A Niagara

Közben azonban múlt az idő, és a helyzet nem változott. A kormányos visszatért a kormánykerék mellé, a kapitány pedig a hajó belsejében ellenőrizte a gépek működését. Ismétlem: a motor még akkor is csendesen és egyenletesen működött, amikor a sebességet fokozták. Nyoma sem volt olyan rángatózó lökésnek, amely a hengeres és dugattyús motorok szükségszerű velejárója. Ebből arra következtettem, hogy bármilyen formájában haladjon is a Rém, forgómotorok hajtják. De erről sem volt mód meggyőződnöm.

Másrészt azt is megfigyeltem, hogy az irány nem változott. Továbbra is északkelet felé haladtunk, vagyis Buffalo irányában.

„Miért megy arrafelé a kapitány? - töprengtem. - Nem lehet szándéka, hogy abban a kikötőben kössön ki, a rengeteg halász- és kereskedelmi hajó között! Ha el akarja hagyni az Erie-tavat, erre a Niagara nem alkalmas, mert a vízeséseken még ilyen alkalmatossággal sem tud átjutni! Ezt a tavat csak a Detroit folyón át tudná elhagyni, a Rém azonban szemmel láthatóan távolodik tőle...

Akkor arra gondoltam: a kapitány talán a besötétedést várja, hogy az Erie-tó partján kikössön valahol. Ott a hajó átalakul autóvá, és gyorsan áthalad a szomszédos államokon.

És ha nem sikerül megszöknöm, amíg a szárazföldön haladunk, többé semmi reményem nem marad arra, hogy visszaszerezzem a szabadságomat...

Igaz, akkor megtudom, hol rejtőzködik a Világ Ura, ráadásul olyan ügyesen, hogy a rejtekhelyet soha nem sikerült felfedezni - hacsak valamilyen módon ki nem rak a hajóból... És hogy mit érthetek kirakáson, nem nehéz elképzelni.

A tó északkeleti sarkát mindenesetre jól ismerem, sokszor jártam New York államnak ebben a részében, amely a fővárosa, Albany és az említett Buffalo között fekszik. Egy három évvel ezelőtt végzett nyomozás során volt alkalmam átkutatni a Niagara folyó mindkét partját a vízesések alatt és felett egészen a Függő-hídig; voltam a Buffalo és Niagara Falls mezőváros között fekvő két nagyobb szigeten, továbbá a Navy-szigeten és a Kecske-szigeten, amely az amerikai vízesést a kanadai vízeséstől elválasztja.

Ha tehát alkalmam nyílna a szökésre, nem kerülnék ismeretlen környékre. De vajon nyílik-e rá alkalom, és alapjában véve kívánom-e, és élnék-e vele?... Mennyi titok vár még rám ebben az ügyben, amelybe jó szerencsém - vagy talán balszerencsém belesodort!

Arra azonban nemigen lesz lehetőségem, hogy a Niagara valamelyik partjára kerülhessek. A Rém nem vág neki ennek a folyónak, amelyen lehetetlen végighajózni, de valószínűleg az Erie-tó partvidékére sem merészkedik. Szükség esetén lemerül a víz alá, így halad fel a Detroit folyón, visszaváltozik autóvá, és a vezetője az Unió utain robog vele tovább.

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, tekintetem pedig mindvégig hasztalanul vizsgálgatta a látóhatárt.

S újra meg újra felmerült bennem több kérdés, amelyekre nem tudtam felelni: miért írta nekem a kapitány azt a fenyegető levelet? Mi érdeke fűződött ahhoz, hogy Washingtonba is eljöjjön leskelődni utánam? És végül mi köze volt a Nagy Sasfészekhez? Az még lehetséges, hogy föld alatti csatornákon keresztül be tudott jutni a Kirdall-tóba. De a megmászhatatlan sziklafalon átjutni - nem, ez lehetetlen!

Mivel a Rém változatlanul nagy sebességgel haladt, és irányát állandóan tartotta, négy óra felé már nem lehettünk tizenöt mérföldnél távolabb Buffalo városától, amelynek körvonala nemsokára feltűnik az északkeleti látóhatáron.

Utunk során megpillantottunk ugyan néhány hajót, de azok elég távol haladtak tőlünk, és a kapitány ezt a távolságot könnyűszerrel tudta tartani. Ráadásul a Rém alig emelkedett ki a víz színe fölé, és egy mérföldnél nagyobb távolságból aligha lehetett észrevenni.

