A TORONTÁL-CÉG

Triesztnek úgyszólván nincs társadalmi élete. A különböző nemzetiségek, mintha különféle kasztok lennének, nemigen érintkeznek egymással. Az osztrák hivatalnokoknak a közigazgatási létra mindegyik fokán az a becsvágyuk, hogy az első helyet foglalják el. Ezek általában jó modorú, tanult, jó szándékú emberek; de fizetésük sovány, beosztásuknál is alacsonyabb, és nem bírják a versenyt a kereskedőkkel vagy pénzemberekkel. A gazdag családok ritkán adnak fogadásokat, a hivatalos összejövetelek meg ritkák, épp ezért a kereskedők és pénzemberek kénytelenek nyilvános fényűzésre szorítkozni - a város utcáin fényűző fogatjaikkal, a színházban pompás ruhákkal és rengeteg gyémánttal, amelyekkel asszonyaik cicomázzák fel magukat a Teatro Communale vagy az Armonia páholyaiban.

A gazdag családok között emlegették ez idő tájt Torontál Simon bankárt is.

E cég főnöke, akinek hitele jóval tovább terjedt az Osztrák-Magyar Monarchia határainál, ekkor harminchét éves volt, Torontálné pedig férjénél néhány évvel fiatalabb. Az Acquedotto sugárút egyik fényes palotájában laktak.

A bankárról úgy hírlett, hogy igen gazdag, és nyilván az is volt. Merész és szerencsés tőzsdespekulációi, az osztrák Lloyd Társasággal és más jelentős cégekkel folytatott, kiterjedt ügyletei, nagy összegű kölcsönök, amelyeknek kibocsátását rábízták, temérdek pénzt hoztak a bankháznak. Ezért vitt nagy háztartást, s élt a közfigyelem középpontjában.

De amint Sárkány említette Zironénak, elképzelhető volt, hogy Torontál ügyei ekkoriban ziláltak voltak - legalábbis pillanatnyilag. Alkalmasint megérezte a hét évvel ezelőtti francia-olasz háború hatását bankjára és a tőzsdére, újabban meg a königgrätzi vereséggel zárult hadjáratot, és a kötvények árfolyamának zuhanását ekkoriban Európa legfontosabb piacain és főként az Osztrák-Magyar Monarchiában, Bécsben, Pesten, Triesztben. Kétségtelenül súlyos zavarokat okozhatott volna neki, ha egyszerre vissza kellett volna fizetnie a cégnél folyószámlán elhelyezett összegeket. De bizonyosan már kikecmergett ebből a válságból, s ha igaz volt, amit Sárkány mondott, jelenleg inkább újabb és túlontúl kockázatos spekulációi ásták alá a bankház egyensúlyát.

És csakugyan néhány hónap óta Torontál Simon - legalábbis lelkileg - nem volt már a régi. Bármennyire uralkodott magán, arckifejezése akaratlanul is megváltozott. Most valahogy mégsem tudta úgy türtőztetni magát. Jobb megfigyelő rajtakaphatta, hogy nem mer az emberek szemébe nézni, mint az akkoriban szokása volt, hanem sandán és félig összehúzott szemmel hunyorog. Ezek a jelek még Torontálné figyelmét sem kerülhették el; az asszony beteges volt, erélytelen, egyébként is teljesen alávetette magát férje akaratának, és csak nagyon felszínesen ismerte üzleti ügyeit.

Nos, ha valami gyászos csapás fenyegette a bankházat, meg kell vallani, Torontál Simon nem számíthatott az emberek rokonszenvére. Ha számos ügyfele akadt is a városban, az országban, barátja valójában csak kevés volt. Önteltsége, amely társadalmi helyzetéből fakadt, vele született hiúsága és fensőbbsége, melyet mindenkivel és mindennel szemben éreztetett, egyáltalán nem szolgált arra, hogy üzleti kapcsolatain kívül emberibb szálakat is szőjön. Különben a triesztiek idegennek tekintették, mivel raguzai volt, vagyis dalmát születésű. Így semmiféle családi kötelék nem fűzte ehhez a városhoz, ahová mintegy tizenöt évvel ezelőtt érkezett, hogy megvesse vagyonának alapjait.

