A Susquehanna kutatásai.

– Nos, hadnagy, hogy állunk a kutatással?

– Azt hiszem, uram, hogy nemsokára befejezzük, — viszonzá Bronsfield hadnagy. De hát ki is sejthette volna, hogy e helyen, oly közel a parthoz, csak száz kilométerre az amerikai partoktól, ekkora mélységre bukkanunk.

– Valóban, Bronsfield, nagy mélység ez, — mondá Blombsberry kapitány, — valóságos völgy a tenger fenekén, melyet a Humboldt-ár okozott, mely az amerikai partok hosszában, a Magellan-szorosig nyúlik.

– Ily nagy mélységek, — folytatá a hadnagy, — távirókábelek elhelyezésére nem alkalmasak. Jobb az egyenletes sík talaj, mint Valentia és Newfundland között van.

– Meghiszem azt, Bronsfield. S ha szabad kérdeznem, mennyire vagyunk a munkával?

– Uram, — viszonzá Bronsfield, — e pillanatban 21,500 láb hosszú zsinórunk van leeresztve, a mérőgolyó pedig még nem ért le a fenékre, mert akkor magától feljönne.

– A Brook-féle készülék mégis csak igen elmés, — mondá Blomsberry kapitány. — Igen pontosan lehet vele mélységeket mérni.

– Fenék! — kiáltá ebben a pillanatban egyik matróz, a ki a munkára felügyelt.

A kapitány és hadnagy odasiettek.

– Milyen mélységig hatoltunk? — kérdé a kapitány.

– Huszonegyezerhétszázhatvankét lábra, — monda a hadnagy s könyvecskéjében feljegyezte ezt a számot.

– Jól van, Bronsfield, — mondá a kapitány, — feljegyzem uzt az eredményt. Húzássá fel a zsinórt, eltart az is néhány óráig. Eközben a mérnök majd főtet s mihelyt elkészültek, felszedjük a horgonyt. Most esti tíz óra van s ha megengedi, hadnagy, lefekszem.

– Csak rajta, uram, csak rajta, — viszonzá udvariasan Bronsfield hadnagy.

A Susquehanna kapitánya ez a derék férfiú, minőt csak elképzelhetünk, a ki tisztjeivel a legnyájasabban bánt, bement kabinjába, szakácsának hízelgőén kifejezve megelégedését, megivott egy pohár grogot, ámde előbb inasát is megdicsérte, hogy olyan pompás ágyat vetett, ezeknek utána szépen elaludt.

Esti tíz óra volt. Deczember 11-dike pompás éjszakával végződött.

A Susquehanna corvette, mely 500 lóerejű volt és az Egyesült-Államok nemzeti flottájához tartozott, a Csendes-oczeánon azért időzött, hogy mintegy 100 mérföldre az amerikai partoktól, átellenben a hosszú félszigettel, mely Új-Mexiko előtt vonul el, a mélységeket mérjék.

A szél lassankint elállott, a lég nem mozdult s bágyadtan lengett a főárboczról alá a korvette lobogója. Blomsberry Jonathan, a korvette kapitánya — annak a Blomsberry ezredesnek az unokaöcscse, kit a Gun-club tüzes tagja gyanánt ismertünk meg, — nem is kívánhatott volna kedvezőbb időt a mélységmérésekre. Az ő korvette-je nem szenvedett attól a borzasztó vihartól, mely a Sziklahegy teleskopj a elől a felhőt elkergette s így lehetővé tette, hogy a löveg útját megfigyelhesse. Minden kívánságuk szerint történt, s nem is mulasztá el a kapitány oly benső áhítattal adni ezért hálát istennek, mint egy presbyterianus.

A Susquehanna által eszközölt mérések arra valók voltak, hogy a legalkalmasabb helyet keressék ki a hawai szigetek és az amerikai partok között elhelyezendő kábelre.

Ezt a nagyfontosságú tervet egy gazdag társulat akarta megvalósítani. Igazgatójuk, a mely belátású Field Cyrus, azt is tervbe vette, hogy az oczeán összes szigeteit villamos hálózattal köti össze : rengeteg egy vállalat, méltó az amerikaiak vállalkozó szelleméhez.

Az első intézkedéseket erre nézve a Susquehanna korvettere bízták. A deczember 11-dikéről 12-dikére menő éjjel pontosan 27° 7' szélesség és 41° 87' nyugati hosszúság alatt a Washington meridiántól horgonyoztak.

A hold, akkor utolsó negyedében, tűnt fel a látóhatáron. Miután Blomsberry kapitány lefeküdt, Bronsfield hadnagy néhány tiszttársával a fedélzeten beszélgetett. Midőn a hold feltűnt, reá emelték tekintetűket. A legjobb tengeri látcsővel sem láthatták volna meg a hold körül keringő löveget és mégis mindenik reá szegeződött a fényes hold tányérára, melyet ugyanebben az időben millió szem vizsgált távcsövekkel felfegyverkezetten.

– Tizedik napja, hogy elmentek, — mondá Bronsfield hadnagy. — Mi lett velők?

– Megérkeztek, hadnagyom, — jegyzé meg egy ifjú tengerész-hadapród — s azt teszik, a mit az utazók általában, ha idegen földre érkeznek: — sétálgatnak.

– Arról meg vagyok győződve, fiatal barátom, még pedig azért, mert ön mondja nekem, — viszonzá mosolyogva Bronsfield hadnagy.

