Bármily fárasztó volt is az elmúlt éjszaka, a pihenés másnap se jutott eszébe senkinek. Kétségtelennek látszott, hogy Walston, csele meghiúsulván, erőszakhoz fog folyamodni. Rock, akit a vitorlamester golyója nem talált, bizonyára hozzá csatlakozott és értesítette őt, hogy üzelmeik fölfedeztettek és hogy ezentúl csakis erőszakkal hatolhatnak be a Francia-barlangba.

Hajnalkor Evans, Briant, Doniphan és Gordon óvatosan kimentek a csarnokból a szabadba. Napkeltekor a reggeli párák lassankint felemelkedtek s a tó, amelynek tükrét lenge szellő fodrozta, tisztán látszott, csöndes volt minden a Francia-barlang környékén, a Zéland-folyó felől éppúgy, mint a Verem-erdő felől. A karámban a háziállatok nyugodtan sétáltak fel s alá. Phann a Sport-teraszon futkosott és legcsekélyebb nyugtalanságot sem árult el.

A Francia-barlang környékén sűrű lábnyomok tanúskodtak arról, hogy a múlt éjjel Walston társaival együtt csakugyan a folyóig jött el és ott várta, amíg a raktárterem ajtaja kinyílik.

A megejtett szemle után Evans a csarnokba ment, kinyitotta a fülke ajtaját, amely mögött Forbes be volt zárva, leoldotta a kötelékeit és a csarnokba vezette őt.

– Forbes - mondá - a csel, amelyet Rockkal együtt kigondoltál, meghiúsult. Tudnom kell Walston terveit, amelyek előtted nem lehetnek ismeretlenek. Beszélj!

Forbes lehorgasztá fejét s nem mervén szemeit felemelni Evansra, Katára és a fiatal fiúkra, akik elé őt a vitorlamester vezette - konokul hallgatott.

Ekkor Kata szólalt meg:

– Forbes, ön egykor némi könyörületességet tanúsított, midőn megakadályozta társait, hogy engem megöljenek a Savernen való mészárlás alkalmával. Nem lenne az ön szívében irgalom, hogy e gyermekeket egy még iszonyúbb mészárlástól megmentse?

Forbes nem felelt.

– Forbes - folytatá Kata - ők megkegyelmeztek az ön életének, mikor megérdemelte a halált. Lehetetlen, hogy minden emberiességi érzés kihalt volna önből. Miután annyi gonosztettet követett el, még visszatérhet a jó útra. Gondolja meg, mily iszonyú bűnhöz nyújtott segédkezet.

Félig elfojtott fohász tört elő kínosan Forbes melléből.

– Mit tehetnék én? - mondá tompa hangon.

– Értesíthetsz bennünket - viszonzá Evans - arról, aminek a múlt éjjel kellett volna történnie és ami a jövőre nézve terveztetett. Ugyebár Walstont és a többieket vártad, akiknek ide be kellett volna rontaniuk, mihelyt az egyik ajtó kinyílik?

– Igen! - felelé Forbes.

– És a gyermekeket, akik titeket szívesen fogadtak, megöltétek volna?...

Forbes még jobban lehorgasztá fejét; nem volt ereje felelni.

– Mondd meg - folytatá Evans - honnan, melyik irányból jött ide Walston a többiekkel?

– A tó északi részéről! - felelé Forbes.

– Te pedig Rockkal a tó déli részéről jöttél?

– Onnét!

– Meglátogatták már amazok a sziget nyugati részeit?

– Még nem.

– Hol lehetnek jelenleg?

– Nem tudom...

– Nem tudsz többet mondani, Forbes?

– Nem... Evans... nem!...

– És azt hiszed, hogy Walston vissza fog jönni?

– Igen!

Evans nem remélte, hogy még többet tudhasson meg Forbestől, visszavezette őt a fülkébe és kívülről rázárta az ajtót.

