BONYODALMAK

Már tizennégy esztendeje múlt, hogy Torontál Simon elhagyta Triesztet, és itt telepedett le Raguzában, ebben a gyönyörű palotában a Stradonén. Dalmát eredetű lévén, mi sem volt természetesebb, hogy üzleteitől visszavonulva hazatér szülőföldjére.

Az árulók jól megőrizték titkukat. Az árulás díját pontosan kézhez vették. Így aztán egész vagyon jutott a bankárnak és Sárkánynak, hajdani tripoliszi ügynökének.

A két elítéltet kivégezték a pisinói várbörtönben, Sándor Mátyás gróf menekülés közben lelte halálát az Adria hullámaiban, az ítéletet pedig kiegészítették azzal, hogy vagyonukat elkobozták. Szathmár László házából és kicsi földjéből nem maradt semmi - még annyi sem, hogy biztosítsa öreg szolgájának megélhetését. Báthory István hagyatékából sem maradt semmi, hiszen vagyontalan volt, óráinak díjából élt. De az artenaki kastély és a hozzá tartozó nagy vagyon, a szomszédos bányák, a Kárpátok északi hátának erdői, Sándor Mátyás birtokai, jelentős vagyont képviseltek. Az ő javait osztották két részre: egyik felét nyilvánosan elárverezték, ezt a pénzt kapták a besúgók; a másik részét zár alá vették, ezt kellett kapnia a gróf örökösének, ha eléri a tizennyolcadik évét. Amennyiben a gyermek előbb meghalna, a fenntartott rész az államra száll.

A feljelentőknek jutott két negyedrész több mint másfél millió forintot jelentett, amivel tetszésük szerint rendelkeztek.

A két cinkos először is elhatározta, hogy elválnak egymástól. Sárkány nem ragaszkodott ahhoz, hogy Torontál Simon közelében maradjon, emez pedig egyáltalán nem óhajtotta fenntartani kapcsolatait hajdani ügynökével. Sárkány eltávozott hát Triesztből Zirone társaságában, aki nem hagyta el őt a rossz sorban, miért hagyta volna hát el a jóban? Mindketten eltűntek, és a bankár többé nem hallott róluk. Hová mentek? Nyilván Európa valamelyik nagyvárosába, ahol senki sem törődik a másik származásával, feltéve, ha gazdag, sem vagyona eredetével, feltéve ha két kézzel szórja a pénzt. Triesztben tehát nem esett szó e két kalandorról, akiket különben is csak Torontál Simon ismert.

Ahogy eltűntek, a bankár fellélegzett. Azt gondolta, most már nem kell tartania attól az embertől, aki bizonyos mértékig mégis kezében tartotta, és ezt a helyzetet mindig kihasználhatta. Sárkány gazdag lett, de lehet-e bízni az ilyen tékozlóban, és ha felemészti a vagyont, vajon habozik-e visszatérni régi cinkosához?

Hat hónap alatt Torontál Simon helyreállította súlyosan kompromittált cége hírnevét, felszámolta ügyeit, és végleg otthagyva Triesztet, Raguzába költözött. Egyáltalán nem kellett félnie attól, hogy a kormányzó, aki egyedül ismerte az összeesküvés leleplezésében játszott szerepét, elárulja titkát; de még ez is sok volt egy olyan embernek, aki semmit nem akart veszíteni tekintélyéből, s akinek vagyona fényűző életmódot biztosít bárhol, ahová kedve tartja menni.

Talán az elhatározásába, hogy elhagyja Triesztet, még egy rendkívüli körülmény is belejátszott - erről később esik szó -, olyan körülmény, amelyről csak ő és felesége tudott. Ennek folytán került kapcsolatba, igaz, csak egyszer, ezzel a Namirral is, akinek bizalmas viszonyát Sárkánnyal már ismerjük.

