Az éjszaka minden zavaró mozzanat nélkül telt el. A telepesek éberen vigyáztak, és nem hagyták el kéménybeli őrhelyüket. A kalózok nem tettek semmilyen partraszállási kísérletet. Amióta az Ayrtonnek szánt utolsó puskalövések is elhangzottak, nemcsak hogy fegyverropogás, hanem még legkisebb nesz sem árulta el a brigg jelenlétét a szigetszegély közelében. A telepesek már-már úgy vélték, a brigg fölszedte horgonyait, és eltakarodott erről a vidékről, abban a hiszemben, hogy túlerővel áll szemben.

Semmi efféle nem történt azonban, s amikor pirkadni kezdett, a telepesek megpillantották a hajó elmosódott körvonalait a ködfátyolos hajnali derengésben. A Speedy tehát maradt!

– Nos, barátaim - mondta ekkor a mérnök -, úgy rémlik, nem árt foganatosítanunk néhány óvintézkedést, mielőtt még teljesen fölszakad a köd. Egyelőre ugyanis elrejt bennünket a kalózok szeme elől, és bármit tehetünk, nem keltjük föl vele a figyelmüket. A legfontosabb mindenekelőtt az, hogy elhitessük a fegyencekkel: mi vagyunk számbeli fölényben, és következésképpen könnyűszerrel kivédünk minden támadást. Azt óhajtom javasolni tehát, hogy oszoljunk három csoportra; az egyik álljon őrt itt, magában a Kéményben, a másik álljon lesbe a Hála-folyó torkolatánál. Ami a harmadikat illeti, úgy hiszem, legjobb, ha a zátonyon helyezkedik el, hogy onnan akadályozza meg vagy legalábbis késleltesse a partraszállási kísérletet. Nekünk két karabély és négy puska áll rendelkezésünkre. Valamennyiünknek jut tehát fegyver, és minthogy puskaporunk és golyónk is van elég, a lőszerrel nem kell takarékoskodnunk. A kalózok puskagolyóitól nem kell tartanunk, sőt még a brigg ágyúlövedékeitől sem. Mi kárt tehetnének szikláinkban? Csak robbanólövedékek okozhatnának jóvátehetetlen rombolást a Gránitpalotában, a kalózoknak azonban eszükbe sem jut majd, hogy ilyenekkel ostromolják, hiszen mi sem tüzelünk rájuk a Gránitpalota ablakaiból. Az egyetlen, amitől félhetünk, a kézitusa, hiszen a fegyencek létszáma sokszorosa a mienkének. Ezért kell hát megakadályoznunk minden partraszállási kísérletet, - mutatkoznunk azonban nem szabad előttük. Ne takarékoskodjunk hát a lőszerrel. Tüzeljünk sokat, de célozzunk pontosan. Mindegyikünknek nyolc-tíz ellenséggel kell végeznie, és végzünk is velük!

Cyrus Smith világosan körvonalazta a helyzetet, és mindvégig a leghiggadtabb hangon beszélt, mintha csak valamilyen hétköznapi munkára adna utasításokat, nem pedig élethalálharcot vezényelne. Bajtársai egyetlen szó ellenvetése nélkül elfogadták javaslatait. Valamennyiüknek igyekezniök kellett, hogy elfoglalják őrhelyüket, mielőtt teljesen szétfoszlik a köd.

Nab és Pencroff hazasiettek a Gránitpalotába, és elhozták a szükséges lőszert. Gedeon Spilett és Ayrton, a telep legjobb céllövői, egy-egy finom művű, csaknem mérföldes hordtávú karabélyt kaptak. A négy puskát Cyrus Smith, Nab, Pencroff és Harbert szétosztotta maguk közt.

Az őrállásokat a következőképpen rendezték el:

Cyrus Smith és Harbert a Kéményben maradnak, mert onnan nagy területen, a Gránitpalota lábánál kezdődő széles félkörívben szemmel tarthatják a fövénysávot.

