Ötszáz font sterling jutalom.

O’Donoghan Patrick - a mint Erik a Bowles zűrzavaros beszédéből kihüvelyezhette - épenséggel nem volt feddhetlen előéletű ember. A Red Anchor korcsmárosa ismerte őt a Cynthia hajótörése előtt és azután is ismerte, mint hajósinast, mint matrózot. A Cynthia hajótöréseig O’Donoghan Patrick szegény volt, mint a templom egere; a hajótörés után egy csomó bankó nyomta a zsebét, azt hiresztelte, hogy Irlandban örökölt egyik rokonától, ezt persze senki sem hitte el.

Bowles sem hitte el. Inkább elhitte azt, hogy a Cynthia hajótörése alkalmával Isten tudja mi úton-módon, de pénzhez jutott... A mi elvégre is nem szokatlan dolog a matrózoknál. No meg az is feltűnt neki, hogy O’Donoghan Patrick sohasem beszélt arról a hajótörésről, mindig boszusan másra terelte a beszélgetést, ha valaki a Cynthia esetét találta szóba hozni. Abban az időben, mikor a biztosító társulatok ellen a pert megindították, O’Donoghan Patrick kapta magát, s valamerre eltűnt, senkinek sem mondta meg, hová megy. Nyilván azért távozott el, hogy elő ne állíthassák őt tanu gyanánt, mint a Cynthia elsülyedésének egyedül élő bizonyságát.

Bowlesnek soha sem jutott eszébe, hogy mindennek az okát kutassa; neki csak az tűnt fel, hogy O’Donoghan Patricknak, ha New-Yorkba visszakerűlt, mindig bőven volt pénze. Ha valamicskével többet ivott a kelleténél - ez pedig gyakortább történt meg - eldicsekedett, hogy van neki egy titka, mely valóságos fejős tehén... Ilyenkor mindig e szavakkal végezte beszédét:

– Hja, az a «bójés gyermek», Bowles! - s reá csapott az öklével a korcsma asztalára. - A «bójés gyermek» aranyat ér ám!...

Aztán röhögött, s meg volt magával szörnyen elégedve. Soha senkinek sem sikerült, hogy kivegye belőle a «bójés gyermek» titkát, pedig eleget faggatták.

E miatt sikoltott fel örömében Bowlesné, mikor Erik elmondta neki, hogy ő volt a bójéhoz kötött bölcsőben az a kis gyermek.

O’Donoghan Patrick négy év óta nincs már New-Yorkban. Akkor történt, hogy váratlanul benyitott hozzá egy ismeretlen úr. Az ajtót bezárták, s egy óránál tovább beszélgettek. E látogatás után O’Donoghan Patrick keveset beszélt, másnap kifizette a tartozását, nem mondta senkinek, hogy hová, csak eltávozott New-Yorkból.

Azóta nem látta őt senki.

Bowles úr és a felesége nem tudták e hirtelen eltávozásnak az okát. Annyi bizonyos, hogy nyomós oka lehetett, az is bizonyos, hogy a titkos látogató mondta meg neki, hogy el kell rögtön tünnie.

Erik mindezt elmondta barátainak, mert olybá tekintették őt már a doktor, az ügyvéd s a nagytudományú tanár. Végre sikerűlt tehát nyomára jönniök egy embernek; a ki tud valamit Erik szüleiről. Igaz, hogy hirtelen eltűnt, de fel fogják, fel kell találniok.

Azonnal táviratot menesztettek Bowles úrhoz és feleségéhez, megrendeltek nála hat személy számára ebédet. Az ügyvéd indítványozta ezt; mert remélte, hogy a derék Bowles-familiának ebéd közben megnyílik a szíve, megoldódik a nyelve s egyet-mást megtudnak tőlük a Cynthia hajósinasáról.

Erik jobban ismerte Bowles urat, hogysem valami vérmes reményeket fűzött volna hozzá, ámde Bredejord, mint ügyvéd bizonyára jobban ért a vallatáshoz, mint ő, hátha érdemleges vallomásokra bírja Bowleséket.

Bowlesné ugyancsak kitett magáért. Az első emeleti parádés szobában terített, ott várta úri vendégeit, még pedig ebéddel. Nagyon jól esett neki, hogy őket is meghívták s készségesen felelt ő is, meg Bowles úr is a kiváló ügyvéd kérdéseire.

