A folyam ágyát nagy szigetek szakították meg, melyek annak hatalmas vizét több keskenyebb érre osztották. Az egyik szigeten néhány pásztorkunyhó volt látható, de nem volt lehetséges azokat pontosabban megszemlélni, mert a Victoria sebessége egyre növekedett. Szerencsétlenségre folyvást csak dél felé tartott és néhány pillanat alatt átrepült a Debo tava fölött.

Fergusson kiterjesztvén a gázt, amennyire csak lehetett, különböző magasságokban más irányú széláramokat keresett, de hiába. Végre fel is hagyott a kísérlettel, mert az csak gázveszteséget okozott; minél jobban kifeszíté a gömböt, annál könnyebben illant el a gáz annak megviselt falain.

Nem szólt semmit, de súlyos gondok aggasztották; a makacs szél, mely egyfolytában dél felé ragadta, csúffá tette minden számítását. Már nem volt semmiben biztos és nem is tudta, mire számítson. Mi lesz belőlök, ha ahelyett, hogy francia vagy angol gyarmatot érnének, elsodortatnak a guineai partokon lakó barbárok közé. Hogyan várakozhatnak majd ott hajóra, mely őket Angliába visszaviszi? A jelen széláramlat éppen a Dahomey királyság felé hajtotta őket, a vad néptörzsek közé, egy oly király hatalmába, aki ünnepélyek alkalmával emberek ezreit gyilkoltatja le áldozatul! Ott veszve lettek volna.

Másrészt a gömb hova-tovább lanyhább és lanyhább lett és a doktor érzé, hogy már nem soká fog nekik szolgálni. Mivel azonban a barométer kissé emelkedett, remélé, hogy az esőzés vége majd változást fog hozni az időjárásban.

De csakhamar helyzetének tudatára téríté őt Joe következő megjegyzése:

– No, - mondá ez - most lesz csak még eső istenigazában, még pedig ez egyszer, arról a felhőről ítélve, amely ott közeledik, alighanem vízözön lesz.

– Megint felhő! - sóhajtá Fergusson.

– Pedig becsületes - felelé Kennedy.

– Olyan, aminőt én még soh’se láttam, mintha egy rakás gombolyag volna zsinórra fűzve.

– Már könnyebben lélegzem - mondá a doktor, letevé a távcsövet. - Azok nem felhők.

– Hát mik? - kérdé Joe.

– Sáskák.

– És az mind sáska volna?

– Igen, a sáskák milliárdjai, amelyek olyanok ezen a vidéken, mint a homoktölcsér; ahol ezek leszállnak, minden elpusztul.

– Már azt szeretném látni.

– Várj csak egy kicsit, ezen felhő tíz perc alatt idáig ér és akkor meggyőződhetsz saját szemeiddel.

Fergusson igazat mondott; az a sűrű, több mérföldre terjedő felhő zúgó morajjal közeledett, óriási árnyékot vetve, amint a föld felett elhaladt; azon sáskafaj megszámlálhatlan özöne volt ez, melyet vándorsáskának neveznek. Mintegy száz lépésre a Victoriától leereszkedék egy buja zöldellő vidéken; egy negyedóra mulva ismét fölrepült és az utazók láthatták, hogy a fák és bokrok teljesen kopaszan maradtak, a mezők pedig mintha tisztára letarolták volna. Mondhatni, hirtelen tél lepte meg a legbujábban viruló tavaszi mezőt.

– No láttad, Joe?

– Igen uram, ez bizony nagyon furcsa, de azért nagyon természetes. Amit egy sáska megtenne kicsiben, azt egy milliárd megteszi nagyban.

– Iszonyú eső ez, - mondá a vadász - rosszabb a legpusztítóbb jégesőnél is.

– És nem lehet ellene védekezni, - felelé a doktor - a lakosságnak már az az ötlete is támadt, hogy felgyujtják az erdőket, sőt a termő mezőket, hogy ezen rovarokat röptükben feltartóztassák; de az özön első rendjei a lángokra rohantak és azt eloltották óriási tömegükkel, a többi pedig ellenállhatatlanul rohant utánok. E vidékeken szerencsére van némi kárpótlás is pusztításaikért, a bennszülöttek t. i. nagy számmal összegyűjtik és megeszik e rovarokat.

