KETTŐS EMBERRABLÁS

Félórával utóbb D’Artigas gróf és Spade kapitány a Neuse jobb partját szegélyező százesztendős bükkfák árnyékában haladtak a Healthful-House fala mentén.

Előzőleg mindketten elbúcsúztak az intézet igazgatójától, és megköszönték szíves kalauzolását. Az igazgató is köszönetet mondott a grófnak a kitüntető látogatásért. A gróf, fényes bőkezűséggel, száz dollárt adott ajándékul az intézet személyzetének. A látogató tehát - hogyan is kételkedhetnénk ebben? - kétségkívül előkelő személyiség volt. (Már tudniillik, ha az előkelőségnek a bőkezűség a mértéke.)

Miután D’Artigas gróf és Spade kapitány átlépték a Healthful-House rácsos kapujának küszöbét, körüljárták az intézet kőfalát. A kőfal magas volt, átmászni sehogy sem lehetett rajta. A gróf hallgatag volt, a kapitány pedig, szokás szerint, arra várt, hogy a másik kezdje a szót.

D’Artigas gróf azonban csak akkor szólalt meg, amikor az úton megállva, tekintetével ott is felmérte a kőfal gerincét, ahol a fal mögött a tizenhetes számú pavilon teteje látszott.

– Jól megnéztél mindent odabent? - kérdezte.

– Mindent megnéztem, gróf úr - felelte Spade kapitány, különösen hangsúlyozva a grófi titulust.

– Semmi sem kerülte el a figyelmedet?

– Mindent láttam, amit látnom kellett. A pavilon közvetlenül a fal tövében áll, tehát könnyű a hozzájutás, és ha ön megmarad a szándékánál...

– Annál maradunk, Spade.

– Thomas Roch jelenlegi lelkiállapota sem változtat a tervén?

– Az sem változtat rajta. És ha elszöktethetjük innen...

– Azt csak bízza rám! Szavamat adom, hogy mihelyt besötétedik, ezen a falon át behatolok a Healthful-House kertjébe s onnan a tizenhetes számú pavilont övező, elkerített területre, anélkül hogy teremtett lélek észrevenné...

– A rácsos kapun keresztül?

– Nem! Ezen át, ni!

– Hm... Itt kőfal van. Ha átjutsz is, hogyan akarod Thomas Rocht is keresztülhozni rajta? Hátha ordítani talál, vagy valamelyes módon védekezik?... Vagy ha ápolója lármát üt?

– Ne aggódjék! Ezen az ajtón megyünk be és jövünk ki.

Spade kapitány egy keskeny, alacsony ajtóra mutatott, amely néhány lépésnyire tőlük nyílott a falban. Ezt a kis ajtót bizonyára az intézet személyzete használta, ha a Neuse partján akadt valami dolga.

– Ezen az ajtón jutunk be a parkba - tette hozzá Spade kapitány. - Létrára nincs szükségünk.

– Az ajtó bizonyára zárva van.

– Majd kinyitjuk.

– Nincs belülről tolózár?

– Egy alkalmas pillanatban, amikor a kert alsó végében jártunk, félretoltam. Az igazgató nem vette észre.

D’Artigas gróf odament az ajtóhoz.

– Hogyan nyitod ki? - kérdezte.

– A kulcs már a zsebemben van - felelte Spade kapitány.

S azzal egy kulcsot vett elő a zsebéből, és megmutatta a grófnak. Ugyanakkor húzta ki a zárból, amikor a reteszt meglazította az ajtón.

– Ezt igazán jól csináltad! - mondta D’Artigas gróf. - Úgy látszik, a szöktetés nem lesz valami nehéz. Gyerünk vissza a hajóra. Nyolc óra tájt, mihelyt besötétedik, csónakon hatodmagaddal visszajössz ide.

– Öt ember rajtam kívül... igen, ez éppen elég - felelte Spade kapitány. - Még abban az esetben is elég, ha az ápoló okvetetlenkedni találna, és el kellene tennünk láb alól...

