MÉG NÉHÁNY ÓRA...

Haj, micsoda hatása van rám ennek a hírnek! Milyen kimondhatatlan izgalom száll meg egyszerre!... Végre-valahára változik a helyzet! Bárcsak úgy változnék meg, ahogyan azt az emberiség java kívánja!

Eddigelé naponta írtam le megfigyeléseimet: ezentúl óráról órára, percről percre fel akarok jegyezni minden eseményt. Ki tudja, nem tudom-e meg Roch titkát az utolsó pillanatban!... És ki tudja, lesz-e időm még, hogy feljegyezzem?... Ha pedig én is elpusztulok a támadás során, adja isten, hogy holttestem mellett megtalálják a Back Cup-i öt hónap alatt írt naplójegyzeteimet!

Ker Karraje, Serkö mérnök, Spade kapitány és számos rablócimborájuk mindjárt elfoglalta helyét a tenger partján. Mit nem adnék, ha utánuk sompolyoghatnék, és elrejtőzhetnék a szirtek között, és láthatnám a közeledő hajókat!...

Egy óra múlva mindnyájan visszatértek a „kaptár”-ba. Húsz rablót hagytak kint őrszemül.

Ez idő tájt a napok már nagyon rövidek, napkelte előtt nincs mitől tartanunk. Partraszállásról már szó sem lehet, és mivel a támadóknak feltételezniük kell, hogy a Back Cup el van látva védőeszközökkel, aligha kerül sor éjszakai megrohanásra.

A kalózok egész estig dolgoztak: a fulgurátor állványait helyezték el a sziget különböző partjain. Hat ilyen állványt szállítottak a sziklafolyosón keresztül az előre kijelölt lőállásokba.

Amikor ez megtörtént, Serkö mérnök visszasietett Thomas Rochhoz, a laboratóriumba. Bizonyára tudatni akarta vele az eseményeket, közölni, hogy hajóraj áll a Back Cup előtt. Meg akarta mondani, hogy most már csak a fulgurátor védheti meg a szigetet!...

Annyit biztosan tudok, hogy körülbelül ötven lövedék készült el. Több kilogrammnyi robbanószer van mindegyikben, és az a fokozatosan ellobbanó anyag, amely a lövedéknek minden más lövedéknél hosszabb röppályát biztosít.

Thomas Roch a folyékony deflagrátorból is jó néhány kis üvegnyit gyártott már, nem tudom pontosan, mennyit. Meggyőződésem azonban, hogy Ker Karraje és kalózai biztosan számíthatnak a segítségére.

Előkészületekkel telt el a nap.

Este félhomály uralkodik a barlangban, mert csak a Bee Hive villanylámpásai égnek. Visszatérek a cellámba: érdekem, hogy minél kevesebbet mutatkozzak. Vajon nem erősíti-e meg az ellenem támadt gyanút Serkö mérnökben a hajóraj megjelenése?

Egyébiránt kérdés, hogy a Back Cup felé közeledő hajók nem tértek-e időközben más irányba, nem húztak-e el a Bermudák felé... Talán már el is vesztek a szemhatáron... Egy pillanatig ez a kétség nyűgözi le az elmémet. De nem... nem!... Hiszen Spade kapitány a fülem hallatára jelentette ki, hogy a hajók még mindig ott vesztegelnek a Back Cup előtt!...

Vajon melyik állam küldte el a hajóit? Az angolok maguk akarják-e megbosszulni a *Sword*ot, vagy más hatalmak cirkálói is csatlakoztak az angol hajókhoz?... Nem tudom. Honnan is tudhatnám! Mindegy! Az a fő, hogy nemsokára elpusztul a rablófészek, még ha engem magamat is szétzúznak a romjai! Hadd legyek én is a jó ügy áldozata, mint Davon hadnagy és derék matrózai!

A védelmi készülődést Serkö mérnök vezeti nagy hidegvérrel és módszerességgel. A rablók szentül hiszik, hogy a hajók nyomban megsemmisülnek, mihelyt a veszélyes zónába jutnak. A Roch-féle fulgurátorba vetett bizalmuk szinte határtalan. Biztosra veszik, hogy a támadó hajók semmit sem tehetnek ellenük. Eszük ágában sincs tehát, hogy számot vessenek a nehézségekkel és a reájuk váró veszedelemmel.