A helyzet tehát folyvást rendkívül komoly volt. Hol lehetett Walston? Vajon a Verem-erdő sűrűségeiben tanyázott-e? Forbes ezt nem tudta, vagy nem akarta megmondani. Pedig rendkívül fontos lett volna arról biztosat tudni. A vitorlamesternek az a gondolata támadt, hogy kémszemlét tart, noha e vállalat fölöttébb veszélyes is.

Déltájban Moko a fogolynak ételt vitt. Forbes egészen össze volt roskadva és alig nyúlt az élelmiszerekhez. Vajon e szerencsétlen ember lelkében minő gondolatok dúltak?

Reggeli után a fiatal telepítvényesekkel Evans közölte a tervét, azt ugyanis, hogy előre kell hatolni a Verem-erdő széléig, mert mindenáron tudni akarta, vajon a gonosztevők még a Francia-barlang környékén lappanganak-e? Az indítvány vita nélkül, egyhangúlag elfogadtatván, megtették a szükséges intézkedéseket minden kellemetlen eshetőség elhárítására.

Walston és társai Forbes elfogatása után csak hatan voltak, a kis gyarmat ellenben tizenöt fiúból és Katával és Evanssal együtt tizenhét egyénből állt. De e számból le kellett vonni a kicsinyeket, kik nem vehettek részt a küzdelemben. Azt határozták tehát, hogy mialatt a vitorlamester kémszemlére megy, Iverson, Jenkins, Dole és Costar Katával, Jakabbal és Mokóval együtt a csarnokban maradnak Baxter felügyelete alatt. A nagyok ellenben, úgy mint Briant, Gordon, Doniphan, Cross, Service, Webb, Wilcox és Garnett, elkísérik Evanst.

Délután két óra volt, mikor a kis csapat Evans vezénylete alatt megalakult. Baxter, Jakab, Moko, Kata és a kicsinyek azonnal visszamentek a Francia-barlangba, amelynek ajtait rögtön bezárták, de nem torlaszolták el, hogy szükség esetén a vitorlamester és a többiek gyorsan biztos menedéket találjanak.

A fiúk és a vitorlamester óvatosan haladtak előre az Auckland dombok tövében. A karámon túl a bokrok és a facsoportok mögött észrevétlenül elérhették az erdőt.

Evans ment elöl, s amidőn túl volt ama kis halmon, amely Baudoin Ferenc porait takarta, célszerűnek látta az erdőt rézsút átvágni, hogy a Családi-tó partjához közeledjenek.

Gordon hasztalan igyekezett visszatartani Phannt.

Az okos eb, a füleit hegyezve a földön szaglászott, mintha nyomra akadt volna.

– Vigyázzunk! - mondá Briant.

– Igen! - felelé Gordon. - Ez nem állati nyom. Nézzétek csak Phann viselkedését.

– Lopózzunk a fű közé - viszonzá Evans -, és ön, Doniphan úr, ha meglátna egyet lőtávolban a gazemberek közül, el ne hibázza valahogy. Soha golyóját alkalmasabb időben ki nem lőhetné.

Néhány pillanat múlva mindnyájan eljutottak az erdő széléig. Félig elégett gallyat és alig kihűlt hamut találtak, mely sejtette, hogy mostanában itt emberek tanyáztak.

– Kétségkívül itt töltötte Walston a múlt éjszakát - jegyzé meg Gordon.

– Sőt talán még itt volt pár óra előtt is - viszonzá Evans. - Úgy hiszem, célszerűbb lesz visszatérnünk a parti szirtek felé.

Alig fejezte be szavait, mikor jobbról lövés dördült el. Egy golyó Briant fejét horzsolva azon fába fúródott, amelyhez Briant támaszkodott.

Nyomban utána egy második lövés dördült el, egy kiáltás hallatszott és mintegy ötvenlépésnyi távolságban egy tömeg roskadt le a fák alatt.

Doniphan volt, aki puskáját elsütötte találomra a legelső puska füstje irányában.