– Azt sem bánom, ha elteszitek láb alól - mondta a gróf. - De csak ha feltétlenül szükséges. Kívánatosabb lenne, ha Gaydont is kézre kerítenétek, és elhoznátok az Ebbá*ra.* Ki tudja, hátha Thomas Roch egyet-mást kikotyogott már neki a titkából!

– Igaz!

– Aztán Thomas Roch már megszokta a társaságát, nem szeretném szokott életmódjában megzavarni.

Ezeket a szavakat D’Artigas gróf olyan sokat jelentő mosollyal kísérte, hogy Spade kapitány ebből eléggé megértette, miféle szerep vár a healthful-house-i betegápolóra.

A kettős emberrablás tervében tehát megállapodtak, s minden jel arra mutatott, hogy az sikerülni fog. Ha a sötétedésig hátralevő két óra folyamán az intézet alkalmazottai nem veszik észre, hogy a parkajtó kulcsa elveszett, és a reteszt valaki félretolta, akkor Spade kapitány és cimborái könnyen bejuthatnak a Healthful-House kertjébe.

Mellesleg megjegyezzük azt is, hogy az intézet többi betege nem állt olyan szigorú felügyelet alatt, mint Thomas Roch. Azok a park felső részében levő főépület és pavilonok szobáiban laktak. Minden valószínűség megvolt tehát, hogy ha a tizenhetes számú pavilonban elkülönített Thomas Rocht és ápolóját, Gaydont váratlanul támadják meg, és lehetetlenné teszik a védekezésüket: sikerülni fog a rablás, amelyre Spade kapitány D’Artigas gróf megbízásából készült.

A gróf és kísérője a kis öböl felé vették útjukat, ahol az Ebba egyik csónakja várakozott reájuk. A parttól mintegy két kötélhosszúságnyira (vagyis körülbelül háromszázhetven méternyire) horgonyzott a kétárbocos. Összegöngyölt vitorláit sárga lepel borította; vitorlafáit szabályosan lehajtották, ahogy az a magánjachtokon általában szokásos. Az előtörzsárbocon nem lengett zászló; a gyengülő keleti szellő csak a főárbocon fújdogált egy lenge, piros szalaglobogót.

D’Artigas gróf és Spade kapitány a csónakba ült. A négy matróz percek alatt az *Ebbá*hoz röpítette őket. A gróf és a kapitány a hajó oldalsó hágcsóján felkapaszkodott a fedélzetre.

D’Artigas gróf a hajó hátsó részében levő kabinjába vonult vissza, Spade kapitány pedig a hajó előrészébe sietett, hogy intézkedjék.

A hajó orrában kihajolt a jobb oldali mellvéden. Valamit keresett a vízen. Meg is találta, a hajótól néhány fonalnyira.¹ Kisebbfajta bója volt az, amelyet ide-oda ringatott a Neuse apályáramlata.

Lassanként besötétedett. A kanyargós folyó bal partján épült New Bern bizonytalan árnyképe mindinkább elmosódott a homályban. A házak feketén váltak ki a háttérből, amelyre a nyugati égbolton úszó felhők tűzvörös széle hosszú fényszalagot vont. A szemhatár másik felén bizonytalan tömegű, sűrű köd ereszkedett alá; ez azonban nem fenyegetett esővel, mert igen messze lebegett, fent a magasban.

Hét óra tájt világosság csillant fel New Bern emeletes házainak ablakaiban. Az alacsonyabb negyedek halvány fényei elnyúlt, zegzugos csíkok alakjában tükröződtek a folyó tükrén, de szinte alig rezegtek a víz felületén, mert az est leszálltával a szellő is elült.

A halászbárkák lassan siklottak be a kikötő apró öbleibe. Egyiknek felvonták a vitorláit, hogy az esti szél utolsó leheletét is kihasználják, a másikat evezők hajtották: a rövid, ütemes evezőcsapások messze elhallatszottak. Két gőzhajó is elhaladt a bárkák mellett; magas kéményükből fekete füst gomolygott, s abból szikrák permeteztek a levegőbe, szökőkútszerűen. Kerekes lapátjuk hatalmasan csapkodta a hullámzó vizet, miközben a gőzgép lengőkarja - akkorákat nyerítve, mint valami tengeri szörny - fel-alá mozgott a spardeck fölött.

