A lázadás elnyomása.

A továbbiakra való tekintettel szükséges volt a mindkét oldalról esett áldozatok számát feltüntetni, hogy érthetővé tegyük az engesztelhetetlen gyűlöletet - győzőkben és legyőzöttekben egyaránt és kölcsönösen.

A hadjárat tisztán katonai oldalát, a véghez vitt hadműveleteket csak röviden kívánjuk érinteni...

A pendzsábi hadjárat, mely sir John Laurencenak életébe került, nyitotta meg a hadműveleteket. Ezután következett Delhinek, a fölkelés fő fészkének ostroma, melyet szökevény hinduk ezrei védtek s a hol Mohammed Bahadur sah India császárjává kiáltatott ki. Ez ostrom június 13-ától szeptember 19-éig tartott, miután Barnard és Nicholson tábornokok életébe került.

Egyidejűleg ezzel, miután Nána Sahib magát Peisváh-nak proklamálta s a bilhuri erődben megkoronáztatta, Havelock tábornok Cawnpore felé vette útját. Július 17-én ért oda, de már igen későn arra, hogy megakadályozhassa a Nána Sahib által rendezett utolsó mészárlást s elfoghassa e kegyetlen főnököt, akinek sikerült ötezer emberrel s negyven ágyúval megmenekülnie.

Havelock most első hadjáratát kezdte meg Oude tartományban s július 28-án átment a Gangesen ezerhétszáz emberrel és csak tíz ágyúval, Lucknow ellen tartva. Sir Colin Campbell és sir James Outram tábornokok is fölléptek a színtérre s Lucknow ostroma megkezdődött. Ez nyolcvanhét napig tartott és sir Henry Laurence-nek és Havelock tábornoknak az életébe került. Ekkor Campbell, visszaszoríttatván Cawnporéba, melyet végleg el is foglalt, innen intézte a második hadjáratot, 1858 elején. Oude ellen, négy gyalog hadosztállyal, melyek sir James Outram, sir Edward Lugar tábornokok s Walpole és Franks dandárparancsnokok vezénylete alatt állottak. A lovasság sir Hope Garant, a műszaki csapatok pedig Wilson és Napier Robert alatt voltak, összesen mintegy 23,000 fő, kikhez a nepáli rádzsa csatlakozott tizenkétezer gurkival. De a bégum felkelő csapata nem kevesebb mint százhúszezer főnyi volt s amellett Lucknow városának is mintegy hét-nyolcszázezer lakossága. Az első ostrom március 6-án történt. 16-án, nehány heves ütközet után, az angolok birtokában voltak a város azon részének, mely a Gumti-folyó partján terült el. Mindazáltal a bégum és fia még ellentállottak a Musa-Bagh palotájában, a város északnyugati szélén s a fölkelés muzulmán főnöke Mulvi, a város kellő közepébe menekülve, szintén nem akarta megadni magát. 19-én Outram egy rohama s 21-én egy szerencsés támadás, végre biztosították az angoloknak a szipoj-lázadás e félelmes fészkének a birtokát.

Áprilban a lázadás már végét járta. Erős hadcsapatot küldtek Rohilkándba, ahova a lázadók nagy számmal menekültek. Bareilli, a tartomány fővárosa volt első kitűzött célja a királyi seregek támadásának. A kezdet nem volt szerencsés. Az angolok megverettek; Hope Adrián dandárnok elesett. De a hó vége felé megérkezett Campbell, elfoglalta Shah-Dsahanpore-t s május 5-én megrohanva Bareillit, a várost tűzbe borította és bevette; de a lázadók menekülését nem akadályozhatta meg.

Ezalatt Közép-Indiában sir Hugh Rose tábornok is megkezdette hadjáratát. A tábornok január elején Sangor ellen ment, Bhopal tartományon át, melynek őrségét február 8-án mentette föl, tíz nappal utóbb bevette a gurakosai erősséget, átment a Betwa-folyón s Jansi elé ért, melyet tizenegyezer lázadó védett, a kegyetlen Ráni (királynő) vezérlete alatt; azt március 22-én, égető hőségben, megszállotta; ostromló seregéből kétezer embert kiküldött, hogy zárják el az utat a Tantia-Topi által vezényelt gwaliori hadsereg húszezer embere elől; megtámadta s tönkre verte a fölkelő vezért. Ápril 2-án rohamot intézett a város ellen, megvívta a falakat, elfoglalta a váracsot, melyből a Ráninak sikerült megszöknie s ostrom alá fogta a Calpi erődöt, melyet a Ráni és Tantia-Topi halálig védeni határozták magokat s azt hősies ostrom után május 22-én be is vette, tovább üldözve a menekülő Ránit és társát, akik Gwaliorba vetették magokat, mialatt ő június 16-án két dandárt vont össze s Napier dandárnok is segítségére jővén, Morarban a fölkelőket szétverte, 18-án a várat bevette s diadalmas hadjárata után Bombaybe tért vissza.