Gedeon Spilett és Nab a sziklák közé rejtőznek, a Hála-folyó torkolatánál - miután fölvonták a hidat és a pallókat -, és ebből a lesállásból akadályozzák meg, hogy csónak hatoljon be a folyó medrébe, vagy kikössön a túlparton.

Ami Ayrtont és Pencroffot illeti, vízre bocsátják a pirogot, átkelnek a csatornán, és külön-külön őrhelyet foglalnak el a zátonyon. Ilyen módon a négy különböző pontról eldördülő puskalövések azt a tévképzetet kelthetik a fegyencekben, hogy a szigetet nagy számú védősereg oltalmazza végsőkig elszántan.

Ha azonban a gonosztevőknek mégiscsak sikerülne partra szállniok, vagy pedig valamelyik csónakjuk a briggről bekerítéssel fenyegetné a telepeseket, akkor Pencroff és Ayrton visszatér a pirogon a szigetszegélyre, és a leginkább veszélyeztetett pontra siet.

Mielőtt elfoglalták volna lesállásaikat, a telepesek még egyszer kezet szorítottak egymással. Pencroff úrrá lett érzelmein, és legyűrte fölindulását, megölelte Harbertet - szíve gyermekét! - aztán ki-ki elindult az őrhelyére.

Néhány pillanat múltán Cyrus Smith és Harbert az egyik, az újságíró és Nab a másik irányban eltűntek a sziklák mögött, öt perccel utóbb pedig Ayrton és Pencroff szerencsésen átkeltek a csatornán, partra léptek a zátonyon, és elrejtőztek a kis sziget keleti szélének egy-egy sziklahasadékában.

Egyiküket sem vehette észre senki, hiszen ők maguk sem láttak többet a párák közt, mint a brigg homályos körvonalait. Reggel fél hétre járt az idő.

A légkör magasabb rétegeiben lassacskán szakadozni kezdett a köd, s a brigg árbocainak gombja apródonként kibukkant a sűrű fehérségből. Egy ideig még vaskos pamacsok hömpölyögtek a tenger színén; aztán szél kerekedett, és egykettőre szétoszlatta a ködgomolyokat.

A Speedy teljes egészében kibontakozott előttük; két horgony tartotta, orrával északnak fordult, farának bal felét mutatta a sziget felé. Cyrus Smith annak idején jól becsülte föl a távolságát, nem állt messzebb a parttól ötnegyed mérföldnél.

A baljós lobogó ott lengedezett a tatárboc vitorlarúdján.

A mérnök távcsövén át jól láthatta, hogy a brigg tüzérsége, a négy fedélzeti üteg a sziget felé irányul. Szemlátomást készen vártak, hogy az első jelre lőni kezdjék a partszakaszt.

A Speedy azonban egyelőre néma maradt. Vagy harminc kalóz járkált föl s alá a fedélzeten. Néhányan a tatház tetejéről nézelődtek; ketten pedig a főárboc sudárának keresztrúdján kapaszkodtak meg, s látcsövükkel onnan fürkészték feszült figyelemmel, moccan-e valami gyanús a szárazföldön.

Annyi bizonyos: Bob Harvey és legénysége csak igen nehezen adhatott számot magának arról, ami éjszaka történt a brigg fedélzetén. Vajon sikerült-e megmenekülnie golyóik elől annak a félmeztelen férfinak, aki előbb fölfeszítette a lőporkamra ajtaját, aztán dulakodni kezdett támadóival, végül hatszor rájuk sütötte a pisztolyát, és egyiküket megölte, kettőjüket pedig megsebesítette? Sikerült-e úszva kivergődnie a partra? Honnan jött? Mit keresett a hajón? Csakugyan abban törte a fejét - amint Bob Harvey vélte -, hogy levegőbe röpítse a brigget? Mindezek a kérdésék bizonyára alaposan összekuszálták a fegyencek gondolatait. Az iránt azonban semmi kételyük sem lehetett immár, hogy az ismeretlen sziget, amely előtt a Speedy horgonyt vetett, lakott terület, s azt is gyanítaniok kellett, hogy ott védekezésre kész település él. És mégis, sem a fövénysávon, sem a magaslatokon nem mutatkozott senki. A partvidék merőben kihaltnak látszott. Egy szó mint száz, emberi településnek nyomát sem lehetett rajta fölfedezni. Lakói talán a sziget belsejébe menekültek?

