Bazár a «kis pénzes zacskóhoz».

Hősünk tizenkettedfél, Bob éppen nyolcz éves volt, úgy hogy együttvéve sem lettek volna nagykorúak. És Senki fia merészen arra gondolt, hogy üzletet nyit a nagy városban. Grip elfogultsága kellett ahhoz, hogy ennek az üzletnek fényes jövőt jósoljon, Senki fiából pedig tőkepénzest nézzen ki.

Annyi tény, hogy a Saint-Patrick negyedben két hónappal azután, hogy a fiúcskák Irland fővárosába érkeztek, egy új bazár nyilt meg, mely általános feltünést keltett s nagy vevőközönségre tett szert.

De nem a «Szabadság» szegény utczáiban volt ez a bazár, melyek szomszédosak a Saint-Patrick-Streettel.

Senki fia inkább a Liffey környékét választotta ki, a Bedfort-Streeten telepedett meg, hol a szükséges áruczikket szokták bevásárolni Dublin lakosai. Efféle áruk mindig kelendők, ha jóminőségűek és nem nagyon drágák. Ezt az ifjú kereskedő már akkor tapasztalta, mikor a kétkerekű boltocskával Corkból Dublinba jött a Munster és Leinster grófságokon keresztül.

Valóságos áruház volt, Birk hűségesen őrizte; ezentúl már nem alacsonyították le igavonó barommá. A bolt czégtáblája már messziről feltűnt, ez állott rajta: «A kis pénzes zacskóhoz», alatta pedig: «Little Boy and Co.» Little Boy: Senki fia; Co: bizonyára Bobot és Birket jelentette.

Az a ház, a melyben az üzlet volt, háromemeletes vala; az első emeleten lakott a ház tulajdonosa: O’Brien úr. Egykor virágzó fűszerkereskedése volt; meggazdagodott és felhagyott az üzlettel. Egyébiránt mintegy hatvanöt éves, erőteljes agglegény volt, kit méltán tiszteltek és becsültek. O’Brien szörnyen elcsodálkozott, midőn egy szép napon beállít hozzá a tizenkettedfél éves Senki fia és bérbe kéri tőle a több hónapon át üresen álló földszinti üzlethelyiséget. A fiúnak okos, praktikus gondolkodásra valló feleletei nagyon megtetszettek O’Briennek, mindjárt megegyeztek, főleg azért, mert a kis kereskedő nyomban előre kifizette az egész évre járó házbért.

A nyájas olvasónak nem szabad arról megfeledkeznie, hogy Senki fia elég nagytermetű és szélesvállú volt, így bátran nézhették idősebbnek a koránál. Ámde ha akár tizenöt vagy tizenhat évesnek ítélték volna is, még mindig túlságosan ifjúnak látszott arra nézvést, hogy önálló üzletet nyisson, habár a czéget a «kis pénzes zacskóhoz» keresztelte el.

O’Brien nem alkudozott, mint helyében sok más háztulajdonos megtette volna. A fiú tisztességesen volt öltözve, határozottan és világosan megtette ajánlatát. O’Brien nem mutatott neki ajtót, hanem nyugodtan végighallgatta. A fiú elmondta röviden élete történetét, elmesélte, hogy kezdett Corkban kereskedni, miként jött Dublinba. Mindez rendkívül érdekes volt. Bámulta Senki fiának érett eszét, világos gondolkozását s éppenséggel nem kételkedett abban, hogy felviszi még a dolgát. A tapasztalt kereskedő megigérte Senki fiának, hogy tanáccsal gyámolítani fogja s figyelemmel kiséri a kis üzlettulajdonos minden vállalatát.

Aláirták kölcsönösen a szerződést, Senki fia kifizette az évi bért s evvel a bedfort-streeti földszinti üzlethelyiség tényleges tulajdonosává lőn.

A Little Boy and Co.-nak bérbeadott bolt két szobából állott, egyik az utczára, másik az udvarra szólott. Az előbbit boltnak rendezték be, az utóbbit hálószobának szánták. Volt még konyha és egy kis benyiló - itt esetleg ellehet majd a szakácsné - ha lesz. Egyelőre nem volt reá a fiúknak szüksége. Akkor ebédelnek, ha vevő nem várakozik rájok, ha ráérnek. Első az üzlet!

Kelendőségre számíthatott a kis kereskedő, mert csinos üzletét dús választékú árúval töltötte meg. A mi pénze még megmaradt a bolt bérének kifizetése után, azon a nagykereskedőktől és a gyárakból vásárolt be holmit, készpénzzel fizetett mindent. S a «kis pénzes zacskóhoz» czímzett bazár felszerelése teljesen megfelelt az igényeknek.

