Sodrásban

A kraalban való tartózkodás ideje alatt Everest ezredes és Matvej Strux teljesen idegenek maradtak egymáshoz.

A szélességi fokok meghatározása az ő közreműködésük nélkül történt meg.

Mivel tudományos kérdéseket nem kellett megvitatniuk, elzárkóztak egymástól. Az elindulás előtti este Everest ezredes egyszerűen látogatójegyét küldötte Struxhoz, a szokásos „p. p. c.” betűkkel, s viszonzásul hasonló jegyet kapott az orosz tudóstól.

Május 19-én a karaván fölkerekedett, és észak felé vette útját.

A nyolcadik háromszögnek az alapvonalán fekvő szögeit számították ki. A háromszög csúcsát ezúttal egy pontosan hat mérföldnyire leszúrt jelző pózna mutatta.

Új állomáspontot kellett tehát elérniük, hogy a felmérési munkálatokat folytathassák.

Május 19-én és 20-án ezt a vidéket is két terjedelmes háromszöggel kapcsolták a délkörhöz. A matematikai pontosság biztosítására minden óvintézkedést végrehajtottak.

A művelet szépen sikerült, s eddig a legcsekélyebb akadály sem állta útját; legfeljebb csak azt lehetett volna mondani, hogy a túlságosan sík alföld, éppen lapályos volta miatt, nem bizonyult egészen alkalmasnak a szögmérésre.

Patakoktól átszelt zöld síkság volt ez, s a patakok párhuzamos „krisztustövis” fasorok közt csörgedeztek tova. E fák gallya távolról a szomorúfűz lombozatához hasonlít, s a bennszülöttek ennek a fának az ágaiból készítik íjaikat.

Az elmállott sziklatörmelékkel, agyag- és homokterületekkel foltonként váltakozó vidék hellyel-közzel már roppant szárazság előjeleit mutatta.

Ilyen terepszakaszokon nyoma sem volt a víznek, és a növényzet ennek megfelelően igencsak gyéren nőtt: csupa olyan fák, amelyek a legszörnyűbb aszállyal is dacolhatnak.

Meg aztán mérföldekre egyetlen kimagasló helyet sem lehetett fölfedezni, amelyet szilárd pontul alkalmazhattak volna. Kénytelenek lettek volna tehát tíz, tizenkét méter magasságú pilonokat szerkeszteni, ez pedig jelentékeny időveszteséget okozott volna, és hátráltatta volna a munkálatok gyors befejezését. A fölmérés befejezése után ugyanis a pilonokat le kellett volna rombolni, s néhány mérföldnyire továbbszállítani, hogy szükség esetén új háromszögek csúcspontjai lehessenek.

Mindezt azonban nagyobb nehézség nélkül meg lehetett volna tenni: a Queen and Tzar legénysége nagy ügyességet tanúsított az ilyen dolgokban, és gyorsan oldotta meg feladatát. Nem is lett volna mitől tartani, ha nem mutatkoztak volna náluk a nemzeti hiúság és féltékenység nyomai.

Az Everest ezredes és Matvej Strux közötti feszült viszony azonban kihatott a legénységre is. William Emery és Mihail Zorn mindent elkövettek, hogy a mutatkozó ingerültséget csillapítsák; de ez nem minden esetben sikerült.

A vitatkozások mind gyakoribbak lettek, és durva, műveletlen matrózokról lévén szó, tettlegességektől is könnyen lehetett tartani.

Az ezredes és az orosz tudós ilyenkor közbeléptek ugyan, de olyan modorban, hogy ezzel még jobban elmérgesítették a dolgot, mert mindegyik a saját földijeinek fogta pártját, ha világos volt is, hogy nincsen igazságuk. A vita aztán az alárendeltekről átragadt a főnökökre, és ahogy Mihail Zorn mondta: „fokozatosan növekedett óriási tömeggé”.

Két hónappal az után, hogy Lattakouból elutaztak, már csak William Emery és Mihail Zorn voltak jó egyetértésben.

Lassanként még Sir Murray és Nyikolaj Palander is belesodródtak a vitába, bár ez utóbbi pontos számításaiba volt elmerülve, a tiszteletre méltó Sir John pedig leginkább csak vadászataival törődött.

Száz szónak is egy a vége, egy napon olyan heves lett a vita, hogy Matvej Strux, föllobbanó önérzetében, a következőképpen szólt Everest ezredeshez:

– Ne olyan kevély hangon, uram, olyan csillagásszal szemben, aki a pulkovai csillagvizsgáló óriási távcsöveinek segítségével kimutatta, hogy az Uránusz gőzköre teljesen gömbölyű.

