Szenzációs tudósítások a Tribune számára

Harris T. Kymbale, amint tudjuk, még idejében megérkezett Olympiába, ott azonban már csak annyi ereje maradt, hogy a postahivatalnok kérdésére azt válaszolhatta: „Itt vagyok”, azután ájultan roskadt össze.

Néhány perc múlva azonban két derék útitársa, Will Stanton és Robert Flock jó erős whiskyvel és ginnel talpra állította, majd kezébe adta a Chicagóból érkezett táviratot, amely a következőket tartalmazta:

Chicago, 8 óra, 13 perc. Kymbale, Olympia, Washington.

Kilenc, vagyis öt meg négy. Dél-Dakota. Yankton.

Thornbrock.

A Tribune munkatársának éppenséggel nem volt oka arra, hogy ez utóbbi kockavetés ellen panaszkodjék, mert az Egyesült Államoknak olyan vidékére kellett elutaznia, amelyet még soha nem látott, no meg az sem csekélység, hogy játszótársai közt a negyedik helyre jutott. Az első X. K. Z. Minnesotában, a második Max Réal Pennsylvaniában, a harmadik Lissy Wag Virginiában...

Természetes tehát, hogy Harris T. Kymbale rögtön visszanyerte önbizalmát, azazhogy visszanyerte volna, ha ugyan elvesztette volna valaha is. Nem, Harris T. Kymbale csüggedetlenül bízott a jövőben, és bízvást számított azokra a szerencsés eshetőségekre, amelyek a Hypperbone-vetélkedő során oly könnyen előfordulhatnak.

Tizennégy nap állt rendelkezésére, hogy Dél-Dakotába juthasson, ámde ezúttal nem várta meg a Tribune szerkesztőségi titkárának az útitervet tartalmazó táviratát, hanem elhatározta, hogy tüstént útra kel.

Dél- és Észak-Dakotát Washington államtól Idaho és Montana államok választják el. Éppen abban az időben nyílt meg a Northern Pacific vasútvonal, amely Wisconsin, Minnesota, Észak-Dakota, Montana, Idaho államokon vezet keresztül. Olympiától Fargóig, amely Észak-Dakota határán van, kétezerkilencvenkét mérföld a távolság, Fargótól pedig Yanktonig hatszáznegyven mérföld. Nos, ha e két távolságot összeadjuk, könnyűszerrel kiszámítható, hogy szép kis út állt a száguldó riporter előtt.

Az amerikai vasutak szédítő gyorsasággal haladnak; nem ritkaság, hogy ezer mérföldnyi utat megtesznek harminckét óra alatt, sőt egyiknek-másiknak huszonnégy óra is elegendő ehhez. Ámde ezen a vidéken a Sziklás-hegység magas hágói és meredélyei közt, igen sokszor lélegzetelállító szakadékok peremén, sziklaomlásoktól veszélyeztetett terepeken húzódik keresztül a vaspálya, és ezért olykor nem csekély késéssel érkeznek meg a vonatok. Harris T. Kymbale mindennek tudatában igen bölcsen cselekedett, amikor idejekorán fölkerekedett.

Washington állam fővárosától, Olympiától körülbelül négyszáz mérföldnyire emelkednek a Sziklás-hegység első nyúlványai; csupa érdekes és vajmi kevéssé ismert vidéken visz keresztül az út, a Tribune munkatársa számíthatott hát arra, hogy érdekes tudósításokkal kedveskedhetik lapjának.

Harris T. Kymbale állandóan a vasúti kocsi külső folyosóján állt, és figyelmét nem kerülte el semmi, ami méltónak ígérkezett arra, hogy fürge tollával megörökítse; márpedig ez a felséges szép vidék ugyancsak megérdemelte ezt az érdeklődést. A Kolumbia folyama óriási kanyarodással, méltóságteljesen hömpölyög, mígcsak bele nem torkollik a Csendes-óceánba.

