A lőpor kérdése.

Hátra volt még a lőpor kérdése. A közönség feszült várakozással nézett ennek az értekezletnek elébe. Minekutána a löveg vastagságát és az ágyú hoszszát megállapították, most az volt a kérdés, hogy mennyi lőporra volna szükség, hogy a kellő röpítő-erőt megadja a lövegnek. Erre a rettenetes erőre, mely fölött azonban uralkodik az ember, az a feladat várt, hogy hallatlan mértékben érvényesüljön.

Általánosan elfogadták, sőt bizonyos örömmel, hogy a lőport a XIV. században egy Schwarcz nevű szerzetes találta fel, a ki e fölfedezésért életével adózott. Most azonban teljesen lerontották ezt a balhitet s a középkori mesék világába utasították. A lőport nem találta fel senki; a görögtűzből vette eredetét, a mely szintén kén és salétrom keveréke. Csakhogy ezek a keverékek azóta a szétfolyókból a szétrobbanóba mentek át.

No de, ámbátor a tudósok tisztázták ezt a tévedést, mégis kevés ember tudja megitélni a lőpornak mechanikai erejét. Pedig tudnunk kell ezt, hogy a bizottság által tárgyalandó kérdés fontosságát méltányolhassuk.

Egy liter lőpornak a súlya két font (900 gramm), ha felrobban 400 liter gázt fejleszt; ha ez a gáz szabad levegőn van, 2400 fok hőmérsék hatása alatt, akkor 4000 liternyi térfogatot tölt be. E szerint a lőpor területe az általa kifejlesztett gáz területéhez úgy viszonylik, mint 1:4000. Ebből megitélhetjük e gáznak rettenetes feszítő erejét, ha 4000-szerte kisebb helyre szorul be.

Ezt jól tudták a bizottság tagjai, midőn másnap összegyültek. Barbicane átadta a szót Elphiston őrnagynak, ki a háború alatt lőpor-igazgató volt.

– Kedves társaim, - mondá a kitünő vegyész, - csalhatatlan számokkal kezdem előterjesztésemet, hogy ezt vehessük alapul. Azt a 24-fontost, melyről minap tiszteletre méltó barátunk, Maston, oly költői elragadtatással beszélt, csak 16 font lőpor röpítette ki az ágyú torkából.

– Megbizhatunk ebben a számban? - kérdé Barbicane.

– Teljesen, - viszonzá az őrnagy. - Az Armstrong ágyúnak 75 font lőporra van szüksége, hogy 800 fontos golyót lódítson ki és a Rodman-Columbiadnak csak 160 fontra, hogy féltonnás golyóit hat mérföldre zúdítsa. Ezekben a tényekben nem lehet kételkednünk; a tüzér-választmány jegyzőkönyvéből merítettem.

– Egészen helyes, - szólott közbe a tábornok.

– Nos tehát, - folytatá az őrnagy, - vonjuk le a számokból a következtetéseket: hogy a lőpor mennyisége a löveg súlyához viszonyítva nem növekszik arányosan. Mert ha 24-fontos golyóhoz 16 font lőpor szükséges, vagy más szavakkal: ha a közönséges ágyúknál a felhasznált lőpor a löveg súlyának ⅔-da, úgy e viszony nagyon változó. Számítsák ki önök, s meg fognak róla győződni, mert hiszen egy féltonnás golyónak nem 338 font lőporra, hanem csak 160 fontra van szüksége.

– Mire akar ebből következtetni? - kérdé az elnök.

– Ha ön ez elméletet a végsőkig alkalmazza, - jegyzé meg Maston, - úgy arra az eredményre jut, hogy kellő súlyú golyóknak egyáltalában semmi lőporra sincs szükségök.

– Az én Maston barátom még a legkomolyabb dolgoknál sem tud el lenni tréfa nélkül - viszonzá az őrnagy - ámde legyen nyugodt; nemsokára olyan mennyiségű lőport hozok javaslatba, hogy avval az ön tüzéri önérzete is beéri. Én csak azt akarom itt felemlíteni, hogy a háború alatt használt legnagyobb ágyúknál is a lőpor - tapasztalatunk szerint - csak tizedrésznyire volt olyan nehéz, mint a golyó.

– Ez a tény egészen pontos, - mondá Morgan. Mielőtt azonban a szükséges lőpornak mennyiségét határoznók meg, helyén valónak tartanám, hogy e lőpor minéműségét állapítsuk meg.

– Durvaszemű lőport fogunk használni, - viszonzá az őrnagy, gyorsabban ég el, mint a finomszemű.

