Grönland „Zöld Földet” jelent. „Fehér Föld” jobb név lett volna ennek az örökké hóval fedett országnak. Ezt az elnevezést bizonyára csak gúnyból adta neki a keresztapja, Vörös Erik, a tizedik századbeli hajós, aki egyébként valószínűleg éppoly kevéssé volt vörös, mint amennyire zöld Grönland. A skandináv hajós mindenesetre azt remélte, hogy ha zöldnek nevezi el ezt a sarkkörön túl fekvő vidéket, ezáltal jobban csalogatja honfitársait a gyarmatosításra. A kivándorlók azonban nem ugrottak be olyan könnyen a csábító névnek, jelenleg is, beleszámítva a bennszülött grönlandiakat, alig tízezerre tehető a nagy szárazföld lakosságának száma.

Ha alkalmatlanabb országot keresünk arra a célra, hogy oda essék az ötezerhétszáznyolcvannyolc milliárdot érő meteor, az egész Földön nem találunk Grönlandnál rosszabb helyet. Minden bizonyára nem egy ember volt ugyanezen a véleményen ama tömeg között sem, amelyet a kíváncsiság Upernivik felé űzött. A meteor éppoly kényelmesen leeshetett volna néhány száz mérfölddel délebbre is, a kanadai birodalom, vagy az Unió hatalmas területén, ahol sokkal könnyebben meg is találhatták volna... Nem, éppen ez a legúttalanabb, legkevésbbé vendégszerető vidék kellett, hogy színtere legyen ennek az emlékezetes eseménynek!

Az igazat megvallva, volt már elég precedens erre a dologra. Hány hullócsillag esett eddig is le Grönlandon!... A Disko-szigetén például Nordenskjöld három vastömböt talált, melyeknek mindegyike huszonnégy tonna súlyú, s minden valószínűség szerint meteori eredetük volt. Jelenleg a stockholmi múzeumban őrzik őket.

Az volt még a szerencse - ha J. B. K. Lowenthal nem tévedett a számításaiban -, hogy a meteor azért meglehetősen hozzáférhető vidéket választott ki magának és hogy ebben a hónapban, augusztus havában a hőmérséklet a fagypont felett szokott lenni. Ebben az évszakban a természet itt-ott igazolja a „zöld föld” gúnyos elnevezését. A kertekben van egy kis vetemény és egy pár fajta graminea, míg az ország belsejében a botanikusok csak moszatokat és zuzmókat találtak. A hóolvadás némely partmenti helyen legelőket tesz szabaddá, ami lehetővé tesz némi állattenyésztést is. Százakra menő tehéncsordáról természetesen nem lehet szó, de baromfit, kecskét, rénszarvasokat és rengeteg kutyát eleget látni.

Két-három hónap múlva azonban a tél hirtelen újra beáll a végtelen éjszakáival, a nyers légáramlatokkal, mik a sarki vidékekről jönnek és a rettenetes hózivatarokkal. A földet borító páncélon ilyenkor szürke por örvénylik, amit jégpornak neveznek, a kryokonit, mely tele van mikroszkopikus növényalakulatokkal, s amiknek első példányait Nordenskjöld gyűjtötte össze.

Abból azonban, hogy a meteornak nem Grönland belsejében kellett lezuhannia, még egyáltalán nem volt bizonyos, hogy Grönlandé lesz.

Upernivik nemcsak hogy a tenger partján fekszik, hanem minden oldalról tenger is veszi körül. Kis sziget a part mentén elhúzódó apró szigetek sorában, s az átmérője alig tesz ki tíz mérföldet. Így hát meglehetősen kis célpontot szolgáltatott az égi meteornak. Ha nem matematikai pontossággal éri el, eltéveszti a célt és a Baffin-öböl vizei nyelik el. Ezen a magas északi vidéken a tenger rendkívül mély, ezer-kétezer méternyire ér benne feneket a mérőón. Ki próbálhatná meg ebből a feneketlen mélységből kiemelni a kilencszázezer tonnát?

Ezzel a lehetőséggel Schnack úr is élénken foglalkozott és többször be is vallotta e fölött érzett nyugtalanságát Seth Stanfortnak, akivel összebarátkozott az utazás alatt. Csakhogy ez ellen a veszedelem ellen semmit sem lehetett tenni, s nem tehettek egyebet, mint hogy bíztak J. B. K. Lowenthal számításaiban.