Így festett akkoriban a Torontál-cég helyzete. Noha Sárkány már táplált némi gyanút e tekintetben, semmi sem erősítette meg a kósza pletykákat, hogy a gazdag bankár ügyei súlyosan ziláltak lennének. Hitelét nem kezdte ki semmi, legalábbis nyíltan nem. Ezért Sándor Mátyás gróf, aki pénzt vett fel birtokaira, nem is habozott rábízni egy jelentős összeget - olyan összeget, amelynek mindig rendelkezésére kellett állnia, amennyiben huszonnégy órával előbb bejelenti igényét.

Talán meglepő, hogy egyáltalán kapcsolat szövődhetett a legtiszteletreméltóbbak között emlegetett bankház és egy Sárkány-féle alak között. Mégis így volt, s e kapcsolatok már két-három esztendős múltra tekinthettek vissza.

Abban az időben Torontál Simonnak meglehetős fontos ügyekben kellett tárgyalnia a tripoliszi kormányzattal. Sárkány afféle mindenre kapható ügynök, aki pénzügyekben igen jártas volt, megtalálta a módját, hogy bekapcsolódjék ezekbe az üzletekbe, amelyek, meg kell mondani, elég gyanúsnak látszottak. Olyan megvesztegetések, kétes megbízatások, nem éppen tisztes elszámolások tarkították ezt az ügyet, amelyekben a trieszti bankár nem óhajtott személyesen részt venni. Ilyen körülmények között vált Sárkány e becstelen ügyletek közvetítőjévé, és tett néhány más hasonló szolgálatot is Torontál Simonnak. Ez már természetesen elegendő jogcím volt ahhoz, hogy fél lábbal belépjen a bankházba. De jobban illik ide az a kifejezés, hogy kinyújtsa feléje kezét. És valóban, amióta Sárkány elhagyta Tripoliszt, valamilyen formában állandóan zsarolta a trieszti bankárt. Nem mintha Torontál Simon teljesen ki lett volna szolgáltatva neki. E sötét ügyletekre semmiféle kézzelfogható bizonyíték nem volt. Egy bankár helyzete azonban kényes, egyetlen szó is sokat árthat neki. Sárkány pedig éppen eleget tudott ahhoz, hogy megbízójának számolnia kelljen vele.

Torontál Simon számolt is. Elég sokba került neki Sárkány, mert szórta a pénzt, különösképpen a játékbarlangokban, egy kalandor fesztelenségével és a jövővel mit sem törődőn. Sárkány még Triesztben is zaklatta a bankárt, és csakhamar oly tolakodó, oly követelődző lett, hogy az végül is beleunt, és több pénzt nem fizetett neki. Sárkány megfenyegette, Torontál Simon azonban szilárd maradt. És igaza is lett, mert a zsarolónak végül is be kellett látnia, hogy közvetlen bizonyítékok híján nem tehet semmit vagy alig valamit.

Így történt, hogy Sárkánynak és tisztes társának, Zironénak egy idő óta elapadt minden pénzforrása, még annyijuk sem volt, hogy a várost elhagyhassák, és máshol próbáljanak szerencsét. De azt is tudjuk, hogy a végleges megszabadulás érdekében Torontál Simon nemrégiben utolsó segélyben részesítette őket. Ez az összeg elégséges lett volna ahhoz, hogy elhagyják Triesztet, és visszatérjenek Szicíliába, ahol Zirone kapcsolatban állt azzal a félelmetes társasággal, amely Szicília keleti és középső vidékén garázdálkodott. Így a bankár remélhette, hogy soha nem látja viszont tripoliszi ügynökét, de még csak hírét sem hallja. Ebben azonban csalódott, mint sok másban is.