Amire Everest ezredes azt felelte, hogy még határozottabban is beszélhet az, akinek szerencséje van a cambridge-i csillagvizsgálóban működni, amelynek távcsövei lehetővé tették, hogy az Androméda nebulosáját a szabálytalan köralakzatok közé sorozzák.

Erre Matvej Strux annyira ment a személyeskedésben, hogy azt állította: a pulkovai csillagvizsgáló tizenharmad rangú csillagokat is megfigyelhet tizennégy hüvelyk átmérőjű távcsöveivel; mire Everest ezredes nyomatékosan azt válaszolta, hogy a cambridge-i csillagvizsgáló tárgylencséje szintén tizennégy hüvelyk átmérőjű, és 1862. január 31-én éjjel ennek segítségével fedezték fel azt a titokzatos mellékcsillagot, amely a Szinusznál észlelt szabálytalanságok okozója volt.

Ha két tudós vitája annyira megy, hogy ilyen dolgokat mondanak egymásnak, mindenki láthatja, hogy bármiféle közeledés lehetetlen közöttük.

Félni lehetett tehát, hogy a versengés az egész fontos vállalkozást veszélyeztetni fogja.

Szerencsére a vita eddig még csak a rendszerek és a geodetikai kérdések körül forgott.

Néha vitáztak a teodolit és ismétlőkör segítségével eszközölt méréseken is, de ez nem okozott zavart. Ilyen esetekben a vita csak a pontosság növekedését eredményezte. Az állomáspontok megválasztása még egyszer sem volt viszálykodásnak az oka.

Május 30-án úgyszólván egyik percről a másikra megváltozott az időjárás.

Minden más éghajlat alatt zivatart lehetett volna jósolni, záporeső kíséretében. Az eget mindenfelől sötét felhők borították, s a sötét lepelből olykor villámok cikáztak elő, de dörgés kísérete nélkül.

A párák lecsapódása ezek dacára sem történt meg a felsőbb régiókban, s a szomjas föld egyetlen csepp esőt sem kapott.

Csak az történt, hogy a borús idő megakadályozta a munkálatokat, miután a szilárd pontok a ködös levegőben már pár mérföldnyire is elmosódtak.

A bizottság azonban, nem akarva egy percnyi időt sem veszteni, elhatározta, hogy tűzjelek segítségével még éjszaka is dolgozni fognak.

Mokoum ekkor azt tanácsolta, hogy a tudósok személyes biztonsága érdekében jó lesz óvintézkedéseket foganatosítani, mert éjjelente csoportosan jelentek meg a ragadozó állatok, amelyeket a villanyégő fénye csalt a tábor közelébe.

A tudósok nem egyszer hallották a sakálok vonítását és a hiénák rekedt röfögését, mely csudálatosan hasonlít a részeg négerek kacagásához.

Az első éjszakákon némileg idegessé tette a tudósokat a nemigen kellemes hangverseny, amelyből gyakran az állatok királyának hatalmas ordítása is kihallatszott, s éppen ezért a méréseket, ha nem csekélyebb pontossággal is, de mindenesetre lassabban végezték.

Ilyen körülmények között végrehajtani hasonló kényes feladatot, valóban nem csekély önfeláldozásba is kerülhetett: de a bizottság tagjai éppen nem voltak híjával e tulajdonságnak.

Néhány nap múlva azonban annyira megszokták ezt az állapotot, és olyan nyugodtan folytatták a munkájukat, mintha csak csillagvizsgálójuk otthonias dolgozószobájában ültek volna a távcső előtt.

Egyébiránt minden állomás körül néhány puskával felfegyverzett harcos állott őrt, és a szemtelenebb hiénák közül nem egyet terített le a robbanó golyó.

Szükségtelen talán megjegyeznünk, hogy Sir Murray végtelenül érdekesnek találta a háromszögelés e módját. Míg szeme a távcső nyílásán volt, ujja a Goldwing fegyver ravaszán pihent, s nem egyszer történt, hogy két zenit megfigyelése közben dörrenni hallották puskáját.

Látjuk tehát, hogy a kedvezőtlen idő sem akasztotta meg a munkálatokat.

A pontosságban sem volt legcsekélyebb hiány, s a délkör felmérése szabályszerűen haladt előre, észak felé.

