A GONDVISELÉS ÚTJÁN

És most vessünk egy pillantást az antekirttai településre. Torontál és Carpena a doktor kezébe került, ő meg csak az alkalomra várt, hogy újra Sárkány nyomára bukkanjon. Megbízottai, akik Báthoryné tartózkodási helyének felkutatásával foglalkoztak szakadatlanul, folytatták a keresést, mostanáig hasztalanul. Amióta édesanyja eltűnt, és csak az öreg Borost tudhatta támaszául, Báthory Péter állandó kétségbeesésben élt, és milyen vigasztalást nyújthatott volna akár a doktor is ennek a kétszeresen összetört szívnek? Amikor Péter az anyjáról beszélt a doktornak, úgy érezte, hogy Torontál Száváról is beszél, pedig a lány neve sohasem hangzott el közöttük.

Ebben a kicsiny városban, Antekirtta fővárosában, Artenakban, nem messzi a városházától, Maria Ferrato az egyik legszebb házban lakott. Így akarta a doktor leróni háláját, biztosítva számára az élet minden kényelmét. Testvére ott élt mellette, amikor épp nem a tengeren járt, ahol szállítást vagy őrjáratot végzett. Így egy nap sem telt el, hogy ne tegyenek látogatást a doktornál, vagy ő maga ne jöjjön megnézni őket. Szeretete egyre nőtt a rovignói halász gyermekei iránt, ahogy jobban megismerte a testvéreket.

– Mennyire örülnénk - ismételte gyakran Maria -, ha Péter is boldog lenne!

– Nem lehet - felelte Luigi -, csak ha megtalálja az édesanyját. De még nem vesztettem el minden reményt, Maria! A doktor rendelkezésére álló eszközökkel fel kell lelni, hová vitte Boros Báthorynét, miután elhagyták Raguzát.

– Bennem is él a remény, Luigi! És ha Péter megtalálja az anyját, megvigasztalódik?...

– Nem, Maria, hiszen lehetetlen, hogy Torontál Száva valaha is a felesége legyen!

– Luigi - válaszolta Maria -, ami lehetetlennek tűnik az ember szemében, az az Istennek is lehetetlen?

Amikor Péter korábban azt mondta Luiginak, hogy testvérek lesznek, még nem ismerte Maria Ferratót, még nem tudta, milyen gyöngéd és áldozatkész nővért talál benne. Épp ezért, mihelyt rájött erre, nem habozott megosztani vele gondjait. Ez megnyugtatta kicsit, valahányszor beszélgettek. Amit nem akart elmondani a doktornak, amiről megfogadta magában, hogy nem beszél előtte, azt Mariának mondta el. Részvéttel teli, szerető szívet talált a lányban, megértő szívet, amely vigasztalta őt, Istenben bízó lelket, amely nem ismerte a kétségbeesést. Ha túlságosan szenvedett, ha meg kellett osztania túlcsorduló fájdalmát, csak hozzája futott, és hányszor sikerült Mariának visszaadnia némi bizalmát a jövőben!

De most olyan alak került az antekirttai börtönbe, aki tudja, hol tartózkodik Száva, tudja, hogy még mindig Sárkány hatalma alatt áll-e. Ez volt az a személy, Torontál Simon, aki lányának adta ki Szávát. De atyja emléke iránti tiszteletből Péter soha nem akarta, hogy a bankár erről az ügyről egy szót is szóljon.

Egyébként elfogatása óta Torontál Simon olyan állapotban volt, oly fizikai és erkölcsi levertség vett rajta erőt, hogy semmit nem tudott volna mondani, még ha ezt kívánja is érdeke. Egyébként mindent figyelembe véve, egyáltalán nem is állt érdekében elárulni, mit tud Száváról, hiszen nem tudta sem azt, ki is ez az Antekirtt doktor, akinek most a foglya, sem azt, hogy Báthory Péter is ezen a szigeten él, amelynek még nevét sem hallotta.

Így, ahogy Maria Ferrato mondta, csak Isten oldhatja meg ezt a helyzetet.