A bankár Raguzát választotta hát új lakóhelyéül. Még nagyon fiatalon ment el innen, sem rokona, sem családja nem volt. Itt már senki sem emlékezett rá, és idegenként jött vissza abba a városba, ahol negyven esztendeje nem fordult meg.

Az ilyen körülmények közt érkező gazdag férfiút a raguzai társaság szívesen fogadta. Csak annyit tudtak róla, hogy Triesztben kitűnő vagyoni helyzetben élt. A bankár keresett és talált is egy palotát a város legelőkelőbb negyedében. Nagy lábon élt, Raguzában teljesen új személyzetet alkalmazott. Estélyeket adott, és estélyekre járt. Mivel semmit sem tudtak a múltjáról, ama kiváltságosok közé tartozott, akiket a szerencse fiának neveznek.

Igaz, Torontál egyáltalán nem érzett lelkiismeret-furdalást. Ha nem tart attól, hogy egy napon fény derül aljas árulásának titkára, semmi sem zavarja nyugalmát.

Feleségét azonban mindig úgy látta maga előtt, mint néma, de élő szemrehányást.

Ez a becsületes és tiszta lelkű, szerencsétlen asszony tudott arról a förtelmes bűnszövetségről, amely három hazafit juttatott halálra. Amikor a bankár ügyei rosszul álltak, egyszer elszólta magát, elővigyázatlanul azt mondta, hogy Sándor Mátyás gróf vagyonának egy része talpra állítaná, és kénytelen volt feleségétől néhány aláírást kérni, így be kellett vallania részvételét a trieszti szövetkezés besúgásában.

Torontálné leküzdhetetlen ellenszenvet érzett az iránt a férfi iránt, akihez sorsa fűzte, s ez az érzés annál inkább hatalmába kerítette, mivel magyar származású volt. Amint említettük, ebből az asszonyból hiányzott minden lelkierő. Ez a csapás úgy lesújtotta, hogy többé magához sem tudott térni. Ettől kezdve Triesztben, majd Raguzában is visszavonultan élt, már amennyire ezt életmódjuk lehetővé tette. Megjelent ugyan a Stradonén levő palota fogadásain, ezt nem tudta elkerülni, férje különben is kényszerítette volna rá, de mihelyt a ház úrnőjének szerepét végigjátszotta, elvonult szobájába. Teljesen leánya nevelésének szentelte magát, egyedül őrá pazarolta érzéseit, és megpróbált felejteni. Felejteni, miközben az ocsmány ügybe keveredett férfi egy házban élt vele!

Éppen két évvel Raguzába költözésük után a helyzet még bonyolultabbá vált. S ha ez a bonyodalom új bosszúság forrása volt a bankár számára, Torontálné életébe újabb fájdalmat hozott.

Báthoryné, fia és Boros is elhagyták Triesztet, és Raguzában telepedtek le, ahol élt még néhány rokonuk. Báthory István özvegye nem ismerte Torontál Simont; arról sem tudott, hogy valaha bizonyos kapcsolat állt fenn a bankár és Sándor Mátyás gróf között. Azt pedig nem is sejthette, hogy a bankár cinkosságot vállalt azokban a galád üzelmekben, amelyek a három magyar nemes életébe kerültek.

De ha Báthoryné nem is ismerte a trieszti bankárt, Torontál annál inkább ismerte őt. És nagyon kellemetlenül érintette, hogy Báthoryné ugyanabban a városban él, néha meg is pillantotta az utcán az asszonyt, aki szegényen, kicsi gyermekéért dolgozott. Ha Báthoryné már Raguzában lakik, midőn a bankár elhatározta, hogy oda költözik, talán lemond e tervéről. De abban az időben, amikor az özvegy megtelepedett a Marinella utcai szerény kis házban, ő már megvásárolta palotáját, berendezkedett, befogadta a legjobb társaság, és elismerték társadalmi rangját. Most már nem tudta rászánni magát, hogy harmadszor is lakhelyet változtasson.

„Mindenhez hozzászokik az ember!” - gondolta.

