A Weldon Club elnöke megdöbbent, titkára pedig elkábult. De sem egyik, sem másik nem akarta, hogy meglássék rajta ez az oly természetes elképedés.

Frycollin inas azonban nem leplezte, mennyire megrémült, mikor azon vette észre magát, hogy holmi repülő gépezet ukmukfukk a magas levegőégbe ragadta.

A függesztő légcsavarok közben sebesen forogtak fejük felett. Noha e rotációs sebesség roppant nagy volt, háromszorosára lehetett volna fokozni, amennyiben az Albatros magasabb légrétegekbe akart volna emelkedni.

A két hajtó légcsavar mérsékelt sebességgel dolgozott, mindössze húsz kilométeres óránkénti sebességgel hajtotta a gépezetet.

Az Albatros utasai a fedélzetről kihajolva valami folyó kanyargó vonalait látták, hegyes-völgyes vidéket szelt át a csillogva kígyózó szalag, körülötte apró tavacskák szikráztak a ferdén rájuk hulló nap sugaraiban. Folyam volt ez a csillogó szalag, a vidék egyik legnagyobb folyama. Bal partján hegylánc sötétlett, vége a messzeségbe tűnt.

– Megmondaná, hol járunk? - kérdezte Uncle Prudent haragtól reszkető hangon.

– Nem tartom fontosnak, hogy tudják - válaszolt Robur.

– S megmondaná, hova megyünk? - folytatta Phil Evans a kérdezősködést.

– Át a levegőégen.

– S meddig tart utunk?

– Míg be nem fejezzük.

– Talán bizony föld körüli útról van szó? - kérdezte gúnyosan Phil Evans.

– Többről - hangzott Robur válasza.

– S ha mi nem óhajtjuk ezt az utat?! - heveskedett Uncle Prudent.

– Óhajtják vagy nem óhajtják, meg kell tenniük!

Ízelítőül ennyit abból a viszonyból, mely az Albatros ura és vendégei, hogy ne mondjuk, foglyai között kialakulóban volt; Robur azonban nyilvánvalóan mindenekelőtt időt akart adni nekik, hogy kissé magukhoz térjenek, hogy megbámulhassák a csodálatos szerkezetet, mely a levegőbe ragadta őket, s talán azért is, hogy elismerésüket fejezhessék ki a feltalálójának. Föl-alá sétált a fedélzeten, magukra hagyta őket, hogy szemügyre vehessék a gépezetet, a repülő gép szerkezetét, formáját; vagy ha úgy kívánják, elnézhessék az alattuk kibontakozó tájat.

– Uncle Prudent - kezdte a beszélgetést Phil Evans -, ha nem csalódom, kanadai felségterület felett, úgy a közepe tájt járhatunk. Az alant északnyugat felé kanyargó víz a Szent Lőrinc-folyó. A város, melyet magunk mögött hagytunk, Quebec.

Valóban, Champlain ősi városának bádogtetői csillantak reflektorként a napfényben. Az Albatros tehát egészen a 46. északi szélességi övig emelkedett - ez magyarázza a korai pirkadatot s a meglepően hosszan tartó hajnalt.

– Igen - folytatta Phil Evans -, bizony ott van a félkörben épült város, a szikladomb, rajta az erődítmény. Íme, Észak-Amerika Gibraltárja! S lám, ott van az angol meg a francia templom! Amott meg a vámhivatal! Tornyán ott leng az angol zászló!

Phil Evans még be sem fejezte, s Kanada fővárosa máris a messzeségbe tűnt. A repülő gép felhők közé ért, melyek lassanként elrejtették előlük a földet.

Robur, mikor látta, hogy a Weldon Club elnöke és titkára az Albatros külső szerkezetét kezdi szemügyre venni, melléjük lépett, s így szólt:

– Nos, uraim, hisznek-e már abban, hogy a levegőnél nehezebb gépezetekkel igenis lehet közlekedni a levegőben?