– Minden esetre, - jegyzé meg Morgan, - de nagyon romboló és esetleg megrontja az ágyúcsövet.

– Megengedem. Ámde a mi hosszabb használatra szánt ágyúknál el nem viselhető, a mi Columbiadunkra nem vonatkozhatik. Robbanástól nem kell félnünk, arra viszont feltétlenül kell számítanunk, hogy a lőpor azonnal tüzet fogjon, hogy mechanikai hatása teljes mértékben érvényre jusson.

– Több gyujtó-nyilást furhatnánk, hogy egyszerre több helyen süssük el, - vélekedék Maston.

– Minden bizonynyal, csakhogy az által megnehezítjük a kezelést, - mondá Elphiston. Azért én a durvaszemű lőpor mellett maradok, mert ennél a nehézségeket elkerülhetjük.

– Nem bánom, - viszonzá a tábornok.

– Rodman az ő Columbiadjának töltésére, - folytatá az őrnagy, - olyan durvaszemű lőport vesz, mint a gesztenye, ezeket fűzfaszénből készítette és öntött vas üstökben szárította ki. Ez a lőpor keményszemű és fényes volt, nem mázolta be a kezet, nagy mértékben tartalmazott hydrogent és oxigent, egy pillanat alatt meggyuladt és - bár nagyon vehemens volt, - nem rontotta meg a tűzkamrát.

– Ejnye, nekem úgy tetszik, - veté közbe Maston, - hogy nem is kell rajta a fejünket törnünk, s meg van már a választás.

– Ha ugyan ön nem ajánl inkább aranyszemű lőport, - viszonzá mosolyogva az őrnagy, miért is őt lobbanékony természetű társa vaskampójával megfenyegette.

Mindeddig Barbicane nem vett részt a vitában. Engedte, hogy beszéljenek s ő csak hallgatta. Bizonyára meg volt neki a maga eszméje. Csupán ezt jegyezte meg:

– És mennyi lőport ajánl ön, barátom?

A Gun-club három tagja egy ideig egymásra nézett,

– 200,000 fontot, - mondá Morgan.

– 500,000-et, - toldá meg az őrnagy.

– 800,000-et, - harsogott Maston.

Most az egyszer nem merészelte Elphiston avval vádolni társát, hogy túllő a czélon. Mert tényleg arról volt szó, hogy egy 20,000 fontos löveget röpítsenek a holdba és másodperczenkint 12,000 yardnyi kezdő-sebességgel ruházták azt fel.

Rövid ideig hallgatás követte a három ajánlatot.

Végre Barbicane elnök töré meg a csendet.

– Derék társaim, - kezdé nyugodt hangon, - abból az alapgondolatból indulok ki, hogy a mi ágyúnknak az ismert föltételek mellett határtalan ellenálló erővel kell birnia. Azért tehát tiszteletreméltó Maston barátunkat avval a kijelentéssel lepem meg, hogy számításában kissé bátortalan volt, mert ime én a 800,000 fontot megkétszerezem.

– 1.600,000 font? - kiáltott Maston és felugrott a székéről.

– Sem több, sem kevesebb.

– Hiszen akkor vissza kell térnünk a félmérföldes ágyúra.

– Úgy van, - jegyzé meg az őrnagy.

– 1.600,000 font lőpor, - folytatá a bizottság titkára, - 22,000 köblábnyi tért foglal el. Minthogy azonban az ön ágyújának 54,000 köbláb térfogata van, félig kell lőporral megtölteni, s akkor a cső nem lesz elég hosszú arra, hogy a töltény feszítő ereje megfelelő röpítő erővel hasson a lövegre.

Erre nem volt mit felelni. Mastonnak igaza volt. Barbicanere néztek.

– És mégis, - folytatá az elnök, - megmaradok e mellett. Gondolják meg önök 1.600,000 font lőpor hat milliárd liter gázt fejleszt... Hat milliárd!... Tudják mi ez?

– De hát mitévők leszünk akkor? - kérdé a tábornok.

– A dolog nagyon egyszerű: a lőpor terjedelmét csökkentjük, anélkül, hogy e miatt feszítő ereje csorbát szenvedne.

– Jól van, de mi úton-módon?

– Elmondom, - viszonzá Barbicane.

Hallgatói majd elnyelték szemeikkel.

– Valóban igen egyszerű a dolog, - folytatá Barbicane, - hogy ezt a lőpor-tömeget negyedrésznyi térfogatra szorítsuk össze. Önök ismerik azt a csodálatos anyagot, mely a vegetabiliak elemi szövetét képezi: a celluloset.

– Áh, értem már, kedves Barbicane, - mondá az őrnagy.

