Az 186.. évben az egész világot rendkívüli izgatottságba hozta egy tudományos vállalat, mely a tudományos élet történetében páratlanul áll. A Gun-club tagjainak, — ez a Gunclub a tüzérek egylete volt, mely Baltimoreban alakult az amerikai háború befejezése után, — nos hát a Gun-club tagjainak az az ötlete támadt, hogy a holdba golyót röpítenek, s így összeköttetést létesítenek a föld és hold között. Az egylet elnöke, Barbicane, ki e vállalatot megindította, minekutána a Cambridge! Observatorium csillagvizsgálóinak tanácsát meghallgatta, minden intézkedést megtett, a mi szükséges vala arra nézve, hogy a szakférfiak által megvalósíthatónak ítélt tervet szerencsésen végrehajtsa. Miután nyilvános aláírás révén mintegy 30 millió frankot összegyűjtött, megkezdé óriási munkálatait.

Az Observatorium tagjai által jóváhagyott terv alapján az ágyút, mely a golyót majdan a holdba fogja röpíteni, oly területen kellett felállítani, mely 0 és 28° északi vagy déli szélesség alatt fekszik, hogy a zenith-ponton álló holdba lehessen czélozni; továbbá a golyónak másodperczenkint 12,000 yardnyi kezdő-sebességet kellett adni. Ha a golyót deczember 1-én tizenegy óra előtt 18' és 20"-kor röpítették ki, úgy annak négy nap múlva, deczember 5-dikén, éjféli 12 órakor éppen akkor kellett a holdba érkeznie, mikor az a földhöz legközelebb állott, még pedig 86,410 franczia mérföldnyire a földtől.

A Gun-club legszámottevőbb tagjai: Barbicane elnök, Elphiston őrnagy, Maston J. T. titkár és más tudósok néhány

ig

szór gyűlést tartottak, melyben a golyó formáját és anyagát, az ágyú 'minéműségét és szerkezetét, a lőpor minőségét és mennyiségét megbeszélték. Elhatározták : 1. A golyó legyen üreges, és alumíniumból készüljön, 108 hüvelyk átmérővel bírjon, falai 12 hüvelyk vastagságúak legyenek, és 19,250 fontot nyomjon. 2. Az ágyú öntött-vasból készült Columbiád legyen ; 900 láb hosszú s közvetlenül a földbe öntsék. 8. Töltésére 400,000 font lőporgyapotot használjanak, mely a golyó alatt 6 milliárd liter gázat fejleszt, evvel a röpítő erővel könnyedén fellökheti a golyót a holdba.

Miután ezeket a kérdéseket tisztázták, Barbicane Murchison mérnök segélyével Floridában választott ki olyan helyet, a mely 27° T északi szélesség és 5° 7' nyugati hosszúság alatt fekszik, a hol bámulatraméltó munkálatok útján hozzá kezdettek a Columbiád öntéséhez. Sikerült is tökéletesen.

így állottak a dolgok, midőn valami közbejött, a mi a vállalatot százszorta érdekesebbé tette. Egy párisi fantaszta, szellemes és vakmerő művész, kívánta és vállalkozott reá, hogy egy golyóba zárkózva, megteszi az utat a holdba, hogy a föld bolygója körül tudományos vizsgálatait megtehesse. Ezt a félelmet nem ismerő kalandort Ardan Mihálynak hívták. Mikor Amerikába érkezett, rajongó lelkesedéssel fogadták őt, népgyűléseket tartottak, diadalmenetben a vállaikon hordozták őt körül; kibékítette Barbicane elnököt halálos ellenségével, Nicholl kapitánynyal, s mind a kettőt rábeszélte, hogy vele együtt tegyék meg az utat a lövegben.

Az ajánlatot elfogadták, a golyó alakját megváltoztatták. A löveget henger-kúp alakúvá formálták. E légkocsit erős szerkezettel tették alkalmassá arra, hogy az elindulás alkalmával nyilatkozó ellenlökés erejét kiállja ; egy évre szóló élelmiszert, nehány hónapra elegendő vizet s nehány napra való gázat helyeztek el benne. Egy magától működő készülék állította elő és szolgáltatta a három utasnak szükséges levegőt. Ezzel egyidejűleg felállíttatott a Gun-club a Szikla-hegy legmagasabb csúcsán egy óriási teleskopot, hogy ennek a segítgégével a löveg útját a világűrben szemmel tarthassák. Minden rendben vala és használatra készen. November 80-dikán, a meghatározott órában, töméntelen nézőközönség szemeláttára elindultak. Ez volt az első eset, hogy három emberi lény abból a czélból hagyta el a földet, hogy a világűrbe felszállton, csaknem teljesen meggyőződve arról, hogy czéljükhöz eljutnak. Ennek a három vakmerő utazónak : Ardan Mihálynak, Barbicane elnöknek és Nicholl kapitánynak az utat a holdig 97 óra 18' és 20" alatt kellett megtenniük. Következésképpen a hold tányérának fölületére csak deczember 5-ikén, éjféli 12 órakor érkezhettek, éppen abban a pillanatban, mikor a hold megtelik, nem 4-dikén, a mint azt nehány rosszul értesült újság közölte.