És elhatározta, hogy behunyja szemét árulásának élő tanúja előtt.

És hogy Torontál Simon behunyta szemét, ez, úgy látszik, ahhoz is elég volt, hogy önmagában se érezzen semmi kivetnivalót.

Ami azonban a bankárnak csak kellemetlen volt, Torontálnénak szakadatlan fájdalmat és lelkiismeret-furdalást okozott. Titokban többször is megpróbált segítséget juttatni az özvegynek, aki csak a munkájából élt; de Báthoryné ezeket az összegeket mindig visszautasította, mint valamennyi más adományt, amellyel ismeretlen barátok akarták segíteni. Az erős lelkű asszony nem kért és nem is fogadott el támogatást.

Egy váratlan és valószínűtlen körülmény még tűrhetetlenebbé tette a helyzetet - a további bonyodalmak pedig már egyenesen rettenetessé.

Torontálné minden szeretetével elhalmozta lányát, aki alig volt még két és fél éves, amikor az 1867-es év végén férjével Raguzába költöztek.

Száva most már elmúlt tizenhét éves. Bájos teremtés volt, jobban hasonlított a magyar, mint a dalmát típusra. Sűrű, fekete haja, széles metszésű, tüzes szeme, magas homloka, szép ívelésű szája, meleg arcszíne, az átlagnál némileg magasabb, karcsú termete - röviden: ennyi szép vonás nem hagyott közömbösen egyetlen szemet sem.

De a legszembetűnőbb volt rajta, és a legerősebben hatott az érzékeny lelkekre a lány komolysága; mintha a tűnődő arckifejezése mindig elmosódott emlékeket kutatna. Ez vonzotta feléje az embereket, és el is szomorította őket. Ezért viselkedtek olyan tartózkodóan vele apja szalonjának vendégei és azok, akikkel néha összetalálkozott a Stradonén.

Sokan sürgölődtek körülötte, mert egy óriási vagyon egyetlen örökösének tartották. De bár jó néhány, társadalmilag is megfelelő házasság kínálkozott, anyja kérdésére a lány magyarázat nélkül mindig kosarat adott. Különben Torontál Simon sem befolyásolta elhatározásában, és nem is sürgette őt. Nyilván még nem jelentkezett az a vő, akire szüksége volt - sokkal inkább neki, mint Szávának.

Hogy teljes képet adjunk Torontál Száváról, meg kell jegyeznünk még egy igen erős jellemvonását: végtelenül csodálta a hazafias erényt és bátorságot. Politikával ugyan nem foglalkozott, de a hazájáért hozott áldozatok, a róla szóló történetek, a hőstettek, minden, ami csak hazája becsületére vált, mélyen eltöltötték lelkét. Hogyan születtek benne az efféle érzelmek? Egy bizonyos: nem apjától származtak! Nemes, nagylelkű természet lévén, úgy támadtak szívében.

Nem magyarázza ez - amint sejthető is - a Báthory Péter és Torontál Száva közti rokonszenv kifejlődését? Igen! A bankár játékába beleszólt a balszerencse, és valahogy egymás felé fordította a két fiatalt. Száva még alig volt tizenkét éves, amikor valaki egy napon Péterre mutatott, és azt mondta neki:

– Ennek a fiúnak az apja Magyarországért halt meg!

És ezt sohasem felejtette el!

Aztán mindketten felnőttek, és Száva már akkor is Péterre gondolt, amikor a fiú szeme még meg sem akadt rajta. Mindig komolynak, elgondolkodónak látta Pétert, aki ha szegény is volt, azért dolgozott, hogy méltó legyen apja nevéhez, s a lány ismerte egész történetét.

Az előbbiekből már tudjuk, hogyan szeretett bele Báthory Péter, hogyan bűvölte el Száva látása, és megérezte, hogy természete hasonlít az övéhez, s hogy a fiatalember mély szerelmét hamarosan viszonozta a lány is.

