A karácsonyi vakáczió.

Másnap a doktor tetőtől talpig felöltöztette Eriket, vadonat új ruhát vett neki, beiratta a város egyik legjobb hirű középiskolájába. A klasszikai és modern nyelveket tanítják a svéd középiskolákban is, s ezeknek befejezése után főiskolák látogatására nyer képesítést az ifjú. A tandij ezekben a «Hogre elementar larovek»-ekben - így nevezik a svédek a gimnáziumot - igen csekély, jóformán semmi.

Erik csakhamar első lett az osztályában, gyorsan felfogott mindent, otthon alig kellett valamit tanulnia, mindent megtanult az iskolában. Ezért a doktor beiratta őt a stockholmi nagy ipariskolába is, a hol esténkint volt az előadás. Ennek az iskolának a neve «Sjoldskolan».

A kézügyesség fejlesztése itt a főczél, fizikai és vegytani kisérletekben gyakorolják magukat a növendékek; a mit a középiskolában elméletileg tanulnak, itt gyakorlatilag sajátítják el.

Erik mindenütt becsületére vált pártfogójának; mindenütt kivált, úgy a tanulásban, valamint a kézügyességben, a mechanikában, sőt a testgyakorlatokban is jóval túlszárnyalta társait, a nélkül, hogy megerőltetésébe került volna.

Ha vakácziója volt, elsétált a tenger partjára, s órákig elnézte a tengert, szóba állott a matrózokkal és a halászokkal, kezet szorított velök. Persze, hogy hamar megkedvelték. Gyakran vitt haza egy-egy szép halat Greta asszony nagy örömére.

Ez a jó asszony rövid idő alatt nagyon megszerette a szelid, szófogadó, s rendkívül előzékeny fiút, a ki komoly és buzgó volt a tanulásban; s a ki megismerte őt, annak meg is kellett szeretnie. Egy hét mulva már nemcsak Schwaryencrona doktornak, hanem Bredejordnak s Hochstedt tanárnak is a beczéje lett. Csak Kajsa nem tudott vele megbarátkozni. Ez a kényes kis tündér irigy szemmel nézett reá, féltékeny volt, mert látta, hogy a halászfiú kiturja őt nagybátyjának a kegyéből, s mindenkinek meghódítja a szivét. Egyébként Erik nem igen állott Kajsa kisasszonynak az útjában, kis szobájába zárkózva egész nap tanult vagy olvasott.

Igy telt az idő, röpültek a napok, s közeledett a második karácsony, mióta Erik a doktor házához került. Norvégiában a karácsonyi vakáczió tizenhárom napig tart: «tretten Yule dage» így hívják a svédek (a karácsonyi tizenhárom nap). Egész országszerte családi nagy ünnep ez, az emberszeretetnek megható ünnepe, megnyílnak a szivek, a vendégszerető svédek ajtaja nyitva áll mindenki előtt, minden jóval megkinálják azt, a ki küszöbüket átlépi. Szegény és gazdag egyaránt pazarló lesz a karácsonyi ünnepek alatt.

A fiúk és leányok csapatokba verődve felkötik korcsolyáikat (schneschuhe) s elmennek a közellevő falvakba, meg-megállanak egyik-másik háznál és üde, friss hangon elénekelik régi melódiájú szent énekeiket... mint nálunk a bethlehemjárók... A ház ajtaja nyomban kinyilik, s a házigazda szives vendéglátással behívja őket, megkinálja azzal, a mije éppen van, néha tánczra is perdülnek a fiúk és leányok, vidáman mulatnak. A bethlehemjárók aztán felkerekednek és tovább mennek egy házzal. Hersebomék ebben az évben nagy ünnepre készültek. Eriket várták haza...

Stockholmból levelet kaptak, a fiú irta, hogy karácsonyra haza jön. Sem Ottó, sem Vanda nem tudták helyüket lelni, minduntalan kiszaladtak a kapuba: vajjon nem jön-e Erik? Kata asszony sem tudta eltitkolni nagy türelmetlenségét. Csak Hersebom gazda pipált nyugodtan, gondolataiba merülve: nem tudta, örüljön-e vagy aggódjék, mert hátha Erik csak rövid ideig marad Noroëban?...

Ottó már legalább századszor ment ki a kapuba, midőn egyszer csak örömriadallal rohant be a házba:

– Édes anyám, Vanda!... Most már igazán jön!

Mindnyájan kifutottak, hogy lássák. A bergeni úton valami fekete pont látszott. Ez a fekete pont mind nagyobbodott, s lassankint emberi alakot öltött... Nini, leveszi a sapkáját, s int feléjök.

Két percz mulva Erik szüleinek a nyakába borult, ölelte, csókolta őket, Ottót és Vandát...

A viszontlátás boldogságát leírni sem lehet. Nem győzték eléggé ölelni, csókolni, bámulni, beczézni a rég nem látott fiút. Különösen Kata asszony egészen oda volt.