Az a kétszáz forint, amelyet Torontál Simon küldött, május 18-án este érkezett meg a hozzáfűzött kis üzenet kíséretében a két kalandor szállójába.

Hat nappal később, ugyane hónap 24-én Sárkány megjelent a bankházban, közölte, hogy Torontállal akar beszélni, és annyira erősködött, hogy az végül kénytelen volt fogadni.

A bankár az irodájában volt, amelynek Sárkány gondosan becsukta ajtaját, mihelyt bevezették oda.

– Már megint itt van! - kiáltott fel Torontál, mihelyt megpillantotta. - Mi a csudát csinál itt? Most utoljára küldtem magának olyan összeget, amely elég ahhoz, hogy itt hagyja Triesztet! Bármit mondjon, bármit csináljon, soha egy lyukas garast nem kap tőlem! Mért nem ment még el? Figyelmeztetem, hogy olyan intézkedéseket teszek, amelyekkel megakadályozom, hogy idetolakodjék a jövőben! Mit akar tőlem?

Sárkány végtelen hidegvérrel fogadta ezt a kirohanást, hiszen el volt rá készülve. Magatartása is más volt, mint általában, nem olyan szemtelen és kihívó, mint az utóbbi időkben, amikor a bankár házában megfordult.

Nemcsak tökéletesen ura maradt magának, de rendkívül komoly is volt. Közelebb húzott egy széket, bár hellyel senki se kínálta, azután megvárta, hogy a bankár kiadja dühét e kemény szemrehányásokkal, s csak akkor válaszolt.

– Nos, beszél? - folytatta Torontál. Fel s alá járt a dolgozószobában, majd újra leült, habár még most sem tudott uralkodni magán.

– Várok, amíg megnyugszik - felelte nyugodtan Sárkány -, addig várok, amíg csak szükséges.

– Mit számít, hogy nyugodt vagyok-e vagy nem! Utoljára kérdem: mit akar tőlem?

– Torontál Simon - felelte Sárkány -, javasolnék önnek egy üzletet.

– Én magával nem tárgyalok üzletről, semmiféle üzletet nem kötök! - kiabálta a bankár. - Semmi közünk többé egymáshoz, és felszólítom, hogy hagyja el Triesztet még ma, tüstént, és soha többé ne tegye be ide a lábát!

– Én is azt gondolom, hogy elhagyom Triesztet - válaszolta Sárkány -, de nem megyek el úgy, hogy ne tudjam le előbb, amivel a cégnek tartozom!

– Letudni?... Maga?... Vissza akarja fizetni, amit kapott?

– Visszafizetem kamatos kamatostul, fel sem számítok bizonyos hasznot a...

Torontál megvonta vállát Sárkány e váratlan javaslatára.

– A magának előlegezett összegeket - folytatta - már leírattam! Nem tartozik semmivel, nem követelek magától semmit, túl vagyok ezeken a nyomorult dolgokon!

– S ha nekem úgy tetszik, hogy ne maradjak az adósa?

– S ha nekem úgy tetszik, hogy a hitelezője maradjak?

Ezt mondván, Torontál és Sárkány farkasszemet nézett. Azután Sárkány is megvonta a vállát.

– Ezek csak szavak, üres szavak! - folytatta. - Ismétlem, nagyon komoly üzletet ajánlok.

– Éppolyan becstelent, mint amilyen komolyat, ugye?

– Ugyan! Nem ez lesz az első eset, hogy elfogadja a segítségemet...

– Ezek csak szavak, üres szavak! - felelte a bankár Sárkány szemtelen megjegyzésére.

– Hallgasson ide - mondta Sárkány -, rövid leszek.

– Azt jól teszi.

– Ha nem felel meg, amit javaslok, nem beszélünk róla többet, és elmegyek!

