A hadüzenet

A munkát tehát ismét folytathatták, mert a vitatkozásra semmi ürügy sem volt többé.

Everest ezredes és Matvej Strux ugyan nem bocsátottak meg egymásnak, de azért szó nélkül felvették a műveletek fonalát.

A tűz által nyitott ösvény bal oldalán, mintegy ötmérföldnyire jókora halom állott. Ezt fölvehették az új háromszög végpontjának. Megmérték tehát a szöget, melyet ez a pont a legutóbbi háromszög alapvonalával alkotott, s aztán az egész karaván megindult, a leégett erdőn keresztül.

A talaj még forró volt. Itt-ott még égtek a hatalmas törzsek üszkös rönkjei, a tűznek áldozatul esett állatok szénné égett hullarakásai, s olykor csaknem áthághatatlan akadályt gördítettek utasaink elé. Néhány helyen még egész parázstenger izzott, és félni lehetett, hogy az erős szél felkapja ezt a zsarátnokot, újra föléleszti a tüzet és elpusztítja az egész rengeteget.

Azért nem volt egy percnyi vesztegetni való idő sem. Ha a tűz újra kigyúl, a karaván két lángtenger közé szorul, és menthetetlenül elvész.

Siettek tehát áthaladni a fölperzselt rengetegen. Mokoum folyvást ösztönözte a hajcsárokat, s délután már az említett halom alján ütöttek tanyát.

Azt a sziklatömeget, amely e halom tetején állott, úgy látszik emberi kéz hordta össze.

Ez a sziklatömeg a dolmenekhez, vagy druida-kövekhez hasonlított, és a régészt minden esetre bámulatba ejtette volna, hogy itt találja.

William Emery, Mihail Zorn és Sir Murray rögtön az építmény megtekintésére indultak. A busman is velük tartott. Alig voltak húszlépésnyire a helytől, midőn egy emberi alak emelkedett föl mögötte, de csupán csak egy pillanatra, s aztán a domb túlsó oldalán lesietve, eltűnt a közeli bozótban.

A busman csak éppen hogy meglátta ezt az embert, de már ez is elég volt.

– Egy mokololo! - kiáltott föl és azonnal a menekülő bennszülött üldözésére indult.

Sir Murray, ösztönétől hajtva, szintén követte vadász barátja példáját. Mindketten átkutatták a bozótot, de hiába: nem akadtak rá a bennszülött nyomára.

A mokololo az erdőbe menekült, amelynek minden ösvényét ismerte, s többé a legügyesebb szimatoló eb sem érhette volna utol.

Az ezredes, értesülvén a dolog felől, kérdést intézett a busmanhoz:

– Miféle bennszülött volt az? Mit csinált ezen a helyen? Miért üldözte Mokoum?

– Mokololo volt - válaszolt Mokoum -, egyik tagja annak a törzsnek, amely gyakran fölkeresi a Zambézi mellékfolyamainak vidékét. Ezek nemcsak a mi kíséretünkben lévő bennszülöttek ellenségei, hanem valóságos rémei az Afrika belsejében járó utasoknak is. A gazember kikémlelt bennünket, és talán okunk lesz még megbánni, hogy nem csíphettük nyakon.

– No de, busman - tudakolta az ezredes -, miért kellene tartanunk holmi tolvaj bandától? Nem vagyunk-e elegen, hogy ellenálljunk nekik?

– Ebben a pillanatban igen - válaszolt a busman -, de északra gyakrabban fogunk találkozni ezzel a fosztogató törzzsel, s ott nehezebb feladat lesz távol tartani őket magunktól. Ha ez a mokololo kém volt... s én egy percig sem kétlem... bizonyosan néhány száz tolvajt csődít nyomunkba, s ha ez úgy lesz, egyetlen fityinget sem adok az ön háromszögeiért, ezredes.

Everest ezredest elkedvetlenítette ez a találkozás. Tudta, hogy a busman nem szokta nagyítani a veszélyt, és megjegyzéseit komolyan kell venni.