A kalózok főnöke minden bizonnyal föltette magában ezeket a kérdéseket, és óvatos rabló lévén, kétségkívül meg akarta ismerni előbb a helyi viszonyokat, mielőtt bandájával kimerészkedik a szárazföldre.

Másfél óra telt el, de egyelőre semmilyen jel nem vallott arra, hogy a brigg legénysége partraszállásra készül. Bob Harvey nyilvánvalóan tétovázott. Hiába fürkészte legjobb távcsöveivel a vidéket, a sziklák közt megbúvó telepesek egyikét sem fedezhette föl a hajóról, ez kétségtelen. Az sem igen látszott valószínűnek, hogy figyelmét fölkeltette volna a Gránitpalota ablakait és ajtaját álcázó és a kopár sziklafaltól elütő zöld ágak és iszalagok fonadéka. Valóban, hogyan is képzelhette volna, hogy valaki ilyen magasságban vág magának lakást a gránittömbbe? Az Unió-öböl kerületén, a Karom-foktól az Állkapocs-fokig semmi sem árulta el, hogy emberek élnek vagy egyáltalán élhetnek a szigeten. Nyolc óra tájt azonban a telepesek mégis észrevettek némi mozgolódást a Speedy fedélzetén. Az emelődaru csigára fűzött kötelei megfeszültek, s az egyik csónak a tengerre ereszkedett. Heten szálltak bele. Puskát hordtak; egyikük a kormányhoz ült, négy az evezőkhöz, kettő pedig a csónak orrába kuporodva, lövésre kész fegyverrel a kezében kémlelte a szigetet. Céljuk, semmi kétség, csupán annyi lehetett, hogy futólag földerítsék a terepet, partraszállásra nyilván nem gondoltak, mert abban az esetben bizonyára nagyobb erőket mozgósítanak.

A kalózok az árboc csúcsáig ellepték a vitorlafákat, onnan nyilván jól látták, hogy a szigetet zátony védi, s hogy azt körülbelül másfél mérföld szélességű csatorna választja el tőle. Cyrus Smith mindazonáltal a csónak útirányából ítélve, arra a meggyőződésre jutott, hogy a hét kalóz nem szándékozik beevezni a csatornába, hanem - érthető óvatosságból - a zátony külső szegélyét igyekszik megközelíteni.

A szűk sziklarések közt rejtőző Pencroff és Ayrton maguk is észrevették, hogy a csónak egyenesen feléjük tart, és arra vártak, hogy lőtávolba kerüljön.

A csónak rendkívül lassan, vigyázattal közeledett a parthoz. Evezői csak hosszú időközökben merültek a vízbe. A zátonyon lesben állók látták, hogy a csónak orrában gunnyasztó fegyencek egyike mérőónt lógat a tengerbe, azzal igyekszik megállapítani a Hála-folyó által vájt csatorna mélységét. Ez arra vallott, hogy Bob Harvey a briggel annyira szándékozik megközelíteni a partot, amennyire csak lehet. A hajó oldalkötélzetén vagy harminc kalóz kapaszkodott, és egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől a csónak mozdulatait; tekintetük a veszélytelen kikötésre alkalmas révet kutatta.

A csónak nem lehetett két kötélhossznyira sem a zátonytól, amikor hirtelen megállt. A kormánynál ülő kalóz a legkönnyebben megközelíthető partszakaszt akarta kikeresni.

Ebben a pillanatban két lövés dörrent. Kicsiny füstfelhő kavardult föl a zátony sziklái közül. A kormánynál ülő fegyenc és az, aki a mérőónt fogta a kezében, hanyatt vágódott, s a csónak aljára zuhant. Egyiküket Ayrton, másikukat Pencroff lövése találta el, szinte ugyanabban a másodpercben.