– Innen vagy Triesztből?

– Innen és Triesztből!

– Már holnap?

– Még ma este!

– Akkor beszéljen!

– A következőről van szó - mondta Sárkány -, de biztos benne - tette hozzá és megfordult -, hogy senki nem hall bennünket?

– Tehát ragaszkodik hozzá, hogy megbeszélésünk titkos legyen? - felelte gúnyosan a bankár.

– Igen, Torontál Simon... mert ön és én nemsokára magas személyiségek életét tartjuk kezünkben.

– Maga lehet! De én nem!

– Hallgasson végig, és ítéljen maga! Egy összeesküvés nyomára bukkantam. Hogy mi a célja, még nem tudom. De a lombardiai síkságon történt játszmavesztés és a königgrätzi vereség óta mindenki, aki csak nem osztrák, nagy esélyekre számíthat Ausztriával szemben. Nos, van némi okom, hogy arra gondoljak, valami mozgalom indul, nyilván Magyarország érdekében, és ebből hasznot húzhatnánk mi is!

Torontál Simon beérte annyival, hogy gúnyos hangon csak ennyit mondott:

– Én semmiféle összeesküvésből nem húzok hasznot...

– Talán mégis.

– És hogyan?

– Úgy, hogy feladja őket!

– Magyarázza csak meg!

– Hallgasson hát ide - folytatta Sárkány.

És elmesélte a bankárnak, mi történt Trieszt ódon temetőjében, hogyan kaparintott meg egy postagalambot, hogyan került kezébe a titkosírással írt üzenet - el is készítette pontos mását -, és hogyan ismerte meg a levélke címzettjének házát. Hozzátette, hogy öt napja lesik Zironéval, mi folyik, ha nem is a ház belsejében, de legalábbis a ház körül. Néhány személy találkozik ott esténként, mindig ugyanazok, és csak nagy elővigyázatossággal lépnek be. Több galamb szállt már el onnan, több galamb érkezett, egyesek északnak tartottak, mások meg arról jöttek. A házat egy öreg szolga őrzi, aki nem szívesen nyit ajtót, és gondosan ügyel az érkezőkre. Sárkánynak és társának sok körültekintésre volt szüksége, hogy ne keltse fel ennek az embernek a figyelmét. És még így is néhány napja attól tartanak, hogy gyanúsak.

Torontál Simon figyelmesebben kezdte hallgatni Sárkány elbeszélését. Azon töprengett, mennyi lehet igaz az egészből, régi ügynökét csak nagy elővigyázatossággal kezelhette, és végül is tudnia kellett, hogyan érti Sárkány az ő részvételét ebben az ügyben, hogy ő is némi hasznot húzhatna belőle.

Amikor az ügynök befejezte a történetet, amikor még egyszer megerősítette, hogy államellenes összeesküvésről van szó, amelynek titkai az ő malmukra hajthatnák a vizet, a bankár mindössze néhány kérdést tett fel:

– Hol ez a ház?

– Az Acquedotto sugárút 89. alatt.

– És kié?

– Egy magyar főúr tulajdona.

– Hogy hívják?

– Szathmár László gróf.

– És kik látogatják?

– Főként két személy, mindkettő magyar származású.

– Az egyik?...

– Ebben a városban tanár, Báthory István a neve.

– És a másik?

– Sándor Mátyás gróf!

E név hallatára Torontál Simon meglepett mozdulatot tett, amely korántsem kerülte el Sárkány figyelmét. Ami ezt a három nevet illeti, Sárkánynak nem volt nehéz kitalálnia, hiszen csak nyomon kellett követnie Báthory Istvánt, amikor hazatért a Corso Stadión levő lakására, és Sándor grófot, amint a Delorme-szállóba bement.

– Látja, Torontál Simon - folytatta Sárkány -, íme, habozás nélkül felfedtem önnek a neveket. Ebből is láthatja, hogy nem igyekszem magát rászedni!