Idaho, amely szintén a Kolumbia medencéjében fekszik, s északon Kanadával határos, erdőkben és legelőkben most is éppen olyan gazdag, mint az ősidőkben, mielőtt aranytermő kebelét fölkutatta és föltárta volna az emberi becsvágy és bírvágy. A kormány székhelye Boise Cityben van, itt sem él több harmadfélezer lakosnál; jelentős városa még Idaho City, amely élénk kereskedelmi és ipari központ.¹

Harris T. Kymbale nem győzte eléggé csodálni Montana természeti szépségeit. Száz meg száz folyócska és patak csörgedezik a szeszélyes sziklaalakzatok közt, és a gyors csermelyek mentén bársonypuha rétek terülnek el. A montanaiak főfoglalkozása a baromtenyésztés meg a bányászat. Zordon éghajlata miatt azonban a talaj belterjes földművelésre nem alkalmas. Legjelentékenyebb városai: Missoula, Heléna és Butte. Mindhárom várost nemesfémekben gazdag érchegyek veszik körül.²

Valóban amerikai vakmerőség kellett ahhoz, hogy erre a vidékre vasutat építsenek.

A vidék szépségében való gyönyörködést azonban, sajnos, megakadályozta a csúnya időjárás. Az égen viharfelhők kergetőztek, villámok cikáztak és rettenetesen dörgött. Már-már az utasok is aggódtak az égiháború mennykövei miatt, pedig a leggyorsabban haladó vonatot sem fenyegeti semmi veszély, mert a sínek természetes levezetői az elektromosságnak. A dühöngő orkán fölverte nyugalmas tanyájukról az erdők vadjait is; tömegesen rohantak elő a rengeteg erdőkből a bivalyok, antilopok, fekete medvék, dámvadak...

Ez alkalommal a Tribune érdemes tudósítója páratlan jelenetnek lett a szemtanúja, melyet utóbb megkapó közvetlenséggel papírra is vetett:

Délután öt óra tájban történt. A förgeteg javában dühöngött. Harris T. Kymbale a vasúti kocsi külső folyosóján künn állt, míg útitársai a kocsikba húzódtak. Ekkor a vasúti sínek mellett hatalmas medvét pillantott meg... A jókora grizzly a hátsó lábára állva, mellső jobb lábával keresztet vetett.

– Micsoda?! Keresztet vet a medve! - kiáltott föl álmélkodva a Tribune krónikarovatának vezetője... - Ez nem lehet igaz!... Bizonyára káprázott a szemem!...

És mégsem! Harris T. Kymbale a villám vakító fényénél újra látta, hogy a medve a mellső jobb mancsával csakugyan a kereszt jelével illette a homlokát, vállát, meg a mellét.

Nyomban elővette a jegyzetfüzetét, és följegyezte. „Új medvefaj. Vihar idején hátsó lábán állva, mellső mancsával keresztet vet. Tudományos névül ajánlandó: Ursus Christianus"³

Másnap az erről szóló cikket beküldötte a Tribune-nak.

Harris T. Kymbale június 21-én reggel érkezett meg Helenába; itt csak néhány óráig időzött, majd tovább folytatta az útját.

Jamestown állomáson átszállhatott volna egy másik vonatra, amely egyenesen Yanktonba vitte volna őt, de nem ezt választotta, inkább akart azon a szerelvényen maradni, amely Valley City, Oriska és Cassilton érintésével Fargo vasúti gócpontig visz. Minnesota állam nyugati határáig. Ide 23-án, reggel érkezett meg, s itt egy egész napot akart eltölteni úgy, hogy senki se tudjon a kilétéről.

Ebben azonban váratlanul közbejött esemény akadályozta meg.

Amikor délután a kisváros környékén sétálgatott, hirtelen megszólította valaki. A kampós orrú, hunyorgós gombszemű, mintegy ötvenesztendős, nem túl bizalomgerjesztő férfiú amolyan tősgyökeres amerikánusnak látszott.

– Uram, ha nem csalódom, ön a Northern Pacific járatával érkezett városunkba - szólította meg a hírlapírót.

– Úgy van - felelte Harris T. Kymbale.

– Engem Horgarthnak hívnak, Len Horgarthnak, Len William Horgarthnak.

– Nos tehát Len William Horgarth úr, mivel szolgálhatok?