Egyet-mást csakugyan megtudtak újra. Igy többek között kétségtelenné vált az, hogy O’Donoghan Patrick azért tűnt el hirtelen, hogy a biztosító társaság ellen indított perben tanúként ne állíthassák elé, s ne legyen egyetlen élő tanu se, a ki a hajótörés részleteiről felvilágosítást adhasson.

Továbbá az is kiderűlt, hogy a titokba beavatott másik embernek vagy New-Yorkban, vagy New-York közelében kell tartózkodnia, mert O’Donoghan Patrick rendesen üres zsebbel jött Bowlesékhez, s másnap csodálatos módon pénzmagra tett szert, s jócskán kezdett költekezni.

Bowlesék elbeszélése szerint az a titokzatos idegen, a kinek látogatása után O’Donoghan Patrick nyomtalanúl eltűnt New-Yorkból, valószínüleg titkosrendőr volt. Annak kellett lennie, mert épen akkor jelentek meg a Schwaryencrona doktor hirdetései a lapokban s így újra felelevenedett a Cynthia-ügy, mely évekig nem került volt szóba. Ennek a két jelenségnek tehát bizonyára volt valami összefüggése.

Mintha némi fény vetődött volna a titokra!... Erik szomorú történetéhez valami bűntény fűződik, a Cynthia elmerülése nem volt tiszta dolog... Ennek a bűnnek a szerzője tartotta bizonyára pénzzel O’Donoghan Patrickot, a ki vagy tudója, vagy részese volt a titkos bűnténynek.

Erik és jóakarói azzal a biztos tudattal búcsúztak el Bowleséktől, hogy nemsokára meg fogják a titkot fejteni.

Másnap Bredejord elment az amerikai svéd nagykövethez és a new-yorki rendőrkapitányhoz, elmondott mindent, mit a Cynthia-ügyről tudott; a sutba vetett periratokat előkerítették, az ügyet újra folyamatba hozták, de kézzelfogható érvre nem találtak, élő tanút előállítani nem tudtak, így hiábavalónak bizonyúlt minden buzgólkodásuk. Az iratokban nyoma sem volt a Cynthia utasainak, egy árva sor sem emlékezett meg arról, hogy a Cynthián akkor egy kilencz hónapos gyermek is lett volna.

Néhány napig eltartott az ujra megindított vizsgálat. Mikor ezt befejezték, a rendőrfőnök nagy sajnálkozással adta Bredejordnak a tudtára, hogy nem tudott kideríteni semmit. Egy lélek sem tudja, hogy az a bizonyos O’Donoghan Patrick hol van. Annyi bizonyos, hogy négy év óta az Egyesült-Államok területére nem tette a lábát. Különben is az egész ügy annyira elavult már, hogy a törvényszék aligha bocsátkoznék tárgyalásába még abban az esetben sem, ha O’Donoghan Patrick hirtelen előkerűlne.

Így hát nem tehettek okosabbat, mint hogy visszatérjenek Svédországba. Útba ejtették Irlandot, abban a hiszemben, hogy O’Donoghan Patrick egyet gondolt és haza ment szülőföldjére.

A New-York - Liverpool között járó gőzhajó Corkig vitte őket. Innen Innishannen már nem volt messze. Kikérdezték a falubelieket, s megtudták, hogy O’Donoghan Patrick tizenkét éves korában szakadt el hazulról, s azóta nem hallottak róla semmit. Él-e, meghalt-e, annak csak a jó Isten a tudója.

– Már most hol keressük őt? - kérdé a doktor, a mint újra hajóra szállottak, hogy Stockholm felé vegyék az útjokat.

– A kikötőkben, még pedig nem az amerikaiakban, - jegyzé meg Bredejord, - mert tudjátok meg, hogy az ilyen tengeri medve, az ilyen megcsontosodott matróz harminczöt éves korában még nem tud búcsút mondani a tengernek. Patrick most bizonyára valamelyik hajón van; a hajók pedig egyik kikötőből a másikba járnak. Ott kell őt keresnünk, sehol egyebütt. Nos, Hochstedt, ön nincs ezen a véleményen?...

– Valóban én is ezt tartom a legvalószínűbbnek, bár egyéb eshetőség sincsen kizárva - felelé méltósággal teljesen a tudós professzor.