Teljes képet kapunk Torontál Száváról, ha megismerjük családi körülményeit.

Apjával szemben Száva igen tartózkodó volt. A bankár sohase halmozta el gyengédsége jeleivel, de ő sem kapott soha a lánytól semmi kedvességet. Az egyiknél talán a rideglelkűség okozta ezt, a másik meg azért tartotta a távolságot, mert semmiben nem értett vele egyet. Szávát csupán a kötelező tisztelet töltötte el apja iránt, több semmi. Egyébként apja hagyta, csináljon, amit akar, nem szegült ellene hajlamainak, nem korlátozta jótékonykodásaiban, mert ő is szeretett jótékonykodni, hogy felhívja magára a figyelmet. A bankár tehát közömbös volt a lányával szemben. A lányban viszont - ezt meg kell vallani - inkább ellenszenv, csaknem undor fejlődött ki.

Anyja iránt Szávában egészen más érzelmek éltek. A bankár felesége férjének hatalma alatt állt, aki kevés tiszteletet tanúsított iránta. Az asszony jóságos teremtés volt, becsületes életével, egyéni méltóságának megőrzésével ezerszer többet ért, mint a férje. Torontálné mélységesen szerette Szávát. A lány tartózkodása mögött a legértékesebb tulajdonságokat fedezte fel. Iránta érzett szeretete szinte már rajongás volt, és valamiféle csodálattal, tisztelettel, sőt némi félelemmel vegyült. Száva tiszta jelleme, egyenessége és bizonyos helyzetekben megmutatkozó hajthatatlansága magyarázhatja meg az anyai szeretetnek ezt a különös formáját. A lány a szeretetet szeretettel viszonozta. Vérségi kötelék nélkül is nagyon szerették volna egymást.

Nem meglepő hát, hogy Torontálné elsőnek ismerte fel, mi történik Száva fejében, majd szívében. A lány gyakran beszélt neki Báthory Péterről és családjáról, de nem vette észre, milyen fájdalmas hatást vált ki anyjából e név. Éppen ezért, amikor Torontálné meggyőződött arról, hogy Száva szereti a fiatalembert, ezt suttogta:

– Hát Isten is így akarja!

Sejthető, mit jelentettek Torontálné szavai, de ami még annál is több, milyen méltányos kárpótlás volna Száva szerelme Péter iránt a Báthory családot ért csapásért!

De ha Torontálné vallásos, jámbor lelkével azt is gondolhatta, hogy a gondviselés akarata, még férje beleegyezésére is szükség volt a két család közeledéséhez. Ezért elhatározta, hogy megtudja a véleményét, de erről Szávának egy szót sem szólt.

Torontál Simon feleségének első szavaira éktelen haragra lobbant, még csak nem is igyekezett türtőztetni magát, dühe határtalan volt. Torontálnét lesújtotta ez a hasztalan erőfeszítés, visszavonult szobájába, miközben férje megfenyegette:

– Vigyázzon, asszonyom!... Megbánja, ha még egyszer szóba hozza ezt a dolgot!

Így hát az, amit Torontál Simon végzetnek nevezett, nem csupán a Báthory családot sodorta ebbe a városba, hanem úgy intézte, hogy Száva és Péter is csakhamar megismerje és megszeresse egymást.

Az olvasó megkérdezheti, mi volt az oka nagy haragjának. Titkos terveket szőtt talán Száva jövőjéről, s ezek az érzések tervét keresztezték? Ha lealázó árulására fény derül egy nap, vajon nem éppen az ő érdeke, hogy következményeit már a lehetőséghez mérten előre enyhítse? Ugyan mit mondhat akkor Báthory Péter, ha egyszer már Torontál Száva férje? Mit tehetne Báthoryné? Kétségtelenül rettentő helyzet lenne, az áldozat fia feleségül veszi a gyilkos lányát, de elsősorban az áldozat családjának borzalmas, nem pedig őneki.