E kérdésre bizony nehéz lett volna nemmel válaszolni. Uncle Prudent és Phil Evans egy hanggal sem felelt.

– Hallgatnak? - folytatta a feltaláló. - Nyilván oly éhesek, hogy szólni sem tudnak!... No de ha arra vállalkoztam is, hogy a levegőben utaztatom önöket, ne tartsanak attól, hogy ezzel az oly kevéssé tápláló elemmel akarom vendégeimet jóllakatni! Kérem, fáradjanak asztalhoz!

Uncle Prudent és Phil Evans, minthogy mindkettőjüket sarkantyúzta az éhség, úgy gondolták, ez nem alkalmas pillanat arra, hogy kéressék magukat. Egy étkezés még nem kötelez semmire, s majd mikor Robur leteszi őket az anyaföldön, teljesen szabad emberként állhatnak vele szemben.

A hátsó nagy kabin felé kísérték őket, egy kis ebédlőbe, ahol rendesen terített külön asztal várt rájuk, egész útjuk alatt itt étkezhettek. Különböző konzerveket kaptak, többek közt egy kétszersültfélét, mely felerészt lisztből, felerészt porított húsból készült, kevés szalonnával ízesítve, kitűnő leves készült belőle; utána sült sonka és tea került az asztalra.

Frycollinról sem feledkeztek meg. Őt a fedélzet elejére kísérték, ott kapott jó adag levest, ugyanolyat, mint gazdája. Ugyancsak éhes lehetett a derék fickó, mert kiadósan evett, pedig állkapcsa úgy reszketett félelmében, hogy majdnem fölmondta a szolgálatot.

– Jaj, ha összetörik... Mi lesz, ha összetörik?... - hajtogatta szegény feje.

Mert ettől rettegett szüntelenül. Gondoljuk csak meg! Lezuhanni ezerötszáz méter magasságból... palacsinta lenne az emberből!

Egy órával később Uncle Prudent és Phil Evans ismét megjelent a fedélzeten. Robur már nem volt ott. A fedélzet hátsó részében, üvegezett kalitkájában állt a kormányos, tekintete az iránytűre szögezve rendületlenül, tétovázás nélkül követte a feltaláló által előírt útvonalat.

A személyzet többi tagja nyilván ebédelt a legénységi szállásul szolgáló fülkében, csak egy segédgépész, akinek feladata a gépek működésének ellenőrzése volt, sétált fel-alá a fedélzeten.

A repülő gép ugyan rendkívül sebesen szállt, a Weldon Club két tagja azonban csak halovány képet tudott magának alkotni e sebességről, noha az Albatros már kijutott a felhők közül, s ezerötszáz méternyi mélységben látszott a föld is.

– Hihetetlen - jegyezte meg Phil Evans.

– Ne is higgyük! - válaszolt Uncle Prudent.

A fedélzet elejére sétáltak, s a nyugati látóhatárt nézegették.

– Még egy város! - mondta Phil Evans.

– Ráismer?

– Igen! Azt hiszem, Montreal!

– Montreal?!... De hiszen legföljebb két órája, hogy Quebec fölött voltunk!

– Ami azt bizonyítja, hogy e gépezet sebessége legalább huszonöt mérföld óránként!

Az Albatros valóban ekkora sebességgel szállt, s az utasok csak azért bírták zavartalanul ezt a sebességet, mert szélirányban haladt. Szélcsöndben nehezen viselték volna el ezt a sebességet, hiszen csaknem olyan iramban száguldottak, mint egy expressz; ellenszélben pedig egyszerűen elviselhetetlen lett volna.

Phil Evans nem tévedett. Az Albatros alatt feltűnt Montreal, világosan látszott a Victoria Bridge, a csőhíd, mely úgy ível a Szent Lőrinc-folyó fölött, mint a velencei lagúna felett a vasúti híd. Látni lehetett a széles utcákat, a hatalmas áruházak, bankok épületeit, a templomokat, a római Szent Péter-bazilika mintájára nemrégiben épült székesegyházat, s végül a városra letekintő Mont Royalt, melyet csodaszép parkká képeztek ki.