Feltevésem szerint a kilövőállványokat a sziget északnyugati részén állították fel, mégpedig úgy, hogy hajtószerkezetük vályúja északra, nyugatra és délre egyaránt szórhassa a lövedéket. A sziget keleti oldalát tudvalevőleg kellően megvédik a Bermudákig húzódó szirtek.

Kilenc óra tájban merészkedem csak kijönni a cellámból. Remélem, senki sem vet ügyet rám, és észrevétlenül surranhatok végig a sötét barlangon. Ó, ha sikerülne valahogyan bejutnom a sziklafolyosóba!... Ó, ha kiérhetnék a partra, és elrejtőzhetném a sziklák között, hogy ott találjon a virradat!... Miért is ne sikerülne? Hiszen Ker Karraje, Serkö mérnök és Spade kapitány már kint helyezkedtek el, a parton!

A lagúna szegélyén nem látok senkit, de a sziklafolyosó bejáratát D’Artigas gróf maláji szolgája őrzi. Csak úgy vaktában, minden különösebb ok nélkül, Thomas Roch laboratóriuma felé indulok. Honfitársam foglalja el most minden gondolatomat. Tanakodom a dolgon, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy a feltaláló mit sem tud még a hadihajók megjelenéséről. Serkö mérnök bizonyára csak az utolsó pillanatban szólítja fel, hogy lásson munkához, kezdje meg a bosszú művét!...

Hirtelen ötletem támadt: mi lenne, ha Thomas Rocht felvilágosítanám a reá háruló felelősségről, és elmondanám neki ebben az utolsó percben, hogy kik akarják bűnös céljaikra felhasználni a találmányát!

Igen, ezt mindenképpen meg kell kísérelnem! Bárha sikerülne az emberek igazságtalansága miatt lázadozó szívében a maradék hazaszeretet húrját megpendítenem!

Thomas Roch a laboratóriumában tartózkodik. Alighanem egyedül van, hiszen, ha a deflagrátoron dolgozik, teremtett léleknek nem szabad belépnie hozzá.

Arra tartok. A part mentén látom, hogy a tug kikötve áll a rakodógátnál. Gondolom, leghelyesebb, ha átosonok az oszlopok között, oldalról közelítem meg a laboratóriumot, és megnézem, vajon Thomas Roch valóban egyedül van-e.

Amint a sötét boltozat alatt haladok, a lagúna túlsó partján éles fény ömlik a szemembe. Ez a fény a laboratóriumból árad, a vegyi műhely ablakán keresztül.

A déli parton nem is ég több lámpa, ellenben a túlsó oldalon, a Bee Hive egy részén, egészen az északi sziklafalig, teljes a világítás. A sötét tó felett néhány szikrázó csillag ragyog be a bolthajtás felső nyílásán. Az ég tiszta. A vihar elült, a förgeteges szelek már nem törnek be a Back Cup belsejébe.

A laboratóriumhoz érve a falhoz lapulok, úgy sompolygok óvatosan az ablakig. S az ablakon át megpillantom Thomas Rocht.

Egyedül van. A fény megvilágítja arcának háromnegyed részét. Vonásai kimerültséget árulnak el, homlokát mély redők szántják, de egészében véve teljesen nyugodtnak látszik, mint aki ura önmagának. Nem, ez már nem a Healthful-House egykori elmebetege, ez már nem ugyanaz az ember, akit én valaha a 17. számú pavilonban ápoltam!... Talán teljesen meggyógyult, és attól sem kell már félteni, hogy egy újabb válság teljesen elsötétíti az elméjét?...

Thomas Roch éppen két üvegecskét tesz egy munkaasztalra, és harmadikat vesz a kezébe. A függőlámpa fénye elé tartja, és kémleli, hogy elég tiszta-e benne a folyadék.

