Egyik gőzhajóról a másikra.

A felében meleg, felében hideg ételek elfogyasztása után - a »Columbia« pompás »dining room«-jában angol izléssel elkészitett reggelit tálaltak - miss Campbell és a Melvill-testvérek visszatértek a fedélzetre.

Ilona önkéntelenül is nagyot kiáltott, a mikor ujra elfoglalta helyét a pótfedélzeten.

– Hová lett az én szemhatárom? kérdé.

Biz ugy van, az ő szemhatára nem létezett már, mert pár perczczel ezelőtt eltünt. A gőzhajó most orrával északnak fordulva, a Kyles of butei hosszu tengerszoroson siklott végig.

– Ez nem szép, Sam bácsi! panaszkodott az ifju leány és duzzogva huzta félre finom metszésü száját.

– De gyermekem...

– Megjegyzem magamnak, Sib bácsi.

A testvérek nem tudták, hogy mit feleljenek, pedig hát őket mégsem tehette valaki felelőssé azért, hogy a »Columbia« az előbbi irányt megváltoztatva, most északnyugatnak haladt.

Kétféle irány van ugyanis, hogy a vizi uton Glasgowból Obanba lehessen jutni.

Az egyik, a melyiken a »Columbia« nem ment, az a sokkal hosszabb. Megközelitve Kothesayt, Bute szigetének főhelyét, mely felett a régi, még a tizenegyedik századból eredő vár uralkodik és melyet nyugatról mély völgyek öveznek, a melyek aztán a rideg szelek ellen megvédik, a gőzös még tovább mehet le a clydei öbölben és elhaladhat a keleti part mellett is; e közben látó-távolságába került Nagy- és Kis-Cumbraynak és változatlan irányban ért Arran sziget déli részéig, mely ugyszólván egészen sziklás alapjának aljától a Goatfell csúcsáig, mely jó nyolczszáz méterre emelkedik a tenger színe fölé, Hamilton herczeg tulajdonát képezi. A kormányos erre megforditotta az irányt, ugy hogy a kompasztű nyugotnak fordult; körülevezték Arran szigetét, Cantyre félsziget hosszu nyulványát, felhajóztak a nyugati parton, áthaladtak az Islay és Jura szigetek közt elhuzódó sekélyesen a Gigha útra és elérték végre a Firth of Lorn tágra nyilt gömbölyü részét, melynek rövidebb szára azt kissé Obannál feljebb befejezi.

Ha miss Cambellnek, mindent egybevetve, volt némi oka a miatt panaszkodni, hogy a »Columbia« nem ebbe az irányba tért, talán a bácsiknak is volt rá némi okuk. Ha ugyanis az Islay partvidék hosszában haladtak volna el, feltünt volna előttük a Mac Donaldok régi törzsfészke, kik a tizenhetedik század elején legyőzetvén és elüzetvén, a Campbelleknek voltak kénytelenek a helyet átengedni. Egy történeti tény színterének láttára, mely őket oly közelről érdekelte, Melvill-testvérek szivei - Bess asszonyt és Patridget nem is emlitve itt - bizonyára lázasabban és hevesebben, de unisono vertek volna.

A mi miss Campbellt illeti, ő az általa olyannyira fájlalt szemhatárt tovább bámulhatta volna. Arran csúcsától Cantyre fokig ugyanis a tenger déli irányban teljesen nyilt; a Cantyre Mulltól Islay legszélsőbb csúcsáig nyugat felé terül el szabadon, azaz itt ragyog az az óriási viztömeg, melynek csak háromezer mértföldnyi távolban, Amerika partja képezi határát.

Ez az ut azonban hosszu, néha nehéz, ha ugyan nem veszélyes és a személyszállitó hajónak oly turistákra is tekintettel kell lennie, kik a gyakran viharos átkelés változó esélyeitől visszariadnak, a mikor arról van szó, hogy a Hebridák táján magasan csapkodó hullámokkal kell szembeszállni.

A mérnököknek - a kis Lessepseknek - az az eszméjük támadt, hogy a cantyrei félszigetből igazi szigetet csinálnak. Az északi részen a crinani csatornát ki is eszelték és már ezzel megrövidül az ut legalább kétszáz mértfölddel és legfeljebb három-négy óra kell, mig az ember átkelhet rajta.

Oban felé mentében a »Columbia« ezen az uton maradt, mindig a lochok és tengerszorosok közt, a honnan csak a partokra, hegyekre és erdőkre nyilt kilátás. Az összes utazók közt egyébként miss Campbell volt kétségkivül az egyetlen, a ki a másik utat jobb szerette volna, de akarva, nem akarva, engednie kellett. A crinani csatornán tul, pár órával később, valószinüleg még mindig megláthatja a napot, mielőtt az végkép a tengerbe merül.