Szerencse, hogy Phil Evans már régebben ellátogatott Kanada nagyobb városaiba. Így egyik-másikra ráismert, s nem kellett Roburnál kérdezősködnie. Estefelé, Montreal után mintegy másfél órával Ottawa fölött repültek el, vízesései felülről egyetlen hatalmas katlannak tűntek, melyből káprázatos erővel, látványosan csap ki a lobogó víz.

– Ott van a parlament! - s Phil Evans egy dombtetőn emelkedő épületre mutatott, mely a magasból játékszerre emlékeztetett. Ez a színes, változatos stílusban épült játékszer úgy hasonlít a londoni parlamenthez, mint a montreali székesegyház a római Szent Péter-templomhoz. De kétségtelenül Ottawát látták!

Hamarosan ez a város is eltűnt a látóhatáron, csak mint fényes folt csillogott alant, a földön.

Csaknem két óra volt, mikor Robur ismét megjelent a fedélzeten, segédje, Tom Turner társaságában. Mindössze három szót mondott neki, amit Tom Turner a fedélzet első és hátsó részében tartózkodó két gépésznek továbbított. Egy jel a kormányos felé, s az Albatros máris két fokkal irányt változtatott, és délnyugati irányba fordult. Uncle Prudent és Phil Evans ugyanakkor azt is megállapíthatta, hogy a repülő gép propellerjei nagyobb sebességgel forognak.

A sebességet valójában még kétszeresére lehetett volna fokozni, s ezzel túlszárnyalni minden eddigi sebességet, amit földi jármű valaha is elért.

Nézzük meg közelebbről. A nagyobb hajók huszonkét csomó, vagyis negyven kilométer óránkénti sebességre képesek; a francia és az angol vasút száz kilométeres sebességgel halad, a jégtalpas hajók az Egyesült Államok befagyott folyamán száztizenöttel; a Patterson Művek üzemeiben készült fogaskerekű jármű százharminc kilométer óránkénti sebességgel közlekedik az Erie-tó mentén futó vasútvonalon, a Trenton és Jersey közötti vonat sebessége pedig százharminchét kilométer óránként.

Az Albatros, amennyiben légcsavarjai teljes erővel dolgoztak volna, óránként kétszáz kilométert tehetett volna meg, vagyis másodpercenként több mint ötven métert.

Ilyen sebességgel száguld az orkán, mely fákat tép ki, s amely például 1881. szeptember 21-én Cahors felett süvöltött el. Ez az átlagsebessége a postagalamb röptének, melynél gyorsabban csak a fecske (másodpercenként hatvanhét méter) vagy a sarlós fecske repül (másodpercenként nyolcvanhét méter).

Egyszóval: úgy, ahogy Robur már mondotta, az Albatros, amennyiben légcsavarjai teljes erővel működnek, kétszáz óra, vagyis alig több mint egy hét alatt körül tudta volna röpülni a Földet!

Hogy a földtekét ekkoriban négyszázötvenezer kilométer hosszúságú vasútvonal hálózta be - vagyis tizenegyszer hosszabb, mint amekkora a Föld kerülete az Egyenlítőnél -, ugyan mit számított! Hiszen e repülő szerkezet számára támaszpontul szolgált az egész levegőég!

Vajon akad még valaki, aki nem tudja, hogy az a titokzatos jelenség, melynek felbukkanása oly nagy mértékben fölkeltette az Ó- és az Újvilág figyelmét, nem volt más, mint a feltaláló léghajója? A levegőben zengő trombitaszó pedig Tom Turner kürtjéből szállt. Az Európa, Ázsia és Amerika szobrain, tornyain lengő zászló pedig Hódító Robur és *Albatros*ának zászlaja volt.