– Nos hát, tegyük fel, hogy O’Donoghan Patrick valósággal megijedt, a mikor hallotta, hogy a rendőrség nyomozza, el akart tűnni minden áron, vajjon nem hihető-e, hogy olyan kikötőt keresett, a hova amerikai hajók nem járnak, a hol régi czimboráival nem találkozhatik? - Nos hát, vajjon nem cselekszünk-e helyesen, ha minden kikötőben tudakozódunk utána, főleg mióta tudjuk, hogy minő jellegzetes a külseje? Hátha valaki nyomára vezet?

– Nem volna egyszerűbb dolog, ha közhirré tennők az ujságokban? - kérdé Schwaryencrona.

– Az ám, csakhogy az egyszerű matrózok kezébe aligha jut el az újság, a többi újságolvasó pedig nem tudhat semmit O’Donoghan Patrickról.

– Hátha valami jutalmat tűznénk ki annak, a ki hírt ad nekünk O’Donoghan Patrickról? - Erik, mit szólasz hozzá?

– Azt hiszem, hogy számos újságban kellene hirdetnünk, még pedig több számban ismételten hirdettetnünk. - Az pedig sok pénzbe kerűlne, azonkívül könnyen elriaszthatná O’Donoghan Patrickot is, ha valamelyes módon neszét venné a dolognak, hogy az ő fejére díjat tűztek ki. Legjobb lenne egy embert megbízni ennek a kiderítésével.

– Jó, jó, de vajjon akad-e ember, a ki ilyesmire vállalkozik?

– Akadt is már, kedves mesterem - felelé Erik... Itt vagyok én.

– Te, édes fiam, te? - Hát a tanúlmányaid?...

– Majd folytatom az alatt. - Útra kelek... igen, hosszú útra, meg kell vallanom, hogy ezt a szándékot már régen forgatom az elmémben.

– Hogy hogy? - kiálták egyszerre nagy meglepetten Schwaryencrona, Bredejord és Hochstedt.

– A dolog nagyon egyszerű, elkészűltem a hajóskapitányi vizsgálatra a magam szorgalmából, titkon. Ha kell, akár holnap leteszem a vizsgálatot; ha aztán kezemben lesz a diploma, valamelyik hajóra elszerződöm hajó-tisztnek.

– Micsoda?... S te erről nekem mindez ideig egy árva szót sem szóltál, fiam? - kérdé a doktor látszólag bosszankodva, míg az ügyvéd és a tanár mosolyogva néztek Erikre.

– Nem gondoltam, hogy valami nagy bűnt követtem el, mikor ezekre a tanulmányokra reá adtam a fejemet! - Arról még csak nem is álmodtam, hogy az ön jóváhagyása és beleegyezése nélkül reá lépjek az új pályára...

– Jóváhagyom, beleegyezem, te, te haszontalan ficzkó! - mondá szeretettel a doktor. - Arról azonban szó se legyen, hogy most mindjárt s egymagadra ereszszelek útra. - Várd meg, a míg nagykorúvá leszel...

– Megvárom... meg! - felelé Erik a hála és gyermeki engedelmesség szerető hangján.

Mindazonáltal megmaradt a doktor előbbi szándékánál, hogy jutalmat tűz ki annak, a ki neki O’Donoghan Patrickról hírt ad. A legközelebbi városnál kiszállottak, a doktor elsietett a helyi lap szerkesztőségébe, s hét nyelvre lefordított hirdetését feladta. Hadd repűljenek másnap a világ minden részébe.

A hirdetés szövege így hangzott:

«O’Donoghan Patrick matróz négy évvel ezelőtt eltűnt New-Yorkból. Száz font sterling jutalomban részesűl az, a ki hírt ad róla. Ötszáz font sterlinget kap O’Donoghan Patrick maga, ha e hirdetés közzétevőjével érintkezésbe lép. Nincs oka félni semmitől.

Dr. Schwaryencrona. Stockholm.»

A doktor és barátjai október 20-dikán érkeztek haza. Néhány nap múlva a világ minden nagyobb újságában megjelent a hirdetés. Mikor Erik elolvasta, a szíve olyan nehéz lőn szegénynek.

Bredejord azt mondta, hogy ennél bolondabb dolgot a doktor nem tett soha életében. Ezzel - úgymond - a titkot örökre eltemette. Most az egyszer Bredejord csakugyan elvetette a sulykot. A mint erről a következő fejezetben mindjárt meggyőződünk.