Hogyan?... Ez a szép, derék úri fiú volt az ő kedves csöppsége, a kit egykor a térdén ringatott... Ez a nyilt arczú, férfias vonású, széles vállú, finom ruhájú s már-már pelyhedző állú ifjú!... Hát csakugyan ez?

A derék asszony szinte tisztelettel nézett Erikre... Büszke volt reá, de még büszkébb a szeretet könyeire, melyek a fiú szemében csillogtak... Mert hát Eriknek is nagyon hevesen dobogott a szíve.

– Anyám,... hát újra láthatom!... Ó milyen boldog vagyok!... Nagyon hosszú volt a két esztendő! Érezték úgy-e a hiányomat, mert én nagyon éreztem a maguk hiányát?

– Bizony, fiam - szólalt meg Hersebom gazda - mindennap rólad beszéltünk... este a tűzhely mellett, reggel az asztalnál, mindig csak Erikről volt szó... Hát te, fiú, nem feledkeztél meg rólunk abban a nagy városban? Örvendsz, hogy a szegény öreg hajlékot újra láthatod?

– Hát lehet-e tőlem ilyet kérdezni is, édes apám! - felelé Erik, a ki szerette volna kebelére ölelni az egész világot. - Ó hányszor gondoltam apámra, főleg, ha a vihar zúgott... Kérdeztem magamban: vajjon hol lehet most?... Bizonyára már otthon... Aztán siettem a meteorologiai intézetbe, tudakozódtam, hogy Svédországnak melyik részén dühöngött a vihar! Hányszor szerettem volna, hogy ott legyek apámnak a halászbárkájában, segítsek neki a háló kivetésében... Mikor az ég kiderült, néha úgy éreztem, hogy a nagy város kalitka nékem, melyből szeretnék kirepülni... Nem adtam volna a világ minden kincseért, ha csak egy óráig ott lehettem volna a tengeren, s hajamat lengette volna az üde tengeri szellő fuvallata!

A vén halász arczán mosoly játszadozott.

– A könyvek nem feledtették el veled a tengert, fiam... Boldog ünnepeket, boldog új esztendőt, édes gyermekem! Nosza, üljünk le, készen az ebéd, még csak reád vártunk.

Asztalhoz ültek, Erik a régi helyét foglalta el, s aztán gyönyörködve nézett körül. Ez a két év nagyot változtatott a család egyik-másik tagján. Ottó erős legény lett, nem tizenhat, hanem húsz évest mutatott. Vanda is nagyon megnőtt és megszépült. Kedves vonásai megfinomultak, gyönyörű szőke haja dús fürtökben omlott vállára, mintha ezüst felhő lett volna, mely körülfogja arczát. Csendesen, szó nélkül gazdasszonykodott, mindenkiről gondoskodott.

– Vanda is egészen nagy leány lett - jegyzé meg az anya büszkén. - Hátha még azt is tudnád, Erik, hogy ez a leány milyen okos, hogy tanul, mióta te elmentél. Most már ő az első az iskolában. Malárius mester azt mondta, hogy csak Vanda tudja őt kárpótolni miattad.

– A kedves, jó mester, alig várom, hogy megölelhessem őt! - mondá lelkesedve Erik. - És a mi Vandánk okos, tudós leány lett...

Vanda mélyen elpirult.

– Az ám - folytatá a dicséretet Kata asszony - orgonálni is tanult, énekelni is igen szépen tud. Malárius mester azt mondja, hogy neki van a legszebb hangja.

– Ej, ej!... Ennyi mindent tud az én testvérkém!... No, holnap, remélem, gyönyörködni fogunk az énekében.

Aztán kérdezősködött a noroëi dolgokról. A pajtásairól, az iskoláról, a halászat eredményéről és százféle apróságról. Erik minden iránt érdeklődött. Ő maga pedig mesélt a maga életéből, a doktorról, Greta asszonyról és Kajsáról.

– No lám, szinte megfeledkeztem róla, a doktor úr levelet küldött édes apámnak. Itt van... Nem tudom, mit ir benne; a doktor úr csak azt kötötte a szivemre, hogy ügyeljek reá, mert rólam van benne szó.

Hersebom átvette a lepecsételt levelet, s maga elé az asztalra tette.

– Nos, édes apám, nem bontja fel? - kérdé Erik.

– Nem - felelé a halász.

– De hiszen rólam van benne szó! - sürgeté a fiú.

– Az ám, csakhogy a levél nekem van czimezve... Majd elolvasom később...

A norvég gyermekek tudnak engedelmeskedni. Eriknek nem volt több szava. Az asztaltól felkeltek; a három gyermek a tűzhely mellett a lóczára ült, s kezdettek beszélgetni, sok mindenfélét kérdeztek egymástól, s minduntalan ismételgették azt, a mit már százszor elmondottak.

Kata asszony Vanda helyett leszedte az asztalt; most az egyszer hadd pihenjen a leány, örvendjen Eriknek...

Hersebom gazda, mint rendesen, pipára gyujtott és csöndesen pöfékelt... Majd elővette a doktor levelét, s végig betűzte. Aztán összehajtogatta és gondosan zsebre rakta. Egy árva szót sem szólott, sem jót, sem rosszat.

