Croquet-játszma.

Melvill-testvérek - be kell ismernünk - lassankint a napokat kezdték számlálni, ha ugyan már nem számlálták az órákat. A dolgok nem az ő kivánságukhoz képest fejlődtek. Unokahugok szemmel látható unalma, az őt teljesen betöltő vágy, hogy egyedül lehessen, nagyon is kevéssé hizelgő viselkedése a nagytudományu Ursiclossal szemben, melyen az talán kevésbé ütközött meg, mint ők maguk, mindent egybevetve nem volt alkalmas arra, hogy az Obanban való tartózkodást kellemessé tegye. Azt sem tudták, hogy mit csináljanak, a mivel ezt a terhes egyhanguságot megzavarhatnák. Hasztalan lesték a legcsekélyebb légköri változásokat és vigaszul azt mondogatták magukban, hogy miss Campbell, óhajának teljesülése után engedékenyebb és - legalább rájuk nézve - hozzáférhetőbb lesz.

Két nap óta az azelőttinél is ábrándosabb Ilona, még a megszokott reggeli csókot sem adta nekik, a mi pedig a két agglegényre nézve legalább a nap hátralevő részére biztositotta a jókedvet.

A bácsik minden fenyegetése és szelid dühkitörése iránt teljesen érzéketlen barometrum még a legkisebb jelét sem mutatta a közelgő időváltozásnak. Bár sohase mulasztották el, hogy naponta tizszer is megrázzák, a mivel a tű ingását vélték megkönnyithetni - a tű ki sem mozdult helyéből. Ó, azok a barometrumok képesek az embert kétségbe ejteni!

Ekkor mentő gondolatuk támadt a Melvill-testvéreknek. Augusztus 11-ikének délutánján eszükbe jutott, hogy miss Campbellnek egy croquet játszmát ajánlanak, hogy őt, ha lehetséges, szórakoztassák és bár Ursiclos Aristobulusnak is részt kellett benne vennie, Ilona mégsem utasitotta vissza őket, mert tudta, hogy kedvük szerint jár el.

Itt meg kell jegyezni, hogy Sam és Sib testvérek nem kis mestereknek tartották magukat a nevezett játékban, melynek az Egyesült Királyságban általában hódolnak az emberek. Nem egyéb az tulajdonkép a régi »mail« játéknál, mely a női ifjuság szükségletéhez és izléséhez van igen szerencsésen alkalmazva.

Ép Obanban többféle és a nagyon élénk játékra alkalmas, kedvező hely létezett. Ha a legtöbb fürdőhelyen többé-kevésbé sík, gyepes, vagy homokos talajjal érik be a játszók, ez inkább az illetők szerényebb igényeit bizonyitja, mint azt, hogy e nemes időtöltés iránt kevesebb rajongással lennének. A játékhelyek itt nem puszta homoktelepek, hanem, mint rendén is van, finom gyeppel benőttek - a mit különösen »croquets-grounds«-nak szokás nevezni - itt minden este finom sugarakat szóró szivattyukkal frissitik fel azokat, reggelenkint tisztán e czélra rendelt gépekkel simitják, minek folytán oly simákká válnak, felületük oly puha és finom lesz, mint a bársony, mely ép a mühelyből kerül ki. Az ivek és czölöpök megerősitésére apró, a talajjal egy szinben álló kőkoczkák vannak a tér mindkét végén a földbe erősitve. Néhány hüvelyknyi mélységben huzott barázda jelzi mindegyik játszóhely határát, mely a résztvevők müködéséhez szükséges 1200 négyszögletre terjed.

Melvill-testvérek hányszor nézték már irigy szemmel a mindkétnemü ifjakat, a mikor azok ily kitünően alkalmas helyeken játsztak és mily nagy megelégedést éreztek, a mikor miss Campbell oda szóló meghivásukat elfogadta. Ezzel alkalmuk nyilt a leány szórakoztatására, mig maguk is a nézők egész serege előtt üzték kedvencz játékukat, mert néző itt is van mindig ép annyi, mint Helensburghban. - Oh, az a hiuság!

A kellő időben értesitett Ursiclos Aristobulus beleegyezett, hogy félbeszakitja munkáit és a kitüzött órára megjelent a küzdtéren. Oda nyilatkozott, hogy a croquet elméleti és gyakorlati részében egyformán erős, hogy azt mint tudós, mint földmérő, mint fizikus, mint matematikus, egyszóval az a+b=c tétele szerint játsza, a mint az ilyen X-fejhez illik is.