A kis település jelenlegi állapotáról nem adnánk teljes képet, ha Antekirtta lakosainak eme számbavételénél megfeledkeznénk Pointe Pescade-ról és Cap Matifouról.

Noha Sárkánynak sikerült megszöknie, és azóta nyoma is veszett, Torontál elfogása oly fontos esemény volt, hogy Pointe Pescade-nak bőven kijutott a köszönetből. Saját sugallatát követve ez a derék fickó épp azt tette, amit kellett az adott helyzetben. Nos, ha a doktor elégedett volt, hogyne lett volna az a két barát is. Elfoglalták takaros otthonukat, várták, hogy újra szükség legyen szolgálatukra, és nagyon remélték, hogy még használhatnak a jó ügynek.

Mihelyt Antekirttára érkeztek, Pointe Pescade és Cap Matifou meglátogatta Maria és Luigi Ferratót; aztán megjelentek néhány artenaki személyiségnél is. Szívesen fogadták őket, mert mindenütt megszerettették magukat. Csak rá kellett nézni Cap Matifoura ezekben az ünnepélyes pillanatokban, mindig zavart érzett hatalmas termete miatt, amellyel egymaga zsúfolttá tett egy szalont.

– De én olyan vékony vagyok, hogy ez kiegyenlíti! - jegyezte meg Pointe Pescade.

Ő viszont a vidámságot jelentette a településen, amelyet kifogyhatatlan jókedvével szórakoztatott. Értelmével és ügyességével mindenkinek készségesen szolgálatára állt. Ó, ha a dolgok közmegelégedésre zárulnak, milyen ünnepséget rendez majd, milyen örömteli és látványos műsor pereg majd a városban és környékén! Igen, ha kell, Cap Matifou és Pointe Pescade pillanatig sem habozik folytatni akrobatamesterségét, hogy bámulatba ejtse Antekirtta lakosságát!

Erre a vidám napra várva csinosítgatta kertjét Pointe Pescade és Cap Matifou a szép fák árnyékában, és villájukat egészen elborították a virágok. A kis medence munkálatai is kezdtek már kialakulni. Aki látta, hogy Cap Matifou hatalmas sziklatömböket mozdít ki helyükből, és visz a vállán, megállapíthatta, hogy a provence-i erőművész semmit sem veszített csodálatos erejéből.

Közben a doktor megbízottai semmi nyomára sem bukkantak Báthorynénak, de azok sem jártak nagyobb szerencsével, akik Sárkány felkutatására indultak. Továbbra is rejtély maradt, hová menekült ez a nyomorult, miután Monte-Carlóból eltávozott.

Vajon Torontál ismerte Sárkány búvóhelyét? Legalábbis kétséges volt, ismerve, hogy milyen körülmények között váltak el a nizzai úton. Egyébként, ha feltesszük is, hogy ismerte, hajlandó-e megmondani?

Antekirtt doktor igen türelmetlenül várta hát, hogy a bankár állapota megengedje ezt a próbatételt.

Artenak északnyugati részén egy kis erődben különítették el a legszigorúbban Torontált és Carpenát. Ismerték egymást, de csak névről, mert a bankár soha nem avatkozott közvetlenül Sárkány szicíliai ügyeibe. Épp ezért a doktor határozottan megtiltotta, hogy még csak sejtessék is velük, hogy a másik jelen van ebben az erődben. Két börtönüregben helyezték el őket, ahonnét csak levegőzni mentek ki elkülönített udvarokba.

Bízva az őrzők hűségében - az antekirttai haderő két őrmesterében -, a doktor nyugodt lehetett, hogy semmiféle kapcsolat nem létesül a két fogoly között.

Semmiféle titokszegéstől nem kellett tartani: Torontál és Carpena minden kérdésére, amelyet fogságuk helyére vonatkozóan tettek fel, soha nem kaptak és nem is kapnak választ. Így semmiből nem gyaníthatták, hogy annak a titokzatos Antekirtt doktornak a kezébe kerültek, akit a bankár ismert már, hiszen többször is találkozott vele Raguzában.