– Mindez elég kevés! - felelte a bankár, aki nyilvánvalóan szeretett volna többet is tudni, mielőtt bármibe is belemegy.

– Kevés? - jegyezte meg Sárkány.

– Hát persze! A legkisebb tárgyi bizonyítéka sincs!

– Hát ez mi?

S már nyújtotta is az üzenet másolatát Torontálnak. A bankár kíváncsian vizsgálgatta. De ez a titkosírás semmit sem mondott neki, és semmi sem bizonyította, hogy olyan fontos lenne, mint Sárkány állította. Ha ez az ügy valamelyest érdekelhette, az főképp abból adódott, hogy ügyfelével, Sándor gróffal állt kapcsolatban; a gróf miatt pedig örökös nyugtalanságban élt, mert bármikor követelhette a bankjában elhelyezett tőke azonnali visszafizetését.

– Nos - mondta végül -, nekem mégis az a véleményem, hogy ez az ügy egyre homályosabb!

– Ellenkezőleg, mi sem tisztább ennél - felelte Sárkány, akit a bankár viselkedése cseppet sem zavart.

– Meg tudja fejteni ezt az üzenetet?

– Nem, Torontál Simon, de majd megfejtem, amikor eljön az ideje!

– És hogyan?

– Nem vagyok újonc az effajta ügyekben, mint sok másban sem - felelte Sárkány -, és már jó néhány rejtjeles üzenet megfordult a kezemben. Alaposan megvizsgáltam ezt is, és kijelenthetem, hogy kulcsa nem alapszik sem számon, sem olyan ábécén, amelyben minden betűnek más jelentése lenne, mint az eredeti. Igen, ebben az üzenetben az s s-et jelent, a p betű p-t, de a betűk olyan rendben következnek, amit csak valamilyen rostély segítségével lehet megállapítani.

Sárkány valóban nem tévedett. A levelezést ezzel a módszerrel bonyolították le. Az is nyilvánvaló, hogy megfejtése ettől még nehezebbé vált.

– Hát jó - mondta a bankár -, mit tagadjam, igaza lehet; de a rostély nélkül lehetetlen kibetűzni az üzenetet.

– Nyilvánvalóan.

– És hogyan szerzi meg ezt a rostélyt?

– Még nem tudom - felelte Sárkány -, de nyugodjék bele, hogy megszerzem!

– Csakugyan? Nos, a maga helyében, Sárkány, én nem törném így magamat!

– Csak annyira töröm, amennyire szükséges.

– De mire jó az egész? Én beérném azzal, hogy elmondom gyanúmat a trieszti rendőrségnek, és átadom ezt a levélkét.

– Majd én is elmondom, Torontál Simon, de nem egyszerű feltevések alapján - felelte hidegen Sárkány. - Mielőtt beszélnék, én tárgyi bizonyítékokat akarok, és ráadásul vitathatatlanokat! A kezemben akarom tartani ezt az egész összeesküvést! Igen, teljesen a kezemben, hogy hasznot húzhassak belőle, és ezt önnel kívánom megfelezni! És ki tudja, nem lesz-e előnyösebb az összeesküvők mellé állni, mintsem ellenük fordulni!

Ez a beszéd nem lepte meg Torontált. Tudta, hogy a jó eszű és romlott Sárkány mire képes. De csak azért merészelt így beszélni a trieszti bankárral, mert tudta, hogy Torontál Simonnak mindent fel lehet ajánlani, és hogy rugalmas lelkiismerete bármilyen ügyhöz alkalmazkodik. Egyébként nem győzzük eleget hangsúlyozni: Sárkány már régóta ismerte őt, és azonkívül is okkal gyanította, hogy a bankház helyzete kis ideje zavarossá vált. Nos, ha ennek az összeesküvésnek a titkát lelepleznék, feladják, hasznot húzva belőle, nem tudná rendbe hozni az ügyeit? Erre számított Sárkány.