Egy pillanatra kísértés fog el, hogy berohanjak a laboratóriumba, és összezúzzam azokat az üvegeket... De hát Thomas Roch egykettőre újat gyártana... Jobb, ha első tervemnél maradok.

Benyitok az ajtón. Belépek. Megszólítom:

– Thomas Roch!

Nem lát, nem hall.

– Thomas Roch! - szólítom újra.

Felkapja a fejét, megfordul, megpillant.

– Ó, Simon Hart! Ön az? - szólal meg nyugodt, csaknem közönyös hangon.

Tudja a nevemet. Serkö mérnök tehát felvilágosította, hogy nem Gaydon, hanem Simon Hart mérnök ápolta őt Healthful-House-ban*.*

– Tudja tehát, hogy...?

– Tudom. Sőt azt is tudom, hogy milyen szándékkal szegődött a Healthful-House-ban ápolómul! Ki akarta lesni a titkomat, amelyért senki sem volt hajlandó megfizetni a méltó árát!

Thomas Roch tehát mindenről értesült. De, tekintettel arra, amit mondani készülök, talán jobb is, ha mindennel tisztában van.

– Hanem a tervével mégis csődöt vallott, Hart úr - folytatja -, mert ezt a titkot - s azzal megrázta kezével az üvegecskében levő folyadékot -, ezt a titkot nem ismeri és nem is fogja megismerni senki!

Jól sejtettem: Thomas Roch a deflagrátor összetételének titkát még nem árulta el a kalózoknak.

Merően a szemébe nézek, úgy válaszolok:

– Thomas Roch, ön tudja, ki vagyok. Hát azt tudja-e, hogy kinek a kezébe került?

– Itthon vagyok! - kiáltja. - Itthon, a magam házában!

Tehát ezt hitette el vele Ker Karraje! A feltaláló saját otthonának véli a Back Cup*ot.* Azt hiszi, hogy a rablótanyán felhalmozott kincs mind az övé... Aki a *Back Cup*ot megtámadja, az ő kincseit akarja elrabolni... És Thomas Roch meg fogja védeni ezeket a kincseket... jogában áll, hogy megvédje!...

– Thomas Roch - folytatom -, hallgasson meg engem!

– Mi mondanivalója van, Simon Hart?

– Ez a barlang, ahová mindkettőnket hurcoltak, tengeri rablóbanda tanyája, és...

Thomas Roch indulatosan közbevág - talán meg sem értette a szavaimat.

– Tudja meg - kiáltja -, hogy a barlang egész kincse az enyém! Találmányom ára! A Roch-féle fulgurátorért annyit fizettek, amennyit kértem! Pedig azelőtt senki sem akart szóba állni velem... még a hazám sem... a hazánk*...* Nem tűröm hát, hogy bárki megraboljon!

Mit is felelhettem az ilyen őrült beszédre?... Folytattam:

– Thomas Roch, ön bizonyára emlékszik még a Healthful-House-ra...

– A Healthful-House-ra?... Ahová bezártak?... Ahol azért adták mellém Gaydon ápolót, hogy kilesse minden szavamat... hogy ellopja a találmányom titkát?

– Thomas Roch, nekem soha eszem ágában sem volt, hogy találmányát a magam hasznára értékesítsem. Ilyen aljas szerepre nem vállalkoztam volna. Hanem ön beteg volt... szelleme kissé elködösödött... Nem engedhettük, hogy a találmánya veszendőbe menjen. Ha ön valamelyik rohamában elárulta volna nekem a titkát, a dicsőség és az anyagi haszon az öné maradt volna!

– No lám... no lám... - mondotta Thomas Roch megvetéssel. - A dicsőség meg az anyagi haszon!... Hm, ezt kissé későn mondja, Simon Hart! Úgy látszik, megfeledkezett arról, hogy elmebetegnek hazudtak engem... cellába zártak... Igen... igen... ezért hazudták, hogy őrült vagyok!... Pedig én soha, egyetlen órára sem vesztettem el a józan eszemet!... Láthatja, mit tudtam csinálni, amióta a szabadságomat visszanyertem!

– A szabadságát?... Hát ön ezt szabadságnak nevezi, Thomas Roch? Hiszen e barlang sziklafalai között ön éppolyan rab, mint a Healthful-House pavilonjában volt!