S ha a feltaláló eddig némi gondot fordított arra, hogy ne ismerjék föl, ha szívesebben repült éjszakánként csak úgy, hogy néha-néha világította meg gépét az elektromos lámpákkal, és ha nappalonként eltűnt a felhőréteg fölött, most már - úgy tűnt - diadalát aligha akarja titokban tartani. S nyilván azért ment Philadelphiába, nyilván azért jelent meg a Weldon Club üléstermében, hogy beszéljen csodálatos találmányáról, hogy ipso facto¹ győzze meg a leghitetlenebbeket.

Tudjuk, milyen fogadtatásban részesült, s most megtudjuk, milyen megtorlásra készült a fent említett klub elnökével és titkárával szemben.

Robur a két úr felé közeledett. Azok úgy tettek, mintha cseppet sem lepné meg őket, amit látnak, amit ha tetszik, ha nem, tapasztalniuk kell. E két angolszász koponyában olyan makacsság lakozott, amit alig lehetett könnyűszerrel kiirtani.

Robur meg úgy tett, mintha mit sem venne észre, mintha csak folytatni akarná azt a beszélgetést, ami két órával előbb félbeszakadt.

– Uraim - mondotta -, önök most kétségkívül azon töprengenek, hogy ez a gépezet, mely oly bámulatosan alkalmas a légi közlekedésre, vajon képes-e nagyobb sebességre. Nos, nem volna méltó a levegőég meghódítására, ha nem száguldana benne kénye-kedve szerint. Azt akartam, hogy a levegő szilárd támaszpontul szolgáljon számomra, s így történt. Tisztában voltam azzal, hogy a széllel csak olyasvalami tud megbirkózni, ami nála nagyobb erőt képvisel; nos, gépezetem erősebb! Nincs szükségem szárnyakra, hogy repítsenek, sem evezőkre, sem kerekekre, hogy előbbre jussak, sem sínekre, hogy gyorsabban haladjak. Levegő kell, semmi több. Levegő, mely körülfog, ahogy a víz körülfogja a tengeralattjárót; levegő, melyben légcsavarjaim úgy foroghatnak, mint egy hajó propellerjei. Nos, így oldottam meg a repülés problémáját. Íme, ez az, amire nem lesz képes soha, semmiféle ballon, semmiféle olyan alkalmatosság, mely a levegőnél könnyebb.

A két klubtag mélyen hallgatott - ez azonban cseppet sem zavarta a feltalálót. Éppen csak elmosolyodott, aztán kérdő hangsúllyal folytatta:

– Önök talán azon is elgondolkoznak, vajon az Albatros, mely ily könnyen halad vízszintes irányban, ilyen erősnek bizonyul-e, ha függőleges irányban kell mozognia; röviden: fel tudja-e venni a versenyt egy léghajóval, ha arról van szó, hogy a levegőég felsőbb rétegeibe akarunk eljutni vele? Nos, uraim, nem kívánom önöktől, hogy Rajta nevű léghajójuk képességeit összemérjék az Albatros erejével.

A két klubtag vállat vont. A feltaláló talán éppen erre várt.

Intett, s a hajtócsavarok leálltak. Az Albatros még röpült vagy egy mérföldnyit, azután megállt.

Robur ismét intett, s ekkor az emelő légcsavarok oly gyors forgásba kezdtek, hogy a mozgásukat kísérő zúgást legfeljebb a hangkísérleteknél használt szirénák üvöltéséhez lehetett volna hasonlítani. Az eddiginél csaknem egy oktávval magasabb hangon zúgtak a légcsavarok, noha a hang ereje a levegő ritkulása következtében csökkent; s a gépezet, mint a pacsirta, emelkedett fölfelé, éles hangjával fölverve a levegőég csöndjét.

– Gazdám... gazdám... - nyögdécselt Frycollin. - Jaj, csak össze ne törjön!

Robur megvető mosollyal válaszolt. Az Albatros percek alatt 2700 méter magasságba emelkedett, így a látósugár 70 mérföldre tágult; majd 4000 méterre, s ekkor a barométer 480 milliméterre esett.