– És mégis, — mondá egy másik tiszt, — nem kételkedhetünk abban, hogy megérkeztek. A lövegnek deczember 5-dikén éjfélkor, mikor holdtölte volt, kellett odaérkeznie. Most deczember 11-dike van, összesen tehát hat nap telt el; hatszor huszonnégy óra csak elég idő arra, hogy kényelmesen berendezkedjenek — ez csak világos dolog. Úgy rémlik, mintha látnám derék honfitársainkat, egyik holdbéli pataknak a partján, a völgyben tanyáznak, mellettük van az alázuhanás következtében félig a földbe fúródott löveg vulkanikus romoknak közepette ; Nicholl kapitány hozzá kezdett nivelláló munkálataihoz, Barbicane elnök úti naplóit rendezi, Ardan Mihály a hold puszta tájékait teszi szivaréval illatossá.

– Helyes, bizonyára így van! — kiáltott fel a hadapród, lelkesülve feljebbvalójának ideális ecsetelésén.

– Hiszen elhiszem, — mondá Bronsfield hadnagy, a kit nem igen ragadott el a buzgóság. — Sajnos, hogy még mindig nem kaphatunk a holdból direkt tudósításokat.

– Bocsásson meg, hadnagyom, — mondá a hadapród, — hát nem tud Barbicane elnök írni?

Hangos kaczagás volt erre a felelet.

– Nem leveleket, — folytatá élénken a fiatal ember. — A postahivatalnak nincs ahhoz semmi köze.

– De a táviróhivatalnak csak van köze ahhoz? — kérdé gúnyosan egyik tiszt.

– Éppen oly kevéssé, — viszonzá a hadapród, — a ki makacsul ragaszkodott ötletéhez. Hiszen nem is olyan nehéz dolog a földdel írásbeli összeköttetésbe lépni.

– Hogyan?

– A longs-peaki telesköp útján. Önök tudják, hogy, ez a teleskop a holdat két lieu távolságra hozza a Sziklahegyhez s hogy vele a holdon levő 9 láb átmérőjű tárgyakat meg lehet látni. Nos, tehát, ha a mi elmés barátaink egy óriási ábécét készítenek s azzal száz tois-nyi hosszú szavakat és egy lieunyi mondatokat írnak: akkor tudósíthatnak minket állapotaikról.

A fiatal hadapród szavait, kinek bizonyára elég élénk fantáziája volt, viharos tetszéssel fogadták. Maga Bronsfield hadnagy is megjegyzé, hogy az eszme megvalósítható. Azt is hozzá tévé, hogy parabolikus tükrök és kévék alakjában csoportosított fénysugarak által is fönn lehet tartani az egyenes összeköttetést ; mindazonáltal meg kell jegyeznie, hogy ha a holdból lehetne is ily tudósításokat küldeni, viszont a földről a holdba nem küldhetnének, mert ott fenn hiányzanak a szükséges műszerek.

– Ez világos, — jegyzó meg az egyik hadnagy ; — de mi szerfölött érdeklődünk az iránt, hogy mi történt az utasokkal, mit végeztek, mit láttak. Egyébiránt ha a vállalat sikerült, a miben nem kételkedem, újra megteszik az utat. A Columbiád

meg van még Floridában, tehát csak a 1 üvegről és a lőporról kell gondoskodni és valahányszor a hold a zenithre kerül, egy töltés látogatót fel lehet oda repíteni.

– Minden bizonynyal, — viszonzá Bronsfield hadnagy, — a napokban utána megy barátainak Maston J. T. is.

– Ha engemet magával visz, szívesen vele megyek! — kiáltott fel a hadapród.

– Oh, vállalkozókban nem lesz hiány, — tévé hozzá Bronsfield, — s ha beleegyeznek, a föld lakóinak fele kivándorol majd a holdba.

A Susquehanna tisztjeinek beszélgetése körülbelül hajnali egy óráig tartott. El sem lehet mondani, minő szédítő rendszereket, minő felforgató elméleteket állítottak fel. Barbicane vállalata óta az amerikaiak előtt nem látszék semmi lehetetlennek. Már tervet csináltak arra, hogy nemcsak egy tudósokból álló bizottságot, hanem egész gyarmatot küldenek ki a holdba ; egész sereget, mely gyalogságból, tüzérségből és lovasságból áll, hogy a hold-birodalmat elfoglalja. Hajnali egy órakor a zsinór felhúzásával még nem voltak készen ; 18,000 lábnyi még a tengerben volt, erre is kellett még néhány órai munka. A parancsnok rendeletéhez mérten az őrtüzet meggvujtották és a gőzerőt működésbe hozták ; a Susquehanna indulásra készen állott.

Ebben a pillanatban — 1 óra 17 perczkor, — Bronsfield hadnagy őrségétől felváltva cabinjába akart menni, midőn egészen váratlanul távolból fütyölés vonta magára a figyelmet.

Eleinte azt hitte társaival együtt, hogy a füttyöt a gőz kiszabadulása okozza ; de midőn fejőket felemelték, meggyőződhettek arról, hogy a hang a legtávolabb eső levegőrétegekből jön.

Nem volt idejök arra, hogy egymástól megkérdezzék, midőn a fütty végtelen erős lett és hirtelen rémült tekintetűk előtt egy hatalmas meteor tűnt fel, mely esésének rettenetes gyorsasága következtében a légkör rétegeihez súrlódván, egészen lángban állott.

Ez a tüzes tömeg szeműk láttára nagyobbodott, mennydörgésszerű robajjal csapott reá a korvette orrára, összezúzta az árboczot és fülsiketítő zajjal elmerült a mélységes hullámokban.

Ha néhány lépéssel közelebb csap le, a Susquehannát szőröstül-bőröst ül szilánkokra roncsolta volna.

Ebben a pillanatban félig felöltözve megjelent tilomsberry kapitány, oda siettek a tisztek is.

– Engedőimet kérek, uraim, mi történt? — kérdezte. És a hadapród mindnyájok nevében feleié :

– Kapitány úr, «ők» érkeztek vissza.