Torontál Simon igyekezett egyelőre óvatosan kezelni hajdani tripoliszi ügynökét. Hogy létezik csírájában az osztrák kormány ellen valamiféle összeesküvés, amelynek Sárkány kiderítette értelmi szerzőit, azt már kezdte sejteni a bankár. Szathmár László háza, ahol a titkos összejöveteleket tartották, ez a rejtjeles levelezés, a hatalmas összeg, amelyet Sándor gróf letétbe helyezett nála, s amelynek állandóan a rendelkezésére kellett állnia, erős gyanút keltett benne. Nagyon valószínű volt, hogy Sárkány pontosan látja a helyzetet. A bankár azonban többet is kívánt tudni az ügyről, bele szeretett volna pillantani Sárkány kártyáiba, és ezért még nem adta be a derekát. Beérte ezzel a közönyös hangú válasszal:

– És ha sikerül kibetűznie a levelet, ha ugyan sikerül, majd meggyőződik arról, hogy tisztán személyes ügyről van szó, amelynek semmi jelentősége sincs, és így nem is húzhat semmi hasznot belőle sem maga... sem én!

– Nem! - kiáltott fel Sárkány a legmélyebb meggyőződés hangján. - Nem! Az egyik legveszélyesebb összeesküvés nyomában vagyok, amelyet magas rangú emberek vezetnek, és hadd tegyem hozzá, Torontál Simon, hogy ön már éppen úgy nem kételkedik benne, mint én!

– De hát mit akar tőlem? - kérdezte a bankár ezúttal pontosan.

Sárkány felkelt, s kissé halkabban válaszolt, de merően a bankár szemébe nézett:

– Nos, én a következőket akarom... - és megnyomta az utolsó szót. - Valamilyen ürüggyel a lehető leghamarabb be kell jutnom Szathmár gróf házába, és meg kell nyernem a bizalmát. Ha egyszer ott vagyok, ahol senki nem ismer, tudni fogom, hogyan juthatok a rostély birtokába, és hogyan fejtem meg a levél titkát, amelyet a legjobban használok fel érdekünkben!

– Érdekünkben? - ismételte meg Torontál. - Miért akar engem is lekeverni ebbe az ügybe?

– Mert megéri, mert nagy hasznot húz majd belőle!

– De miért nem csinálja egyedül?

– Azt már nem! Szükségem van az ön részvételére!

– Magyarázza meg miért!

– Ahhoz, hogy célhoz érjek, időre van szükségem, és ahhoz, hogy kivárjam, pénzre. Ez pedig már nincs.

– Jól tudja, hogy a hitele kimerült nálam.

– Rendben van! Majd új hitelt nyit!

– És mit nyerek rajta?

– A következőt: a megnevezett három férfiúból kettő, Szathmár gróf és Báthory professzor vagyontalan, de a harmadik rendkívül gazdag. Erdélyi birtokai jelentősek. Nos, ön is jól tudja, ha letartóztatják mint összeesküvőt, és elítélik, elkobzott birtokai jórészt azokat illetik, akik leleplezték és feljelentették az összeesküvést... Ön és én, Torontál Simon, osztozunk!

Sárkány elhallgatott. A bankár nem felelt. A téten törte fejét, hogy érdemes-e belépnie a játékba. Különben sem az az ember volt, aki kompromittálja magát egy ilyen természetű ügyben; de annál inkább érezte, hogy az ügynöke majd mindkettőjük helyett cselekszik. Ha úgy döntene, hogy részt vesz ebben a cselszövésben, könnyen magához láncolhatná Sárkányt valami egyezséggel, s kezében tarthatná, míg ő maga háttérben maradhat... Mégis habozott. De elvégre mit is kockáztat? Ő nem jelenik meg ebben az undorító ügyben, csak a sápot húzza - hatalmas sápot, amely helyrebillentheti bankházának egyensúlyát...