Az a szerencsétlenség, amitől Schnack úr rettegett, Francis Gordon és Jenny Hudelson számára a legszerencsésebb megoldás lett volna. A meteor eltűnésével azok, akiknek a boldogsága tőle függött, minden igényjogosultságukat elvesztik s még arról sem lehet szó, hogy a nevük hozzá fűződjék.

Nagyon kétséges azonban, hogy a fiataloknak ezt a véleményét többen is osztották volna a Mozik és a több tucat más nemzetiségbeli hajó utasai közül, akik Upernivik felé tartottak. Ezek okvetlenül akartak valamit látni, mert hiszen éppen azért jöttek ilyen messzire.

Az örök éjszaka nem fenyegetett azzal, hogy miatta nem láthatnak majd semmit sem. Huszonnégy napon át a nyári napéjegyenlőség körül a Nap nem nyugszik le ezen a szélességi fokon, amely körülmény jó reménnyel biztatott arra, hogy mindent szépen láthatnak, ha a meteor J. B. K. Lowenthal számítása szerint a város közelében esik le.

A megérkezés napja után a tarka sokaság szétszóródott Upernivik kevés számú faházában, amelyek legnagyobbján Grönland fehér, vöröskeresztes lobogója lengett. A grönlandi férfiak és asszonyok soha ennyi idegent nem láttak odaözönleni távoli partjaikra.

A grönlandiak, különösen a nyugati partvidékeken, meglehetősen furcsa típusú emberek. Aprók, vagy közepes növésűek, zömökek, fürgék, rövid lábúak, vékony végtagúak, sárgás bőrűek, széles, lapos arccal, amelyről szinte hiányzik az orr, barna, szűk szemmel, fekete, durva, az arcukba hulló hajjal. Szinte fókáknak látszanak - ugyanolyan barátságos az arcuk, s amellett azok bőrét is hordják a hideg ellen való védekezésükben. A ruházatuk egyforma mindkét nembelieknél: csizma nadrág - amaut -, vagy csuklya. Az ifjúkorukban eléggé bájos és vidám nők magas kontyba tűzik a hajukat, divatos szövetekből csinálják ruhájukat és színes szalagokkal díszítik magukat. Régente szokásos volt náluk is a tetoválás, de a hittérítők működésének hatása alatt ez a szokás megszűnt. Az egyedüli szórakozásuk az ének és a tánc, amihez még a régi időkből örökölték a hajlamot. Italuk a víz, ételük a fóka és a kutyahús, a halak és néhány alga gyümölcse. Egészben véve, bizony szomorú élet a grönlandiaké.

A külföldiek oly nagy számának megérkezése nagy feltűnést keltett Upernivik néhány száz főnyi lakossága közt, s a meglepetés csak még nagyobb lett, amikor megtudták a látogatás okát, mert a szegény népség is nagyon jól ismerte az arany értékét. Csakhogy a váratlan ajándék nem nekik szólt. Ha le is esik a meteor sok milliárdja, ők aligha tölthetik meg a zsebeiket, amik ugyan elég nagy számban akadtak a polinéziai öltözethez egyáltalán nem hasonlatos ruhájukon.

A milliárdok a kincstár pénzszekrényeibe vándorolnak, ahonnan tudvalevően semmi sem jön vissza. Mindamellett ők is érdeklődtek az ügy iránt, ki tudja, nem származik-e mégis belőle valami jó Grönland szegény ördögei számára?

Bárhogy is legyen, itt volt az ideje, hogy most már le is játszódjék az „ügy”.

Ha még több gőzös érkezik, már helyet sem tud kapni az uperniviki kikötőben. Azonkívül az augusztus múlóban volt s a hajók nemigen késlelkedhettek sokáig ily magas szélességi fokok alatt. Szeptemberben már megkezdődik a tél és a sarki tengerekből és csatornákból már jönni kezdenek a jégtáblák, s a Baffin-öböl csakhamar hajózhatatlan lesz. Ilyenkor szökni kell erről a vidékről s elhagyni a Farewell-fokot, különben hét-nyolc hónapra ottragad az ember a sarki jégóceánban.

A várakozás alatt a rettenthetetlen turisták nagy sétákat tettek a szigeten. Sziklás, csaknem sík területe, melynek csak közepén vannak jelentékenyebb dombok, valóban szinte kirándulásokra volt teremtve.