De a két lövéssel csaknem egyidejűleg sokkal hangosabb dörej hallatszott, fényes fehér füst villant föl a brigg oldalán, és ahol Ayrton és Pencroff rejtőzött, a szirtet ágyúgolyó érte; a találat szilánkokra repesztette a sziklát, de a két lövész egyikét sem sebesítette meg.

Eget verő káromkodás csapott föl a csónakból, amely tüstént újra megindult. A kormányos helyét azonnal elfoglalta valamelyik társa, és az evezők heves csapásokkal loccsantak a vízbe.

Ám a csónak éppenséggel nem a hajó felé igyekezett, amint a védők várták volna, hanem a zátony szegélye mentén haladt tovább, hogy megkerülje a kis sziget déli csúcsát. A kalózok megfeszített erővel húzták a lapátokat, hogy mennél hamarább lőtávolon kívül jussanak.

Öt kötélhossznyira közelítették meg a Gazdátlan Láda fokánál végződő parti beszögellést, aztán félkörben megkerülték a fokot, és a Hála-folyó torkolata felé tartottak, mindvégig a brigg ágyúinak védelme alatt.

Nyilvánvalóan az volt a szándékuk, hogy a torkolat felől hatoljanak be a csatornába, és hátba támadják a zátonyon őrködő telepeseket, akárhányan legyenek is, mert ezáltal azok két tűz - a csónak és a brigg össztüze - közé szorulnak, és helyzetük tarthatatlanná válik.

Negyedóra telt el, s eközben a csónak egyenletesen húzott a torkolat félé. Szárazon és vízen és levegőben teljes csönd, tökéletes nyugalom honolt.

Pencroff és Ayrton nyomban átlátott a szitán; tudták, hogy bekerítés fenyegeti őket, de azért nem hagyták el vártájukat, részint mert még nem akartak mutatkozni a támadók előtt, és nem akarták kitenni magukat a Speedy ágyútüzének, részint pedig a folyó torkolatánál rejtőző Nab és Gedeon Spilett, valamint a Kémény sziklatorlaszai közt lesben álló Cyrus Smith és Harbert beavatkozására számítottak.

Az első puskalövésektől számított huszadik percben a csónak nem egészén két kötélhossznyira a fövénysávtól, a Hála-folyó magasságába érkezett. Amint a dagály szokott hevességével zúdult elő a szűk tengerszorosból, a váratlan vízáradat a folyó felé sodorta a fegyenceket, és csak üggyel-bajjal, szívós lapátolással tarthatták csónakjukat a csatorna közepén. Amikor azonban a Hála-folyó torkolatánál lőtávolba értek, két puskagolyó köszöntötte őket, és két kalóz elterült a csónak alján. Nab és Spilett sem hibázta el a lövést.

Ekkor a brigg tüstént ágyúgolyót eresztett arra a pontra, ahol áruló puskaporfüst gomolygott, de ez a második lövedék sem ért el más eredményt, mint hogy kicsorbította néhány szikla csúcsát.

Pillanatnyilag már csak három fegyverbíró fegyenc ült a csónakban. Azt pedig az ár magával ragadta, és nyílsebesen sodorta a csatornában, Cyrus Smith és Harbert előtt; ők azonban úgy ítélték, hogy nincs lőtávolban, puskájuk tehát néma maradt; a fegyencek aztán megkerülték a zátony északi csücskét, és a még épkézláb két evezős a brigg felé igyekezett.

Mindeddig a telepeseknek nem adódott panaszra okuk. A játszma az ellenfél számára kezdődött rosszul; azoknak már négy halottjuk vagy súlyos sebesültjük volt, ők ellenben sértetlenek maradtak, és egyetlen golyót sem lőttek ki hiába. Ha a kalózok továbbra is ilyen módon folytatják a támadást, és a partraszállást ismét csónakon kísérlik meg, akkor a védők egyenként lepuskázhatják őket.