Abban a pillanatban, a mikor a turisták, kik a »dinning room«-ban elkéstek egy kicsit, visszatértek a fedélzetre, a »Columbia« a loch Ridden bejárásánál szinte megérintette a kis Elbangreig szigetet, az utolsó védvárat, a hová az argylei herczeg menekült, mielőtt ez a hős, ki Skóczia politikai és vallási szabadságaért dicsőséggel bukott el, Edinburghba vitte fejét a skót nyaktiló alá. Erre ismét délnek fordult a gőzös, a butei tengerszoroson lement a kopár és erdős szigetek ama bámulatos panorámája közt, mely felett lenge hid látszott pihenni, lecsiszolván kissé azok rideg élét. Miután végül körülhajózta az Ardlamont fokot, a loch Fynén át ismét északi irányba tért, a Cantyret parton belül hagyta East-Tarbert falut, elsiklott az Ardrishaig fok mellett és a Lochgilphead vár mellett a crinani csatorna nyitjához ért.

Itt az utazóknak el kellett hagyniok a »Columbiát«, mely a csatorna méreteihez képest tulságosan nagy. Ez az átmetszés, melynek talaj- és szinkülönbözetét tizenöt gát egyenliti ki, kilencz mértföld hosszu futásában csak csekélyebb mélyjáratu, keskeny jármüvek számára alkalmas.

Egy kisebb gőzös, a »Linnet« várta a »Columbia« utasait. Az átszállás pár percz alatt végbement. Mindenki tetszése szerint helyezkedett el a gőzös fedélzetén; a »Linnet« aztán gyorsan siklott tova a csatorna szélei közt, mialatt egy »bagpiper«, dudás, nemzeti jelmezében, hangszerét hallatta. Buskomorabb valamit alig lehet képzelni, mint a milyenek azok a különös dalok, melyeket három sip mély hangjai kisérnek. A sipok csak két hangot adnak, a félhangok teljesen hiányzanak ép ugy, mint az elmult századok régi dalaiban.

Gyönyörü utazás esik ezen a csatornán, mely majd meredek partok közt kanyarodik, majd egy lombfedte domb oldalához simul, - mely majd sik földön folydogál, majd szük sziklafalak közt tolul át. A gátaknál persze vesztegelni kell egy keveset. Mialatt a kirendelt emberek a hajót a lehető leggyorsabban emelik és hajtják, fiatal fiuk és leányok, e táj gyermekei, friss fejésü tejet kinálnak az utazóknak és ezalatt azt a gaeli kiejtést használják, melyet a régi kelták használtak valaha, - azt a nyelvet, melyet az idegen sohasem, de az angol is csak ritkán ért meg.

Hat órával később - a rosszul müködő gátak egyikénél két órai késedelem támadt - lassankint eltüntek a máskülönben kissé szomoru táj tanyái és majorságai, valamint az addi óriási mocsarak is, melyek a csatorna jobb felén elnyulnak. A »Linnet« Ballanoch falu mellett kis időre megállt. Itt másodszor is át kellett szállni. A »Columbia«, - most már a »Glengarry« utasai északnyugotnak mentek, hogy kikerüljenek a crinani öbölből és körülevezzék a földnyelvet, melyen a régi Duntroon-Castle nevü hübéri kastély emelkedik.

Ama rövid pillanat óta, Bute szigetének körülevezése alatt, a tengeri szemhatár nem tünt fel ujra.

Könnyen elképzelhető, hogy miss Campbell mily türelmetlen volt. A minden oldalról körülzárt vizeken inkább azt hihette volna, hogy Skóczia kellő közepén, a beltavak vidékén, Rob Roy földén jár. Mindenfelé festői szigetek vannak elmosódó hullámvonalakkal, legelőkkel, füzfákkal.

A »Glengarry« végre tulhaladt Jura szigetének északi csucsán és e csucs, valamint Scarba sziget közt, mely attól elszakadt, feltünt a tenger terjedelmes sikja, mely az égboltozat alsó szélével érintkezett.

– Nos, oda nézz, kedves Ilona, mondá Sam testvér és ujjával nyugot felé mutatott.

– Nem a mi hibánk volt, tette hozzá Sib testvér, ha ez átkozott szigetek, melyeket az öreg Nick elsülyeszszen, kis időre elzárták előtted a kilátást.

– Teljesen megbocsájtok nektek, kedves bácsik, felelt miss Campbell, de mégis kivánom, hogy ilyesmi elő ne forduljon többet.