Miss Campbell előtt az természetes dolog volt, hogy a fiatal szőrszálhasogató volt játéktársa. Már hogy is lehetett volna ez máskép? Hát azt a bánatot okozta volna a bácsiknak, hogy a küzdelemnél elválaszsza őket és ellenfelekül állitsa őket egymással szembe, őket, kik teljesen egyek voltak gondolatban és szivben, testben és lélekben, őket, kik soha másképen nem játszottak, csak együtt. Nem, ezt már nem tudta volna elszivelni.

– Miss Campbell, mondá Ursiclos Aristobulus bevezetésül, szerencsésnek vallom magamat, hogy segédje lehetek és ha megengedi, hogy az ütések döntő feltételeit kifejtsem...

– Ursiclos ur, mondá Ilona, kissé félrehuzva őt, mindenekelőtt a bácsiknak kell a győzelmet átengednünk.

– A győzelmet?

– Igen, de a nélkül, hogy ők e szándékunkat észrevennék.

– De miss Campbell...

– Roppant boldogtalanok lennének, ha veszitenének.

– De... bocsánat!... felelt Ursiclos Aristobulus, a Croquet-játékot mértanilag ismerem, erről biztositom! Kiszámitottam a vonalak összes változatait, a görbülések értékeit és azt hiszem, jogom van kivánni...

– Nincs más óhajtásom, szólt közbe miss Campbell, mint az, hogy ellenfeleim iránt nagylelkü legyek. Ők különben nagyon erősek a croquetben, ezt előre megmondom önnek és alig hiszem, hogy az ön tudománya felülkerekednék az ő ügyességükön!

– No azt majd meglátjuk! dörmögött Ursiclos Aristobulus, kit semmiféle tekintet rá nem birhatott, hogy önként legyőzesse magát - még miss Campbell kedvéért sem.

Ezalatt a croquet-ground felügyelői ideczipelték a szekrényt, melyben a sarokczölöpök, a sorsjegyek, az ivek, golyók, ütők voltak.

A kilencz ivet beerősitették a megnyujtott négyszög köveibe és a két czölöp a négyszög nagy tengelyének végeiben emelkedett.

– Huzzunk sorsot! - kiáltott Sam testvér.

A jegyeket bedobták egy kalapba. Mindegyik résztvevő egyet huzott.

A véletlen a következő szineket jelölte a játék rendjére nézve: kék golyó és ép olyan ütő jutott Sam testvérnek; piros golyó és ütő Ursiclos Aristobulusnak; sárga golyó és ütő Sib testvérnek; zöld golyó és ütő miss Campbellnek.

– Ugyanoly szinü bizonyos sugár elvárása mellett! mondá. Ez kedvező előjel!

Sam testvérnek kellett a játékot megnyitnia és miután társával együtt még jót szippantott, hozzá is látott.

Érdekes volt őt most látni. Teste sem tulegyenes, sem tulhajlott, - feje félig oldalt fordult, hogy a golyót pontosan, a kellő helyen érje; kezei egymás közvetlen közelében az ütő nyelén, a bal lent, a jobb fent, a lábak könnyedén összeszoritva, a térdek mérsékelten meghajtva, hogy az ütés visszahatását jobban felvehesse, - a bal láb ép a golyó előtt és a jobb egy kissé visszahuzva - tökéletes mintaképe a »gentleman croqueter«-nek!

Azután Sam testvér emelte fel ütőjét, melylyel lassan félkört irt le, majd biztos ütést mért vele a »fock«-tól, azaz a kiindulási ponttól tizennyolcz hüvelyknyi távolban fekvő golyó felé és nem szorult arra, hogy a rendelkezésére álló kedvezménynyel élve, az első ütést még kétszer ismételje.

Az ügyesen elhajtott golyó átgördült az első iven és megállás nélkül a másodikon is; a második ütés áthajtotta a harmadikon és csak a negyediknél vett »egy kissé tulsok vasat« és megállt.

A játék megnyitásakor ez mindenesetre elismerésre méltó mozzanat volt. Hizelgő morgás járta végig a nézők sorait, kik a kis sikon kivül, a gyep körül álltak.