Mindebből kitetszik, hogy a mérnök rendelkezései hatékonyaknak bizonyultak. A kalózok méltán hihették, hogy nagy létszámú, jól fölfegyverzett ellenséggel akadt dolguk, amellyel nem bánnak el egykönnyen.

Félóra is beletelt, amíg a csónak - amelynek nyílt tengeri áramlattal szemközt kellett küszködnie - elérte a *Speedy*t. Irtózatos üvöltés támadt, amikor a sebesülteket fölcipelték a fedélzetre, és a kalózok háromszor-négyszer a szigetre ágyúztak, lövedékeik azonban nem okoztak semmilyen kárt.

Ám mintegy tucatnyi fegyenc - haragtól és talán még az előző esti tivornyától részegülten - a csónakba ugrott. Ugyanakkor a brigg másik csónakját is lebocsátották, és abban további nyolc ember helyezkedett el; az első csónak pedig már tartott is egyenesen a zátony felé, hogy előnyös állásukból kiszorítsa a telepeseket, a második viszont úgy manőverezett, hogy a Hála-folyó torkolatvidékét foglalhassa el erőszakkal.

A helyzet szemlátomást túlontúl veszélyessé vált Pencroff és Ayrton részére; belátták, hogy haladéktalanul vissza kell térniök a sziget biztonságosabb földjére.

Azt azért bevárták még, hogy az első csónak lőtávolba érjen, és két jól célzott golyóval sikerült is legénysége körében nagy zűrzavart támasztaniok. Pencroff és Ayrton azután elhagyták őrhelyüket, és úgy rohantak keresztül a zátonyon, ahogyan csak a lábuk bírta, szaladtukban még vagy tízszer elsütötték puskájukat, majd a parton beugrottak a pirogba, és épp akkorra keltek át a csatornán, amikor a második csónak elérte a zátony déli csúcsát; ezután sietve igyekeztek a Kémény felé, hogy abban találjanak fedezéket.

Alig csatlakoztak Cyrus Smithhez meg Harberthez, a zátonyt ellepték a kalózok: az első csónakbeliek partra ugráltak, és futva szétszéledtek mindenfelé.

Csaknem ugyanabban a pillanatban újabb puskalövések hallatszottak a Hála-folyó torkolata felől, ahová ekkor közeledett gyorsan a második csónak. Nyolc utasa közül kettőt halálosan megsebzett Gedeon Spilett és Nab golyója, maga a csónak pedig, amelyet az áradat föltartóztathatatlanul sodort a szirtek felé, szétzúzódott a Hála-folyó torkolatában. Hat kalóz azonban túlélte az összecsapást, fegyverüket fejük fölé emelték, hogy megóvják a víztől, és sikerült kilábalniok a folyó jobb partján. Ám aztán látván, hogy ott túlságosan éri őket az őrség tüze, hanyatt-homlok eliszkoltak a golyók hordtávolán túlra, a Gazdátlan Láda foka irányában.

Pillanatnyilag tehát így festettek a körülmények: a zátonyon tizenkét fegyenc tartózkodik, közülük bizonyára több is sebesült, a csónakjuk azonban még használható; hat kalóz partot ért a szigeten, a Gránitpalotába azonban nem juthatnak, mert csónak híján képtelenek átkelni a folyón, miután a telepesek már korábban fölvonták a csapóhidakat.

– Eddig jól ment minden! - lihegte Pencroff, amikor berontott a Kéménybe. - Eddig semmi baj, Cyrus úr! Ön is így gondolja?

– Én úgy vélem, hogy a harc rövidesen új arcot ölt, mert a fegyencek aligha olyan ostobák, hogy számukra ennyire kedvezőtlen feltételek közt folytassák az összecsapást - felelte a mérnök.

– Soha nem jutnak át a csatornán! - jelentette ki a tengerész. - Ayrton és Spilett úr karabélya föltartóztatja őket. Hiszen tudja, Cyrus úr, azok a karabélyok több mint egy mérföldnyire hordanak!

– Kétségkívül - felelte Harbert. - Csakhogy mit ér két karabély a brigg ágyúi ellen?