Ámde valami váratlan jelenség következett be : a Columbiád által okozott rázkódás múlhatatlanul megzavarta a légkört, mert rengeteg tömeg párázatot halmazott fel. Ez a jelenség általános megbotránkozást keltett, mert a holdat nehány éjszakán át nem lehetett látni. Maston J. T., a három utasnak érdemes és bátor barátja, a Sziklahegyre sietett, hogy a Cambridge! Observatorium tiszteletreméltó igazgatójának, Belfast J.-nak, legyen kivel beszélgetnie, mert hát Longs Beákon, hol az óriási teleskop, mely a holdat két mérföld távolságban mutatta, fel vala állítva, figyelemmel akarta kísérni vakmerő barátjainak az útját.

A légkörben összetorlódott felhőtömeg deczember 5, 6, 7, 8, 9 és 10-dikén mindennemű megfigyelést megakadályozott. Már arra gondoltak, hogy a jövő év január harmadikáig kell a megfigyelést elhalasztani, mivelhogy a deczember 11-dikén utolsó negyedébe lépő hold tányérának folyton kisebbedő részét mutatja csak, a mi éppenséggel nem volt elegendő arra nézve, hogy a löveget nyomon kövessék.

No de végre egy hatalmas vihar, általános megelégedésére az embereknek, a deczember 11-dikéről 12-dikére menő éjjel elűzött a légkörből minden felhőt, s a holdnak félig megvilágított tányéra az ég sötét hátteréből tisztán kiragyogott.

Ugyanezen az éjszakán egy távirat érkezett, melyet Belfast és Hasten urak küldöttek Longs-Peak állomásról a Cambridge! Observatorium igazgatóságához.

És mi volt annak a táviratnak a tartalma? Jelentette, hogy deczember 11-dikén, este 8 óra és 47 perczkor a Stone’s Hűiben kilőtt löveget Belfast és Maston urak meglátták. A löveget, nem tudni mi okból, valami eltérítette az útjáról s így nem ért czéljához, ámde elég közel jutott hozzá, s így a hold vonzó ereje lekötve tartja ; egyenes pályája körforgássá változott át, e szerint bolygóvá lett, mely a hold körül elliptikus pályán mozog.

A távirat pótlásul azt is hozzá teszi, hogy ennek az új csillagzatnak elemeit kiszámítani nem lehetett, és csakugyan három különböző irányból eszközölt megfigyelésre van szükség abból a czélból, hogy elemeit meg lehessen határozni. Továbbá — értesít a távirat — a lövegnek a holdtól való távolsága körülbelül 2888 mérföld «lehet», vagyis 4500 lieu.

A távirat e kettős föltevéssel végződött : Vagy legyőzetik a hold vonzó ereje, s az utasok czélhoz jutnak ; vagy tovább halad a löveg változatlanul a pályáján és folytatja évszázadokig körútját a hold körül.

Mi történnék akkor az utasokkal? Igaz ugyan, hogy élelmiszerök volna egy ideig; de föltéve azt, hogy vakmerő vállalatuk sikerül, hogyan jönnek vissza? Egyáltalában visszajöhetnek-e valaha? Lehetne-e tőlük értesítést kapni? Ezek a kérdések foglalkoztatták a szenvedélyes közönséget; ezek foglalkoztatták a kor legtudósabb íróit.

E pontnál valami megjegyzést kell tennem, a mit szívére kötök a túlságosan buzgó megfigyelőknek. Ha valamely tudós holmi tisztán spekulativ fölfedezést közöl a közönséggel, sohasem lehet eléggé óvatos. Senki sem tartozik azzal, hogy üstököst, planétát, vagy bolygót fedezzen föl, ha azonban e tekintetben megtévelyedik, reá szolgál a tömeg gúnyjára. Azért sokkal okosabb bevárni a kellő időt. Ezt kellett volna a nyughatatlan vérű Maston J. T.-nak is tennie, a helyett, hogy világgá bo csássa azt a táviratot, amelyben a vállalatról oly határozott véleményt koczkáztatott.

A táviratban tényleg két tévedés volt, a mint az később kiderült: 1. Tévedés volt a lövegnek a holdtól való távolságára nézve tett megfigyelés ; mert hiszen deczember 11-dikén ezt teljességgel nem lehetett megállapítani ; a mit tehát Maston J. T. látott vagy látni vélt, nem lehetett a Columbiád golyója. 2. Téves volt a löveg sorsára vonatkozó elméleti nézet, mert a ki azt a hold bolygójává minősíti, az az észszerű mechanika törvényeivel jut ellenmondásba.

A longs-peaki megfigyelőknek csak az a föltevése valósulhatott meg, hogy az utasok — ha ugyan még élnek — arra törekednek, hogy a hold vonzó erejét felhasználva, a hold fölületére jussanak.

No de ezek az éppen olyan meggondolt elméjű mint vakmerő emberek, az elindulás pillanatában nyilatkozó ellenlökést kiállották ; útjókat a lövegkocsiban csodálatraméltó és drámai élményeikkel hadd beszéljem el ebben a könyvben. Ez az elbeszélés sok csalódást és sejtelmet tönkre fog silányítani, de legalább fogalmát nyújtja annak, hogy ilyen fajta feladatot miképpen lehetne megoldani, és Barbicane tudományos ösztönét, Nicholl gyakorlati segítő eszközeit és elméjét, végül Ardan Mihály humoros vakmerőségét kellő világításba helyezi. Továbbá arról is számot ad, hogy érdemes barátjuk, Maston J. T. fáradsága kárbaveszett, midőn az óriási teleskop mellett ülve, únosuntalan a hold pályáját szemlélte a világűrben.