A messzeségben kezdtek kirajzolódni azok a magaslatok, amelyek az Erie-tó sarkánál emelkednek, és Buffalón túl tölcsért alkotnak, mely tölcséren keresztül a tó vize belefolyik a Niagara medrébe. Jobb kéz felől néhány homokbucka tűnt fel, itt-ott facsoportok is látszottak. A tavon több kereskedelmi hajót, halászvitorlást és halászgőzöst pillantottam meg.

Az égen néhol kormos füstfelhők szálltak, amelyeket a víz fölé hajtott a gyenge keleti szél.

Mi lehet a szándéka a kapitánynak, hogy a kikötő felé tart? Nem azt tanácsolná az óvatosság, hogy ne merészkedjen oda? Lestem is, hogy melyik pillanatban fordítja el a kormánykereket, hogy a tó nyugati partja felé vegye az útját. Vagy talán az a terve, hogy a víz alá merül, és az éjszakát az Erie-tó mélyén tölti?

De érthetetlen módon továbbra is Buffalo felé halad!

Ebben a pillanatban a kormányos, aki az északkeleti határt figyelte, intett társának. Az felkelt, a középső csapóajtóhoz lépett, és lement a gépházba.

A kapitány viszont feljött a fedélzetre, a kormányoshoz ment, és halkan beszélt vele.

A kormányos Buffalo irányában két feketés pontra mutatott, amelyek tőlünk jobbra öt-hat mérföldnyire haladtak.

A kapitány figyelmesen nézett arrafelé; aztán megrántotta a vállát, és leült a hajó végében, de a Rém menetirányán nem változtatott.

Negyedóra múlva északkeleti irányban világosan ki tudtam venni két füstoszlopot. Lassanként a két pontszerű tárgy alakja is kirajzolódott.

Két gőzhajó volt, Buffalo felől gyorsan közeledtek.

Hirtelen arra gondoltam, hogy ez az a két torpedóromboló lehet, amelyekről Ward úr említést tett, és amelyek azt a feladatot kapták, hogy ellenőrizzék a tónak ezt a részét; ezeknek a segítségét nekem is jogomban volt igénybe venni.

Ez a két új típusú torpedóromboló az Egyesült Államok leggyorsabb gőzhajói közé tartozott. Hajtóműveik a legtökéletesebben kidolgozott gépek voltak, próbaútjaikon óránként huszonhét mérföldes sebességet értek el.

Igaz, hogy a *Rém*nek sokkal gyorsabb járatú gépei voltak, de ha mégis szorult helyzetbe kerül, és másképpen nem tud elmenekülni, csak lemerül a víz alá, és máris eltűnik üldözői elől.

Persze a két torpedóromboló helyett inkább két tengeralattjáróra lett volna szükség, hogy a siker valamelyes reményében vegyék fel a küzdelmet, de azt hiszem, még akkor is egyenlőtlen lett volna a harc.

Most már nem tartottam kétségesnek, hogy a két hajó parancsnoka értesítést kapott, talán éppen Wellstől, aki Toledóba visszatérve táviratozhatott nekik.

Egyébként nyilvánvaló volt, hogy mihelyt észrevették a *Rém*et, teljes gőzzel közeledtek. A kapitány azonban szemlátomást ügyet sem vetett rájuk, és továbbra is a Niagara folyó felé tartott.

Mit csinál most a két torpedóromboló? Bizonyosan úgy manővereznek, hogy a *Rém*et az Erie-tó sarkába szorítsák, miután jobb kéz felől elhagyja Buffalót, mivel a Niagarán keresztül úgysem tud végighaladni.

A kapitány átvette a kormányzást, az egyik ember a hajó elején, a másik pedig a gépkamrában foglalt helyet.

Vajon nem parancsolnak most vissza a kabinomba?...

Nagy megelégedésemre ez nem történt meg, sőt ügyet sem vetettek rám, mintha ott sem lettem volna a hajón...

Nagy izgalommal figyeltem a két torpedóromboló közeledését. Amikor kétmérföldnyire voltak, úgy folytatták útjukat, hogy a *Rém*et két tűz közé szorítsák.

A Világ Urának arcán a legmélyebb megvetés tükröződött. Nagyon jól tudta, hogy a torpedórombolók semmit sem tehetnek ellene. Csak egy utasítás a gépésznek, és messze elmaradnak, bármilyen sebesen haladnak is! Csak néhányat fordul a hajócsavar, és a Rém kikerül hajóágyúik hatósugarából; az Erie-tó mélyében pedig a lövedékek nem érik el a tengeralattjárót...

Tíz perccel később már alig egy mérföld választott el minket a két üldöző hajótól.