Most Ursiclos Aristobulus került sorra. Ő már kevésbé volt szerencsés. Ügyetlenség, vagy szerencsétlen véletlen folytán-e, de háromszor kellett kezdeni, hogy a golyót az első iven átkergesse és a másodikat megint csak elhibázta.

– Minden valószinüség szerint ez a golyó nincs helyesen gömbölyitve, jegyzé meg, miss Campbellhez fordulva. Az ily esetben az excentrikusan eső sulypont eltérést okoz a pályától…

– Te következel, Sib bácsi - szólt miss Campbell, a tudományos fejtegetést figyelembe sem véve.

Sib testvér méltó társa volt Sam testvérnek. Golyója keresztülfutott két iven és Ursiclos Aristobulus golyója közelében maradt fekve, mely arra szolgált, hogy áthaladjon a harmadik iven, miután azt roguirozta, azaz az övének nekieresztése által megérintette, azután még egyszer roguirozta az ifju tudóst, kinek egész arczkifejezése azt látszott hirdetni: »Megállj csak, mi még jobban fogjuk csinálni!« Végre, miután mindkét golyó érintkezésbe jött egymással, lábát erősen illesztette a maga golyójára, erős ütést mért rá és megcroquirozta azzal az ellenfél golyóját, vagyis az ellenütés hatása, illetve a fa ruganyossága folytán hatvan lépésnyire röpitette tul a játéktér határán.

Ursiclos Aristobulusnak golyója után kellett futnia; a meglett koru férfi teljes méltóságával tette azt, aztán a tábornok modorában várt, mintha valami nagy terven tünődnék.

Miss Campbell most elővette zöld golyóját és ügyesen átvetette az első két iven.

A játék menete a Melvill-testvérekre nézve nagyon kedvezővé kezdett válni és ők tényleg egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy az ellenséges golyókat roguirozzák és croquirozzák. Milyen öldöklés támadt! Alig észrevehető jeleket csináltak, már a szemhunyoritásokból is megértették egymást, ugy hogy beszélniök sem kellett és végre óriási előnyt vivtak ki unokahuguk nagy megelégedésére, de egyuttal Ursiclos Aristobulus boszuságára!

Midőn miss Campbell, öt perczczel a játszma megkezdése után, már eléggé tulszárnyalva látta magát, figyelmesebben kezdett játszani és sokkal nagyobb ügyességet tanusitott, mint társa, de a ki azért elárasztotta tudományos tanácsaival.

– A visszaverődési szög, mondá, mindig egyenlő az esési szöggel és ebből számithatja ki aztán az irányt, melyben a golyóknak az ütés következtében haladniok kell. Hasznot kell belőle huzni...

– No hát csak huzzon ön minél nagyobbat, felelt miss Campbell. Hisz látja, uram, hogy én önt három ivvel megelőztem.

Ursiclos Aristobulus tényleg roppantul elmaradt. Már tizszer is megkisértette a kettős középivet elérni, de nem jutott odáig. Az okot most magában a sodronyivben kereste, máskép állitotta fel, megvizsgálta a törzslapot és ujból próbált szerencsét.

No de az egyszer semmikép sem akart az neki kedvezni. Golyója mindig a vasat találta, azon keresztül azonban sohasem akart menni.

Miss Campbell jogosan panaszkodott volna játszótársa miatt. Ő maga nagyon jól játszott és megérdemelte a dicséreteket, melyekkel a bácsik bőségesen elárasztották. De valóban kedves látvány volt, a mikor teljesen odaadta magát a játéknak, mely a testi bájak kifejtésére oly nagyon alkalmas. Kissé megemelt jobb lába, hogy az ellenfél golyóját lekösse, a mikor azt croquirozta, - kedves módon hajlitott karjai, a mikor ütőjével félkört irt le, a több mint csinos arcznak élénksége, testének fesztelen hajlása, bájosan ingó felső teste - mindez együttvéve lebilincselő látványt nyujtott. Csak Ursiclos Aristobulus nem látott mindebből semmit.

Megbocsájtható neki, ha bensejében dühöngött. Melvill-testvérek oly nagyon előrehaladtak most már, hogy azok elérésére gondolni sem lehetett. A croquet-játéknak azonban oly váratlan fordulatai vannak, hogy az esetleges győzelem mindig remélhető.