A Ráni maga, Gwalior előtt, egy előőrsi csatában esett el. E félelmes királynő, a nábob föltétlen híve s leghűbb fegyvertársa az egész fölkelésben, a sir Edward Munro kezétől esett el. Nána Sahib, Cawnpore-ban a lady Munro holtteste fölött és Munro ezredes Gwaliorban a Ráni holtteste fölött: im e két emberben látszék megszemélyesülni a fölkelés és a megtorlás, e két ellenségben, akiknek gyűlölsége a legborzasztóbb kitörésre vezetne, ha valaha szemtől-szembe találkoznának.

Most már a lázadást levertnek lehetett tekinteni, kivéve az oudei tartomány némely pontjain. Campbell azért november 2-án még egyszer megindul. Elfoglalja a fölkelők utolsó állásait s megadásra kényszeríti nehány tekintélyes főnöküket. Közülök azonban egyiket, Beni Madhót, nem tudta elfogni. Decemberben híre jött, hogy Nepál egy vizenyős vidékére menekült. Híre járt, hogy maga Nána Sahib, fivére Balao-Rao s az oudei bégum is vele vannak. Később, az év utolsó napjaiban, híre terjed, hogy a nepáli és oudei tartományok határán levő Rapti erődbe menekültek. Campbell utánok siet; de sikerült átlépniök a határon. Csak 1859 február első napjaiban üldözhette őket egy angol dandár, melynek egyik ezredét Munro ezredes vezette, a nepáli területen. Beni Madhót megölték; az oudei bégum és fia foglyul estek s Nepál fővárosába belebbeztettek. De Nána Sahib és Balao-Rao - kiket soká halottaknak véltek - megmenekültek.

Ezzel a rettenetes fölkelés meg volt semmisítve. Tantia-Topit, akit alvezére Man Szing kézreadott, halálra ítélték s április 15-én Sipriben ki is végezték. E lázadó, a hindu fölkelés egyik feltűnő alakja, ki éppoly merész mint számító ész jeleit adta, bátran halt meg a vérpadon.

Azonban a szipoj-lázadás, mely oly könnyen az egész India birtokába kerülhetett volna az angoloknak, ha az egész félszigetre kiterjedt volna s főleg ha nemzeti fölkeléssé vált volna, végre is a tiszteletreméltó Keletindiai Társaság bukását idézte elő. Az igazgatótanácsot Palmerston lord már 1857 végén elcsapással fenyegette. 1858 november 1-én egy húsz nyelven közzétett kiáltvány jelentette, hogy ő felsége Viktória, Anglia királynéja, átvette India királyi pálcáját. - melynek, néhány évvel utóbb, császárnéjává volt magát koronáztatandó.

Ez a lord Stanley műve volt. A kormányzó helyébe lépett alkirály, egy államtitkár s tizenöt tanácstag alkotta a központi kormányt Indiában; a madrasi és bombay-i kormányzók, kiket a királynő nevez ki, az államtitkár által kinevezett főtisztek és hivatalnokok: ím ezekből áll az új kormányszervezet.

Ami a haderőt illeti: a királyi hadsereg létszáma ma tizenkétezerrel magasabb, mint volt a szipoj-lázadás előtt. A bennszülött hadcsapatok százharminchét gyalogezredből és negyven lovasezredből állanak, de tüzérségök, csaknem kivétel nélkül, európai.

Íme a félsziget mai állapota, közigazgatási és katonai szempontból; ez az az erő, mely négyszázezer négyszög mérföld terület őrzésével van megbízva.

«Az angolok, - mondja igen helyesen Grandidier - szerencsések voltak abban, hogy a nagy és felséges területen szelíd, munkás és fékezhető népet találtak, mely századok óta meg volt szokva mindenféle járomhoz. De vigyázzanak, - a szelídségnek is vannak határai s a járomnak nem szabad elviselhetetlenné válnia, különben az elnyomottak fölegyenesednek egyszer s széttörik azt!»