Az ég általában borult volt és a friss keleti szél gyakran hajtott át rajta sűrű felhőket. A levegő hőmérséklete sohasem emelkedett tíz foknál többre a zérus fölé. Az utasok örvendtek is annak a kényelemnek, ami a hajón várta őket, s amilyent a város nem nyújthatott volna számukra. Élelemről is jó volt előre gondoskodni, mert sem Godhaonban, sem egyebütt semmit sem lehetett kapni.

Öt nap telt el a Mozik megérkezése után, amikor augusztus 6-án még egy utolsó gőzös merült fel Upernivik látóhatárán. A gőzös, amely a félszigetek és szigetcsoportok közt manőverezve közelgett, nyilvánvalóan szintén itt akart horgonyt vetni. Az első árbocán az Amerikai Egyesült Államok ötvenegy csillagos lobogója lengett.

Kétségtelen volt, hogy ez a gőzös is újabb sereg kíváncsit szállít a meteorológiai tünemény színhelyére. Későn jövőket, akik azonban még mindig jókor érkeztek, mert az aranygolyó még a levegőben lebegett.

Délután tizenegy óra tájban az Oregon gőzös leeresztette horgonyát a flotilla között. Azonnal egy csónak szakadt le róla, egyetlen utassal, akinek úgy látszik jóval sietősebb volt a dolga, mint a többieknek.

Amint a gyorsan terjedő hírből megtudták, a londoni csillagászok egyike, Wharf úr volt ez az utas, aki azonnal a kormány megbízottjához sietett. Ez aztán mindjárt Schnack úrhoz vezette őt, akinek házán magasan lengett a nemzeti lobogó.

A feszültség általános volt. Meg akart tán szökni a meteor a kíváncsiak elől és más világtájak felé vonult, Francis Gordon kívánsága szerint?

Nemsokára megnyugodhatott mindenki. J. B. K. Lowenthal számításai pontosak voltak, és Wharf úr azért tette ezt a nagy utat, hogy mindenható főnöke helyettesítésében ott legyen a meteor lezuhanásánál.

Augusztus 16-ika volt.

Még tehát háromszor huszonnégy óra kellett hozzá, hogy a meteor leérjen Grönland földjére.

– Feltéve, hogy nem zuhan a vízbe! - mondta magában Francis Gordon, aki egyébként teljesen egyedül állott ezzel a gondolattal, s egyedül kívánta ezt a lehetőséget.

Három napnál előbb azonban senki sem tudhatta meg, hogy hogyan végződik a dolog. Habár egyébként elég idő három nap, de olykor nagyon is hosszú, különösen pedig Grönlandban, ahol nemigen nyílt bőségben alkalom a szórakozásra. Mindenki unatkozott, s a turisták közt ragadós betegség gyanánt terjedt az ásítás.

Seth Stanfort volt köztük az egyetlen, akinek nem múlt túlságosan lassan az idő. Mint igazi globetrotter, aki szívesen ment mindenüvé, ahol valami látnivaló volt, hozzászokott az egyedülléthez, illetve a saját maga társaságához.

És mégis ő volt az egyetlen - ilyen igazságtalan olykor a sors! -, akinek számára az utolsó napok egyhangú unalmát megtörte valami.

Seth Stanfort a parton kószált és nézte az Oregon utasainak partraszállását, mikor hirtelen csodálkozva állott meg egy hölgy láttára, kit az egyik csónak vitt a partra.

Seth Stanfort nem hitt a szemének, közelebb ment, aztán meglepetten, de egyáltalán nem kellemetlenül érintve kiáltott fel:

– Miss Arcadia Walker, ha nem tévedek?

– Stanfort úr? - felelte a hölgy.

– Valóban nem számítottam arra, hogy ezen a félreeső szigeten találkozom önnel!

– Én sem, Stanfort úr.

– Hogy van, miss Walker?

– A lehető legjobban. És ön?

– Szintén.

Minden további formaság nélkül beszélgetésbe elegyedtek, mint két régi ismerős, kiket a vak véletlen hozott össze.

Arcadia Walker mindenekelőtt az ég felé mutatott és megkérdezte:

– Leesett már?

– Legyen nyugodt, eddigelé még nem. De most már nem tarthat sokáig.

– Tehát mégis itt lehetek! - mondta Arcadia Walker nagy megnyugvással.

– Ahogyan én is itt vagyok - felelte Seth Stanfort.

