A kilenc megyéből álló Pejcsen a legészakibb Kína tizennyolc tartománya közül. Egyik megyéjének a székhelye Csohszien, „az égnek engedelmeskedő elsőrangú város”. Ez a város Peking.

Képzeljünk el olyan hatezer hektár alapterületű, nyolc mérföld kerületű táblát, amelynek szabálytalan darabjai négyszöget alkotnak. Ez a titokzatos Kambalu, amelyet Marco Polo örökített meg érdekfeszítő leírásában a tizenharmadik század végén: ez a Mennyei Birodalom fővárosa.

Pekinget valójában két külön város alkotja, ezeket széles sétány, valamint bástyákkal megerősített városfal választja el egymástól. A kínai város téglalap alakú, míg a tatár város majdnem tökéletes négyzetet formáz; ez utóbbi újabb két várost foglal magában: a Sárga várost, a Huangcsinget, valamint a Csenkincsinget, a Vörös várost, más néven a Tiltott várost.

Valaha e településeken együttvéve kétmilliónál is több lakost számláltak. A pusztító nyomor azonban elvándorlásra késztette a lakosságnak csaknem a felét, ezért körülbelül egymillióra apadt a lélekszámuk. A fővárost javarészt tatárok és kínaiak lakják, de hozzájuk kell számítani a mintegy tízezer muzulmánt, és az állandóan változó számú mongol és tibeti lakosságot is.

Ha e két város térképét egymás fölé tennénk, olyan polcos szekrény képét kapnánk, amelynek a tálalórésze a kínai város, míg a pohárszék a tatár város lenne.

A tatár várost negyven láb széles és ötven láb magas, kívülről téglával borított, hat mérföld hosszú erődített fal veszi körül, amelyből kétszáz méterenként tornyok emelkednek ki. A városfalat pompás kövezett sétány övezi, ahová benyúlnak a négy sarokbástya falai. A bástyák tetején őrködik a császári testőrség gárdája.

Kiválóan őrködnek tehát az Ég Fiának, a császárnak a biztonságán.

A tatár város központjában hatszázhatvan hektáron terül el a Sárga város, amelybe nyolc kapu vezet. Messziről látszik a háromszáz láb magas, feketén csillogó kőszénhegy csúcsa, a főváros különlegessége. A „Középső tenger” elnevezésű, pompás csatornán márványhíd ível át. Két buddhista szerzetesi kolostorhoz tartozik a Vizsgák pagodája, a Pejtahszi, amely egy félszigetre épült úgy, mintha a tiszta vizű csatorna, a Pejtang fölött lebegne. A katolikus misszió épülete mellett jelentős még a császári pagoda, csengettyűkkel ellátott, kék lazúrcserepes tetejével, az uralkodó dinasztia őseinek szentelt nagy templom: a Lelkek temploma, a Szelek Szellemének temploma, a Villám Szellemének temploma, a Selyem Feltalálójának temploma, az Ég Urának temploma, a Sárkány öt pavilonja, az Örök Nyugalom monostora, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük.

Na már most, e négyszögön belül húzódik meg a Vörös város vagy ismertebb nevén a Tiltott város. Nyolcvanhektárnyi területét csatornaárok határolja, amelyen hét márványhíd vezet át. Talán fölösleges is említeni, hogy a három felsorolt város közül az elsőt: a tatár várost javarészt tatárok lakják, tekintettel arra, hogy mandzsu az uralkodó dinasztia. A kínaiak, innen kiszorulva, a téglalap alaprajzú kínai városban élnek, azaz a szemléletes példa szerint a polcos szekrény tálalórészén.