Igen, ez nyilvánvalóan így volt, de mit szól mindehhez Sárkány, akiről semmi hír nem jött, de bármikor felbukkanhatott, és az is valószínűnek látszott, hogy a bankárt bizonyos elkötelezettségek fűzik cinkosához. Sárkány pedig nem az a fajta ember, aki megfeledkezik ilyesmiről, ha fordul a szerencséje.

Természetesen Torontál is sokat gondolt arra, mi történhetett egykori tripoliszi ügynökével. Semmi hír nem jött róla, mióta a trieszti ügy után elváltak, s ennek már tizenöt éve. Még Szicíliában sem járt eredménnyel a kutatás, pedig Torontál tudta, hogy Sárkánynak ott vannak kapcsolatai barátja, Zirone révén. De nem bukkanhat-e fel Sárkány egyik napról a másikra? Ettől Torontál állandó rettegésben élt, és csak a kalandor halálhíre nyugtatta volna meg. Talán akkor más színben látja még annak a lehetőségét is, hogy a Báthoryak és az ő háza között családi kapcsolat keletkezzék. Ilyesmire azonban jelenleg még gondolni sem lehetett.

Torontál Simon nem óhajtotta hát megismételni azt a jelenetet, amely felesége és közte zajlott le, amikor az asszony Báthory Péterről próbált beszélni vele. De nem is magyarázta meg, miért lett olyan dühös. Mindenesetre azt elhatározta, hogy ezentúl szigorúbban ügyel Szávára, és még figyelteti is. A fiatal mérnökkel szemben pedig gőgösen viselkedik, elfordítja fejét, amikor találkozik vele, hogy minden reményét elvegye. És ilyen módon nagyon is jól sikerült éreztetnie, hogy minden lépése végképp hiábavaló lenne.

Ilyen körülmények közt történt, hogy június tizedikén este Sárkány nevét jelentette az inas a Stradonén álló palota szalonjában, majd az ajtó kinyílt a szemérmetlen ember előtt. Sárkány aznap reggel ült Namir társaságában a Cattaróból Raguzába induló vonatra. A város egyik nagy szállójában bérelt szobát, kiöltözött, és késlekedés nélkül jelentkezett régi cinkosánál.

Torontál Simon fogadta, és utasítást adott, hogy senki ne zavarja őket. Hogyan érintette Sárkány látogatása? Tudott-e uralkodni eléggé érzésein, hogy ne lássék rajta, hogyan érinti a viszontlátás, és nem vesznek-e össze? Sárkány éppoly parancsolónak, szemtelennek mutatkozott, mint hajdan? Vajon annak idején megállapodtak-e valamiben, és azt eszébe juttatta-e a bankárnak? És végül a múltról, a jelenről vagy a jövőről beszéltek-e? Mindezt senki sem tudhatta, hiszen a beszélgetést senki sem zavarta meg.

A tárgyalás eredménye aztán kiderült.

Huszonnégy órával később igen meglepő hír járta be a várost. Azt beszélték, hogy egy Sárkány nevű gazdag tripoliszi férfi feleségül veszi Torontál Szávát.

Úgy látszik, a bankár kénytelen volt engedni Sárkány fenyegetéseinek, aki egyetlen szavával tönkretehette. Sem felesége könyörgése, sem Száva irtózata nem hatotta meg, mert azt tartotta, hogy lánya sorsáról egyedül ő dönt.

Ejtsünk néhány szót arról, milyen érdek fűzte Sárkányt ehhez a házassághoz, aki ezt az érdeket nem is rejtette véka alá Torontál Simon előtt. Sárkány ekkor már tönkrement ember volt. Az a vagyonrész, amely a bankárnak lehetővé tette, hogy helyreállítsa cége hitelét, Sárkány kalandor-életmódjához kevés volt tizenöt esztendő alatt. Mióta elhagyta Triesztet, bejárta Európát, tékozló életet élt, s a párizsi, londoni, berlini, bécsi, római szállókon nem volt elég ablak, hogy kénye-kedvére szórja ki rajtuk a pénzét. A sokféle élvezet kipróbálása után a véletlen adta meg a kegyelemdöfést azokban a városokban, ahol még dívott a szerencsejáték, Svájcban és Spanyolországban vagy a francia határokkal körbezárt Monaco hercegség játékasztalain.