Erre az eb ugyanazon irány felé, dühös ugatással rohant előre.

– Ide, Phann, ide! - kiáltá Gordon.

De az eb nem engedelmeskedett, és Doniphan, akit a heve elragadott, utánafutott.

– Előre! - mondá Evans. - Nem hagyhatjuk egyedül.

Egy pillanat múlva utolérték Doniphant és mindnyájan megálltak egy ember körül, aki a fű közt hevert és többé nem adott életjelt.

– Ez Pike! - mondá Evans. - A gazember csakugyan meghalt. Ha ma az ördög vadászni indult, nem fog üres kézzel hazatérni. Eggyel kevesebben vannak máris.

– A többiek sem lehetnek messze - mondá Baxter.

– Nem, fiam! De ne kockáztassunk semmit!... Térdre!... térdre!

Egy harmadik lövés ezúttal balról dördült el. Service nem elég korán bukott térdre és egy golyó homlokát érinté.

– Megsebesültél? - kérdé Gordon és odafutott.

– Semmi baj, Gordon, semmi baj! - felelé Service. - Csak könnyű horzsolás.

E pillanatban együtt maradni és nem válni egymástól a legkomolyabb feladat volt. Pike halála után Walston még negyedmagával maradt és kétségkívül valamennyien a fák mögött voltak elrejtőzve. Evans és a többiek a magas fű közt oly tömeget képeztek, mely készen áll a védelemre, bármely oldalról támadtassék is meg.

Egyszerre Garnett felkiáltott:

– Hol van Briant?

– Sehol se látom! - felelé Wilcox.

Briant csakugyan eltűnt és miután e percben Phann erősen ugatott, attól lehetett tartani, hogy a vakmerő fiú a haramia csoport közé jutott.

– Briant!... Briant! - kiáltá Doniphan.

És erre valamennyien, talán nagyon is meggondolatlanul, Phann után rohantak. Evans nem tudta visszatartóztatni őket.

Az egyik fa után a másikhoz lopózva hatoltak előre.

– Vigyázzon Evans, vigyázzon! - kiáltá Cross hirtelen és hasra feküdt.

A vitorlamester önkéntelenül lehajtá a fejét abban a pillanatban, mikor egy golyó süvített el fölötte.

Aztán fölegyenesedett és látta, amint Walston egyik társa eliramodott a fák közt.

Éppen Rock volt, aki a múlt éjjel megmenekült előle.

– Rajtunk a sor, Rock! - kiáltá.

Elsütötte puskáját és Rock hirtelen eltűnt, mintha a föld nyílt volna meg a lábai alatt.

– Megint elhibáztam volna? - kiáltá Evans. - Ez valóban nagyon bosszantana!

Mindez néhány másodperc alatt történt. E pillanatban Phann ugatása közvetlen közelségben hallatszott. Azonnal megszólalt Doniphan hangja is:

– Jól tartsd magadat, Briant!... Jól tartsd magadat! - kiáltá.

Evans és a többiek arra felé haladtak és húszlépésnyire tőlük Briant-t látták küszködni Cope-pal.

A gazember a földre teperte a fiatal fiút és éppen a vadászkésével akarta kivégezni, midőn Doniphan, éppen jókor érkezvén, Cope-ra rohant, mielőtt az még elővehette volna revolverét.

A kés Doniphan mellébe fúródott... A szegény fiú lerogyott, anélkül hogy felsikoltott volna.

Cope ekkor észrevevén, hogy Evans, Garnett és Webb az útját akarják állni, elfutott észak felé. Egyszerre több lövés dördült el.

Cope eltűnt és Phann visszatért anélkül, hogy sikerült volna őt utolérnie.

Briant alighogy felkelt, azonnal Doniphanhoz sietett, fölemelte a fejét és igyekezett őt eszméletre téríteni.

Evans és a többiek is hozzájuk csatlakoztak, miután gyorsan megtöltötték puskáikat.