Nyolc órakor D’Artigas gróf ismét megjelent a kétárbocos fedélzetén, egy ötvenévesnek látszó férfi követte.

– Itt az idő, Serkö - mondta a gróf.

– Szólok Spade-nak - felelte Serkö.

A kapitány megjelent.

– Induljatok! - szólt D’Artigas.

– Indulunk.

– Vigyázz, hogy a Healthful-House személyzete észre ne vegyen benneteket és ne fogjon gyanút, hogy Thomas Rocht és ápolóját az *Ebbá*ra szöktették...

– ...ahol egyébként a legszemesebb ember sem találná meg őket, ha netán eszébe jutna, hogy ott keresse! - egészítette ki a mondatot Serkö.

Jót nevetett, és a vállát vonogatta.

– Mégis jobb, ha nem keltünk gyanút - felelte D’Artigas gróf.

A csónak a hajó oldalához állt. A kapitány hatodmagával beleült. Négy matróz megragadta az evezőlapátot, az ötödik pedig: Effrondat, a hajómester, a kormányrúdhoz ült, Spade mellé.

– Sok szerencsét, Spade! - kiáltott búcsúzóul Serkö. - Vigyázzatok, hogy zajt ne üssetek! Úgy csináljátok a dolgot, mintha szívetek hölgyét kellene elrabolnotok!

– Helyes... Csak az a Gaydon ne okvetetlenkedjék! - felelte Effrondat.

– Rochra is, Gaydonra is szükségünk van! - figyelmeztette D’Artigas gróf.

– Értem - válaszolta Spade kapitány.

A csónak elindult. A hajón maradt matrózok addig néztek utána, míg csak el nem nyelte a sötétség.

Megjegyzendő, hogy a csónak visszatérésére váró *Ebbá*n semmiféle előkészület nem történt az indulásra. Bizonyára akkor sem akart mindjárt felkerekedni, ha a szöktetés sikerül. Egyébként hogyan is juthatott volna ki a nyílt tengerre? Hiszen szellő sem rebbent, s a dagály emelkedése már félórája több mérföldnyire volt érezhető a Neuse medrében. A kétárbocos még csak a horgony felhúzásába sem kezdett bele.

Az Ebba, mint már mondottuk, a parttól mintegy két kötélhosszúságnyira horgonyzott. Minthogy azonban a víz tizenöt-húsz láb mély lehetett, a hajó bízvást közelebb mehetett volna a parthoz, hogy a visszatérő csónak utasai számára megkönnyítse a beszállást. D’Artigas grófnak azonban bizonyára megvolt az oka, hogy ne mozduljon el arról a helyről, ahol hajója vesztegelt.

A csónak néhány perc alatt partot ért. Senki sem vette észre.

A part elhagyatott volt, az öböltől a Healthful-House kőfaláig vezető, hatalmas bükkfák szegélyezte út is.

A csónakot egy kis horgonnyal a meredek parthoz erősítették. Spade, négy matrózával, kiszállt belőle. Csak Effrondat maradt a csónakban, a többiek csakhamar eltűntek az összeboruló fák sötét lombjai alatt.

A parkba vezető ajtó előtt Spade kapitány megállott. Emberei jobbról-balról őrül álltak az ajtó mellé.

Az óvatossági intézkedések megtétele után most már csak az volt hátra, hogy Spade kulccsal kinyissa az ajtót - ha ugyan időközben valamelyik szolga észre nem vette, hogy az ajtó nincs a szokásos módon bezárva, és el nem reteszelte a tolózárral.

Ebben az esetben, még ha keresztülmászhatnak is a falon, nehezebb lesz a szöktetés.

Spade kapitány mindenekelőtt az ajtóra tapasztotta a fülét.

