Nemsokára alaktalan hajóroncsok úszkálnak majd a tenger hátán!...

Serkö mérnök visszatér, Thomas Roch is vele van. Ahogy kilépnek a sziklafolyosóból, mindketten a vezérhajóra irányított kilövőállványok felé indulnak.

Ker Karraje és Spade kapitány már várnak reájuk.

Amennyire innen láthatom, Thomas Roch arca nagyon nyugodt. Tudja, mit fog tenni. A gyűlölet annyira rabul ejtette a boldogtalant, hogy még csak habozás sincs a lelkében.

Kezében ott csillog az egyik, folyékony deflagrátorral telt üvegecske.

Tekintetét a *Back Cup*hoz legközelebb járó hajóra szegezi. A hajó mintegy ötmérföldnyire lehet a szigettől: közepes nagyságú, legfeljebb kétezerötszáz tonnás cirkáló.

Zászlaját nem húzták fel, de alakjáról ítélve olyan nemzetiségű lehet, amellyel a francia feltaláló nemigen rokonszenvezhetik...

A többi négy hajó a nyomában halad.

Tehát a cirkáló feladata, hogy megkezdje a sziget ostromát...

A kalózok hagyják, hadd közeledjék. Ó, bárcsak már eldördülne az ágyúja, és bárcsak elsőnek Thomas Rocht terítené le!

Míg Serkö mérnök a cirkáló mozdulatait figyeli, Thomas Roch elfoglalja helyét az állvány előtt. Az állványon három, robbanóanyaggal megtöltött lövedék fekszik. Időzített robbanószerkezete igen hosszú röppályát biztosít e lövedékek számára. Még csak pergő mozgást sem kell végeznie, mint azt egy Turpin nevű feltaláló képzelte. Elég, ha a hajótól néhány száz méternyire robban fel: a robbanás a hajót így is megsemmisíti.

A pillanat elérkezett.

– Thomas Roch! - kiáltja Serkö mérnök.

És kezével a hajóra mutat. A cirkáló lassan közeledik a szirtfok felé, és már csak mintegy négy-öt mérföld távolságnyira lehet.

Thomas Roch bólint a fejével: megértette. De egyben azt is tudtul adja egy kézmozdulattal, hogy egyedül kíván maradni az állványnál.

Ker Karraje, Spade kapitány és a többiek hátrálnak vagy ötven lépést.

Ekkor Thomas Roch kihúzza a kezében levő üvegecske dugóját, és néhány cseppet önt a folyadékból a három lövedékbe fúrt kis lyukakba. A deflagrátor mindjárt összevegyül az időzített robbanóanyaggal...

Negyvenöt másodperc telik el: ennyi idő kell a vegyi folyamatra. Negyvenöt másodperc... Úgy érzem, mintha a szívem megállna...

Irtózatos fütty hasítja keresztül a levegőt... Hosszú, sok száz méteres ívet ír le a három lövedék, és... elrepül a hajó felett!...

Célt tévesztettek?... A hajó túlvan a veszélyen?...

Nem! Akárcsak Chapel tüzér őrnagy korong alakú lövedékei, megfordulnak, és ausztráliai bumeráng módjára visszakanyarodnak...

És csaknem ugyanebben a pillanatban irtózatos dörej rázkódtatja meg a levegőt, mintha egy egész melinit- vagy dinamitraktár robbant volna fel... A levegő alsó rétegeit egészen a *Back Cup*ig taszítja, úgyhogy az egész sziklasziget alapjaiban megrendül...

A tengerre nézek.

A hajón széles hasadék támadt... szilánkokra szakadt... elsüllyedt... Ez a Zalinski-féle lövedék hatása, csakhogy megszázszorozva - ez a Roch-féle fulgurátor ereje!

A banditák hatalmas rikoltozással rohannak le az előfokra.

Ker Karraje, Serkö mérnök és Spade kapitány sóbálvánnyá meredve állnak ott... Alig hisznek a szemüknek.

Thomas Roch nyugodtan fonja keresztbe a karját, de szeme csillog, arca ragyog.

Megvetem, de meg is értem... Ez a feltaláló diadala! És gyűlöletét a kielégített bosszúvágy öröme még fokozza is!

Ha a többi hajó közel merészkedik, hasonló sors éri őket is, mint a cirkálót: elpusztulnak, ugyanolyan körülmények között. Sorsukat nem kerülhetik el... Ha reményem meghiúsul is ezáltal, inkább azt kívánom, térjenek vissza a nyílt tengerre, és hagyjanak fel a hiábavaló támadással! A tengeri hatalmak majd módját találják, hogy más módon semmisítsék meg a Back Cup-i tanyát. Majd körülzárják a szigetet minden oldalról, s azon a láncon a rablók nem törhetnek át, hanem éhen vesznek, mint a barlangjukba rekedt vadállatok.

De jól tudom, hogy a hadihajóknak nem szabad meghátrálniuk, még akkor sem, ha a biztos pusztulás vár reájuk! Rendre közelednek majd, noha biztos, hogy az óceán mélye nyeli el őket.