A doktor szüntelenül azon fáradozott továbbra is, hogy Sárkány nyomára bukkanjon, és ugyanúgy kézre kerítse, mint két társát. Október tizenhatodikán megállapította, Torontál Simon elég nyugodt már ahhoz, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre, ezért elhatározta, hogy megkezdi kihallgatását.

Először is tanácskozott Péterrel és Luigival, és Pointe Pescade-ot is bevonták a beszélgetésbe, hiszen az ő véleménye mindig figyelmet érdemelt.

A doktor ismertette velük szándékát.

– De ha tudatjuk Torontál Simonnal - jegyezte meg Luigi -, hogy Sárkány holléte érdekel minket, nem kezd-e gyanakodni, hogy cinkosát akarjuk kézre keríteni?

– Nos - felelte a doktor -, mi rossz származhat abból, ha Torontál is megtudja, hiszen már nem menekülhet a kezünk közül...

– Egy rossz mégis, doktor úr - vetette ellen Luigi. - Torontál úgy vélheti, érdeke, hogy semmit se mondjon, amivel árthatna Sárkánynak.

– És miért?

– Mert ezzel magának ártana.

– Tehetek egy megjegyzést? - kérdezte Pointe Pescade, aki eddig szerénységből kissé félrehúzódott.

– Természetesen, barátom! - felelte a doktor.

– Uraim - folytatta Pointe Pescade -, azokból a sajátos körülményekből, ahogy ezek az úriemberek elváltak, okom van azt hinni, nem sok kímélettel tartoznak egymásnak. Torontál úr szívből utálja Sárkány urat, aki tönkretette. Ha tehát Torontál úr tudja, hol tartózkodik jelenleg Sárkány úr, nem habozik beszélni, legalábbis ezt hiszem. Ha viszont nem szól semmit, akkor biztos, hogy nem tud mit mondani.

Ebben az okoskodásban volt valami igazság. Nagyon valószínű, hogy ha a bankár tudja, hová menekült Sárkány, nem gondolja, hogy hallgatnia kell, amikor saját érdeke éppen az, hogy beszéljen.

– Még ma megtudjuk, mihez tartsuk magunkat - felelte a doktor -, és ha Torontál nem tud semmit, vagy nem akar semmit sem mondani, majd gondolkodom, mit tegyünk. De mivel nem sejtheti még, hogy Antekirtt doktor hatalma alatt áll, mivel azt sem álmodhatja, hogy Báthory Péter él, Luigi fogja őt vallatóra.

– Várom parancsait - felelte a fiatalember.

Luigi hát elment a kis erődbe, és bevezették a börtöncellába, ahol Torontál Simont őrizték.

A bankár a sarokban ült, az asztal mellett. Az imént kelt csak fel az ágyból. Lelkiállapota láthatólag nem sokat javult. Nem anyagi romlására gondolt most, még csak nem is Sárkányra. Elsősorban az nyugtalanította, miért és hol tartják fogva, és ki ez a hatalmas személyiség, akinek az ő kézre kerítése érdekében állt. Nem tudta, mit gondoljon: mindentől tartania kellett.

Amikor látta, hogy Luigi Ferrato belép, felkelt; de egyetlen intésre újra elfoglalta helyét. Az az igen rövid kihallgatás, amely e látogatás célja volt, a következőképpen folyt le:

– Ön Torontál Simon, hajdani trieszti bankár, akinek utolsó lakhelye Raguza volt?

– Nincs mit felelnem erre a kérdésre. Akik fogva tartanak, nyilván tudják, ki vagyok.

– Tudják is.

– Kik azok?

– Majd megtudja később.

– És ön kicsoda?

– Egy ember, aki azt a feladatot kapta, hogy hallgassa ki önt.

– És ki adta ezt a...?

– Azok, akiknek ön számadással tartozik.

– Újra kérdem: kik ezek?

– Ezt nem kell önnel közölnöm.

– Így hát nekem sincs mit válaszolnom.