Mire a boltot szekrényekkel, állványokkal felszerelte, a százötven fontnak csak harmadrésze volt a kasszában. Ebből aztán bölcs előrelátással nem is költött, hogy szükség esetén legyen némi tartaléktőkéje. A napi bevételből kiegészíti majd a fogyatékán levő árúkat.

Természetesen bevételi naplóra is volt szükség, továbbá főkönyvre. - Senki fia és főkönyv! - A kiadásokat és bevételeket a legpontosabban be kellett naponként jegyezni, hogy esténkint a napi forgalmat ellenőrizhesse. O’Bodkins sem tehetett volna túl e tekintetben Senki fián.

A Little Boy-czég a világon mindent árult, mire ebben a városrészben szükség volt. Papir-, rövidárú-, vas-, könyvkereskedés volt egymagában. A «kis pénzes zacskó»-bazárban mindent szabott, de jutányos áron lehetett vásárolni. Ezenkívül árult Senki fia gyermek-játékszereket dús választékban, de csak 5-12 évesek számára. A játékszer-osztályt Bob kezelte nagy kedvvel és pontossággal. Olykor-olykor ő is reáfanyalodott arra, hogy egyikkel vagy másikkal játszani kezdett. Legkivált a nehány pence-os hajókkal és csolnakokkal babrált, de a világért sem rontotta el, mert főnöke nem ismerte a tréfát, komolyan megintette néha.

– Ne gyerekeskedjél, Bob! ha most nem komolyodol meg, félek, hogy soha többé ebben az életben.

Fölösleges volna nyomról-nyomra követni a «Little Boy and Co.» előhaladását. A vevőközönség mindinkább megszerette és bizalommal viseltetett a kis bazár árúi iránt. Pompásan beütött. O’Brien nem győzte csodálni a kis bazáros ügyességét és szerencsés érzékét, a ki mindig előnyösen vásárolta és haszonnal adta el holmiját. Szakasztott így csinálta volt hajdanában ő is, no de meg is szedte magát. Csakhogy ő huszonöt, nem tizenkét éves korában kezdette. Csakhamar ő is úgy vélekedett, mint Grip: ez a fiú még fölviszi a dolgát.

A váratlan sikernek magyarázatjául szolgáljon az a körülmény is, hogy Dublinban villámgyorsan terjedt a kis bazár híre, melyet egy tizenkét éves gyermek alapított s nyolcz esztendős segédjével egészen önállóan vezet. Ez egymaga divatba hozta Senki fiának a bazárját. A kis czégfőnök jó borsos áron a lapokban is hirdettette üzletét. Nemsokára a legelőkelőbb lapok is megemlékeztek róla - még pedig díjtalanul - elküldték a bazárba tudósítóikat interwiewre. A riporterek épen olyan képpel kérdezgették ki Senki fiát, sőt Bobot is, mintha lord Gladstone-ról lett volna szó. Szóbeszédtárgya lett a bedfort-streeti bazár és gyermektulajdonosa. Így általános érdeklődéssel kisérték üzletének fejlődését. Ő lett a nap hőse - s a mi a legfontosabb, valóságos ostrom alá fogták bazárját a vevők.

A közönséget a legnagyobb gonddal és előzékenységgel szolgálták ki. Senki fia mindent látott, mintha ezer szeme lett volna, a szőke fürtös Bob hol ide, hol oda szaladt, hogy minden vevőt a legnagyobb megelégedésére elégítse ki. A legelőkelőbb hölgyek közül is sokan ide hajtattak fogataikon s ha egyebet nem is, de a játékszerek számát jól megapasztották, sőt néha mind egy szálig megvették.

Szóval Senki fiának nagyszerűen beütött a vállalata s hogy tovább is így menjen, mindent elkövetett.

Mikor a «Vulcan» Dublinba hazaérkezett, Gripnek az első gondolata természetesen az volt, hogy kis barátait felkeresse. A bedfort-streeti bazárt majd elnyelte szemeivel s úgy vélekedett, hogy ez a bazár az egész utczának a képét is egészen megváltoztatta, hiszen ennél az utczánál még a Sackville-Street, de a londoni Themse-partja, a new-yorki broadway, a párisi boulevard des Italiens se lehet szebb.

Valahányszor a bazárba jött, mindannyiszor kutyakötelességének tartotta, hogy vásároljon valamit - «ne pangjon az üzlet» - szokta mondogatni. Pedig a jó fiúnak arra, a mit vásárolt, nem is volt szüksége.

Egyszer vett egy pénztárczát, ahelyett, a mely neki egyáltalában sohasem volt; másszor egy tarkára festett brigg-et, hogy ajándékul vigye valamelyik ismerőse fiának. Sőt annyira vetemedett, hogy holmi drága pipát is vásárolt - hamis tajtékból, - melynek a szopókája borostyánkővel ékeskedett.