A bennszülöttnek csak gyanús szándéka lehetett: rögtöni megjelenése, gyors menekülése kétségtelenné tették, hogy kémkedett. Valószínű tehát, hogy ez a veszélyes törzs csakhamar megtudja az angol-orosz bizottság ittlétét; ez pedig komoly veszedelmet jelentett.

És e baj ellen semmiféle orvosság sem volt. Úgy döntöttek tehát, hogy a karaván előrehaladása közben portyázókat fognak kibocsátani, s ezeknek a védelme alatt folytatják a háromszögelési munkálatokat.

Augusztus 17-én a délkörnek egy további fokát mérték föl.

Pontosan megmérvén a földrajzi szélességet, határozottan megállapíthatták azt a helyet, ahol a bizottság ez idő szerint működött. A három fok fölméréséhez, a déli alapvonal végpontjától számítva, eddig huszonkét háromszöget fejeztek be.

A térképen mindent bejegyezvén, látták, hogy mintegy száz mérföldnyire vannak Kolobeng nevű várostól, amely a délkörtől északkeletre feküdt.

A csillagászok értekezlete elhatározta, hogy ebben a helységben, ahol kétségtelenül híreket kaphatnak Európából is, néhány napig megállapodnak.

Hat hónapja múlt már, hogy az Orange folyam partjaitól eltávoztak, s azóta minden összeköttetésük megszakadt a polgáriasult világgal.

Kolobengben, amely kiterjedt misszióállomás központja volt, talán sikerül megújítaniuk az összeköttetést Európával.

Ebben a helységben kipihenhették fáradalmaikat, s megújíthatták fogytán lévő élelmiszereiket is.

A szilárd kőépítmény, amelyet már említettünk, volt a geodetikai munkálatok végpontja.

Itt kellett újra felvenniük a munkálatok fonalát.

A halom helyzetét és földrajzi szélességét pontosan megállapították.

E műveletek után Everest ezredes parancsot adott, s a karaván megindult Kolobeng felé.

Útközben a legcsekélyebb akadályra sem találtak, s augusztus 12-én szerencsésen meg is érkeztek oda.

Kolobeng csupán szabálytalan kunyhótömegből áll, amelyeken a misszió tágas épülete uralkodik a dombtetőről. Ezt a helyet néhány térkép Litoubarombának nevezi, egykor pedig Lepelolénak hívták.

Itt töltött David Livingstone 1843-ban több hónapot, s itt ismerkedett meg a becsuánok szokásaival.

A misszionáriusok vendégszeretettel fogadták a bizottság ragjait.

A vidék minden javát rendelkezésükre bocsátották.

Itt találták még Livingstone házát, úgy amint azt Baldvin találta, vagyis lerombolva és kirabolva, mert a boérek, vagyis búrok ezt sem kímélték meg, midőn 1852-ben betörtek erre a földre.

A csillagászok, alighogy letelepedtek, rögtön európai hírek után kutakodtak.

A provinciális - a szerzetesrend tartományfőnöke - nem elégíthette ki újságvágyukat.

Hat hónapja, hogy egyetlen futár sem érkezett a misszióba: de néhány nap múlva egy bennszülött érkezését várták, hírlapokkal és sürgönyökkel.

A tartományfőnök nézete szerint a bennszülött már nem sokáig késhetett, legfeljebb egy hét alatt meg kellett érkeznie.

Éppen ennyi időt szántak a csillagászok is a pihenésre; ezt a hetet abszolút semmittevésben töltötték, csupán Nyikolaj Palander foglalkozott számításainak kiigazításával.

A duzzogó Matvej Strux folytonosan távol tartotta magát angol társaitól.

William Emery és Mihail Zorn élvezetes kirándulásokat tettek a vidéken.

A legőszintébb barátság fejlett ki köztük, és mindketten meg voltak győződve, hogy e vonzalmat semmi sem lesz képes megzavarni.

Augusztus 30-án érkezett meg a sóvárogva várt posta.

Egy kereskedőhajó, amely főként mézgával kereskedett, július első napjain kötött ki Kilmiane városkánál a Zambézi partján, és sürgönyöket hozott a kolobengi misszió számára.

Ezek a sürgönyök tehát két hónapnál idősebbek voltak; hiszen csak a bennszülöttnek egy egész hónapra volt szüksége, hogy Kilmianetől Kolobengig utazhasson.