A kapitány még közelebb engedte őket. Aztán megnyomta a fogantyút, a hajócsavar kétszer olyan gyorsan kezdett el forogni, a Rém pedig szinte repült a tó tükrén. Mit sem törődve a torpedórombolókkal, és ahelyett, hogy visszafordult volna előlük, tovább folytatta útját! Ki tudja, nem lesz-e olyan merész, hogy áthalad köztük, és üldözésére csábítja őket, amíg a sötétség leszálltával a két hajó kénytelen lesz feladni a céltalan hajszát?

Az Erie-tó partján ekkor kirajzolódott Buffalo városa. Tisztán láttam épületeit, tornyait és emelődaruit. Négy-öt mérfölddel távolabb északnyugati irányban folyt ki a tóból a Niagara folyó.

Ilyen körülmények között mit tegyek? Mivel jó úszó vagyok, nem az lesz-e a legjobb és soha vissza nem térő alkalom, ha vízbe ugrom, amikor egy vonalban leszünk a torpedórombolókkal, vagy helyesebben közöttük haladunk el? A kapitány nem veszíthet időt azzal, hogy engem kihalásszanak! Ezzel az ugrással talán kikerülök a keze közül... Valamelyik hajóról majd csak észrevesznek. És hátha figyelmeztették a két hajó kapitányát, hogy esetleg a Rém fedélzetén vagyok? Talán csónakot küldenek értem...

Persze nagyobb esélyem lenne a sikeres menekülésre, ha a Rém befutna a Niagara folyó partjai közé. A Navy-sziget magasságában jól ismert területen érnék partra. De lehetetlennek tartottam, hogy a kapitány arrafelé forduljon, ahol vízesés állja el az útját. Úgy határoztam tehát, hogy várok, amíg a torpedórombolók közelebb érnek, és majd az utolsó pillanatban döntök.

Mert - be kell vallanom - nem tudtam elhatározásra jutni. Nem! Sehogy sem tudtam beletörődni abba, hogy a menekülésemmel elvesztem minden esélyemet a titok felderítésére! A nyomozó ösztön lázadt fel bennem arra a gondolatra, hogy csak ki kell nyújtanom a kezemet, hogy elcsípjem ezt a törvényen kívül helyezett embert... Nem! Nem szököm meg! Ez annyit jelentene, hogy örökre feladom a játszmát! Ha viszont itt maradok a Rém fedélzetén, milyen sors vár rám, és hová visznek?

Negyed hét volt. A torpedórombolók közeledtek, tizenkét-tizenöt kötélhossznyi távolságot hagyva egymás között. A *Rém*nek nem is kell fokoznia sebességét, az egyik hajó rövidesen jobbra lesz tőle, a másik pedig balra.

Nem mozdultam el a helyemről. Ott álltam a hajó elején figyelő ember mellett.

A kapitány mozdulatlanul állt a kormánynál, szeme izzott az összevont szemöldök alatt, és talán arra várt, hogy a hajó egyetlen mozdulatával véget vessen az egésznek.

Egyszer csak a bal felől haladó torpedórombolóról ágyúlövés hallatszott. Egy lövedék a vizet hasítva a Rém előtt süvített el, és a jobb oldali torpedóromboló háta mögött tűnt el.

Felugrottam. A mellettem álló ember a kapitány jeladását leste.

Az még csak a fejét sem fordította oldalra, és sohasem felejtem el, milyen megvető kifejezés ült az arcán...

Abban a pillanatban kabinom csapóajtaja felé taszigáltak, amely rám csukódott, majd a többi ajtót is lezárták. Alig telt el egy perc, a hajó a víz alá merült! A tengeralattjáró eltűnt a tó mélyén...

Még hallatszott néhány ágyúlövés, amelyek tompa dörrenése eljutott a fülemig. Aztán minden elcsendesedett. Kabinom ablakán halvány fény szűrődött be. A tengeralattjáró minden ringatózás és himbálózás nélkül csendben haladt tovább az Erie-tavon keresztül.

Ilyen gyorsan és könnyedén ment végbe a Rém átalakulása, és bizonyára éppen ilyen gyors és könnyű az átalakulás, amikor az országúti közlekedésre vált át.

És most mit szándékozik tenni a Világ Ura?... Nagyon valószínű, hogy irányt változtat, feltéve, hogy a partra érve a *Rém*et nem alakítja át autóvá. De ahogy gondolkoztam a dolgon, úgy véltem, hogy mihelyt lerázza a torpedórombolókat, inkább nyugat felé tart, és visszatér a Detroit folyó torkolatához. Valószínűnek tartottam, hogy csak addig marad víz alatt, amíg kívül nem kerül az ágyúk lőtávolán, és a sötétség véget nem vet az üldözésnek.

