A léghajó kétezer-ötszáz méter magasba szállt fel. Prokop hadnagy úgy döntött, hogy amíg lehet, ebben a magasságban fogja tartani. A léggömb alsó függő részéhez akasztott kis vassodrony kosárba száraz füvet raktak, ezt könnyen meggyújthatják, hogy a léggömbben levő levegőt melegen tartsák, s hajójuk ne veszítsen magasságából.

A hajókosár utasai körülnéztek, lepillantottak, föltekintettek, lent a Galliai-tengert látták, innen a magasból homorú medencének látszott; északon egy magányosan sötétlő folt: a Gurbi-sziget. A gibraltári és a ceutai sziget szikláit azonban hiába keresték: a Gallia nyugati része nyomtalanul eltűnt. Ha dél felé pillantottak, látták a Melegföld fölé magasló vulkánt. S bárhova néztek, mindenütt az a különös lemezes talajszerkezet, az aranyérc lemezei, melyeken most csillogva tört meg a napsugár.

A léghajó körül, a látóhatár fölött - mely mintha velük együtt emelkedett volna a magasba - csodálatosan tiszta volt az égbolt. Északnyugati irányban azonban, éppen a Nappal szemben egy új csillagzat, azaz inkább meteorszerű csillagocska sötétlett: a Galliáról levált tömb, mely most új pályáján keringve, már több ezernyi mérföldre volt tőlük. Az éjszaka beálltával világító pontként csillog majd a messzeségben.

S végül a hajókosár fölött kissé rézsútos irányban fénylett teljes fenségében a Föld.

Ragyogó korongjának fényétől káprázott a szemük. Még túl messze voltak tőle, semhogy a két sarkot egyszerre láthatták volna, de világosan látták a felszínén fénylő foltokat: a kontinenseket; meg a sötétebb foltokat: a Nap sugarait inkább elnyelő óceánokat. S e foltok felett hosszú, fehér szalagként lebegtek a fonákjukon szürke felhők.

A másodpercenként huszonkilenc mérföldes sebességnek köszönhetően, hamarosan határozottabban kirajzolódott a Föld: világosabban látszottak a partvonalak, a hegyvonulatok - a léghajó utasai mintha dombortérképet néztek volna a magasból.

Két óra huszonhét perckor az üstökös már alig harmincezer mérföldre volt a Földtől. A két égitest valósággal röpült egymás felé. Két óra harminchét perckor már csak tizenötezer mérföld választotta el őket.

A körvonalak még határozottabban rajzolódtak ki, s Prokop hadnagy, Timasef gróf és Servadac kapitány ajkáról egyszerre szakadt föl a kiáltás:

– Európa!

– Oroszország!

– Franciaország!

Nem tévedtek. A Föld most éppen azzal a részével fordult a Gallia felé, melyen az európai kontinens ragyogott a déli napfényben. Világosan láthatták az egyes országok földrajzi határait is.

A léghajó utasai megrendülten nézték a Földet: talán pusztulásuk felé sietnek, miközben hozzá közelednek. Mégis a földetérés reménysége töltötte be egész lelküket, a veszélyek még csak eszükbe sem jutottak. Végre viszontláthatják embertársaikat, szeretteiket!

Igen, valóban Európát látták!

Az ott Anglia, kelet felé lépdelő hölgy, kusza redőjű ruhában, fején szigetecskékből, szigetekből font koszorú.

Svédország és Norvégia, a felséges oroszlán, gerincét - a hegyláncokat - nyújtóztatja, északi tájairól mintha Európára akarna ugrani.

Oroszország, mint hatalmas sarki medve, fordul az ázsiai kontinens felé, bal mancsát Törökországon, a jobbat meg a Kaukázuson nyugtatja.

Ausztria összegömbölyödött nagy macska, szundikál, rossz álmok gyötrik.

Spanyolország: kibontott lobogó Európa végén.

Törökország berzenkedő kakas, egyik karmával az ázsiai partba, a másikkal Görögországba kap.