A munkálatok folyamában, május 30-tól június 17-ig semmi feljegyzésre méltó esemény nem történt. Mesterséges szilárd pontok segítségével számos háromszöget mértek föl, s Everest ezredes, ezúttal Matvej Strux úrral teljes egyetértésben, azon a nézeten volt, hogy egy hó lefolyása alatt legalább egy egész fokkal fognak előre haladni a fölmérésben.

Június 17-én meglehetősen széles folyam, az Orange egyik mellékága, zárta el útjukat. A bizottság tagjai emiatt nem jöttek zavarba. Itt volt a kaucsukcsónak, melynek rendeltetése volt, hogy a kisebb folyamokon és tavakon átkelhessenek benne. De a kocsikat és poggyászt lehetetlen volt átszállítani a kaucsukcsónakban.

Gázlót kellett tehát keresniük valamely ponton. Matvej Strux ellenkező véleménye dacára tehát azt határozták, hogy a tudósok műszereikkel áteveznek a túlsó partra, Mokoum pedig a bennszülöttekkel fölkeresi az általa állítólag ismert gázlót.

Az Orange mellékfolyama e helyen mintegy félmérföldnyi széles volt. Gyors folyását itt-ott szikladarabok és az iszapba besüppedt fatörzsek akadályozták, és ez akadályok csak növelték az átkelés veszélyeit, kivált az oly törékeny járműre nézve, mint a bizottság kaucsuknaszádja volt.

Matvej Strux megtette e tekintetben észrevételeit, de, mivel nem akart gyávának feltűnni az esetleges veszélyekkel szemben, engedett a többség határozatának.

Csak Nyikolaj Palandernek jutott az a feladat, hogy a karavánnal együtt a gázlót fölkeresse, és pedig nem azért, mintha a tiszteletreméltó számító félelmet mutatott vagy érzett volna - sokkal inkább el volt merülve gondolataiban, semhogy erre ideje lett volna - de jelenléte nem volt okvetlenül szükséges a műveleteknél, és pár napra minden hátrány nélkül elválhatott társaitól.

Egyébiránt a kis csónakot sem volt tanácsos túlterhelni, és sokkal helyesebb volt a bizottság tagjait műszereikkel együtt egyszerre szállítani át, mint az átkelést megismételni.

Tapasztalt matrózokra is szükség volt a csónak kormányzásánál, minek folytán Nyikolaj Palander átadta helyét a Queen and Tzar egyik angol matrózának, aki ilyen viszonyok között inkább helyén volt a csónakban, mint a tiszteletreméltó helsingforsi csillagász.

Miután a találkozás helyét meghatározták, a karaván Mokoum vezetésével a gázló felé indult.

Nemsokára az utolsó szekér is eltűnt szem elől, s a bizottság két angol matróz és egy busman társaságában, aki az afrikai folyamok természetét jól ismerte, a Noszoub - ez volt a folyam neve - partján maradt.

A folyam medrében, az esőzési időszak után még meglehetős bőséggel hömpölygött a víz.

– Szép folyam - szólt Mihail Zorn a társához, William Emeryhez, míg a matrózok a csónak felszerelésén dolgoztak.

– Szép - válaszolt William -, de nehéz lesz rajta átkelni. E sodrások életideje rövid, de addig nagyon veszedelmesek. Néhány hét múlva, ha itt lesz a szárazság, alig lesz e folyamnak annyi vize, hogy elolthassa egy karaván szomját, most viszont nem lesz gyermekjáték az átkelés. Gyorsan igyekszik az Orange felé, s nemsokára kiszárad. Ezek, barátom, a fizikai és erkölcsi természet törvényei. Úgy hiszem azonban, kevés időnk van a bölcselkedésre. A csónak készen van: kíváncsi vagyok, hogyan jutunk át a vízen.

Azon a helyen, ahol a csónak az utasokat és műszereiket várta, elég csöndesen hullámzott a folyam tükre.

A beszállás tehát teljes rendben megtörténhetett.

A műszereket hirtelen összeszedett fűrétegre a csónak aljába rakták, hogy minél kevesebbet szenvedjenek az esetleges lökésektől, s a tudósok oly módon ültek a csónakban, hogy az evező matrózok mozdulatait ne akadályozzák.

A busman, aki a kormánynál állott, a bennszülött a karaván „foreloperje” (kengyelfutója) volt, vagyis az a harcos, aki mindenkor a menet élén haladt. Mokoum választotta ki őt, mint a legügyesebbet, a csónak kormányzására.