A harc nyilvánvalóan Walstonra nézve volt hátrányos, miután Pike megöletett, Cope és Rock pedig minden valószínűség szerint harcképtelenekké váltak.

Szerencsétlenségre Doniphan a mellén sebesült meg és úgy látszott, hogy halálosan. A szemei le voltak csukódva, az arca halálsápadt volt, mozdulatlanul hevert a földön, még Briant hangját se hallotta.

Evans lehajolt Doniphan fölé, felbontotta a zubbonyát és kettéhasította vértől átázott ingét. A jobb oldali negyedik borda fölött egy háromszögletes alakú sebből folyt a vér. Vajon a kés hegye a szívét érintette-e? Nem, minthogy Doniphan még lélegzett. De attól lehetett félni, hogy a tüdőt találta a kés, mert a lélegzés nagyon gyönge volt.

– Vigyük el a Francia-barlangba! - mondá Gordon. - Csak ott részesülhet kellő ápolásban...

– És csak ott menthetjük meg őt! - kiáltá Briant. - Ah, szegény társam!... Miattam kockáztattad az életedet!

Evans helyeselte az indítványt, hogy Doniphant a Francia-barlangba vigyék vissza, annál inkább, mert a harcban némi szünet állott be. Walston látván, hogy a kaland rosszra fordul, célszerűnek tartotta a Verem-erdő sűrűségeibe visszavonulni.

Mindazonáltal Evanst nem csekély mértékben nyugtalanította az, hogy nem látta Walstont, Brandtot és Cookot, akik pedig a rablócsapat legveszedelmesebb tagjai voltak.

Doniphant minden megrázkódtatás nélkül, csendesen kellett a Francia-barlangba szállítani. Wilcox és Service gallyakból saroglyát tákoltak össze, és erre a saroglyára fektették a szegény sebesültet, aki még mindig nem nyerte vissza az eszméletét.

Négy társa aztán óvatosan felemelte a saroglyát, míg a többiek mellette mentek, egyik kezükben a puskájukkal, másikban revolverrel.

A menet egyenesen az Auckland-dombok felé tartott. Célszerűbb volt arra menni, mint a tó partján végig. A parti szirtek tövében csakis a bal oldalra és hátra kellett figyelniük. Különben e kínos gyaloglást semmi se zavarta meg. Doniphan koronként oly fájdalmasan sóhajtott, hogy Gordon jelt adott a megállásra, megnézte, hogy a szegény fiú lélegzik-e s aztán ismét szótalanul igyekeztek a Francia-barlang felé.

Ily körülmények közt hagyták hátra az út háromnegyed részét. Már csak nyolc vagy kilencszáz lépésnyire voltak a Francia-barlangtól, amelynek bejárását nem láthatták, mert a parti szirtek kiszögellése eltakarta.

Egyszerre a Zéland-folyó felől kiáltások hallatszottak. Phann előrerohant.

Walston és két társa kétségkívül megtámadta a Francia-barlangot.

Valóban - mint később kiderült - ezen idő alatt a következők történtek:

Mialatt Rock, Cope és Pike a Verem-erdő fái alatt elrejtőzve, a vitorlamester kis csapatát foglalkoztatták, Walston, Brandt és Cook gyorsan felmásztak az Auckland-dombokra a Töltés-patak kiszáradt medrén keresztül, miután sietve végigmentek a felső fennsíkon, ismét lejöttek azon a hegytorkolaton, amely alányúlt a folyam partjáig, közel a raktárterem bejáratához. Mihelyt ideértek, azonnal betörték az ajtót, amely nem volt eltorlaszolva, és megszállták a Francia-barlangot.

Vajon idejekorán megérkezik-e Evans a katasztrófa elhárítására?

A vitorlamester gyorsan határozott. Cross, Webb és Garnett Doniphan mellett maradtak, akit nem lehetett magára hagyni. Evans pedig Briant-tal, Gordonnal, Service-el és Wilcoxszal együtt a legrövidebb úton a Francia-barlang felé szaladt.