– Ugyan már, a brigg nincs a csatornában! - legyintett Pencroff.

– És ha odajön? - kérdezte Cyrus Smith.

– Képtelenség, hiszen azt kockáztatja, hogy zátonyra fut és elsüllyed!

– Nincs abban semmi képtelenség - szólt közbe ekkor Ayrton. - A fegyencek a dagály árhullámán könnyűszerrel behatolhatnak a csatornába, és apálykor legföljebb megfeneklik a hajó; akkor azonban, ha ágyúik össztüzet zúdítanak reánk, nem tarthatjuk tovább állásainkat...

– Ezer ördög és pokol! - hördült föl Pencroff. - Csakugyan, úgy rémlik, ezek a gazfickók kezdik fölhúzni a horgonyt!

– Talán arra kényszerülünk, hogy visszavonuljunk a Gránitpalotába? - kérdezte Harbert.

– Várjunk még! - felelte Cyrus Smith.

– De mi lesz Nabbel és Spilett úrral?... - aggodalmaskodott Pencroff.

– Alkalmas pillanatban ők is csatlakozhatnak hozzánk. Készüljön, Ayrton. Most az ön és a Spilett karabélyáé a szó...

Bizony, sejtelmük nagyon is igaznak bizonyult! A Speedy már vonta is föl a horgonyát, és ezzel nyilvánvalóvá lett ama szándéka, hogy megközelítse a zátonyt. A dagálynak még vagy másfél órája van a tetőzésig, áramlása azonban már megtört, a brigg tehát könnyen engedelmeskedik a kormánynak. Ami azonban azt illeti, hogy behatolhat-e a csatornába, Pencroff - Ayrtonnel ellentétben - úgy vélekedett: a hajó kapitánya nem meri megkísérelni ezt a veszélyes vállalkozást.

Eközben a zátonyt megszálló kalózok mind közelebb s közelebb nyomultak az innenső parthoz, és hovatovább már csak a csatorna választotta el őket a Lincoln-szigettől. Mivel pusztán csak puskákkal rendelkeztek, semmilyen kárt sem tehettek a telepesekben, akár a Kémény kövei közt rejtőzködtek, akár a Hála-folyó torkolatánál; azt viszont a kalózok nem tudták, hogy az őrség két tagjának is messze hordó karabélya van, ezért ők sem érezték magukat veszélyben. Még csak fedezék mögé sem húzódtak, egész bátorsággal járkáltak keresztül-kasul a zátonyon s annak innenső szegélyén.

Ez az önáltatás azonban rövid életűnek bizonyult. Ayrton és Gedeon Spilett karabélya megszólalt, és alighanem kellemetlen dolgokat mondott két fegyencnek, mert azok tüstént hanyatt vágódtak szavaik hallatára.

Fejveszett, általános lótás-futás kezdődött a zátonyon. Az életben maradt tíz kalóz még csak arra sem vesztegette idejét, hogy magával vigye sebesült vagy halott társait, hanem lélekszakadtából a zátony túlsó felére menekült, hanyatt-homlok csónakba ugrott, és kapkodó evezőcsapásokkal igyekezett vissza a hajóra.

– Nyolccal kevesebb briganti! - lelkendezett Pencroff. - Istókuccse, azt hinné az ember, hogy Gedeon Spilett és Ayrton hűséget fogadtak egymásnak, és csak egyszerre tüzelnek!

– Uraim - szólalt meg Ayrton, miközben újratöltötte karabélyát -, a helyzet komolyodik! A brigg indulni készül!

– A horgonylánc függőlegesen áll!... - kiáltotta Pencroff.

– Bizony, húzzák már föl a vasmacskát!

S valóban, már a horgonycsigához ütődő rúd csörgése is tisztán odahallatszott a szigetre, annak jeléül, hogy a hajó legénysége nekilátott a horgonylánc föltekeréséhez. A Speedy megmozdult, előbb csak az egyik horgonylánccal vontatta magát, majd amikor a vasmacskát föltépte az altalajból, a tengeráramlat sodrára bízta magát, úgy oldalazott a sziget felé. A szél a nyílt víz felől fújt; a fegyencek fölvonták a fővitorlát és a kis csúcsvitorlát, s a brigg mind közelebb s közelebb került a parthoz.

