...itt immár tíz esztendeje, s nem tudunk semmit erről a kontinensről, csupán a partraszállásunk helye körüli néhány kilométeres körzetet ismertük. Bathurst doktor pirított ránk; az ő ösztönzésére aztán fölszereltük a *Virginiá*t (ami csaknem hat hónapot igényelt), s földerítő útra indultunk.

Tegnapelőtt tértünk vissza. Az utazás tovább tartott, mint ahogy számítottuk, mert azt akartuk, hogy teljes legyen.

Körbehajóztuk a földrészt, amelyen vagyunk, s amely - minden jel arra mutat - szigetecskénken kívül az egyetlen szilárd terület a Föld kerekén. Partjai szemlátomást mindenütt ugyanolyanok, vagyis erősen tagoltak és sivárak.

Hajóutunkat több ízben megszakítottuk, hogy egy-egy kirándulást tegyünk a földrész belsejébe; hogy egészen pontos legyek, az Azori-szigetek és Madeira nyomát kutattuk - ezek a kataklizma előtt az Atlanti-óceánban terültek el, tehát most szükségképpen az új kontinens részeinek kellene lenniük. De a legcsekélyebb nyomra sem bukkantunk. Mindössze annyit állapíthattunk meg, hogy a szóban forgó szigetek helyén - amely szigetek nyilván heves vulkanikus jelenségek színterei voltak - a talaj igencsak dúlt, és hogy vastag lávaréteg borítja.

No de, ha azt nem találtuk is meg, amit kerestünk, cserébe megleltük, amit nem kerestünk. Az Azori-szigetek magasságában emberi munkának félig a lávába süppedt bizonyítékaival találkoztunk - de nem az Azori-szigetek lakóinak, tegnapi kortársainknak kezenyomával. Olyan oszlopoknak és edényeknek a maradványai voltak ezek, amilyeneket sosem láttunk. Miután megvizsgálta őket, Moreno doktor annak a gondolatának adott hangot, hogy e maradványok alkalmasint az antik Atlantiszból erednek, s hogy föltehetőleg a vulkanikus kitöréssel kerültek vissza a napvilágra.

Moreno doktornak talán igaza van. A legendás Atlantisz, ha egyáltalán létezett, kétségkívül az új kontinens helyén terült el. Ha pedig így van, igazán különös dolog volna három, nem egymástól származó emberi faj egymásra-következése egyazon helyen.

Akármint áll is, megvallom, hogy a probléma hidegen hagy; elég dolgunk-bajunk van a jelenben, hogysem a múlton merenghetnénk.

Táborhelyünkre visszatérve, meglepetten tapasztaltuk, hogy a mi környékünk a kontinens egészéhez képest barátságosabb övezetnek tetszik. Legalábbis a tekintetben, hogy a természetben hajdan oly általános zöld szín itt nem teljesen ismeretlen, szemben a kontinens egyéb részeivel, ahol írmagja sem maradt. Ezt korábban nem vettük észre, pedig tagadhatatlanul így van. Itt is, ott is kizsendült a fű, holott partraszállásunkkor még híre sem volt. Egyébiránt csak néhány fűféle terem, fölötte közönséges fajták, magvaikat nyilván a madarak hordták ide.

Az előbb elmondottakból azért nem kell arra következtetni, hogy földünkön a néhány fűfajtán kívül nincs vegetáció. Ellenkezőleg: egy igen furcsa alkalmazkodási folyamat eredményeként a kontinens egész területén létezik vegetáció, noha egyelőre még igen csenevész formában, mintegy az ígéret állapotában.

A tengeri növények, amelyek földrészünket a habokból való előbukkanásakor borították, jórészt elpusztultak a napfényen. Egyik-másik mégis megmaradt, mégpedig a tavakban, pocsolyákban és tócsákban, amelyeket a meleg fokozatosan kiszárított. Csakhogy ebben az időszakban meg folyók és patakok keletkeztek, ezek pedig még inkább megfeleltek a hínárok és algák életfeltételeinek, hiszen sós volt a vizük. Amikor a talajnak előbb a felszíne, majd a mélye is sótlanná és a víz édessé vált, e növények óriási többsége megsemmisült. Hanem akadtak, habár kis számban, olyanok is, amelyek képesek lévén az új életkörülményekhez idomulni, éppolyan jól tenyésztek az édesvízben, mint korábban a sósban. De a jelenség nem állt meg itt: e növények egyike-másika, melynek alkalmazkodási képessége nagyobb volt, éppúgy hozzáidomult a levegőhöz, mint azelőtt az édesvízhez, s előbb a parton vert gyökeret, majd tovább terjeszkedett a földrész belseje irányában.

Szemmel kísérhettük ezt az átalakulást, s megfigyelhettük, hogyan változnak meg a formák a fiziológiai funkciókkal. Néhány bátortalan száracska máris az ég felé ágaskodik. Előre látható, hogy ekként egy napon vadonatúj flóra jön létre, s hogy elkeseredett harc kezdődik majd a régi és új fajták között.

Ami a flórával zajlik, ugyanaz történik a faunával is. A vízfolyások szomszédságában most kezdenek szárazföldi lénnyé válni a hajdan jórészt tengeri állatok, puhatestűek és rákfélék. A levegőben repülőhalak suhannak; sokkalta inkább madarak ezek, mint halak, tekintve, hogy szárnyuk mértéktelenül nagyra nőtt, begörbült farkuk pedig lehetővé teszi...