A játszma ily egyenlőtlen körülmények közt folyt tovább, mignem egy közbejött eset megszakitotta.

Ursiclos Aristobulusnak végre alkalma nyilt, hogy Sam testvér golyóját roguirozza, mely a középső ivet, a honnan oly kegyetlen módon visszatartották, már visszafelé menet áthaladta. Végtelen kétségbeesésében és mégis azon igyekezve, hogy a nézők szemeiben lehető legnyugodtabbnak látszassék, mestermunkát szándékozott most végezni, ellenfelének hasonlót hasonlóval visszafizetni és őt a játéktér határán túlűzni. Golyóját tehát odatette Sam testvér golyója mellé, az érintkezést egy csomó fű odaillesztésével biztositotta, ballábát ráfeszitette, az emelésnél teljes ivet mért le, hogy az ütésnek nagyobb erőt kölcsönözhessen, aztán hatalmasan nekivágott.

Hu, milyent orditott most! Igazi fájdalomkitörés, fájdalmas bőgés volt; a helytelenül irányitott ütő a golyó helyett a Croquet-kontár lábát érte, a ki most, féllábon sántikálva, kétségkivül igen természetes, de azért mégis kissé nevetséges jajveszéklést mivelt.

A Melvill-testvérek hozzásiettek. Fűzős czipőjének vastag bőre szerencsésen megtörte az ütés erejét, ugy hogy komolyabb sérülés nélkül távozhatott. Ursiclos Aristobulus azonban a következőkép vélte balsorsát kimagyarázhatni:

– Az ütő nyele által képezett sugár, vagy radius, mondá oktatólag, de azért nem minden arczfintorgatás nélkül, ahhoz a sugárhoz, melynek a földet átló gyanánt kellett érintenie, koncentrikus kört irt le, mert én a radiust kissé rövidre fogtam. Ezért kellett az ütésnek...

– Ily körülmények közt, uram, talán inkább abbahagynánk a játékot? kérdé miss Campbell.

– Abbahagyni a játékot! kiáltott Ursiclos Aristobulus. Legyőzőtteknek beismerni magunkat? Soha! A valószinüséget számitás alakzatainak segélyével be lehet bizonyitani...

– Nos hát, a mint tetszik; játszunk tovább, vágta el miss Campbell a nagy tudományosság fonalát.

Sam testvér máris »rabló« volt, vagyis az ő golyója áthaladt már az összes íveken és »besant«-t, a végső czölöpöt ujra érintette, ugy hogy most szabadságában állt, társát bármikép segiteni, az összes golyókat tetszés szerint roguirozván és croquirozván.

A játszma sorsa tényleg néhány ütés után eldőlt és Melvill-testvérek diadalmaskodtak, de csak szerényen, mint az a mesterekhez illik. Ursiclos Aristobulus ellenben, tudományosan támogatott igényei daczára nem volt képes annyit elérni, hogy a középső íven áthaladjon.

Miss Campbell csak szinlelte, hogy sokkal boszusabb, mint a milyen valóban volt és erőteljes ütéssel, melynek irányára nem is ügyelt, messzire elhajtotta a golyót.

A golyó a tenger felé gurult, a barázdák által határolt játéktéren túl, beleütődött egy kőbe, annak folytán magasra pattant és, sulya a sebesség négyzetével szoroztatván, mind Ursiclos Aristobulus mondta volna, a part felé repült.

Szerencsétlen ütés!

Ott egy fiatal művész volt festőállványa előtt, azzal foglalkozva, hogy a tenger képét fesse le az obani öböl déli csúcsáig. A golyó ép a kifeszitett vásznat érte, elpiszkolta saját zöld szinét - a mint azon végig surrant - a festőlap összes szineivel és felboritotta végül az egész állványt.

A festő nyugodtan megfordult és igy szólt:

– Rendszerint előbb hadat szokás üzenni, csak azután kezdődik az ostrom.

A fenyegető veszély és baj előérzetében miss Campbell a part felé futott, még mielőtt az bekövetkezett volna.

– Óh, uram, mondá a fiatal művészhez fordulva, kérem, bocsássa meg ügyetlenségemet!

A megszólitott felállt, mosolyogva köszöntötte a fiatal és zavarában még sokkal szebb leányt, ki ép most mentegetődzött…

A corryvrekani örvény »hajótöröttje« volt.