– Uraságod bizonyára Yanktonba igyekszik?

– Úgy van... Yanktonba igyekszem.

– Engedje meg, hogy fölajánljam önnek szolgálataimat.

– Szolgálatait?... Hogy értsem?

– Bocsánatot kérek, egyedül méltóztatott ide jönni?

– Egyedül? - kérdezte megrökönyödve az újságíró. - Egyedül, nos, igen, egyedül.

– Kedves felesége őnagysága nem méltóztatott eljönni?

– A feleségem?

– Sebaj... úgy is nyélbe üthetjük a dolgot. Nem szükséges, hogy a nagyságos asszony jelen legyen, anélkül is szerét ejthetjük a válásnak...

– A válásnak?... Kegyed válóperről beszél, Horgarth úr?

– Pontosan, uram! Én a házasságfelbontás formaságának ismerem minden csínját-bínját...

– Csakhogy a válás lehetőségének az én esetemben igen lényeges, sőt mondhatnám leküzdhetetlen akadálya van...

– Mégpedig?... Mégpedig?...

– Én nem vagyok házasember.

– Micsoda, ön nem házasember, és mégis Yanktonba utazik? - kiáltott föl Mr. Len William Horgarth, és leesett az álla a csodálkozástól.

– Mondja csak, Horgarth úr, mi az ön foglalkozása?

– Házasságfelbontó ügynök és tanú vagyok.

A száguldó riporter egyáltalán nem érzett indíttatást arra, hogy a tiszteletreméltó Len William Horgarth ajánlkozásán megütődjék. Köztudomásúlag Dél-Dakota egyik nevezetessége az, hogy a házasfeleket ott villámgyorsan szétválasztják. Nem kell hozzá egyéb, mint Yanktonba utazni, ott egy tanút bérelni, aki bizonyítja, hogy a válni akaró hat hónapig Dél-Dakotában tartózkodott, s a válópört máris megejtették - megy ez, akár a karikacsapás!...

Az olyasfélék, mint Mr. Horgarth, tüstént kiszimatolják, melyik az a férfiember, aki válni akar, nyomban hozzászegődnek, jó pénzért tanúskodnak, és szakosodott házasságfelbontó ügynökökként tevékenykednek...

Ezért aztán érthető, hogy Mr. Horgarth végül is roppant udvariasan így szólt:

– Uram, tessék elhinni, végtelenül sajnálom, hogy ön nem házasember.

– Jómagam nemkülönben - felelte Harris T. Kymbale -, s főleg azért, mert ilyenképpen ezt a most kínálkozó kiváló alkalmat nem használhattam fel arra, hogy lerázzam a házasság igáját!

– Minthogy azonban ön Yanktonba utazik, hadd figyelmeztessem, hogy el ne mulassza megtekinteni a nagy meetinget,⁴ amelyet holnap tartanak meg.

– Micsoda meeting lesz az?

– Azt szeretnénk kivívni, hogy a válás kimondásához szükséges hat hónapi tartózkodást három hónapra szállítsák le, mint Oklahomában. Tetszik tudni, ez a város veszedelmes versenytársunk e tekintetben... a nagy meetingen egyébiránt a köztiszteletben álló Mr. Heldreth elnököl majd, aki arról nevezetes, hogy nem kevesebb, mint tizenhét alkalommal folytatott válópört, tehát legkiválóbb ügyfeleink közé tartozik... Nos, uram, én öntől most elbúcsúzom, ha esetleg szüksége volna rám, számítson bármikor bízvást az én szolgálataimra.

– Köszönöm, Mr. Horgarth, jól az eszembe vésem...

– Hja, az ember sohasem tudja előre, hogy mi vár rá...

– Tökéletesen igaza van, Mr. Horgarth!

Másnap, június 24-én, a Tribune krónikarovatának vezetője elhagyta a városkát, és elindult Dél-Dakota felé; Fargo és Yankton közt mintegy kétszázötven mérföldnyi a távolság.