Ezen a napon valami történt, amit részletesebben kell előadnunk, mert komolyan veszélyeztette a vállalkozás sorsát.

A misszió főnöke egész sereg európai hírlapot kézbesített Everest ezredesnek: leginkább a Times, Daily News és a Journal des Debats több hónappal előbb kelt számait.

Mindenki átláthatja, hogy a lapok hírei nagyon izgatták a tudósok kíváncsiságát, mivel már fél esztendő óta mit sem hallottak a világ folyásáról.

A bizottság tagjai a misszió-épület nagy termében gyűltek össze.

Everest ezredes a Daily News május 13-i számát vette kezébe, hogy felolvasson belőle társainak. Alig olvasta el azonban a lap vezércikkének címét, midőn arckifejezése egyszerre csak megváltozott, homloka redőkbe vonult, s a hírlap reszketni kezdett a kezében.

Néhány perc múlva sikerült erőt vennie magán és visszanyernie szokott nyugodtságát.

Sir Murray fölkelt, s az ezredeshez közeledve, a következő kérdést intézte hozzá:

– Mit olvasott az újságból, ezredes?

– Komoly híreket, uraim - válaszolt az ezredes, feltűnő komolysággal. - Azonnal közölni fogom önökkel a dolgot.

Az ezredes a Daily News számát tartotta kezében. Társainak a pillantása mozdulatlanul függött rajta, és mindnyájan türelmetlenül várták, hogy beszéljen.

Az ezredes fölállott.

Mindenkinek, de leginkább Matvej Strux úrnak a bámulatára, egyenesen ez utóbbihoz intézte szavait.

– Mielőtt a hírlapban közölt híreket felolvasnám, egy megjegyzést akarok tenni, uram.

– Hallgatom, uram - válaszolta Matvej Strux.

– Matvej Strux úr, a közbejött események folytán, ez a mostani, mindkettőnkre nézve kellemetlen helyzet meg fog változni. Előbb azonban engedje kijelentenem, uram, hogy azzal a tisztelettel vagyok ön iránt, amelyet a tudományos világban kivívott rangjának megfelelően méltán megkövethet. Azt hiszem, hogy a viszonyok ilyen alakulását egyedül annak köszönhetjük, hogy kettőnket kihelyeztek a vállalat élére. Minden vállalkozásnak pedig csak egy főnökre van szüksége. Nem így gondolkozik-e ön is?

Matvej Strux igenlően bólintott a fejével.

– Kérem tehát, Strux úr, fogadja sajnálatom kifejezését a történtek miatt.

Ezeket a szavakat az ezredes méltóságteljesen, majdnem büszkén mondta: mindamellett az őszinte, nemes indulatnak oly kétségbevonhatatlan kifejezése rezgett hangjában, hogy még az érzékeny Matvej Strux sem talált benne semmi sértőt.

A tudósok egyike sem sejtette, mire céloz szavaival az ezredes. Az orosz tudósnak talán kevésbé volt olyan a hangulata, hogy személyes ellenszenvét palástolja: de mégis leküzdötte ingerültségét, és következőleg válaszolt:

– Ezredes, teljesen úgy gondolkozom, mint ön, s azt hiszem, hogy személyes versengésünknek, amelynek eredetét kutatni nem akarom, nem szabad veszélyeztetnie a tudomány érdekét. Én szintén oly tisztelettel vagyok ön iránt, amilyet kiváló képességei miatt megérdemel, s amennyire tőlem telik, a jövőben kerülni fogom a személyeskedést egymással való érintkezésünk közben. Ön azonban változásokat említett előbb, s én nem értem...

– Tüstént érteni fogja, uram - vágott közbe az ezredes, olyan hangon, amely nem volt egészen mentes a szomorúságtól. - Előbb azonban, kérem, nyújtson kezet nekem.

– Itt a kezem! - mondta Strux úr, némi habozás után.

Midőn a két csillagász kezet fogott, Sir Murray örömmel kiáltott fel:

– Végre tehát barátok vagyunk!