Thomas Roch hangjában érzem a fellobbanó haragot:

– Aki otthon van, az oda megy, ahová tetszik, és akkor, amikor kedve tartja. Nekem csak egy szavamba kerül, és minden ajtó megnyílik előttem. Mert ez a barlang mindenestül az enyém! D’Artigas gróf nekem adta a barlangot is, és azt is, ami benne van!... Jaj azoknak, akik meg merik támadni! Van rá eszközöm, Hart úr, hogy megsemmisítsem őket!

Lázas izgalommal rázogatta a kezében levő üvegecskét.

Rákiáltok:

– Thomas Roch, D’Artigas gróf önt is éppen úgy megcsalta, mint mindenki mást! A „D’Artigas gróf” álnév alatt sötét múltú gonosztevő rejtőzik, a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán legveszedelmesebb banditája: a hírhedt Ker Karraje!

– Ker Karraje! - ismétli Thomas Roch.

Nem vagyok tisztában azzal, vajon tesz-e reá valamilyen benyomást ez a név, tudja-e, ki a név viselője. De úgy veszem észre, hogy nincs rá valami különös hatással.

– Nem ismerek semmiféle Ker Karrajét! - szólal meg aztán, s kezével úgy int az ajtó felé, mint aki kiutasít a szobából. - Én csak D’Artigas grófot ismerem!

Még egy utolsó kísérletet teszek:

– Thomas Roch, értse meg, hogy D’Artigas gróf nem más, mint Ker Karraje!... A találmány titkát is csak azért vásárolta meg öntől, hogy annak segítségével elkerülje az igazságszolgáltatást, és hogy új gaztetteket követhessen el vele!... Ebben a barlangban tengeri rablók rejtőznek, és Ker Karraje a vezérük!

– Tengeri rablók? - kiált fel Thomas Roch.

Izgatottsága nőttön-nő, mert úgy érzi, hogy sarokba szorul.

– Azok voltak a tengeri rablók, akik csendes magányomban megzavartak: a Sword emberei voltak a rablók! Mindent tudok... Serkö mérnök mindent elmondott nekem!... Saját házamban akartak kirabolni! Meg akartak fosztani mindattól, amit találmányom méltó ellenértékeként kaptam!...

– Nincs igaza... nincs, Thomas Roch! Azok a rablók, akik önt fogva tartják a *Back Cup*ban, lángeszét a maguk előnyére használják ki, és ha titkát teljesen megkaparintották, elteszik önt láb alól!...

Thomas Roch újra szavamba vág. Úgy látszik, egy árva szót sem hall már abból, amit mondok. Csak a maga gondolatának fonalát fűzi tovább, az enyémmel nem törődik. Már csak a Serkö mérnök által ügyesen kihasznált, makacs bosszúvágy él benne, a gyűlölet.

– Azok a rablók - folytatja -, akik meghallgatás nélkül utasítottak el engem... méltánytalanságok tömegét követték el velem szemben... megvetéssel, durva elutasítással tettek tönkre... országról országra üldöztek, holott én az erőt, a győzhetetlenséget, a korlátlan hatalmat ajánlottam fel nekik!

Ez a feltalálók rendes nótája... Mind így beszél, akinek a találmányát nem méltányolják eléggé, mind azt tartja, hogy az emberek közönyösségből vagy irigységből tagadják meg tőlük a kísérletekhez szükséges anyagi támogatást, és nem fizetik meg az árát, amelyre találmányukat ők maguk becsülik.

Tudom... gyakran hallottam már ezeket a szólamokat.