A sárgára lakkozott cseréptetős, vörös téglafallal körülvett Tiltott városba csak a Magasztos Tisztaság délről nyíló kapuján át lehet bejutni, ám ez kizárólag a császárnak és a császár feleségeinek nyílik meg. Itt emelkedik a tatár dinasztiabeli ősök temploma színpompás kettős cseréptetejével; a földi és az égi szellemeknek szentelt Cse és Csi templom; az Egyetértés Uralkodójának palotája, ahol a fényes ünnepségeket meg a díszvacsorákat rendezik; a Középső Egyetértés palotája, ahol az Ég Fiának családfája látható; a Védelmező Egyetértés palotája, amelynek központi termét a császári trón foglalja el; a Nej-ku pavilon, ahol a nagy birodalmi tanács ülésezik Kung herceg, az előző császár atyai nagybátyja, a külügyminiszter` elnökletével, az Irodalmi Virágok pavilonja, ahová a császár évente egyszer visszavonul, hogy a szent könyveket tanulmányozza; a Csuan-Hszi-Tien pavilon, ahol Konfuciusz tiszteletére mutatnak be áldozatot; a császári könyvtár; az Udvari Történetírók Hivatala; a Vu-Jün-Tien, ahol a könyvnyomtatáshoz szükséges rézlemezeket és fadúcokat őrzik; a szabóműhelyek, ahol az udvar tagjainak az öltözékeit készítik; az Égi Tisztaság palotája, ahol a családi ügyeket tárgyalják meg; a Legfensőbb Égi Elem palotája, amelybe az ifjú császárnét helyezték el; a Meditáció palotája, ahová a császár visszavonul, ha beteg; a három palota, ahol a császár gyermekeit nevelik; a halott rokonok temploma; az 1861-ben elhunyt Hszien-fong császár özvegyének és feleségeinek négy palotája; a Csu-Hszien-Kung, a császári hitvesek palotája; a Legkedvesebb Jóság palotája, ahol az udvar hölgytagjai hivatalos fogadásaikat tartják; a Teljes Nyugalom palotája, különös elnevezése annak az iskolának, ahol a magas rangú katonatisztek csemetéit okítják; a Tisztaság és Ifjúság palotája; a Jade Tisztasága palotája, ahol a dinasztia főhercegei laknak; a város védőistenének temploma; tibeti építésű templom; a császári raktárak; az udvar gazdasági hivatala; a Laokoncsu, a Vörös város mintegy ötezer eunuchjának lakhelye és további negyvennyolc császári palota a városfalakon belül, nem is beszélve a Sárga város tópartján levő Csen-Kuang-Koról, a Bíbor Fény pavilonjáról, ahol 1873. június 19-én a császár színe elé járulhatott az Egyesült Államok, Oroszország, Hollandia, Anglia és Poroszország követe. Létezik-e a világon hozzá fogható ősi város, ahol ennyi formai és művészeti gazdagságot fölmutató épületegyüttes található? Mely városa a világnak, melyik európai főváros képes ilyen listát összeállítani?

E fölsoroláshoz tartozik még a Pekingtől két mérföldre fekvő Nyári palota, a Vang-Si-Kuo is, amelyet 1860-ban földig romboltak. Alig föllelhetők a romok közt a Tökéletes Világosság és a Szelíd Világosság kertjei, a Jade Forrásának dombja meg a Tízezer Hosszú Élet hegye.

A Sárga várost a tatár város veszi körül. Itt székel a francia, az angol és az orosz követség, ide települt a londoni missziós kórház, a keleti és az északi katolikus misszió, de itt láthatók a régi elefántistállók is, amelyekben mostanra csupán egy félszemű, százéves elefánt maradt. A tatár városban emelkedik a zöld cserepekkel díszített, vörös tetős Harangtorony, Konfuciusz temploma, az Ezer Láma kolostora, Fa-kua temploma, az ősi csillagvizsgáló hatalmas négyszögletű tornyával, a jezsuiták jamenje, az Irodalmárok jamenje, ahol az irodalmi versenyeket rendezik. Itt emelkednek a Nyugat és a Kelet diadalívei is. A városon folyik keresztül a Nyári palota felől érkező, Északi-tengernek és Nádas-tengernek nevezett, tündér-rózsákkal és nelumbórózsákkal borított két patak, amely a Sárga város csatornáját táplálja. A tatár városban láthatók még azok a paloták, ahol a főhercegek meg a különböző miniszterek: a pénzügy, a vallásügy, a hadügy, a közmunkaügy és a külügyek irányítói székelnek. Más épületek a számvevőszék, a csillagászati bíróság, az orvosi akadémia székhelyei. A városban azonban eléggé nagy az összevisszaság: a nyáron poros, télen latyakos szűk utcákat többségükben alacsony, nyomorúságos házak szegélyezik, amelyek közül egyszer csak előbukkan valami fényes szálloda, gyönyörű fák lombjainak árnyékában. Megint odébb a zsúfolt utcán kóbor kutyák ténferegnek, barnaszénnel megrakott mongol tevék vonulnak vegyesen a négy, avagy nyolc hordszékvivő által „mozgatott” gyaloghintókkal, kinek-kinek a rangja szerint. A tarka forgatagba hordszékek, öszvér vontatta kocsik, szekerek vegyülnek, no meg a Csu-ce útleírása szerint is legalább hetvenezerre tehető hajléktalan koldusok serege. „Az utcákat bűzös, fekete sár borítja - írja P. Arene -, helyenként térdig merül a gyalogos az utakat elzáró, mély pocsolyákba; nemritkán előfordul, hogy vak koldusok belefulladnak.”