– Nos?... - kérdezte Sárkány.

– Nos: nem! - felelte Torontál Simon, mert főként attól ijedt meg, hogy ilyen társsal, pontosabban ilyen cinkossal lépjen egyezségre.

– Tehát visszautasítja?

– Igen!... Visszautasítom!... Azonfelül nem is hiszek számításainak sikerében!

– Vigyázzon, Torontál Simon! - kiáltotta Sárkány fenyegető hangon, ezúttal nem is türtőztetve magát.

– Vigyázzak?! Ha szabad kérdeznem: mire?

– Arra, hogy ismerem bizonyos ügyeit...

– Távozzék, Sárkány! - felelte Torontál.

– Tudom a módját, hogyan kényszerítsem...

– Távozzék!

E pillanatban halkan kopogtattak az iroda ajtaján. Sárkány gyorsan az ablakhoz ugrott, az ajtó kinyílt, és a szolga hangosan jelentette:

– Sándor gróf úr kéri Torontál urat, legyen szíves fogadni őt.

Azután visszavonult.

– Sándor gróf?! - kiáltott fel Sárkány.

A bankárt egyrészt igen bosszanthatta, hogy Sárkánynak tudomására jut ez a látogatás. Másrészt előre érezte, miféle bonyodalmakat okoz majd a gróf váratlan érkezése.

– Ejnye! Mit akar itt Sándor gróf? - kérdezte Sárkány meglehetősen gunyoros hangon. - Ön tehát kapcsolatban áll a Szathmár-ház összeesküvőivel? Csakugyan, lehetséges, hogy éppen az egyik emberükhöz fordultam!

– Elmegy már végre?

– Nem megyek, Torontál Simon. Meg fogom tudni, hogy mi dolga Sándor grófnak az ön bankházában!

E szavak után Sárkány az irodából nyíló kis fülkébe rohant, amelynek függönye lehullott mögötte.

Torontál Simon már azon a ponton volt, hogy segítséget kér Sárkány kidobásához, de meggondolta magát.

– Nem - mormogta -, elvégre jobb, ha Sárkány meghallja, miről lesz itt szó!

A bankár becsöngette a szolgát, és utasította, hogy vezesse be azonnal Sándor grófot.

Sándor Mátyás belépett a dolgozószobába, és magatartásának megfelelő hidegséggel válaszolt Torontál buzgólkodására. Aztán helyet foglalt egy karosszékben, amelyet a szolga eléje tolt.

– Gróf úr - mondta a bankár -, nem számítottam a látogatására, hiszen nem is tudtam, hogy Triesztben időzik; de a Torontál-cég mindig megtiszteltetésnek veszi, ha fogadhatja önt.

– Uram - felelte Sándor Mátyás -, én csak egyik szerény ügyfele vagyok Önnek, de üzlettel magam nem foglalkozom, mint tudja is. Mégis köszönettel tartozom, hogy volt szíves letétben elfogadni azt az összeget, amellyel pillanatnyilag rendelkezem.

– Gróf úr - folytatta Torontál Simon -, eszébe kell juttatnom, hogy ez a pénz folyószámlán szerepel nálam, és kérem, ne felejtse el, hogy önnek kamatozik.

– Tudom, uram - felelte Sándor gróf -, de ismétlem, korántsem tőkebefektetést akartam az ön cégénél, ez csak egyszerű letét.

– Rendben van, gróf úr - felelte Torontál Simon. - De a pénz drága manapság, és úgy méltányos, hogy az öné is kamatozzék. Pénzügyi válság fenyegeti az egész országot. A belső helyzet igen nehéz. Az ügyletek megbénultak. Néhány jelentős cég csődje megrázkódtatta az egész hiteléletet, és még mástól is kell tartani...

– De az ön cége erős, uram - mondta Sándor Mátyás -, és jó forrásból tudom, hogy alig érezte meg az említett csődök visszahatását. Így van?