Medary állomásán azonban - ez a helység Yankton közvetlen közelében fekszik - az újságíró egyszer csak azt vette észre, hogy az utasok valamennyien szedelőzködnek, és leszállnak a kocsikból. Izgatottan megkérdezte az egyik vasúti hivatalnoktól:

– Nem megy tovább a vonat?

– Ma nem - felelte a vasutas.

– És mikor indul a legközelebbi járat Yanktonba?

– Holnap...

Ekkor Harris T. Kymbale megpillantott a pályaudvaron egy másik szerelvényt, amely útra készen állt Yankton felé.

– Hát az a vonat?... - kérdezte a hivatalnoktól.

– Hát az a vonat... - válaszolt igencsak sajátságos hangsúllyal a vasutas.

– Az mikor indul?

– Ma... tizenkét óra tizenhárom perckor.

– Yankton felé?

– Oda... - felelte a hivatalnok, és vállat vont.

Ebben a pillanatban az állomásfőnök elhívta a hivatalnokot, és ezért Harris T. Kymbale nem kaphatott több felvilágosítást.

Alaposabban szemügyre vette a szerelvényt, és rájött, hogy nem személyvonat; az egész szerelvény csupán gőzmozdonyból és két tehervagonból állt.

– Jó lesz nekem ez is - gondolta magában a jeles tollforgató. - Mit bánom én, hogy tehervonat, fő az, hogy még ma megérkezzem Yanktonba, és lássam a válóbajnok Mr. Heldreth meetingjét. Belopózom az egyik kocsiba, s aztán majd elválik, hogy mit csinálok.

A derék újságíró már jó eleve elképzelte, mekkora lesz a yanktoniak meglepetése, ha őt majd az állomásfőnök kérdőre vonja, és kiderül, hogy a világhírű Hypperbone-vetélkedő egyik mindenre elszánt versenyzője éppenséggel marhavagonban zötyögött be városukba...

Tervének kedvezett, hogy abban a pillanatban épp senki nem járt Medary pályaudvarának ama szakaszán - ezért aztán Harris T. Kymbale észrevétlenül fölkapaszkodott az egyik teherkocsiba, s elrejtőzött a szögletben.

Tizenkét óra tizenhárom perckor hatalmas lökést érzett, s a szerelvény hangos pöfögéssel kitolatott az állomásról. Sebessége a városka határán kívül hirtelen fölfokozódott, és csakhamar hajmeresztő gyorsasággal zakatolt. A derék tudósító döbbenten vette észre, hogy útközben egyik állomáson sem állnak meg, a masiniszta még csak nem is fékez, és a szokásos figyelmeztető füttyjel sem hallatszik. Ijedten kikandikált az egyik ablakon, és látta, hogy a lokomotív ontja a füstfelhőket meg a gőzgomolyokat, viszont a vezetőfülke üres...

– Mi történt ezzel a vonattal?! - kérdezte önmagától. - Kiesett a fűtő és a mozdonyvezető, a gőzparipa pedig megbokrosodott és elragadta a vasszekereket?!...

Egyszer csak rémült kiáltásban tört ki.

A szédítő gyorsasággal dübörgő szerelvénnyel szemközt, ugyanazon a sínpáron, alig negyedmérföldnyi távolságban ugyanolyan elképesztő sebességgel egy másik vonat közeledett...

És néhány másodperc múlva már össze is ütköztek. A két mozdony rettentő szilaj erővel ékelődött egymásba, a teherkocsik izzé-porrá törtek, a két gőzkazán felrobbant és irtózatos dörrenéssel a levegőbe röpült.

Ebben a pillanatban egetverő hip-hip és hurrá kiáltozás hangzott föl a vasútpályától jobbra emelkedő hegyoldalon, ahol biztos távolságban nagy tömeg bámészkodó állt és gyönyörködött ebben a félelmesen vad jelenetben.

Ez a szájtáti népség rendezte hát Mr. Heldreth válóbajnok vezetésével ezt a híres és nevezetes meetinget, az ő költségükre és mulatságukra ütközött össze a két vonat!... Ez aztán a hamisítatlan amerikai mulatság!

Ilyen látványossággal avatták fel a Medary és Sioux Falls City közt épített új vasútvonalat.