Noha Vajcseng, Peking kínai városa kijjebb helyezkedik el, mégis jótékonyan különbözik a tatár várostól egy s másban, a hasonlóságok mellett.

A déli városrész két híres épülete az Ég temploma és a Földművelés temploma. Meg kell még említeni Kuan-jin istennő templomát, a Föld, a Megtisztulás, a Fekete Sárkány meg az Ég Szellemei templomát, az Aranyhal-tavat, a Fahszien monostort, a piacokat, a színházakat stb.

E téglalap alapú várost észak-déli irányban széles főútvonal: a Nagy Sugárút szeli ketté: a déli kaputól, a Hungtingtől az északi kapuig, a Tientingig. Rá merőlegesen halad az előbbinél hosszabb főútvonal, amely a keleti Csakua kaputól a nyugati Kuancsu kapuig halad; Csakua sugárút a neve, és a két főútvonal találkozásától száz méterre lakik Kin-fu jövendőbeli asszonya.

Emlékszünk még rá, hogy néhány nappal a Kin-fu csődjét bejelentő levél után az ifjú özvegy újabb levelet kapott, amelyben arról értesülhetett, hogy az első levél tartalma nem érvényes, és hogy mielőtt letelik a hetedik hold, az ő „kedves kis fivére” fölkeresi őt.

Ama naptól, május 17-étől fogva Li-u számolta a napokat és az órákat, de hiába. Kin-fu nem adott hírt magáról az életéért folytatott versenyfutása idején, nem szándékozott fölfedni kalandos utazásának állomásait. Li-u írt Sanghajba, de levelei válasz nélkül maradtak.

Képzelhetjük, mennyire aggódott, hiszen június 19-e napjáig egyetlen levél sem érkezett Kin-futól a számára.

E hosszú idő alatt a fiatal nő el sem hagyta Csakua sugárúti lakását. Nyugtalan várakozással teltek napjai. A zsémbes Nan nem enyhítette keserves magányát. „Kedves szüléje” a szokásosnál is elviselhetetlenebb volt, és havonta százszor is megérdemelte volna, hogy Li-u kitegye a szűrét.

Vajon hány véget nem érő, szorongással eltöltött óra vár még rá, amíg Kin-fu Pekingbe ér! Li-u számolgatta az órákat, és a számolásnak csak nem akart vége szakadni!

Lao-ce tao tanítása Kína legősibb vallása. A vele körülbelül egy időben élt Konfuciusz Kr. e. 500 körül meghirdetett tanainak követői a császár, a tudósok és a magas rangú mandarinok. A buddhizmus, avagy a Fa-hszien mégis a legelterjedtebb vallás Kínában, amely háromszázmillió hívőt számlál a földkerekségen.

A buddhizmus két jól elkülöníthető vallási csoportra oszlik. Az első csoport papjai a boncok, akik szürke lepelben és vörös fejfedővel jelennek meg, míg a másik csoport papjai, a lámák sárga leplet és sárga fejfedőt viselnek.

Li-u az első csoporthoz tartozó buddhisták híve volt. A boncok gyakran láthatták őt, amint fölkereste Kuan-jin istennő szentélyét, a Kuan-ti Miao templomot. Itt fogadalmat tett a barátjáért, füstölőt égetett, és homlokával illette a templom kőpadlóját.

E napon úgy érezte, föl kell keresnie az istennő templomát. Könyörögni akart Kuan-jin istennőhöz, és újabb, még erősebb fogadalmat kívánt tenni. Olyan előérzete támadt, hogy súlyos veszedelem fenyegeti azt, akit ő oly türelmetlenül vár.

Li-u hívta hát „kedves szüléjét” és megparancsolta, hogy kerítsen neki hordszéket a Nagy Sugárút kereszteződésénél.