Senki fiának pedig, akár akarta, akár nem, tőle is el kellett vennie a pénzt, mint bárki mástól.

– Lásd, fiacskám, jól megy a dolog! Mint a karikacsapás úgy megy! A «kis pénzes zacskó» fedélzetén parancsnok vagy. Csak arra legyen gondod, hogy a tűz ki ne aludjék. Régen volt az, talán igaz sem volt, hogy a galwayi «Ragged School»-ban rongyosan, éhezve, fázva együtt nyomorogtunk mi ketten. Most jut eszembe te, felakasztották már Carkert?

– Tudtommal még nem, Grip.

– Nem késhetik már soká, te, azt a lapot tedd félre nekem, a melyikben részletes tudósítás jön az ő felakasztásáról.

Grip újra elvitorlázott a «Vulcan»-nal. Alighogy visszaérkeztek, megint ott volt a bazárban s majdnem tönkrevásárolta magát.

Egy napon így szólott hozzá Senki fia:

– Most is az a meggyőződésed, Grip, hogy belőlem valaha gazdag ember lesz?

– Meghiszem azt, fiacskám, olyan erős ez az én hitem, a mint bizonyosra veszem azt is, hogy Carker előbb-utóbb akasztófára kerül.

– Hát te, édes Gripem, te magad sohasem gondolsz a jövődre?

– Már mint én? Miért is gondolnék arra? Nincs-e hivatalom, melyet semmi másért oda nem adnék?

– Nehéz hivatal az, nem is igen jól javadalmazott.

– Micsoda? Havonta négy font s még azonkívül ellátás, lakás, fűtés olyan, hogy néha csaknem megsül mellette az ember.

– S ráadásul egy hajón! - kiáltott fel Bob lelkesedéssel, ki nem adta volna oda a félvilágért, ha a tengerben egyszer úszkálhatott volna.

– Nem elég az, Grip - folytatá Senki fia. - Ha valaki első fűtő is, vagyonra szert nem tehet, már pedig Isten is úgy akarja, hogy az ember boldoguljon a földön.

– Tudod biztosan, hogy ezt akarja? - kérdé Grip vállát vonogatva. - Benne van a tízparancsolatban?

– Benne - felelé Senki fia. - Isten azt akarja, hogy vagyont szerezzünk, de ne csak a magunk, hanem embertársaink javára is, kik nem tudnak boldogulni, pedig megérdemelnék.

A fiu ekkor Sissyre gondolt, az ő jó testvérére a hard kunyhójában, meg a Mac Carthy-családra, kis keresztleányára, Jennyre. Még mindig nem tudhatott meg róluk semmit. Ki tudja, milyen szomorú lehet a sorsuk, míg ő...

– Grip, gondold jól meg a dolgot, mielőtt felelnél, miért nem akarsz a szárazföldön maradni? - kezdé a beszédet Senki fia.

– Hogy én a «Vulcan»-t otthagyjam?

– Úgy van, ott hagyod és társam leszel az üzletben. Hiszen tudod, a czég: «Little Boy and Co.» Bob nem elég e czímhez, de ha te beállanál...

– Édes, kedves Grip! - vágott közbe Bob - tedd meg, jaj mekkora boldogság volna is az!

– Bizony boldogság volna az reám nézve is - mondá meghatottan Grip - de mondanék nektek, fiacskáim, valamit.

– Csak ki vele!

– Hát... Hát... kicsit nagy kanyó vagyok én már.

– Nagy kanyó?

– Az. Ha az emberek meglátnának egy ilyen magamfajta hórihorgas legényt a boltban, megcsappanna a jövedelem... Nem volna az többé «Little Boy and Co.» Kicsi legénykék valók ide, hogy vonzzák a vevőket. Károtokra, nem hasznotokra válnék, azt pedig nem akarom. Az üzlet azért virágzik olyan örvendetesen, mert gyermekek vagytok.

– Meglehet, hogy igazad van, Grip - viszonzá Senki fia. - De lásd, idővel mi is meg fogunk nőni.

Bob is erősen bizonyítgatta, hogy ők napról-napra nőnek, váltig ágaskodott a lába ujjaira.

– Meghiszem, hogy nőttök, csak attól őrizkedjetek, hogy nagyhirtelen meg ne találjatok nőni.

– Hja, azt az ember nem akadályozhatja meg! - veté közbe Bob.

– Azt ugyan nem. Éppen azért sietnetek kell, hogy addig szerezzetek, amíg gyermekek vagytok. Kakas csípje meg a dolgát, én öt láb és hat hüvelyk magas vagyok, a ti bazárotokba pedig nem illik bele, a ki öt lábnál magasabb. No, de ha üzlettársad nem vagyok is, azt jól tudod, hogy a pénzemmel rendelkezhetel.

