A két vetélytárs.

André Vasling szoros barátságot kötött a két norvéggel és Aupic is csatlakozott a bandához. Ez a négy ember nem igen volt hajlandó fegyelmet tartani, de Cornbutte Lajos, a ki átvette apjától a hajó parancsnokságát, nem türt ellentmondást és szigorúan bánt velük.

Mind a mellett a két norvégnek sikerült pár nap mulva ellopni egy sózott hússal telt ládát. Cornbutte Lajos követelte, hogy azonnal adják vissza a lopott holmit, de a norvégek vonakodtak. Aupic is a pártjukra állt, sőt André Vasling azt is kijelentette, hogy ez a fél-adag emberkínzás és nem tarthat sokáig.

Penellan, a ki nem sokat teketóriázott, rárohant a két norvégre; ezek kirántották késüket... s ki tudja, mi történik, ha Misonne és Turquiette hirtelen le nem fegyverzik hátulról a két szilaj embert.

Így hát a lopott hús megkerült, mert André Vasling és Aupic, látván a dolgok ily fordulatát, nem mertek beleavatkozni a vitába.

Mind a mellett Cornbutte Lajos magához hivatta a második kapitányt és négy szem közt ezt mondta neki:

– André Vasling, ön nyomorúlt gazember... ne szóljon!... Mindent tudok!... Tudom az ön gyalázatos szándékait: de jól vigyázzon magára!... Az elsőt, a ki fegyverrel ellenem szegül, lelövöm mint a veszett ebet!

– Ön azt teheti, a mit akar, - felelte André Vasling vállát vonva: - de ne feledje, hogy ezen a vidéken megszünik minden fegyelem, s az erősebb joga érvényesül minden vonalon.

A legénység e hadüzenet daczára is közösen étkezett és közösen járt vadászni, mikor az idő engedte. Ám a hideg legtöbbnyire beszorította őket a hajóba, mert a hőmérő rendesen 30-35 fokot mutatott a fagypont alatt, s ilyenkor életveszélyes volt kimenni.

Rendesen ott gubbaszkodtak a vaskályha körül, de ennek a melege mellett is dideregtek, fájt a fülük, az orruk, minden végtagjuk, a fejük szédűlt és a lélekzetük is minduntalan el-elszorúlt.

Legjobban megviselte a tél az öreg Cornbutte Jánost, a ki már annyira gyönge volt, hogy fölkelni is alig tudott.

A rettenetes skorbut fenyegette és lábain már fehér kiütések támadtak.

Január elsejét, az ujesztendőt, nagyon szomorúan töltötték. Kint rémes vihar dühöngött, bent pedig hárman voltak ágyban fekvő betegek: - Jean Cornbutte, Gervique és Gradlin.

André Vasling és a két norvég, a kiken nem fogott a szörnyű éghajlat, kárörvendve nézték ellenségeik gyöngülését.

Mivel Cornbutte Lajos nem bizott bennük, minden munkát maga végzett, vagy végeztetett hű embereivel, a mi még jobban elcsigázta őket.

E közben a skorbut veszedelmesen megtámadta az öreg Cornbutteot. Gervique és Gradlin szintén megkapták a bajt és rettenetesen szenvedtek. Egyetlen orvosságuk a czitromlé volt és a kapitány minden nap adott is nekik bőven, mert tudta, hogy e nélkül okvetlenül elpusztulnának.

De január 15-ikén, mikor lement hajófenékbe czitromért, rémülten látta, hogy a czitromos ládák mind eltüntek!... Most már tudta, hogy miért oly erősek és egészségesek az ellenségei - mind ellopták a czitromot, s titokban fogyasztgatták, vagy elrejtették!... Ő pedig és hű emberei már gyöngébbek voltak, semhogy erőszakkal visszaszerezhették volna az ellopott ládákat!