A Hála-folyónál és a Kéményben őrködő telepesek szótlanul figyelték a hajó hadmozdulatait; nem adtak magukról életjelt, ám azért bizonyos izgalom tartotta hatalmában őket. Tudták, iszonyú helyzetbe kerülnek a közvetlen közelről rájuk zúdított kartácstűzben, hiszen az ágyúlövéseket képtelenek kellőképpen viszonozni. Ilyen körülmények közt hogyan akadályozhatják meg, hogy a kalózok kikössenek a szigeten?

Cyrus Smith tökéletesen tudta mindezt, és azon töprengett, mit tegyen. Haladéktalanul elhatározásra kell jutnia. De hogyan döntsön? Zárkózzék be a Gránitpalotába? Ott hetekig, sőt talán hónapokig is állhatja az ostromot, hiszen otthonuk bőven el van látva élelmiszerrel. Igen, de mi lesz aztán?! A kalózok közben markukba kaparintják az egész szigetet, kényükre-kedvükre dúlják és fosztogatják, és csak idő kérdése, hogy végül is legyőzik a Gránitpalota foglyait.

Egyetlen esélyük maradt csupán: ha Bob Harvey nem merészkedik be hajójával a csatornába, hanem csak a zátony túlfelén vet horgonyt. Abban az esetben ugyanis a *Speedy*t jó másfél mérföld választja el a fövénysávtól, és ilyen távolságból ágyúlövései nem tehetnek túlságosan nagy kárt a szigetben.

– Soha! - hajtogatta Pencroff csökönyösen. - Soha nem szánja rá magát ez a Bob Harvey, hogy behatoljon a csatornába, hiszen tapasztalt tengerész az ördögadta! Tudja jól, milyen veszedelembe kavarná a brigget, ha a tenger csak kicsit is komiszodni kezd! Mihez fog aztán a hajója nélkül?

A brigg ezalatt megközelítette a zátonyt, és szemlátomást annak alsó csücske felé igyekezett. Enyhe szellő fújdogált, és mivel a tengeráramlat jócskán veszített már erejéből, Bob Harvey teljességgel ura volt hajójának, oda kormányozta, ahová akarta.

Miután megfigyelte, milyen útvonalon haladtak imént a csónakok, könnyen fölfedezte hát a tengerszoros bejáratát, és vakmerően nekivágott. Szándéka megértéséhez nem kellett sok ész: a Kéménnyel szemközt akar lehorgonyozni, hogy onnan kartáccsal és bombával feleljen azokra a puskagolyókra, amelyek megtizedelték legénységét.

A brigg elért a zátony csúcsához; ott könnyedén oldalt kanyarodott; trapézárbocát a szélnek fordította, és szél iránt haladva, nemsokára a Hála-folyó torkolatáig jutott.

– Gazemberek! - kiáltott föl Pencroff. - Jönnek!

Ebben a pillanatban Nab és Gedeon Spilett is csatlakozott a Kéményben várakozó Cyrus Smithhez, Ayrtonhöz, Pencroffhoz és Harberthez.

Az újságíró és társa ugyanis helyesebbnek látták, ha föladják a folyó menti őrhelyüket, hiszen a hajó ellen már amúgy sem tehettek semmit; és bölcsen cselekedtek. Célszerűbb, ha a telepesek egybegyűlnek abban a pillanatban, amikor rászánják magukat a döntő támadásra. Gedeon Spilett és Nab a sziklák védelmében osontak a Kéményig, de még így sem kerülhették el, hogy a hajóról valóságos golyózápor ne zuhogjon reájuk; szerencséjükre a kalózok puskatüze mégsem tett kárt bennük.

– Spilett! Nab! - kiáltotta a mérnök. - Nem sebesültek meg?