A kertből nem hallatszott léptek nesze. A tizenhetes számú pavilon környékén senki sem járt. Az utat szegélyező bükkfákon levél sem rezzent. Temetői csend uralkodott körös-körül, mint valami pusztaságon, szélcsendes időben.

Spade kapitány kivette zsebéből a kulcsot, és óvatosan bedugta a kulcslyukba, a zár nyelve nesztelenül fordult, és a befelé nyíló ajtó engedett a gyenge nyomásnak.

Odabent úgy volt minden, mint akkor, amikor a látogatók elhagyták a Healthful-House-t.

Spade kapitány bement a kis kertbe, de előbb körülnézett, nem jár-e valaki a pavilon környékén. Társai követték.

A kertajtót nem csukták kulcsra, csak betámasztották, hogy szükség esetén nyomban kint teremhessenek.

A kert e részét magas fák és sűrű bokrok árnyékolták. Akkora volt a sötétség, hogy a kapitány és matrózai hamarjában meg sem találták volna a pavilont, ha az egyik ablakban világosságot nem pillantanak meg.

Kétségkívül Thomas Roch lehetett ott, és Gaydon, aki éjjel-nappal őrködik a felügyeletére bízott beteg felett. Spade kapitány számított is arra, hogy ott találja az ápolót.

A kapitány és négy cimborája óvatosan közeledett a pavilonhoz. Ügyeltek, hogy kavics ne zörrenjen a talpuk alatt, ág zizzenése el ne árulja őket. Így lopóztak a pavilon oldalsó ajtajához, amely mellett, a függöny redőin keresztül, fény szivárgott elő az ablakon.

De hátha a pavilon ajtaja zárva van? Mitévők lesznek akkor? Hogyan jutnak be Thomas Roch szobájába?

Ez ötlött most az eszébe Spade kapitánynak. Minthogy kulcsuk nem volt, alighanem az egyik üvegtáblát kell benyomniuk, hogy az ablak kilincsét egy fogással elforgatva hatoljanak be a szobába. Ha bent vannak, Gaydonra rontanak, és a hirtelen támadással megakadályozzák, hogy segítségért kiáltson. Hogyan is boldogulhatnának máshogyan?

Az ilyen vakmerő csíny persze bizonyos veszedelemmel jár. Spade kapitány tisztában volt ezzel, s amúgy is szívesebben boldogult csellel, mint erőszakkal. Ezúttal azonban nemigen válogathatott az eszközökben. A fődolog az, hogy Thomas Rocht elszöktessék, és lehetőleg Gaydont is. D’Artigas grófnak ez volt a kívánsága, és az ő kívánságát, ha törik, ha szakad, teljesíteni kell.

Spade az ablakhoz sompolygott, és lábujjhegyre ágaskodott. A függönyrésen belátott a szobába.

Thomas Roch mellett ott látta Gaydont. Az őrültnek, úgy látszik, D’Artigas gróf távozása után sem szűnt meg egészen a rohama. Ilyenkor különleges kezelésre volt szüksége, s ezt a rendes ápoló egy harmadik személy útmutatása alapján végezte.

Ez a harmadik személy a Healthful-House egyik orvosa volt, akit az igazgató küldött a tizenhetes számú pavilonba.

Az orvos jelenléte erősen bonyolította a helyzetet, és igen megnehezítette a szöktetést.

Thomas Roch egy kerevetfélén feküdt ruhástul. Ez idő szerint eléggé nyugodtnak látszott; a roham ereje percről percre csökkent. Utána néhány óráig tartó kimerültség, kábultság szokott következni.

Amikor Spade kapitány bekémlelt az ablakon, az orvos éppen arra készült, hogy magára hagyja a beteget és ápolóját. Spade fülelt. Hallotta, amint az orvos azt mondta Gaydonnak, hogy reá már nincs szükség. A beteg nyugodtan fogja tölteni az éjszakát. Állapota nem kíván több beavatkozást.