– Ezt az anyagot - folytatá az elnök - számos testben egészen tisztán megtaláljuk, különösen a gyapotban, a mi nem egyéb, mint a gyapot-szárak magvának szőre. A gyapot oxigensavval vegyítve kihült állapotban szerfölött fel nem oldható, rendkivül gyulékony és módnélkül robbanékony anyaggá változik. 1832-ben feltalálta egy franczia vegyész, Braconnot a neve, ezt az anyagot «xyloidin»-nek nevezte. Egy Pelouse nevű franczia 1838-ban tanulmányozta különféle tulajdonságait és végre 1846-ban Schönbein a baseli egyetem chemiai tanára azt az ajánlatot tette, hogy lőpor helyett használják. Nos tehát, ez a lőpor az oxigentartalmú gyapot.

– Vagyis pyroxyle, - viszonzá Elphiston.

– Vagyis lőgyapot, - jegyzé meg Morgan.

– Hát amerikai szó nincs e találmány elnevezésére? - kiáltott fel Maston J. T. élénk nemzeti önérzettel.

– Sajna, nincs, - felelt az őrnagy.

– No de mégis Maston megvigasztalására elmondom, hogy egyik polgártársunk buzgólkodása a cellulose tanulmányozásával összefügg; mert a collodium, a fényképirásnak ez a legfontosabb segítő-eszköze, egyszerűen alkohollal telített aetherben feloldott pyroxyle és ezt Maynard találta fel, a mikor Bostonban orvostanhallgató volt.

– No hát, éljen Maynard és a lőgyapot! - riongott viharos lelkesedéssel a Gun-club titkára.

– Visszatérek a pyroxylre, - folytatá Barbicane, - önök ismerik azokat a tulajdonságait, a melyek őt reánk nézve olyan becsessé teszik; nagyon könnyen lehet gyártani: a gyapotot tizenöt perczig füstölgő oxigensavba áztatjuk, aztán hideg vizben kimossuk, megszáraztjuk s készen van.

– Valóban nagyon egyszerű, - mondá Morgan.

– Továbbá a pyroxyle-t nem támadja meg a nedvesség, ez pedig a mi szempontunkból igen fontos tényező, minthogy az ágyú megtöltése nehány napi munkába kerül; meggyúl 170° mellett, nem 240 foknál és oly gyorsan elég, hogy közönséges lőporon gyujtva meg, a lőpornak ideje sem marad arra, hogy tüzet fogjon.

– Nagyszerű! - mondá az őrnagy.

– Csakhogy drágább, mint a lőpor.

– Az szóba sem jön! - kiáltott Maston.

– Végre a lövegnek négyszer akkora gyorsaságot kölcsönöz, mint a lőpor. Továbbá ha súlyának tizedrészével egyenlő salétromsavat keverünk hozzá, terjeszkedő ereje jelentékenyen gyarapodik.

– Szükség lesz arra? - kérdé az őrnagy.

– Úgy hiszem, nem, - felelé Barbicane. Tehát 1.600,000 font lőpor helyett 400,000 font lőgyapotot veszünk, s minthogy 500 lőgyapotot minden veszély nélkül össze lehet szorítani 27 köblábnyi térbe: úgy ez az anyag a Columbiadban 180 láb magasságnyira emelkedik. E szerint 700 lábnál magasabb űr áll rendelkezésére a golyónak az ágyúban, ezen át 6 millió liter gáznak röpítő ereje lódítja ki majd a hold felé.

Ekkor Maston nem uralkodhatott tovább háborgó érzelmein, egy golyó röperejével veté magát barátja karjaiba, s ha bomba-szilárdan nem áll vala Barbicane, bizonyosan összezúzza.

Így végződött a bizottság harmadik ülése. Barbicane és vakmerő társai, - kik nem ismerték a lehetetlent, - megoldák a löveg, ágyú és lőpor bonyolult kérdését. Tervökkel elkészültek, még csak az volt hátra, hogy megvalósítsák.

– Az mellékes, az csak gyerekjáték, - mondá Maston J. T.

Az író jegyzete: Hogy Barbicane elnök ezen az értekezleten a collodium feltalálását egy honfitársának tulajdonítja, tévedésen alapszik, a mit Maston zokon ne vegyen; két név rokonhangzásán alapul e tévedés.

Egy Maynard nevű bostoni tanuló 1847-ben foglalkozott ugyan avval az eszmével, hogy a collodiumot a sebek gyógyításánál használja; de már előbb, 1846-ban fedezte azt fel a franczia Menard Lajos, a ki szellemes tudós, azonkivül festő, költő, filozófus, filológus és vegyész volt. - V. Gy.