A kormányos tudott néhány szót angolul is, és hallgatagságot és teljes mozdulatlanságot ajánlott a tudósoknak.

A csónakot most eltaszították a parttól, s az evezők szabályos csapásai csakhamar a folyam közepe felé hajtották. Lassanként azonban érezni kezdte a folyam sebes árját, amely mintegy százrőfnyire valóságos forgataggá változott.

A matrózok szokott pontosságukkal teljesítették a foreloper parancsait.

Hol emelniük kellett az evezőket, nehogy egy félig kiálló fatörzsbe ütközzenek, hol pedig ellenkezőleg, erőteljesebben kellett a habokba mártogatniuk a lapátokat, hogy átvergődjenek egy-egy forgón.

A foreloper teljes hidegvérrel hárította el az addig mutatkozott veszélyeket. A tudósok feszült érdeklődéssel figyelték a számukra merőben új helyzetet. A folyam ellenállhatatlan erővel sodorta a csónakot lefelé.

Everest ezredes és Matvej Strux olykor egymásra tekintettek, de egyikük se szólt egy szót sem. Sir Murray, térdén az elválhatatlan puskával, azokat a madarakat vizsgálta, amelyek szárnycsapásaikkal a Noszoub víztükrét érintették. A két fiatal csillagász pedig a parti vidékek szépségeit bámulta, egész odaadással.

A törékeny csónak nemsokára a tulajdonképpeni forgatagba ért, amelyet rézsút kellett átszelni, hogy a túlsó parton kiköthessenek.

A matrózok a foreloper intésére teljes erőfeszítéssel dolgoztak, de a rohanó ártól tovaragadott naszád, minden erőfeszítésük dacára föltartóztathatatlanul rohant lefelé, mindkét parttól egyenlő távolságra, a folyam kellős közepén. A kormányos képtelen volt megváltoztatni ezt az irányt; az evezők még kevésbé. A helyzet komolyodni kezdett, mert ha összeütköznek egy sziklával vagy fatörzzsel, a csónak menthetetlenül darabokra törik és elmerül.

A tudósok érezték a veszélyt, de egyikük sem szólt egyetlen szót sem.

A foreloper a csónak irányát vette szemügyre, de futásának gyorsaságát nem mérsékelhette a rohanó áradat ellenállhatatlan ereje miatt.

Mintegy kétszáz rőfnyire aprócska sziget tűnt föl a víz sodrában: az összetorlódott kövek és fatörzsek veszedelmes zátonya volt.

Lehetetlen volt elkerülni, s néhány pillanat múlva menthetetlenül szét kellett rajta törnie a kis naszádnak. Valóban, csakhamar lökést éreztek, ez azonban nem volt olyan erős, mint várni lehetett volna: a naszád oldalt hajlott, s néhány pint víz csapott bele.

A tudósok mozdulatlanul helyükön maradtak, és komolyan néztek maguk elé.

A fekete tömeg, amelybe ütköztek, megmozdult, és megindult a folyam árjában.

Mesés nagyságú víziló volt, amelyet az áradat magával ragadott az említett szigetig, úgy hogy még ez a hatalmas állat sem mert kísérletet tenni az egyik vagy másik part elérésére. A naszád lökését érezve, fölemelte fejét, és apró szemével körültekintett. Az első meglepetés után rögtön a naszádra rontott, és hatalmas agyaraival a szélébe harapott.

De itt volt ám Sir Murray is! Hidegvére egyetlen pillanatra sem hagyta el.

Fegyverét vállához emelte, és fültövön lőtte a veszélyes ellenséget. A víziló azonban nem bocsátotta el a csónakot, hanem folytonosan rázta, mint a vizsla a nyulat.

A rögtön megtöltött fegyver újabb sebet ejtett rajta. Ez a lövés halálosnak bizonyult, mert az egész hústömeg rögtön elmerült, miután előbb végső erőlködésével a sziget felé taszította a naszádot.

Mielőtt az utasok magukhoz tértek az áradat már megragadta a sziklától eltaszított csónakot, amely, néhányszor körben forgatva, ismét rézsút irányt vett az áradat ellenében.

A túlsó part egyik hirtelen beszögellése némileg megtörte ezen a helyen a sodrás ellenállhatatlan erejét. A csónakot arra kormányozták, és a tudósok nemsokára ép bőrrel ugrottak a szárazra, mintegy öt mérfölddel alul azon a ponton, ahol csónakba ültek.