– Valóban, alig - felelte Torontál Simon a legnagyobb nyugalommal. - Egyébként a mi forgalmunk folytonosságát biztosítja az adriai kereskedelem, amivel a pesti vagy bécsi cégek nem foglalkoznak, ezért minket a válság alig érintett. Nincs mit panaszkodnunk, gróf úr, és nem is panaszkodunk.

– Csak gratulálhatok hozzá, uram - felelte Sándor Mátyás. - Mégis megkérdezem öntől a válsággal kapcsolatban, hogy nem esett-e szó bizonyos belső bonyodalmakról...

Noha Sándor gróf úgy tette fel ezt a kérdést, mintha legcsekélyebb fontosságot sem tulajdonítana neki, Torontál mégis jobban figyelte a grófot. Ez a kérdés valójában vonatkozhatott arra is, amit az imént közölt vele Sárkány.

– Semmit sem tudok erről - felelte a bankár -, és nem is hallottam arról, hogy az osztrák kormány tartana valamitől e téren. Vajon önnek, gróf úr, van valami oka arra gondolni, hogy valami közeli esemény...

– Semmiképpen - felelte Sándor Mátyás -, de a magasabb pénzügyi körökben néha olyan dolgokat is tudnak, amikről a közönség csak később szerez tudomást. Hát ezért tettem fel én önnek ezt a kérdést, és teljesen öntől függ, hogy válaszol-e vagy sem.

– Semmit nem hallottam erről - felelte Torontál Simon -, különben nem hiszem, hogy jogom lenne megőrizni a titoktartást olyan ügyféllel szemben, mint ön, gróf úr, akinek érdekei megszenvedhetnék ezt!

– Köszönöm, uram - felelte Sándor gróf -, és én is úgy gondolom, mint ön, hogy nincs mitől félnünk sem a határokon belül, sem kívül. El is hagyom nemsokára Triesztet, és visszatérek Erdélybe, ahová sürgős ügyek hívnak.

– Ó, elmegy, gróf úr? - kérdezte élénken Torontál Simon.

– Igen... legkésőbb két hét múlva.

– De nyilván visszajön Triesztbe?

– Nem hinném, uram - felelte Sándor gróf. - De mielőtt elindulok, szeretném rendbe hozni az artenaki kastély egész elszámolását, amely most elintézésre vár. Egy sereg számlát, haszonbér-elszámolást és erdőbérleti díjat kaptam meg az intézőmtől, és még alig volt időm ellenőrizni. Nem ismer valami megbízható könyvelőt, vagy nem tudná rendelkezésemre bocsátani egyik alkalmazottját, aki elvégezné nekem ezt a munkát?

– Mi sem könnyebb, gróf úr!

– Nagyon lekötelez.

– És mikor van szüksége erre a könyvelőre?

– A lehető leghamarabb.

– Hol jelentkezhet?

– Barátom, Szathmár gróf házánál, az Acquedotto sugárút 89. szám alatt.

– Rendben van.

– A munka mintegy tíz napot igényel, s mihelyt rendben lesznek az elszámolásaim, máris indulok az artenaki kastélyba. Ennélfogva, kérem, tartsa készenlétben az önnél fekvő pénzemet.

Torontál Simon erre a kérésre önkéntelenül is összerándult, de Sándor gróf ezt nem vette észre.

– Mikor óhajtja visszakapni a pénzt, gróf úr? - kérdezte.

– Jövő hónap nyolcadikán.

– Rendelkezésére fog állni.

Ezután Sándor gróf felállt, és a bankár kikísérte az előszoba ajtajáig.

Amikor Torontál Simon visszatért a dolgozószobába, ott találta Sárkányt, aki csak ennyit mondott:

– Két napon belül be kell vezetnie könyvelői minőségben Szathmár gróf házába.

– Csakugyan ezt kell tennünk! - felelte Torontál Simon.