De nem így történt. Alig telt el tíz perc, amikor a hajón mozgolódást észleltem. A gépkamrából beszélgetés hallatszott. A gépek hangjába kattogás is vegyült. Mintha azt vettem volna ki a beszédből, hogy valami hiba miatt a tengeralattjáró kénytelen ismét felemelkedni a víz színére.

Nem is tévedtem. A következő pillanatban félhomályos kabinom hirtelen kivilágosodott. A Rém a felszínre jött... A hajóhídról lépések hallatszottak, a csapóajtók felnyíltak, még az enyém is.

A kapitány ismét elfoglalta helyét a kormánykeréknél, két embere pedig a hajó belsejében foglalatoskodott.

Körülnéztem, hogy láthatók-e még a torpedórombolók. Igen... tőlünk csupán negyed mérföldre. Azok ismét megpillantották a *Rém*et, és máris üldözni kezdték. Most már azonban a Niagara folyó irányában.

Bevallom, ebből a manőverből semmit sem értettem. Ha a hajó bekerül ebbe a zsákutcába, és a géphiba miatt nem tud a víz alá merülni, a visszaútját elállják a torpedórombolók. Vagy talán megpróbál a szárazföldre kijutni, és autóvá átváltozva elmenekülni akár New York államon át, akár a kanadai területen keresztül?

Ekkor a *Rém*nek félmérföldnyi előnye volt. A torpedórombolók teljes gőzzel követték, de a körülmények nem kedveztek ahhoz, hogy ágyúikkal el is találják.

Úgy látszik, a Rém tartani akarta ezt a távolságot. Pedig igen könnyen tudta volna növelni, és besötétedés után a nyugati partok felé fordulhatott volna vissza.

Jobb kéz felől már elmosódott a távolban Buffalo körvonala is, és valamivel hét óra után feltűnt a Niagara bejárata. A kapitány nyilván elvesztette a józan eszét, ha befut ide, hiszen tudja, hogy onnan nem térhet vissza... De egyáltalán lehet-e józan és épelméjű az olyan ember, aki kikiáltja magát a Világ Urának, és ezt szilárd meggyőződéssel hiszi is?

Szenvtelenül, nyugodtan állt előttem, még csak a fejét sem fordította el, hogy a két hajóra pillantson.

Egyébként a tónak ez a része teljesen kihalt volt. A Niagara folyó partjain fekvő városok felé nem sok hajó jár, de most egyetlenegy sem volt látható. Még egy halászbárka sem keresztezte a Rém útját. Mindenesetre ha a két torpedóromboló követni kezdi a Niagarán is, kénytelenek lesznek nemsokára megállni.

Mint említettem, a Niagara folyó az amerikai és a kanadai part között folyik. Az egyik oldalon Buffalo terül el, a másikon az Erie-erőd. Szélessége körülbelül háromnegyed mérföld, de a vízesések közelében kevesebb. Hossza az Erie-tótól az Ontario-tóig körülbelül tizenöt mérföld, és északi irányban haladva vezeti le a Felső-, a Michigan- és a Huron-tó vizét az Ontario-tóba. Az Erie-és az Ontario-tó között a szintkülönbség háromszáznegyven láb. Ebből maga a vízesés nem kevesebb, mint százötven láb. Az alakja után Patkó-zuhatagnak is nevezik, az indiánok-pedig a „Vízdörgés” nevet adták neki, mert a mennydörgéshez hasonló erejű robajjal zúdul le szünet nélkül, és ez a dörgő hang a vízeséstől több mérföldre is hallható.

Buffalo és Niagara Falls mezőváros között két sziget osztja két ágra a folyót: a Navy-sziget, egy mérfölddel a Patkó-zuhatag felett és a Kecske-sziget, amely az amerikai vízesést választja el a kanadai vízeséstől. Ennek a sarkán állt hajdan a vízesés szakadéka fölé merészen a magasba nyúlva a Teknőc-torony, amelyet le kellett rombolni, mielőtt a mélybe zuhant volna, mivel a vízesés állandóan hátrább húzódik.

A Niagara folyó felső szakaszán a Navy-sziget két oldalán két mezőváros érdemel említést: a jobb parton Schlosser, a bal parton pedig Chippewa Falls. Ezen a részen a folyómeder egyre jobban kezd lejteni, a víz sodra ennek megfelelően állandóan gyorsul, hogy két mérfölddel lejjebb a híres vízesés alakjában zuhogjon alá.