Az orvos az ajtó felé indult, amely tudvalevőleg éppen a megvilágított ablak mellett nyílt. Spade és emberei éppen ott állottak. Ha hirtelen el nem rejtőznek a pavilont környező bokrok mögé, és a fák sudarához nem lapulnak, nemcsak a távozó orvos, hanem az orvost kísérő Gaydon is meglátja őket.

Mielőtt azonban azok a teraszra értek volna, Spade jelt adott cimboráinak, s villámgyorsan elrejtőztek. Ő maga a fal tövébe hasalt.

Gaydon a lámpást szerencsére bent hagyta a szobában, s így a kapitánynak nem kellett attól tartania, hogy egy rávetődő fénysugár leleplezi.

Az orvos megállt a terasz alsó lépcsőjén, és így szólt Gaydonhoz:

– Ennél erősebb rohama nem volt még betegünknek. Ha még kétszer-háromszor megismétlődik, elméje végképp elborul.

– Miért is nem tiltja el az igazgató, hogy a tizenhetes számú pavilon betegét idegenek látogassák? - felelte Gaydon. - Most is csak D’Artigas grófnak köszönhetjük, hogy ápoltunk ilyen állapotba jutott, meg annak, amit a gróf szóba hozott.

– Majd figyelmeztetem az igazgatót - válaszolta az orvos.

Közben lejöttek a terasz lépcsőzetén. Gaydon néhány lépésnyire elkísérte még az orvost az emelkedő fasorban. A pavilon ajtaja közben félig nyitva maradt.

Mikor az orvos és az ápoló már vagy húszlépésnyire voltak a pavilontól, Spade kapitány előjött rejtekhelyéről, és magához intette embereit.

Most kínálkozott a legjobb alkalom, hogy a félálomban szendergő Thomas Roch szobájába behatoljanak, a beteget hatalmukba kerítsék, aztán megvárják Gaydont, és őt is foglyul ejtsék...

Csakhogy az ápoló nyomban itt lesz, és ha észreveszi, mi történt a betegével, keresni, szólongatni fogja, lármát üt. A lármára visszasiet az orvos is, összecsődül az intézet szolgaszemélyzete. Spade kapitány aligha juthat el cimboráival a kerítés ajtajáig, hogy elmeneküljön rajta, és az ajtót ismét bezárja maga mögött.

De már nem volt ereje, hogy mindezt fontolóra vegye. Lépteket hallott a fövenyes úton. Gaydon jött vissza.

Nem maradt hátra egyéb, mint rárohanni, száját betömve ártalmatlanná tenni. Négyen vannak, sőt öten. Ennyien könnyen legyűrhetik az ellenállását, és kicipelhetik a parkból. Ami Thomas Roch elrablását illeti, az már nem lesz nehéz, hiszen a szerencsétlen elmebeteg azt sem tudja majd, mi történik vele.

Eközben Gaydon megkerülte a sűrű bokrokat, és a teraszra vezető lépcsőnek tartott. Amint azonban az első lépcsőfokra tette a lábát, a négy matróz rávetette magát, és mielőtt csak egy árva szót is szólhatott volna, leteperte a földre. Száját zsebkendővel betömték, kezét-lábát megkötözték, mégpedig olyan szorosan, hogy Gaydon úgy feküdt a földön, mint egy fadarab.

Két matróz mellette maradt. A másik kettővel Spade bement a pavilonba.

Thomas Roch teljesen érzéketlenül feküdt a kereveten, nem hallott semmit a körülötte támadt zajból. Akár halottnak nézhették volna, ahogy ott feküdt mozdulatlanul, lehunyt szemmel. Csak ziháló lélegzete árulta el, hogy él. Nem volt szükség arra, hogy kezét-lábát megkötözzék, száját betömjék. Elég volt, hogy két matróz megfogja a fejénél, lábánál, és a csónakba vigye, amely ott várt rájuk, ahol a hajómester kikötötte.

Mindez néhány pillanat műve volt.