– Ezek a levegő levéltetüi, - mondá Joe, hozzá tevén mennyire sajnálja, hogy «tanulságul» nem kóstolhat belőlök.

A vidék estefelé posványosabb lett, az erdők egyes elszigetelt facsoportoknak adtak helyet; a folyó partjain imitt-amott dohány és dús takarmányültetvények tünedeztek elő. Egy nagy szigeten feltünt végre Jenné városa két hatalmas tornyával a földből épült mosék tetején; kiállhatatlan bűz terjengett a sok fecskefészektől, mely a falakhoz volt oda ragasztva.

Baobabok, mimózák és datolyapálmák csúcsai bújtak ki a házak közül, melyek között még éjjel is nagy sürgés-forgás mutatkozott. Jenné valóban nagy kereskedő város, az látja el Timbuktut mindennel; a folyón uszó bárkái és az árnyas utakon vonuló karavánjai odahordják szorgalmának különféle termékeit.

– Ha meg nem hosszabbítaná utunkat, - mondá a doktor - megpróbáltam volna e városban leszállani; itt már bizonyosan találnánk nem egy arabot, aki már Franciaországban és Angliában is megfordult és a ki előtt a mi léghajónk nem volna újság; de így ez most nem volna okos dolog mitőlünk.

– Elhalasztjuk a látogatást majd a legközelebbi alkalomra - mondá Joe nevetve.

– Különben pedig, ha nem csalódom barátim, a szél egy kis kedvet kezd mutatni, hogy keletről fujjon. Ezt az alkalmat nem szabad elszalasztanunk.

A doktor néhány felesleges tárgyat, üres üvegeket és egy hús-szekrényt, ami már nem kellett, kidobált a csónakból és azáltal sikerült a Victoriát terveinek kedvező légáramban fenntartani. Reggel négy órakor a nap első sugarai Szégót, Bambarra fővárosát világították meg, melyet egészen bizton fel lehetett ismerni a négy városról, mely azt alkotja, mór ízlésben épült moséiról és a folyton jövő-menő járművekről, melyek a lakosokat az egyik városrészből a másikba szállítják. De utazóink csak éppen hogy láttak valamit; gyorsan és egyenesen ragadta őket az északkeleti szél és a doktor aggodalma lassanként oszladozni kezdett.

– Még két nap ezen irányban és ily sebességgel, akkor elérjük a Szenegál folyót.

– És akkor barátságos földön leszünk? - kérdé a vadász.

– Még nem egészen, de ha a Victoria cserben találna hagyni, onnan már elérhetjük a francia telepítvényeket; de bárcsak kitartana még néhány száz mérföldet, akkor minden fáradtság, félelem és veszély nélkül egészen elérhetnők a nyugati tengerpartot.

– És akkor mindennek vége! - mondá Joe - ami annál rosszabb; ha nem érezném az elmesélés szükségét, akár soha sem tenném többé lábamat a földre; és mit gondol ön uram, el fogják nekünk hinni, amit majd elbeszélünk?

– Ki tudja? jó Joe! ámbár a tény olyan lesz, hogy nem lehet tagadásba venni. Ezernyi tanú látott bennünket elindulni Afrika egyik oldaláról és ezernyi tanú fogja látni megérkezésünket a másik oldalon.

– Így tehát már csak senki sem fogja állíthatni, - erősíté a vadász - hogy át nem utaztuk Afrikát!

– Ó Sámuel úr! - mondá Joe mély sóhajjal - azért mégis csak nem egyszer fogom majd sajnálattal emlegetni az én aranyos köveimet. Ez adta volna meg a súlyt elbeszéléseinknek és a valószínűségét annak, ami velünk történt. Csak egy grammot minden hallgatóra, összejött volna egy egész tömeg, hogy engem hallgasson és megcsodáljon.