Néhány perc múlva, mihelyt megpillanthatták a Sport-teraszt, az, amit láttak, valóban alkalmas volt arra, hogy megfossza őket minden reménységtől!

E pillanatban Walston kilépett a csarnok ajtaján és egy fiút vonszolt maga után a folyam felé.

Ez a fiú Jakab volt. Kata hiába rohant Walstonra és hiába igyekezett a gyermeket kiragadni a kezei közül.

A következő pillanatban Walston második társa, Brandt is megjelent és a kis Costart ugyanabban az irányban hurcolta el magával.

Baxter megtámadta ugyan Brandtot, de ez kegyetlenül ellökte úgy, hogy a földre terült.

A másik három fiút, Dole-t, Jenkinst és Iversont, sehol se lehetett látni, valamint Mokót sem. Talán ezek már felkoncoltattak a Francia-barlang belsejében!

Ezalatt Walston és Brandt gyorsan közeledtek a folyó felé. De vajon átkelhettek-e rajta másképp, mint úszva? Igen, mert Cook ott volt a ladik mellett, amelyet a raktárteremből kivontatott!

A bal parton mind a hárman biztonságban lesznek, s mielőtt visszavonulási útjukat el lehetne zárni, visszatérhetnek a Medveszikla melletti tanyára Jakabbal és Costarral együtt, akik a kezeseik lesznek!

Evans, Briant, Gordon, Service, Wilcox lélekszakadtukból futottak, azt remélvén, hogy a Sport-teraszra érhetnek, mielőtt Walston, Cook és Brandt biztonságban volnának a folyó túlpartján. Ily messziről rájuk lőni annyi lett volna, mint egyszersmind Jakab és Costar életét is kockáztatni.

Phann már ott volt. Felugrott Brandtra és torkon ragadta. Alig bírván védekezni a kutya ellen, kénytelen volt elbocsátani Costart, mialatt Walston sietett Jakabot elhurcolni a ladik felé.

Egyszerre egy férfi rohant ki a csarnokból.

Forbes volt.

Vajon régi bűntársaihoz fog e csatlakozni, miután a börtöne ajtaját feltörte volna? Walston egy pillanatig se kétkedett efelől.

– Ide! Forbes! - kiáltá. - Ide, hozzám!

Evans megállt és éppen lőni készült, mikor látta, hogy Forbes Walstonra rohan.

Walston, e támadás által meglepetve, amelyre elkészülve nem lehetett, kénytelen volt elbocsátani Jakabot, és hátrafordulván kését Forbesbe döfte.

Forbes lerogyott Walston lábai előtt.

Mindez oly gyorsan történt, hogy e percben Evans, Briant, Gordon, Service és Wilcox még mintegy százlépésnyire voltak a Sport-terasztól.

Walston ekkor újból meg akarta ragadni Jakabot, hogy elhurcolja a ladikig, amelyben Cook és Brandt - akinek sikerült megszabadulni a kutyától - vártak reá.

De nem maradt rá ideje, mert Jakab, aki revolverrel volt fölfegyverkezve, egyenesen mellen lőtte Walstont. A súlyosan megsebesült Walstonnak alig volt annyi ereje, hogy elvánszoroghatott két cinkostársához, akik karjaikra kapták és a ladikba emelték őt, amelyet egész erővel eltaszítottak a parttól.

E pillanatban hatalmas dördülés hallatszott. Egy egész kartácsfelhő korbácsolta fel a Zéland-folyó vizét.

A lövés a kis ágyúból jött, amelyet a matrózinas elsütött a raktárterem lőrésén keresztül.

És most ama két nyomorult kivételével, akik a Verem-erdő sűrűségében eltűntek, a Chairman-sziget megtisztult a Savern kalózaitól, akiknek a hulláit a Zéland-folyó vize a tenger felé sodorta!