Valóban, máris jeleket váltanak egymással! Az északnyugati szél sűrű füstfelhőbe borítja a szemhatárt... A négy hadihajó elindult.

Egyikük teljes gőzzel siet, hogy megelőzze a többit, lőtávolba jusson, és nagy űrmértékű ágyúival megkezdje a tüzelést.

Nem bánom, ha meglátnak is... előbúvok rejtekhelyemről. Lázas szemmel meredek a távolba. Nincs hatalmam, hogy megelőzzem ezt a második katasztrófát!

A közeledő hajó mind nagyobbnak látszik... Ugyanakkora lehet, mint az imént szerencsétlenül járt kétezerötszáz tonnás cirkáló. Ennek sincs felvonva a zászlaja... nem tudom, miféle nemzet hajója lehet. Látni, mennyire igyekszik, hogy túljusson a veszélyes zónán, mielőtt új lövedéket küldhetnének reá a szigetről. Ó, de hogyan is kerülhetné el a robbanás hatását, amikor az még hátulról is elérheti!

Amikor a hajó odaért, ahol a másik elmerült, Thomas Roch odalépett a másik állványhoz.

A levegő csendes, csak olykor-olykor támad a tenger felől gyenge szellő.

Hirtelen dobpergés hangzik a hajó fedélzetéről... kürtjelek... Tisztán hallom érccsengésű hangjukat.

Ezeket a kürtjeleket ismerem!... Francia kürt harsog a hadihajó fedélzetén!... Igazságos isten! Francia hajó előzte meg a többieket, és a francia hajónak egy francia feltaláló pokolgépétől kell megsemmisülnie!

Nem!... Ennek nem szabad megtörténnie! Oda kell rohannom Thomas Rochhoz... a fülébe kell kiáltanom, hogy francia hadihajó közeledik!... Ő nem ismerte fel... de fel fogja ismerni mindjárt!...

Serkö mérnök int, és Thomas Roch felemeli a folyadékkal az üvegecskét.

A kürtök harsogása erősödik - ez a zászló felvonásának jele... És zászló bomlik ki a szélben, a háromszínű francia zászló... Kék-fehér-vörös színe élénken válik ki a háttérből...

Mi történt?... Ó, tudom, már tudom!... Thomas Rocht valami varázserő szállta meg, amikor megpillantotta hazája zászlaját. A zászló mind feljebb száll... a feltaláló keze mind alább hanyatlik... Hátrál... Kezével elfödi szemét, mintha látni sem akarná a francia zászló háromszínű selymét...

Mindenható isten! Hát beteg szívéből mégsem aludt ki teljesen a hazaszeretet?... A francia zászló láttára mégis megdobban a szíve?...

Én is olyan felindult vagyok, mint ő... Mit bánom én, ha meglátnak is!... Végigkúszom a sziklák tövében. Ott akarok lenni, hogy Thomas Rocht bátorítsam, hogy megakadályozzam az elgyengülését! Esdekelve kell kérlelnem, és ha az életemmel fizetek is érte, oda kell kiáltanom neki, Franciaország, közös hazánk nevében:

„Francia! Azon a hajón a te zászlód leng!... Francia! A te hazádnak egy része jön felénk azon a hajón!... Francia! Lehetsz-e annyira elvetemült, hogy azt elpusztítsad!”

De, úgy látszik, semmi szükség a közbelépésemre. Thomas Rocht nem afféle roham fogta el, mind eddigelé annyiszor. Ura maradt tetteinek.

A francia zászló megpillantásakor hirtelen megvilágosodott az elméje. Hátrahőkölt.

Néhány rabló odaszalad hozzá, hogy visszavonszolja a kilövőállványhoz.

Ellöki őket... védekezik.

Ker Karraje és Serkö mérnök odarohannak, és a gyorsan közeledő hajóra mutatnak. Azt parancsolják neki, hogy menjen vissza a fulgurátorához.

Thomas Roch tagadóan rázza a fejét.

Spade kapitány meg mások fenyegetik... dühtől tajtékozva szidják... ütik... ki akarják tépni kezéből az üveget.

Thomas Roch földhöz vágja az üvegecskét, eltiporja a lábával.

Erre a nyomorultakat halálos rettegés szállja meg. A francia hajó túljutott már a veszélyes zónán. Lövedékei már hullanak is a szigetre, és szilánkokra törik a sziklákat! A rablók azonban nem viszonozhatják a lövéseket!

Hová lett eközben Thomas Roch? Talán leterítette valamelyik ágyúgolyó? Nem! Látom, hogy a sziklafolyosó felé rohan, és eltűnik a folyosó torkolatában.

Ker Karraje, Serkö mérnök és a többiek a nyomában loholnak, hogy a Back Cup belsejében keressenek menedéket a lövedékek elől.

Én azonban semmi kincsért sem megyek vissza a barlangba, még ha itt halok is meg, ezen a helyen!... Addig folytatom feljegyzéseimet, amíg a francia hajó legénysége partra nem száll, és azután...

(Itt vége szakad Simon Hart naplójegyzeteinek.)