Zirone természetesen mindenhová elkísérte az egész idő alatt. Majd mikor már csak néhány ezer forintra apadt vagyonuk, visszatértek Szicília keleti részébe, amelyet Zirone annyira szeretett. Ott aztán nem maradtak tétlenek, csak arra vártak, hogy Sárkány felújíthassa kapcsolatait a trieszti bankárral. Valóban, új vagyon szerzésének nincs könnyebb módja, mint hogy feleségül veszi Szávát, a gazdag Torontál Simon egyetlen örökösét - mert Torontál Sárkány egyetlen kérését sem tagadhatja meg.

A bankár valóban nem tagadhatta meg Sárkány egyetlen kérését sem, még csak meg sem kísérelte. Avagy akadt talán a két ember között és a megoldásra váró problémájukban valami ismeretlen tényező? Erre a jövő derít fényt.

Száva határozott magyarázatot kért apjától. Miért rendelkezik így vele?

– Becsületem függ e házasságtól - felelte végül is Torontál Simon -, ennek a házasságnak létre kell jönnie!

Amikor Száva elmesélte anyjának apja válaszát, az asszony csaknem ájultan zuhant lánya karjaiba, és kétségbeesetten sírt.

Torontál igazat beszélt!

A házasságot július hatodikára tűzték ki.

Elképzelhető, milyen volt Báthory Péter élete ebben a három hétben. Ijesztő nyugtalanság lett rajta úrrá. Tehetetlen dühében hol bezárkózott a Marinella utcai házba, hol meg kiszökött ebből az átkozott városból, és Báthoryné már attól félt, hogy nem is látja többé viszont.

Mivel vigasztalhatta volna a fiút? Amíg nem esett szó a házasságról, Báthory Péternek még lehetett némi reménye, bár Száva apja visszautasította közeledését. De ha a lány férjhez megy, ez csak újabb szakadékot, immáron áthidalhatatlan szakadékot jelent. Bármit mondott is Antekirtt doktor, ígérete ellenére ő is csak elhagyta Pétert! Péter azon töprengett, vajon hogyan tudott beleegyezni a lány ebbe a házasságba, mert ismerte Száva kemény természetét, s tudta, hogy szereti őt. Miféle titok rejtőzik a Stradonén álló palotában, ahol ilyesmik történnek? Hát nem teszi jobban, ha elhagyja Raguzát, és elfogadja a felkínált állást, ha elmegy messzire Szávától, akit ennek az idegennek adnak, ennek a Sárkánynak?

„Nem! - ismételgette. - Lehetetlen!... Hiszen szeretem őt!”

Így hát a kétségbeesés költözött ebbe a házba, amelyet néhány napja még a boldogság fénye derített fel.

Pointe Pescade tovább folytatta a figyelést, és mindenről tudott, amit a városban beszéltek: az elsők között jutott fülébe az is, hogy mi készül. Ahogy meghallotta Torontál Száva és Sárkány közelgő házasságának hírét, írt Cattaróba. Mihelyt látta, hogy a fiatal mérnököt milyen szánalmas lelkiállapotba sodorta ez a hír - mert nagyon is érdekelte a sorsa -, értesítette Antekirtt doktort.

Válaszul azt kapta, hogy továbbra is figyelje, mi történik Raguzában, és mindenről tájékoztassa Cattarót.