– Nem - felelte az újságíró -, egy-két horzsolás az egész, azt is csak a szertepattogó szilánkok okozták. De ez az átkozott brigg bevitorlázik a csatornába!

– Bizony! - dörmögött Pencroff. - Nem adok tíz percet, és horgonyt vet a Gránitpalota előtt!

– Mi a terve, Cyrus? - kérdezte az újságíró.

– Vissza kell vonulnunk a Gránitpalotába, mégpedig hamarosan, mielőtt a fegyencek meglátnak minket!

– Úgy vélem magam is - felelte Gedeon Spilett -, ha azonban egyszer oda bezárkózunk...

– A körülmények majd eldöntik, hogy mitévők legyünk - válaszolta a mérnök.

– Akkor hát indulás! - szólt az újságíró. - Siessünk!

– Nem akarja, Cyrus úr, hogy Ayrton meg én itt maradjunk? - kérdezte a tengerész.

– Mire volna jó az, Pencroff? - felelte Cyrus Smith. - Nem! Ne szóródjunk szét!

Egyetlen veszteni való pillanatuk sem volt. A telepesek kisurrantak a Kéményből. A sziklafal egyik kis kiszögellése mögött osontak, a briggről tehát nem láthatták őket; de két-három dörrenés és az ágyúgolyók csattogása a sziklákon tudatta velük, hogy a Speedy már igencsak kurta távolságban szeli a vizet.

A telepesek beugrottak a fölvonó kosarába, fölhúzatták magukat a Gránitpalota ajtajáig, ahol Top és Jup azóta várakozott reájuk, mióta ők a parton őrködtek; aztán besiettek a nagyterembe - mindez alig egy perc alatt történt.

Legfőbb ideje, mert alig leptek az ablakokhoz, máris megpillantották a növényfüggönyön át az ágyúfüstbe burkolt *Speedy*t, amint befut a csatornába. Sőt nemsokára az ablakokból is félre kellett húzódniok, mert a brigg szakadatlanul lövöldözött, és a négy ágyú golyói vaktában csapkodták a Hála-folyó torkolatánál levő őrhelyt és a Kéményt, noha a telepesek mindkettőből visszahúzódtak már. Egyre-másra zúzódtak szét a sziklák, és minden dörrenést a kalózok harsány „hurrá!” kiáltásai kísértek.

Noha remélhették, hogy a Gránitpalotát megkímélik a lövedékek, mert hála Cyrus Smith előrelátásának, a telepesek idejekorán zöld növényzettel álcázták az ajtót és az ablakokat, egy ágyúgolyó, az ajtókeretet súrolva, váratlanul mégis becsapott a folyosóra.

– A kutyafáját! Csak nem fedezték föl a rejtekhelyünket?! - kiáltott föl Pencroff.

A kalózok talán nem is látták meg a telepeseket, Bob Harvey azonban mégis jónak látta, hogy egy-két lövedéket a magas kőfalnak ezt a részét elfödő gyanús növényzetre zúdítson. A brigg egyre-másra eregette a lövéseket, s az egyik golyóbis leszakította a növényfüggönyt: tátongó nyílás feketéllett elő a tépett lombszövedék alól a gránitfalon.

A telepesek helyzete reménytelenné vált. Rejtekhelyüket fölfedezték. Semmivel sem háríthatták el a lövedékeket, még a kartácstöltet módjára záporozó sziklaszilánkok ellen sem igen védekezhettek. Nem tehettek mást, mint hogy a Gránitpalota felső folyosóján keressenek menedéket, otthonukat pedig átengedjék a pusztulásnak; egyszer csak azonban tompa dörej, nyomában pedig irtóztató kiáltozás hallatszott!

Cyrus Smith és társai az ablakok egyikéhez rohantak...

A csatornán víztölcsér támadt, és előbb ellenállhatatlan erővel magasba ragadta, majd derékban kettéroppantotta a brigget; tíz másodperc sem telt bele, s a vitorlást gonosztevő legénységével együtt elnyelték a habok.