Nan undok szokása szerint vállat vont, majd nekiindult, hogy teljesítse a kapott parancsot. Ezalatt az ifjú özvegy szomorúan nézegette szalonja magányában a néma készüléket, amely nem közvetítette számára a távoli kedves hangját.

– Ah - sóhajtott -, valahogyan a tudtára kellene adnom, hogy szünet nélkül rá gondolok. Ha megjön, szeretném majd elismételni neki!

Azzal Li-u megnyomta a készülék indítógombját, forogni kezdett a fonográf tekercse, és ő a legkedvesebb szavakkal mondta el, amit a szíve sugallt.

Nan rontott be, megszakítva a gyöngéd, egyszemélyes beszélgetést.

Közölte, hogy a hordszék várja úrnőjét.

– De jobban tenné, ha itthon maradna - mormogta még a foga közt, de jól hallhatóan.

Li-u ügyet sem vetett rá, azonnal elindult; hagyta, hogy „kedves szüléje” kedvére kimorogja magát. Helyet foglalt a hordszékben, és a Kuan-ti Miao templomba vitette magát.

Egyenes út vezetett odáig: csak be kellett fordulni a kereszteződésben a Csakua sugárútról a rá merőleges Nagy Sugár-útra, hogy elérkezzék az északi Tien kapuig.

A hordszék azonban sehogyan sem tudott előrehaladni.

Ilyenkor még javában zajlott az üzleti élet és állandósult a torlódás, mivel ez a főváros egyik legnépesebb negyede. Az árusoknak a járdákon felállított barakkjai vásártérré változtatták a sugárutat harsány szín- és hangforgatagukkal. Ehhez jöttek még a hordószónokok, a felolvasók, a jövendőmondók, fotográfusok, meg a mandarinokról eléggé tiszteletlen gúnyrajzokat készítők, akik hangos megjegyzésekkel kísérték rajzaikat, hahotára fakasztva a közönséget. Emitt díszes temetői menet akasztotta meg a forgalmat, amott a temetői menetnél talán kevésbé vidám esküvői társaság képezett akadályt. Az egyik bíró jamenje előtt emberek gyülekeztek. Valaki megszólaltatta a „panaszdobot”, az igazságszolgáltatás segítségét kérve. A Liu-ping kőoszlop tövében gonosztevő térdepelt arra várva, hogy megbotozzák: piros bojtos mandzsu sapkás katonai rendőrök őrizték rövid lándzsával és az egyetlen hüvelyben hordott két karddal fölszerelve. Odébb két, varkocsuknál összekötött, kézzel-lábbal kapálódzó kínait vezettek az őrök. Távolabb valami szegény ördög sántikált, bal kezét és jobb lábát deszkalap két lyukán bújtatták át, és igencsak különös látványt nyújtott az istenadta. Aztán faládába zárt tolvaj tűnt elő: csak a feje látszott ki, és a járókelők jóindulatára utalva tengette napjait. Megint mások kalodát viseltek, és igavonó barmok módjára meghajlottak a súlya alatt. Ezek a szerencsétlenek szemmel láthatóan a járókelők adakozó kedvében bízva keresték föl a forgalmas útkereszteződést, a többi félkarú, sánta, béna, félszemű vezette vak koldus és a valódi vagy színlelt betegek egész hadának a rovására, akik csak úgy hemzsegtek a Virágok Birodalmának városaiban.

A hordszék lassan haladt előre. A tömeg mind sűrűbben hullámzott, ahogy közeledtek a külső városfalhoz. Végre bejutottak a városkaput őrző bástya belsejébe, Kuan-jin istennő temploma közelébe.

Li-u kiszállt a hordszékből és belépett a templomba.

Előbb letérdelt, majd leborult az istennő szobra előtt. Ezután az „imamalomnak” nevezett templomi készülékhez lépett.

Ez a szerkezet leginkább a fonalgombolyítóhoz hasonlít, amelynek nyolc karja szent mondásokkal teleírt szalagokat pörget.

Buddhista szerzetes állt komoly arccal az imamalom mellett hívőkre, még inkább jámbor adományaikra várva.

Li-u néhány ezüsttallért adott Buddha szolgájának, hozzájárulásul a vallásgyakorlat költségeihez. Ezután már elindíthatta jobb kezével a gombolyítót, amely lassan forogni kezdett, eközben bal kezét a szívére szorította. A malom azonban még nem forgott eléggé gyorsan ahhoz, hogy imájának foganatja legyen.