– Rendben van! Ön Monte-Carlóban tartózkodott egy férfival, akit hosszú ideje ismer, és aki nem tágított öntől, amióta csak elhagyták Raguzát. Ez a férfi tripoliszi származású, Sárkánynak hívják. Akkor menekült el, amikor önt elfogták a nizzai úton. Nos, azt kell kérdeznem öntől: tudja-e, hol tartózkodik jelenleg ez az ember, és ha tudja, hajlandó-e megmondani?

Torontál óvakodott a választól. Ha meg akarják tudni, hol van Sárkány, nyilván kézre akarják keríteni, ahogy őt is elfogták. De miért? Múltbeli közös ügyeik és különösképpen a trieszti összeesküvéssel kapcsolatos cselszövések miatt? De hogyan tudódtak ki e dolgok, és ki az, akinek érdekében áll Sándor Mátyás grófnak és két jó barátjának megbosszulása, hiszen már több mint tizenöt éve meghaltak?... Hát ezen töprengett először is a bankár. Mindenesetre joggal hitte, hogy egy nem szabályos igazságszolgáltatás elé került, és úgy látszott, ez ítélkezik majd felette és cinkosa felett - és ez még jobban nyugtalanította. Épp ezért ha nem is kételkedett abban, hogy Sárkány Tetuánban keresett menedéket Namir házában, ahol utolsó játszmáját vívja, és ráadásul elég záros határidőn belül, eltökélte, hogy erről egy szót sem ejt. Ha később úgy kívánja érdeke, hogy beszéljen, akkor majd beszél. Egyelőre úgy látta helyesnek, ha rendkívüli tartózkodást mutat.

– Nos?... - kérdezte Luigi, és időt hagyott a bankárnak a gondolkodásra.

– Uram - felelte Torontál Simon -, mondhatnám önnek, hogy tudom, hol van az említett Sárkány, de nem mondom meg. Valójában azonban fogalmam sincs róla.

– Ez az utolsó szava?

– Ez, és ez igaz!

Erre Luigi eltávozott, és beszámolt a doktornak Torontállal folytatott beszélgetéséről. Mivel a bankár válaszában semmi hihetetlen nem volt, végül is meg kellett elégedniük vele. Így Sárkány rejtekhelyének felfedezésére nem tehettek egyebet, mint hogy erőteljesebben folytatták a kutatást, nem kímélve sem fáradságot, sem pénzt.

De amíg valami jelzés nem ad lehetőséget a doktornak, hogy újra akcióba kezdjen, az Antekirtta biztonságát súlyosan érintő kérdésekkel kellett törődnie. Újabban titkos figyelmeztetéseket kapott Kirenaika vidékéről. Megbízottai azt javasolták, hogy szigorúbban figyelje a Sidra-öböl környékét. Szerintük a szenusziták félelmetes szövetsége összevonja erőit a tripoliszi határon. Általános mozgásban vannak a Szirtiszek felé. A nagymester gyors hírvivői üzeneteket visznek az észak-afrikai mecsetek között. Külföldi eredetű fegyverek érkeztek a szövetség számára. Végül csapatösszevonás történt a Bengházi körzetben és következésképpen Antekirtta közelében.

Előre látható volt a közeli veszély, így a doktor kénytelen volt minden óvintézkedést megtenni. Október utolsó három hetében Péter és Luigi nagyon tevékenyen segítették a doktort, és minden telepes talpon állt. Pointe Pescade-ot többször is elküldte titokban a kirenaikai tengerpartra, hogy vegye fel a kapcsolatot megbízottaival, és megállapították, hogy a szigetet fenyegető veszély valóban fennforog. A bengházi kalózok, akik számát az egész vidékről toborzott szövetségi tagok felduzzasztották, hadjáratot készítenek elő Antekirtta ellen. Hogy hamarosan megindulnak-e, még nem lehetett tudni. Mindenesetre a szenusziták még a déli körzetben tartózkodtak, és valószínű volt, hogy semmilyen fontos hadműveletbe nem kezdenek anélkül, hogy jelen ne legyenek, és ne vezessék. Ezért Antekirttán az *Elektrik*ek parancsot kaptak, hogy cirkáljanak a Szirtiszek partvidékén, és figyeljék mind a kirenaikai és tripoliszi tengerpartot, mind a tuniszit a Bon-fokig.