Nyilvánvalóan két előkelő személyiséget, két embert a jó társaságból, hogy ne mondjuk: két régi barátot hozott össze a kíváncsiság itt Upernivik partján.

S miért is történt volna másként?

Arcadia Walker nem találta meg Seth Stanfortban azt az ideált, amit keresett, de csak azért nem, mert tán nem is volt sehol. Sohasem érte az a „villamos szikra”, miről a regények írnak, s ettől a mesebeli szikrától eltekintve a hála érzése sem fogta el szívét valamilyen szívesség vagy szolgálat viszonzásaként. Lojálisan megcsinált kísérlet után ő is éppoly tévedésnek minősítette a házasságot, mint Seth Stanfort, s míg ő nagy rokonszenvvel viseltetett az iránt a férfi iránt, aki gyöngéden lemondott kedvéért a férj jogairól, addig amaz úgy őrizte meg felesége emlékét, mint egy okos, eredeti nőét, aki csak tökéletesebb lett azzal, hogy megszűnt a felesége lenni.

Szemrehányás és keserűség nélkül váltak el. Seth Stanfort a maga útjait járta, Arcadia is sajátjait. A szeszélyük most idehozta őket erre a grönlandi szigetre. Miért tették volna magukat, hogy nem ismerik egymást? Nincs közönségesebb dolog, mintha valaki rabja az előítéleteknek, s az ostoba szokásoknak...

Az első pár mondat után Seth Stanfort rendelkezésére bocsátotta magát Arcadia Walkernek, aki készséggel fogadta el szolgálatait, s nem is esett szó köztük egyébről, mint arról az égi tüneményről, amelynek lefolyása egyre közelgett.

Az idő múlásával egyenes arányban növekedett a közömbösség a távoli parton összesereglett kíváncsiakban, s leginkább a legjobban érdekeltekben, kik közt Grönland után elsősorban Dean Forsythot és Hudelson doktort kell felemlítenünk, mert ők maguk tartották önmagukat a legérdekeltebbeknek.

– Feltéve, hogy a szigeten fog leesni! - gondolták mind a ketten.

– És nem melléje - gondolta a grönlandi kormány képviselője.

– Csak a mi fejünkre ne! - tették hozzá a gyávábbak.

Se nagyon közel, se nagyon messze, ez volt a közös vágy.

Augusztus 16-ika és 17-ike minden különösebb eset nélkül folyt le. Sajnos az idő rosszra fordult és a hőmérséklet észrevehetően alászállt. Meglehet, hogy a tél nagyon hamar eljön az idén. A partvidék hegyeit máris hó borította, s mikor ebből az irányból fújt a szél, olyan metsző volt, hogy a hajók szalonjaiba kellett menekülni előle. Nem igen gondolt senki sem arra, hogy hosszabb ideig tartózkodjék ily szélességi fok alatt, s a kíváncsiságuk kielégülése után mindenki sietett volna haza.

Csak a két vetélytárs lett volna képes továbbra is a kincs közelében maradni, hogy érvényesítse azt, amit igénynek neveznek. A két bolondnál lehetett is ettől tartani, s Francis Gordon a szeretett Jennyjére gondolva, aggodalommal mérlegelte a hosszú telelés lehetőségeit.

Augusztus 17-ikéről 18-ikára virradó éjjel hatalmas vihar száguldott át a szigeten. Húsz órával ezelőtt a bostoni csillagásznak sikerült még egyszer megfigyelni a meteort, melynek sebessége egyre csökkent. A vihar azonban oly erős volt, hogy attól lehetett tartani, hogy magával viszi a meteort is.

Tizennyolcadikán egész napon át változatlanul tartott a szélvész, s az éjszaka első óráiban oly erőre fokozódott, hogy a hajók kapitányai aggódni kezdtek.

Végre 18-ikáról 19-ikére virradó éjjel a vihar mégis alábbhagyott valamivel. Reggel öt órakor az utasok már a szárazföldre mertek menni. S ez az augusztus 19-ike volt az a nap, mikor a meteornak le kellett zuhannia.

S valóban...

Hét órakor hatalmas, tompa dörejt lehetett hallani, amitől alapjában megrázkódott az egész sziget...

Néhány perccel később egy bennszülött rohant a Schnack úr által lakott házba és hozta a nagy hírt...

A meteor Upernivik szigetének északnyugati csücskén esett a földre.