– Nem, Sir - válaszolt az ezredes, elbocsátván az orosz tudós kezét. - Most már ellenségek vagyunk. Ellenségek, akiknek még a tudomány mezején sem szabad többé találkozniuk.

Aztán honfitársaihoz fordulva, így szólt:

– Uraim, a hadüzenet Anglia és Oroszország között megtörtént. Itt vannak az angol, francia és orosz lapok, amelyek mind közlik a hadüzenetet.

Valóban, a bizottság működése alatt kiütött az 1854. évi háború.

Az angolok, szövetségben a franciákkal és a törökökkel, Szebasztopol előtt állottak. A keleti kérdésben a Fekete-tenger körül ágyúlövésekkel érveltek.

Az ezredes szavai úgy értek mindenkit, akár a villámcsapás. Az angolok és az oroszok egyaránt viharos indulatkitöréssel pattantak föl.

Mindkét nemzet nagymértékben képes a hazafias lelkesedésre. Valamennyien talpra ugrottak. A „hadüzenet megtörtént”, s ez elég volt.

Nem tudósok állottak többé egymással szemben, hanem ellenségek, akik már tekintetük villámaival is mérkőzni óhajtottak egymással.

Így hatnak a nemzetek párbajai az emberek szívére. Ösztönszerű mozdulat volt az, ami az európai tudósokat elválasztotta egymástól. Még Nyikolaj Palander sem volt képes ellenállni a komor hangulatnak.

William Emery és Mihail Zorn, inkább szomorúan, mint ellenségesen tekintettek egymásra, s mindketten csak azt sajnálták, hogy Everest ezredes nyilatkozata előtt, legalább utoljára, kezet nem szoríthattak egymással.

A tudósok, angolok és oroszok, egyetlen szót sem váltottak többé, hanem hidegen üdvözölvén egymást, külön vonultak.

Az új helyzet megnehezítette ugyan a műveletek folytatását, de nem tette lehetetlenné.

A bizottság minden tagja saját hazája érdekében óhajtotta folytatni a munkát: de elhatározták, hogy a méréseket két külön délkörön fogják végezni.

A részleteket a két főnök egy összejövetelben állapította meg. A sors úgy határozta, hogy a munkát az oroszok folytassák azon a félkörön, amelynek a megmérésével eddig foglalkoztak.

Az angolok válasszanak más vonalat, hatvan-nyolcvan mérfölddel távolabb, összekötvén pótháromszögek segítségével az eddigi műveleteket, amelyeknek az eredménye közös tulajdonnak nyilváníttatott.

Mindkét fél a 20. egyenközű körig óhajtotta kiterjeszteni munkálatait. Ezeket a kérdéseket a két tudós higgadtan minden szenvedélyesség nélkül állapította meg. Személyes versengésük háttérbe szorult a nemzetek nagy küzdelme előtt. Everest ezredes és Matvej Strux egyetlen heves szót sem váltottak, és szigorúan a hideg udvariasság határai között maradtak.

A karaván tehát két csapatra oszlott.

A sors a gőzöst az oroszoknak ítélte oda: a többi műszereken megosztoztak. Az angolokhoz, s különösen Sir Murray-hez erősen ragaszkodó Mokoum az angol bizottság kalauza maradt: az orosz bizottság vezetését a szintén nagymértékben megbízható foreloper vállalta el. A két példányban vezetett regisztert és a műszereket megosztották.

Augusztus 31-én váltak el egymástól az eddig nemzetközi bizottság tagjai. Az angolok előbb indultak útnak, hogy megkezdhessék délkörüknek az utolsó állomáshoz csatolását.

Reggel nyolc órakor távoztak el Kolobengből, miután előbb szívélyes köszönetet mondtak a misszió atyáinak a tapasztalt vendégszeretetért.

És ha a misszionáriusok egyike, az angolok elutazása előtt néhány perccel Mihail Zorn szobájába lép, láthatta volna, hogy William Emery szívélyesen szorít kezet egykori barátjával, aki most - ő felségeik a brit királynő és az orosz cár parancsából - halálos ellensége lett. S láthatta volna azt is, hogy Mihail Zorn szíve mélyéből viszonozta szeretett ellenségének erőteljes szorítását.