Olaszország elegáns, finom csizma, s e csizma orra Szicíliát, Szardíniát és Korzikát bökdösi.

Poroszország, mint iszonyatos bárd Európa testében, éle Franciaországot súrolja.

S végül Franciaország: a csupa izom mellkas, a benne dobogó szív: Párizs.

Az általános megrendültség közepette is elmosolyodtak, mikor Ben-Zuf lelkesen fölkiáltott:

– A Montmartre!

Palmyrin Rosette tekintete viszont csak az elhagyott Galliát kereste, mely kétezer-ötszáz méterrel úszott alattuk. A professzor még csak látni sem akarta a Földet, csak a világűrben ragyogva szálló üstököst nézte.

Prokop hadnagy órával a kezében számlálta a perceket és a másodperceket. A száraz fűből gyújtott tüzet időnként felélesztették, hogy a léggömbben megfelelően meleg, tehát megfelelően ritka legyen a levegő.

A hajókosárban kevés szó esett. Valamennyien mohó tekintettel egyre csak a Földet lesték. A léghajó a Gallia mögött volt, vagyis az üstökös előbb fog földet érni.

De vajon hol érnek földet ők? Ha szárazföldön, vajon lakott helyre kerülnek-e, s ha nem, hogyan jutnak a földgolyó valamelyik lakott részére?

Vagy óceán tükrére szállnak le, s ott vajon reménykedhetnek-e csodában, hogy véletlenül hajó jár a közelben, s megsegíti őket?

– Két óra negyvenkét perc - törte meg a csöndet Prokop hadnagy szava.

Még 5 perc, 35 másodperc, 6 tizedmásodperc s a két égitest összeütközik... Most mintegy nyolcezer mérföldnyire voltak egymástól.

De mi lesz, ha a léghajó a két légkör nyilván viharos elegyedésekor elpusztul, s vele pusztul minden utasa? Lehetséges, hogy a Gallia egyetlen lakója sem térhet vissza embertársai közé, lehetséges, hogy emlékük, tapasztalataik, a csillagvilágban tett zarándokútjuk minden élménye a semmibe vész?

Nem! Servadac kapitány kitépett egy lapot a noteszéből. A noteszlapra fölírta az üstökös nevét, leírta, hogy az első összeütközéskor mely tájakat szakított le a Földről, följegyezte rá társai nevét, majd aláírta, és a postagalamb nyakába kötötte, aztán Nina kedves madárkáját elbocsátotta a levegőégbe.

A galamb kerengve ereszkedett lefelé.

Még két perc, s elenyészik a két égitestét elválasztó mintegy háromezer-kétszáz mérföldes távolság.

A léghajó utasai mit sem éreztek az iszonyatos gyorsaságból, léghajójuk mintha egy helyben lebegett volna a levegőégben.

– Két óra negyvenhat perc! - hangzott fel ismét Prokop hadnagy szava.

A távolság már csak ezerhétszáz mérföld. Alattuk a Föld, mint hatalmas, nyitott hordó tátongó szája - mintha el akarná nyelni az üstököst.

– Két óra negyvenhét perc! - szólt ismét Prokop hadnagy.

Másodpercenként kétszázhetven mérföldes sebesség!

Aztán valami iszonyatos zúgás, rázkódás: a Föld levegője magához szippantotta a Gallia levegőegét, s vele együtt a léghajót, mely közben majd szétszakadt, úgy megnyúlt.

Valamennyien kétségbeesetten kapaszkodtak a hajókosár peremébe.

A két légkör elvegyült. Hatalmas felhő képződött, vastag pára gomolygott. A légi utasok sem maguk fölött, sem maguk alatt nem láttak már semmit, mintha űrben zuhannának, majd egyszerre csak a Földön találták magukat. Eszméletüket vesztve távoztak a földgolyóról, eszméletüket vesztve tértek oda vissza.

A léggömbnek pedig nyoma sem maradt.

A Gallia éppen csak érintette a Földet, majd eltűnt keleti irányban.