A sziget védelmének megszervezése még nem fejeződött be teljesen. De ha nem is tudják elvégezni a kívánt időre, legalább az antekirttai fegyverraktár roskadásig megtelt mindenfajta lőszerrel.

Antekirttát mintegy húsz mérföld választotta el a kirenaikai partoktól, és teljesen elszigetelt lenne az öböl mélyén, ha a Kencraf néven ismert, háromszáz méter kerületű kis sziget nem emelkedik ki a tengerből, két mérföldre délkeleti csúcsától. A doktor elképzelése szerint ez a szigetecske lett volna a száműzöttek földje, ha valaki is rászolgálna, hogy száműzzék a szigeten hozott szabályos bírói ítélettel - de erre még nem került sor. De azért felállítottak ott e célra néhány deszkabarakkot.

Egyébként a Kencraf szigetecske nem volt megerősítve, és ha ellenséges hajóraj támadná meg Antekirttát, már pusztán a fekvésével is nagy veszélyt jelentene. Hiszen csak partra kell szállni rajta, és máris erős hadműveleti támaszpontot építhetnek ki ezen a kis szigeten. Amilyen könnyen elhelyezhető ott lőszer és élelem, s felállítható egy ágyúüteg, igen jelentős támpontot nyújthat a támadóknak, akkor már többet ér, ha nem is létezik, hiszen nem volt már elég idő arra, hogy védelmi állapotba helyezzék.

Kencraf szigetecske - és azok az előnyök, amelyeket az ellenségnek nyújthat Antekirtta ellen - szüntelenül nyugtalanította a doktort. Mérlegre is tett mindent, és úgy határozott, hogy elpusztítja, de ugyanakkor kiaknázza pusztulását néhány száz kalóz teljes megsemmisítésére is, akik megkockáztatnák, hogy birtokba vegyék.

A terv végrehajtásához azonnal hozzáláttak. A talajban végzett munkálatok után Kencraf szigetecske csakhamar hatalmas aknamezőhöz hasonlított, amelyet tenger alatti huzal kötött össze Antekirttával. Ezen a huzalon át csak villanyáramot kell a szigetre bocsátani, és még nyoma sem marad a tenger színén.

A doktor nem rendes lőport, sem robbanógyapotot, még csak nem is dinamitot alkalmazott, hogy a rettenetes pusztítást véghezvigye. Ismerte egy újabban felfedezett robbanóanyag összetételét, amelynek oly nagy a romboló ereje a dinamithoz képest, mint a dinamitnak a rendes lőporhoz. Könnyebben kezelhető, mint a nitroglicerin, könnyebben szállítható is, hiszen csak két különböző folyadék felhasználását igényli, amelyeket csak az alkalmazás pillanatában kevernek össze, fagypont alatt húsz fokig fagyálló, amikor a dinamit már öt-hat foknál használhatatlan, és ez csupán heves ütésre robban - például gyutacs elsütésére; amilyen félelmetes tehát a hatása, olyan könnyű a kezelése.

Hogyan nyerhető ez a robbanóanyag? Egyszerűen a tiszta és víztelen nitrogénmonoxidot folyékony állapotban összekeverjük különféle széntartalmú folyadékokkal, amelyek ásványi, növényi, állati olajok vagy más zsírok származékai. Ebből a két, külön-külön ártalmatlan folyadékból, amelyek egymásban oldódnak, a kívánt arány szerint készítjük a robbanóanyagot, akárha vizet és bort kevernénk össze, csak annak a keveréknek a készítése teljesen veszélytelen. Így készül tehát a panklasztit nevű robbanóanyag, amelynek a neve azt jelenti: „mindent összezúzó”, és össze is zúz mindent.