Egész este szótalan volt.

Minthogy egyébként is kevés beszédű vala, épenséggel nem tünt fel senkinek az apa hallgatagsága.

Kata asszony is elvégezvén a dolgát, a gazda mellé ült, kérdezte, hogy mit irt a doktor úr, de a gazdából nem csalhatott ki egy árva szót sem. Igy aztán Kata asszony is elkomolyodott, csaknem szomorú lett. A gyermekek is, minekutána kifáradtak a sok beszédben, elhallgattak. A szülők nyomott hangulata őket is megszállotta.

Egyszerre csak az ajtó előtt megcsendült a karácsonyi ének, üde gyermekhangok kara énekelte... Eriket jöttek üdvözölni egykori tanulótársai.

Nosza, behivták őket, megvendégelték, s a fiúk és leányok szives szeretettel vették körül a stockholmi diákot... Erik nagyon boldog volt, hozzájuk csatlakozott ő is, Vanda is, meg Ottó is; a szülők megengedték, csak arra figyelmeztették őket, hogy nagyon messzire ne távozzanak el.

A két öreg egyedül maradt otthon.

Kata asszony szorongó szívvel kérdezte a gazdától:

– A doktor úr megtudott valamit?

Hersebom elővette a zsebéből a levelet, szépen kiteregette, s hangosan kezdé olvasni... egyik-másik czifra szónál természetesen megakadt... csak úgy sillabizálta...

– «Kedves Hersebom, - így szólott a levél - az alatt a két év alatt, hogy Erik házamnál volt, napról-napra meglepett a tanulásban s minden egyébben való bámulatos előhaladásával. Éles esze, nagy szorgalma, derék és nemes szíve van a fiúnak. A szülők, kik benne fiokat vesztették el, méltán sirathatják nagy veszteségöket.

Hogy kik voltak ezek a szülők, aligha nyomukra jöhetünk. Megállapodásunk szerint megtettem minden lépést arra nézve, hogy Erik szülőit feltaláljam, húsz angol és irlandi újságban tettem közzé, megbiztam a puhatolózással egy ügynökséget, de mind ez ideig hasztalan volt minden fáradozásom.

A Cynthia név az angol tengerészetben nagyon általános, tizenhét angol hajónak ez a neve most is, a mint engem értesítettek. Nekem az a meggyőződésem, hogy Erik szülei irlandiak lehetnek, s ettől a meggyőződéstől nem térít el soha senki és semmi.

Arról természetesen nem tudtam meg semmit, hogy ez az irlandi család él-e még, s ha él, hol tartózkodik jelenleg.

A másik sajátságos körülmény az, hogy Cynthia nevű hajó szerencsétlenségéről, legalább abban az időtájban, mikor Eriket ön a tengerből kifogta - nem tudnak semmit a tengerészeti tudósítások. Két Cynthia nevű hajó eltünt, de az egyik ezelőtt harminczkét esztendővel az Indiákon, a másik ezelőtt tizennyolcz esztendővel Portsmouth közelében.

Ezekből azt kell következtetnünk, hogy Erik nem hajótörésnek az áldozata... kétségkívül szándékosan bizták a tenger habjaira... És e miatt lehetett minden fáradozásom sikertelen.

Alig hiszem, hogy valaha kiderüljön ez a titok, s hogy megtaláljuk a fiúnak a szüleit.

Igy hát nincs egyéb tenni valónk, mint tudatni a fiúval a dolgot. Ebben állapodtunk volt meg ezelőtt két évvel. Remélem, emlékezik még erre a megállapodásra. Mondjon el neki mindent őszintén, s aztán bizza reá a választást. Elég nagy és elég okos fiú, határozhat a sorsa felett: vagy ott marad Noroëban, s lesz belőle halász, vagy folytatni kivánja tanulmányait, a visszatér Stockholmba, hol én továbbra is atyai szeretettel gondoskodom róla, s azon a pályán, melyet választ, kiképeztetem őt, mert ismételten megjegyzem, olyan észbeli tehetséget, mint a minő a fiúé, parlagon hagyni Isten ellen való vétek.

Vegyék ezt a dolgot komolyan fontolóra, beszélje meg érdemes és okos feleségével, kérjenek tanácsot Malárius mestertől is.

Őszinte jó kivánataimat adja át kedves feleségének és gyermekeinek. Mielőbbi válaszát várja

Schwaryencrona R. W.»

Kata asszony könyezve hallgatta végig, s aztán szívszorongva kérdezé a gazdától, hogy mit szándékozik tenni.

– A dolog nagyon egyszerű: beszélek a fiúval.

Erre aztán mind a ketten újra elhallgattak.

Éjfélen túl járt már az idő, mikor a gyermekek haza érkeztek. Csattogott az arczuk a pirosságtól, ragyogott a szemük az örömtől... A tűz köré telepedtek, s vidáman mesélték el, hogy merre jártak, s hogy fogadták őket...

A kandallóban pattogtak a hasábok... a vöröses fény még sugárzóbbá tette arczukat.