A Rém elhaladt az Erie-erőd mellett. A lenyugvó nap akkor érte el a kanadai oldalon a látóhatár szélét, a telihold pedig délkeleti irányban most bukkant fel az alkonyati páratömegből. Még egy teljes óra is eltelik, amíg egészen besötétedik.

A két torpedóromboló teljes gőzzel hasította a vizet, de a Rém mögött még mindig egy mérföldre haladtak, és ezt a távolságot nem tudták csökkenteni. A két partot árnyas fák szegélyezték, közöttük a zöldellő réteken egy-egy tanya bukkant fel.

Nyilvánvaló volt, hogy a Rém nem tud visszafordulni. A torpedórombolók feltétlenül elsüllyesztik. Igaz, a két kapitány nem tudta, amit én már tudtam, vagyis hogy a Rém géphiba miatt volt kénytelen feljönni a víz színére, és nem tud a víz alá merülve elmenekülni. A két hajó azonban továbbhaladt előre, és bizonyára tartják is ezt a sebességet, amíg csak lehet.

Nem értettem sem ezt a makacs hajszát, sem a Rém parancsnokának a viselkedését. Nem kell hozzá egy fél óra sem, és útját állja a vízesés. Bármilyen tökéletes is a járműve, arra mégsem képes, hogy átjusson a Patkó-zuhatagon, és ha a vízesés sodra elkapja, belezuhan abba a száznyolcvan láb mélységű katlanba, amelyet a víz vájt a vízesés tövében. Ha kimenne a partra, talán sikerülne elmenekülnie az autókerekeken óránként kétszáznegyven kilométeres sebességgel!...

És most mit tegyek?... Próbáljak megszökni a Navy-szigeten keresztül, amelynek a partját úszva könnyen elérhetném?... Ha nem használom ki ezt az alkalmat, a Világ Ura soha, de soha nem adja vissza a szabadságomat, mert túl sokat tudok a titkairól!

Beláttam, hogy most minden szökési kísérletem hiábavaló lenne. Ha nem is zártak be a kabinomba, állandóan figyeltek. Miközben a kapitány a kormánykerék mellett állt, a mellettem álló társa le nem vette rólam a tekintetét. Az első gyanús mozdulatra megragadnak és bezárnak. Most már a sorsom egybefonódott a Rém sorsával.

Eközben az a távolság, amely a Rém*et a két torpedórombolótól elválasztotta, néhány kötélhossznyira csökkent. Talán valami baleset következtében a *Rém motorja nem képes többre? Pedig a kapitány nem árul el semmiféle nyugtalanságot, és nem igyekszik a part felé.

Már hallani lehetett a két torpedóromboló szelepein nagy párafelhőben kiáramló gőz sivítását.

De hallatszott a vízesés dübörgése is, amely hárommérföldnyire sem volt tőlünk.

A Rém a folyó bal ágában haladt tovább a Navy-sziget mentén, és nemsokára maga mögött hagyta annak alsó csücskét is. Negyedóra múlva feltűntek a Kecske-sziget első fái. A víz sodra egyre gyorsabb lett, és ha a Rém nem akar megállni, a torpedórombolók már nem sokáig folytathatják az üldözést... Ha ez az átkozott kapitány mindenáron bele akar veszni a Patkó-zuhatag örvényébe, azok nem követik a mélységbe...

Valóban, sípszó hallatszott, a két hajó megállt, amikor már csak öt-hatszáz lábnyira volt a vízeséstől. Fedélzetükön több ágyút sütöttek el, a lövedékek a Rém mellett süvítettek tova, de egyik sem talált...

A nap nemrégen szállt le, és az alkonyati homályban a holdsugarak megvilágították az északi partot. A hajó sebessége, amelyet az áramlás megkétszerezett, minden képzeletet felülmúlt. Egy perc múlva belezuhan abba a feketéllő szakadékba, amely a vízesés kanadai ágának közepén terül el...

Rémülten néztem a Kecske-sziget partjait és a mellette fekvő, Három Nővér nevű három kis szigetet, amelyek alig látszottak az örvénylő víz felcsapó tajtékai között...

Felemelkedtem, éppen a vízbe akartam ugrani, hogy kiússzam a szigetre.

A mellettem álló ember keze a vállamra nehezedett...

A gép belsejéből hirtelen erős zúgás hallatszik. A gép két oldalán az uszonyhoz hasonló szerkezetek szárnyként kinyílnak, és abban a pillanatban, amikor a *Rém*et a víz a szakadékba sodorná, felemelkedik a levegőbe, átrepül a dübörgő vízesés felett, miközben a holdszivárvány koszorút fon köréje.