Ezzel a robbanóanyaggal töltötték meg a kis szigeten fúrt aknákat. Valamennyiben volt gyújtószerkezet, amelyet tenger alatti kábel kötött össze Antekirttával, és ha ott bekapcsolják az elektromos áramot, a sziget azonnal a levegőbe repül. Mivel azonban az is megeshet, hogy ez a kábel használhatatlanná válik, különleges készülékeket ástak be a sziget talajába, és ezeket másik, föld alatti vezetékhálózattal kötötték össze. Elég tehát, hogy egy láb véletlenül súrolja valamelyik készüléknek a föld felszínén elhelyezett lemezkéit, hogy zárja az áramkört, és az így keletkezett áram előidézze a robbanást. Ha tehát sok támadó szállna partra Kencraf szigetecskén, nem valószínű, hogy a kis sziget megmenekül a teljes pusztulástól.

E különféle munkálatok már igen előrehaladtak november első napjaiban, amikor egy olyan esemény jött közbe, amely arra kényszerítette a doktort, hogy néhány napra elhagyja a szigetet.

November harmadikán délelőtt az a gőzös, amely Cardiffból a szenet szállította, lehorgonyzott Antekirtta kikötőjében. Útközben a hajó a rossz idő miatt kénytelen volt megállni Gibraltárban. Ott a kapitány egy postán maradó levelet talált a doktor címére - ezt a levelet a tengerparti postahivatalok már egy ideje utána küldözgették, de nem érkezett meg a címzetthez.

A doktor átvette a levelet, amelynek borítékján máltai, cataniai, raguzai, ceutai, otrantói, malagai és gibraltári bélyegzők voltak.

Az aláírást - reszketeg, nagy betűivel - olyan kéz rótta a papírra, amely már elszokott a levelezéstől, és arra is alig maradt ereje, hogy néhány szót leírjon. A borítékon egyébként csak egy név állt - a doktoré -, ezzel a megható ajánlással:

Antekirtt doktornak
a gondviselés útján

Antekirtt doktor feltépte a borítékot, kivette a levelet - egy már elsárgult papírlapot -, és a következőket olvasta:

Doktor Úr!
Az Isten juttassa keze közé ezt a levelet!... Én már igen öreg vagyok... Minden pillanatban meghalhatok... Báthoryné pedig egyedül marad a világban!... Essen meg a szíve a szegény asszony fájdalommal teli életének utolsó napjain! Legyen segítségére!... Jöjjön!

*Alázatos szolgája
Boros*

Aztán a levél sarkában ez állt: Karthágó, és alatta e szavak: Tuniszi kormányzóság.

A doktor egyedül volt a városháza fogadószobájában, amikor a levelet kapta. Felkiáltott, és ebbe a kiáltásba öröm is vegyült, meg kétségbeesés is: öröm, hogy végül Báthoryné nyomára bukkant - és kétségbeesés vagy inkább félelem, mert a boríték bélyegzője azt mutatta, hogy a levél már több mint egyhónapos.

Azonnal hívatta Luigit.

– Luigi - kezdte a doktor -, értesítsd Köstrik kapitányt, hogy a Ferrato két óra múlva álljon indulásra készen!

– Két óra múlva kifuthat a tengerre - felelte Luigi. - Ön óhajt vele utazni, doktor úr?

– Igen.

– Hosszabb útról van szó!?

– Csupán három-négy naposról.

– Egyedül indul?

– Nem. Keresd meg Pétert, és mondd meg neki, hogy készüljön, mert velem jön.

– Péter nincs itt, de egy óra múlva visszaérkezik a Kencraf szigetén végzett munkából.

– Szeretném, ha nővéred is hajóra szállna velünk, Luigi. Tüstént készüljön fel ő is az indulásra.

– Tüstént!

Luigi nyomban eltávozott, hogy végrehajtsa a kapott utasításokat.

Egy órával később Péter már a városházán volt.

– Olvasd! - mondta a doktor.

És átnyújtotta neki Boros levelét.