Belátom, hogy ebben a pillanatban kár Thomas Rochsal vitatkoznom. Mérhetetlen gyűlölséggel telt meg felbolygatott szíve; érveim egyszerűen leperegnek róla. Látom, Ker Karraje és bandája rútul becsapta a szerencsétlen embert! Azt hittem, hogy ha megmondom D’Artigas gróf igazi nevét, ha a bandáról és vezéréről lerántom a leplet, akkor sikerül Thomas Rocht Ker Karrajéék befolyása alól kiszabadítanom, sikerül meggyőznöm, hogy ez a befolyás őt is bűnös célok felé sodorja. Csalódtam... Nem hisz nekem. Mit törődik azzal Thomas Roch, hogy D’Artigas gróf csakugyan D’Artigas gróf-e, vagy pedig Ker Karraje? Hát nem ő, tudniillik, Thomas Roch a Back Cup gazdája? Nem ő az ura mindannak a kincsnek, amelyet húszesztendei rablás és gyilkosság árán halmoztak fel ebben a sziklaüregben?

E példátlan erkölcsi elkorcsosulás láttára minden fegyver kihullik a kezemből... Hogyan tudnék hatni erre a sebzett szívre, hogyan világosíthatnám meg ezt a felelőtlen elmét?...

Lassan hátrálok a laboratórium ajtaja felé. Legokosabb, ha eltávozom. Történjék, aminek történnie kell!... Gyenge az én erőm, hogy megakadályozzam az eseményeknek azt a borzalmas fordulatát, amelytől alig néhány óra választ el bennünket!

Thomas Roch különben sem lát már engem. Úgy látszik, arról is megfeledkezett, hogy ott vagyok. Talán arra sem emlékszik már, hogy miről volt szó köztünk az imént... Folytatja munkáját, mintha csak egyedül volna.

Egyetlen módon akadályozhatnám meg a küszöbönálló szerencsétlenséget... Rá kellene rohannom Thomas Rochra... Le kellene ütnöm!... Igen, ártalmatlanná kellene tennem!... Meg kellene ölnöm!... Erre jogom van... ez a kötelességem!...

Fegyver nincs nálam... De a munkaasztalon néhány szerszámot látok: vésőt, kalapácsot... Ki akadályozhat meg abban, hogy összezúzzam a koponyáját?... Ha vele végeztem, összetöröm az üvegecskéket - és a találmány elpusztult a feltalálóval együtt!... Jöhetnek bátran a hajók, tengerészeket tehetnek a partra a *Back Cup*on, vagy összelődözhetik az egész szigetet, és mind egy szálig kiirthatják Ker Karraje bandáját!...

Szabad-e visszaborzadnom a gyilkosságtól, ha azzal annyi bűnt bosszulhatok meg?

Közeledem az asztalhoz, a szerszámokhoz... Már-már ráteszem a kezemet a vésőre...

Thomas Roch hirtelen hátrafordul.

Késő! Már nem üthetem le! Dulakodnom kellene vele... zajt ütnék... odakint meghallanák... Néhány kalóz jár a közelben... Mintha már lépések csikorgását hallanám a part homokján... Menekülnöm kell, ha nem akarom, hogy itt lepjenek!

De még egyszer, legutoljára, megpróbálom, hogy szívében felébresszem a hazaszeretetet.

– Thomas Roch! - szólok. - Hadihajók vannak a láthatáron. Azért jöttek, hogy kifüstöljék ezt a rablótanyát. Hátha Franciaország lobogója leng az árbocokon!...

Thomas Roch rám veti a tekintetét. Eddig nem tudta, hogy *Back Cup*ot támadás fenyegeti, most tudtára adtam.

Mély redők vonulnak a homlokára... Szemében tűz gyullad.

– Thomas Roch, volna lelke, hogy a francia zászlóra lőjön, a háromszínű lobogóra?

Thomas Roch felkapja a fejét. Aztán idegesen megrázza, és megvetően int a kezével.

– Gondolja meg! - kiáltom. - A hazája!...

– Nekem már nincs hazám, Simon Hart! - kiáltja haraggal. - Az elutasított feltalálónak nincs hazája!... Ott a hazája, ahol menedéket talál!... A kincseimet akarják elrabolni? Nos, én védeni fogom! Jaj annak, hogy reám emeli a kezét!

Az ajtóhoz rohan, kitárja, és rám rivall:

– Ki innen!... - ordítja olyan hangosan, hogy talán a „méhkaptár” felőli oldalon is hallani lehet. - Ki innen!...

Minden pillanat drága... Menekülök.