– Gyorsabban - szólalt meg a bonc bátorítóan.

Erre a fiatal nő sokkal gyorsabban kezdte forgatni az imamalmot.

Körülbelül negyedóra hosszat tartott ez az imaszertartás, ezután a buddhista pap megállapította, hogy meghallgatásra lelt az istennőhöz folyamodó könyörgése.

Li-u ismét leborult Kuan-jin istennő szobra előtt, majd kilépett a templomból, és a hordszékbe ülve hazavitette magát.

A Nagy Sugárúthoz érve azonban váratlanul félreállították a hordszékeket. Katonák szorították a tömeget az út szélére. Az üzleteket bezáratták, a mellékutakat pedig a rendőrség kék kárpitjával zárták el.

Népes kíséret közeledett nagy csinnadrattával a sugárúton.

Huang-hszin császár - akinek a neve annyit tesz: a „Dicsőség folytatása” - vonult be fényűző tatár villájába, amelynek főkapuját már kitárták előtte.

Az élen haladó két lovas testőrt járőrszakasz követte; majd lovas vadászraj vonult kettős sorokban, vállhoz szorított bottal. Utánuk magas rangú tisztek haladtak sárga selyem napernyőkkel, rajtuk a sárkánydísszel, amely a császár jelképe, míg a főnix a császárné jele.

Megjelent a palankin - sárga selyemfüggönye elhúzva -, tizenhat szolga vitte a vállán fehér rózsamintával díszített vörös palástban, fehér selyemmellényben. Hercegek és más főrangú nemesek kísérték kétoldalt a császári hintót, magas rangjuk jeléül sárga selyemsallangokkal gazdagon díszített lovaikat megülve.

A gyaloghintóban félkönyökre támaszkodva hevert az Ég Fia, Tung-cse császár unokatestvére, Kung herceg unokaöccse.

A palankint lovászok és váltás hintóvivők csoportja követte. A Tien kapu azután elnyelte az egész díszes menetet a járókelők, kereskedők, koldusok őszinte örömére, mert mindenki folytathatta a dolgát ott, ahol abbahagyta.

Li-u is folytathatta útját hordszékén, amely két óra távollét után hazaszállította.

A fiatal nő nem sejthette, hogy Kuan-jin istennő milyen meglepetést tartogat a számára!

Ugyanabban a pillanatban, amikor hordszéke a ház elé ért, két öszvér vontatta, poros kocsi állt meg a bejáratnál, Kin-fu, Craig-Fry meg Szun kászálódtak le róla!...

– Ön az! Ön! - kiáltott fel Li-u, aki nem akart hinni a szemének.

– Drága kis húgom! Csak nem kételkedett benne, hogy visszajövök?...

Li-u nem válaszolt. Kézen fogta barátját, és a kis szalonjában levő fonográfhoz, átélt kínjai meghitt tanújához vezette.

– Szüntelenül csak önt vártam, gyönyörű szívű kedvesem - szólt Li-u.

Azzal készenlétbe helyezte a tekercset, megnyomta az indítógombot, amely elindította a készüléket.

Kin-fu hallhatta a gyöngéd hangú szavakat, amelyeket néhány órája a kedves Li-u mondott:

„Térj vissza, drága kis fivérem! Térj vissza hozzám! E két szív ne váljon el már soha többé, akár a Pásztor és a Lant két csillaga! Másra se tudok gondolni, mint a visszatérésedre!...”

A készülék pillanatra elhallgatott... de csupán egyetlen pillanatra. Azután újra megszólalt, de most már egészen más hangon, szinte rikácsolt:

„Nem elég az úrnő ebben a házban, most már úr is lesz! Hogy fojtaná meg Jen herceg mind a kettőt!”

Ez a második hang igencsak felismerhető volt: Nan hangját hallották. A kiállhatatlan „kedves szüle” mondta a magáét Li-u távozása után, a készülék pedig, amely még működött, e bárdolatlan szavakat is megörökítette, a szobalány tudta nélkül.

Ebből az a tanulság, hogy inasok és szobalányok kerüljék a fonográfot!

Nannak még aznap felmondtak, meg sem várták vele a hetedik hold utolsó napjait.