– Nincs reá szükségem.

– Hát tégy úgy, a mint jónak tartod. Ha azonban eszedbe jutna, hogy a bazárt nagyobbítsd...

– Hja, úgy nem győznők ketten.

– Miért nem szegődtettek a házhoz holmi vászoncselédet, ki a háztartásról gondoskodjék?

– Gondoltam is már arra, Grip, s a derék O’Brien úr is tanácsolta nekem.

– Bizony igaza van annak a jó embernek. Nem ismersz olyan fehérnépet, a kiben megbízhatnál?

– Nem ismerek.

– Majd akad, csak keresni kell!

– Megállj, csak... eszembe jut egy jó lélek... Kat...

A mint ezt a nevet kimondta, Birk örömében felvakkant. A hű állat azt hitte, hogy Kat itt van, ide-oda ugrált nagyboldogan.

– Birk, te is emlékszel úgy-e Katra, a derék Katra? - kérdé Senki fia a kutyától.

Birk az ajtóhoz szaladt, kaparta, mintha arra várt volna, hogy gazdája küldje Kat után a kastélyba.

Senki elmesélte Gripnek, hogy ki az a Kat. Keresve sem találtak volna kitűnőbb gazdasszonyt. Kat vezetné a kis háztartást, főzne. A vevőközönség sem látná s így nem árthatna a «Little Boy and Co.» czégnek.

De vajjon ott van-e még a Trelingar-kastélyban vagy nincs? Az a kérdés.

Senki fia még aznap írt neki s postafordultával megjött a Kat válasza. Ormótlan ákom-bákom írás volt, de el lehetett olvasni; negyvennyolcz órával utóbb kiszállott Kat a dublini állomáson.

Elképzelhetjük, hogy minő szíves barátsággal fogadta őt Senki fia a tizennyolcz hónapi távollét után. A kis bazáros össze-vissza csókolta, Birk pedig a nyakába ugrott. A jó lélek azt sem tudta, melyikhez szóljon, csak úgy hullottak szeméből a könyek, a konyhában fogadta őt Bob. Akkor meg újra kezdődött a csók és ölelés.

Az nap a Kat főzte ebédre meghívták Gripet is. S mikor másnap a «Vulcan» fölszedte horgonyát, a kerek világ legboldogabb fűtője vitorlázott a nyilt, nagy tengeren.

A feltételeket hamarjában megbeszélték. A derék Kat éppenséggel nem tartotta megalázónak, hogy a Trelingar-kastélyból a «Little Boy and Co.» szolgálatába lépett. Új gazdáját azonban nem volt lelke tegezni, mert nem az Ashton gróf groomja volt immár, hanem a «kis pénzes zacskóhoz» czímzett bazár czégfőnöke és tulajdonosa. Még Bobot is meg urazta, csupán Birknek volt része a bizalmas megszólításban. Volt is látszatja nemsokára annak, hogy a derék Kat vezette a háztartást. A szobában és boltban roppant rend és tisztaság volt. Egy segéd eljárhatott volna ugyan vendéglőbe étkezni, de az üzlettulajdonosnak és czégfőnöknek meg kellett lennie a maga kényelmes otthonjának és háztartásának.

Az 1882. évet nagy nyereséggel zárta le a «Little Boy and Co.» czég. Karácsony és újév táján alig győzték a sok vevőt kiszolgálni. A játékszer-osztályt legalább húszszor fel kellett frissíteniök. Bob páratlan buzgósággal adta el a csolnakokat, hadihajókat, goelette-ket, briggeket, háromevezősöket, sőt önműködő gőzhajókat is. A többi árúkat is csak úgy kapkodták. Az előkelő világ nagyon felkapta a kis bazárt, nem is volt igazi ajándék, melyen a «Little Boy» czég firmája nem volt rajta. Hja a «divat» nagyon sokat ér, ha gyermekek csinálják és a szülők kötelességszerűen hódolnak neki.

Senki fiának nem volt oka megbánnia, hogy Corkból elköltözött s az ujságárulást abbahagyta. Irland fővárosában megtalálta a kívánt nagy piaczot. O’Brien szívből örvendett annak, hogy kis bérlője saját erejéből s a maga esze után indulva, oly buzgósággal vezeti üzletét. Jóakaró tanácsát Senki fia mindig köszönettel fogadta és követte is, de pénzét, melyet az üzletbe fektetni hajlandónak nyilatkozott, tisztelettel visszautasította.

Az első év leltározásának befejeztével, melynek a legapróbb részletekig menő pontosságát O’Brien elismerte, Senki fia nagyon meg lehetett elégedve. Hat hónap alatt Dublinban megháromszorozódott a tőkéje.