Spade kapitány utolsónak maradt a pavilonban. Eloltotta a lámpást, és kívülről bezárta az ajtót. Így aztán arra számíthatott, hogy csak másnap veszik észre a történteket, mégpedig legkorábban a hajnali órákban.

Gaydon elhurcolása ugyanúgy történt, mint Thomas Roché. Ez is könnyen ment: a két másik ember felemelte, és megkerülve a bokrokat, a kerten keresztülvágva a part felé, a kerítés ajtaja irányába tartottak.

A parknak ebben a mindig elhagyott részében még sötétebb volt. Még a park felső részében, a domb túloldalán álló épületek és a Healthful-House pavilonjainak fényei sem látszottak oda.

Az ajtót Spade kapitánynak csupán maga felé kellett húznia, s az rögtön kinyílt.

Az ápolót cipelő két ember lépett ki rajta elsőnek. Utánuk a másik két matróz következett, Thomas Rochsal a karján. Utolsónak Spade kapitány távozott a kertből.

A kapitány gondosan bezárta a kőfalban levő kis ajtót. A kulcsot majd a Neuse-be dobja, ha az Ebba födélzetére ér.

Egy árva lelket sem láttak, sem az úton, sem a folyóparton.

Még húsz lépés, és ott voltak a folyónál. Effrondat hajómester a meredek parton ülve várakozott rájuk.

Thomas Rocht és Gaydont a csónak hátsó részébe fektették. Spade kapitány és a matrózok is elfoglalták helyüket.

– Eloldani a csónakot! - parancsolta a hajómesternek a kapitány. - Gyorsan!

A hajómester végrehajtotta a parancsot, aztán lebocsátkozott a meredek parton, és utolsónak maga is a csónakba ugrott.

A négy evezőlapát belemerült a vízbe, s a csónak gyorsan siklott a hajó felé. Az előárboc csúcsán elhelyezett jelzőlámpás pisla fénye mutatta az utat. A mindinkább növekvő tengerár ugyanis a hajót időközben megforgatta tengelye körül.

Két perccel utóbb a csónak odaállt a hajó oldalához.

D’Artigas gróf a lépcsőnyílásnál, a hajó mellvédjéhez támaszkodva várt reájuk.

– Sikerült, Spade? - kiáltott le a csónakba.

– Sikerült.

– Kettő?

– Kettő... A beteg és az ápolója.

– A Healthful-House-ban semmit sem vettek észre?

– Semmit.

Alig lehetett feltételezni, hogy Gaydon, akinek mindkét szemét és fülét bekötötték, ráismerhetett D’Artigas gróf és Spade kapitány hangjára.

Megjegyzendő, hogy sem őt, sem Thomas Rocht nem emelték fel a hajó fedélzetére. Valami súrolta a hajó oldalát... Mintegy félóra telt el, amikor Gaydon - aki egy pillanatra sem vesztette el öntudatát - úgy érezte, hogy felemelik és valami hajó fenekére süllyesztik le.

Az emberrablás sikerült. Már csak az volt hátra, hogy az Ebba felszedje a horgonyt, kivitorlázzék a torkolatból, átkeljen a Pamplico-szoroson, és nekivágjon a nyílt tengernek. De a hajón nyoma sem volt az útra készülődést megelőző foglalatosságoknak.

Mindenesetre vakmerő dolog volt ott maradni, ahol a kettős emberrablást elkövették. Vajon olyan ügyesen el tudta rejteni áldozatait D’Artigas gróf, hogy akkor sem találhatta meg őket senki, ha a Healthful-House közvetlen közelében horgonyzó Ebba netán gyanússá válik, és a New Bern-i rendőrség átkutatja?

Akárhogy is, annyi tény, hogy a csónak visszatérte után egy órával a hajó legénysége, az éjjeli őrségre kijelölt matrózokon kívül, mélyen aludt: a személyzet a maga hálóhelyén, D’Artigas gróf, Serkö és Spade kapitány a kabinjában.

Az Ebba pedig ott vesztegelt, mozdulatlanul, a nyugodt Neuse torkolatában.