Az Albatros, miután bemutatta, hogy milyen magasságba tud emelkedni, ismét lejjebb ereszkedett. A magasabb légrétegekben a légnyomás csökkenése következtében csökken a levegő oxigéntartalma, ugyanakkor csökken a vérben is. Bizonyos esetekben ez okozza a súlyos légi katasztrófákat. Robur nem tartotta volna ésszerűnek, hogy megkockáztassa a katasztrófát.

Az Albatros tehát leereszkedett olyan szintre, mely nyilvánvalóan leginkább megfelelt neki, s miután hajtó légcsavarjai ismét megindultak, az eddiginél nagyobb sebességgel repítették délnyugati irányban.

– Nos, uraim - mondotta a feltaláló -, ha önök eddig ezen a kérdésen gondolkoztak, akkor most választ kaptak - s a mellvéden átkönyökölve elmerült a táj szemléletében.

Mikor ismét fölnézett, a Weldon Club elnöke és titkára mellette állt.

– Robur mérnök - kezdte Uncle Prudent, aki sikertelenül próbált uralkodni magán -, semmi olyasmin nem gondolkoztunk, amit ön képzel. Viszont szeretnénk egy kérdést intézni önhöz, azt remélve, hogy szíveskedik válaszolni rá.

– Beszéljen, kérem.

– Mi jogon támadott meg minket Philadelphiában, a Fairmont Parkban? Mi jogon zárt be bennünket abba a cellába? Mi jogon hurcolt minket magával e repülő szerkezeten?

– S önök, ballonista uraim, mi jogon sértegettek, gúnyoltak, fenyegettek engem a klubjukban úgy, hogy magam is csodálom, hogy épségben kikerültem onnan?

– Kérdés nem válasz - jegyezte meg Phil Evans. - Ismét kérdezem önt: mi jogon?...

– Valóban tudni óhajtja?

– Kérem, közölje.

– Nos hát az erősebb jogán!

– De hiszen ez cinizmus!

– De ez az igazság!

– És mondja, feltaláló polgártárs - szólt közbe Uncle Prudent, aki végül is kirobbant -, mennyi ideig óhajtja gyakorolni ezt a jogot?

– Ejnye, uraim - válaszolt gúnyosan Robur -, hogyan kérdezhetnek ilyesmit, mikor csak le kell pillantaniuk, és páratlan látványban gyönyörködhetnek!

Az Albatros ekkor az Ontario-tó hatalmas tükre felett ringott. Már átrepült a Cooper által megénekelt vadregényes tájak felett, majd e roppant völgykatlan déli határvonalát követve, a híres folyam felé közeledett, melynek árja hatalmas vízesésekre szakadva az Erie-tóba ömlik.

A fenséges zúgás, a viharos dörgés egy percen át felhatolt az Albatros*ig.* És mintha hűvös pára lövellt volna a levegőbe, a hőmérséklet észrevehetően lehűlt.

Alant patkó alakban zúgtak a mélyben a hatalmas víztömegek. Mintha csillogó kristály zúdult volna a tóba, s e szikrázó ár fölé szivárványt vontak a víz színén megtörő napsugarak. Fenséges látvány volt.

A vízesés előtt keskeny híd ívelt egyik partról a másikra. Kissé lejjebb, mintegy hárommérföldnyire függőhíd látszott, éppen ekkor futott fel rá a kanadai partról az amerikai part felé robogó vonat.

– A Niagara-vízesés! - kiáltott fel Phil Evans.

Nem bírta magába fojtani az ámulatot, Uncle Prudent azonban minden erejét összeszedte, nehogy csöppnyi megindulást is érezzen a természet e csodájának láttán.

Az Albatros egy perccel később átrepült a folyam felett, mely az Egyesült Államokat elválasztja a kanadai gyarmattól; s most már Észak-Amerika roppant térségei felett szállt.