De amint közeledett a gyászos július hatodiki nap, Báthory Péter állapota egyre rosszabbodott. Már anyja sem tudta megnyugtatni. Különben is hogyan lehetett volna megmásítani Torontál terveit? Nem az látszott már csak a sietségből is, amellyel nyilvánosságra hozta és kitűzte a házasság napját, hogy azt már régóta eltökélték, hogy Sárkány és a bankár hosszú ideje ismeri egymást, továbbá, hogy ez a gazdag tripoliszi valami egészen különös hatással lehet Száva apjára?

Báthory Pétert annyira hatalmába kerítették gyötrő gondolatai, hogy egy héttel a házasság megkötése előtt elhatározta, ír Torontál Simonnak.

Levele válasz nélkül maradt.

Ekkor azzal próbálkozott, hogy az utcán találkozik a bankárral... De ez sem sikerült.

Már palotájában is fel akarta keresni... De nem jutott tovább a kapunál.

Szávát és anyját sem láthatta. Sehogyan sem tudott közelükbe jutni.

De ha Báthory Péter nem is láthatta viszont sem Szávát, sem apját, annál többször találkozott Sárkánnyal a Stradonén. A fiatalember gyűlölködő pillantására Sárkány csak megvetően nézte végig. Báthory Péter ekkor arra gondolt, beleköt, és így párbajra kényszeríti... De milyen ürüggyel köthetne bele, és Sárkány miért fogadná el a kihívást, amikor érdeke épp az ellenkezőjét kívánta közvetlenül esküvője előtt?

Hat nap telt el. Péter, anyja könyörgése és Boros kérése ellenére, július negyedikén este elhagyta a Marinella utcai házat. Az öreg szolga követni akarta, de csakhamar nyomát vesztette. Péter, mintha megbolondult volna, céltalanul barangolt a város elhagyott utcáin, Raguza bástyái mentén.

Egy órával később haldokolva hozták haza Báthoryné házába. Egy tőr járta át bal tüdejének felső csúcsát.

Nem fért hozzá kétség: Péter a kétségbeesés tetőfokán öngyilkos lett!

Mihelyt Pointe Pescade értesült a szerencsétlenségről, a távíróhivatalba rohant.

Egy óra múlva Antekirtt doktor már értesült Cattaróban a fiatalember öngyilkosságának híréről.

Nehéz lenne ecsetelni Báthoryné fájdalmát, amikor fia mellett állt, akinek már talán csak néhány órája volt hátra. De az anyai erő felülmúlta az asszonyi gyengeséget. Először is ápolásban kell részesítenie. Majd azután sírhat.

Orvost hívattak. Csakhamar odaérkezett, megvizsgálta a sebesültet, meghallgatta gyönge és kihagyó lélegzetét, kitisztította a sebet, bekötözte, mindent elkövetett, hogy megmentse, de erre semmi reményt sem látott.

Tizenöt órával később a fiatalember állapotát még súlyosbította egy erős belső vérzés, és félő volt, hogy igen gyenge lélegzése is megszűnik.

Báthoryné térdre esett, és kérte Istent, óvja meg fiát.

E pillanatban kinyílt a szoba ajtaja... Antekirtt doktor tűnt fel, és a haldokló ágyához közeledett.

Báthoryné feléje rohant: de az orvos egy mozdulattal visszatartotta.

Ekkor Péter fölé hajolt, és nagy figyelemmel, szótlanul megvizsgálta. Azután mereven, figyelmesen nézte. Mintha delejes erő sugárzott volna szeméből, mint aki saját életét és akaratát kívánja beleoltani a fiú kialvó agyába.

Péter hirtelen félig felemelkedett. Szemhéja kinyílt, rábámult a doktorra... Aztán élettelenül hanyatlott vissza.

Báthoryné fiához rohant, felkiáltott, és ájultan dőlt az öreg Boros karjába.

A doktor lezárta a fiatalember szemét, aztán felkelt, elhagyta a szobát, és mintha egy indiai legendából vett jeligét mormolt volna:

– A halál nem rombol, csak láthatatlanná tesz!