Val-Féray-ban. – Befejezés.

Egy hónappal utóbb Val-Féray-ban, Durrieu úr jószágán, Brest közelében találjuk a Hersebom családot. Durrieuné kivánta, hogy eljöjjenek, hogy ismerkedjék meg azzal a derék családdal, mely nemcsak hajlékát és kenyerét, hanem szivét is megosztotta fiával. A noroëi egyszerű emberekkel együtt még mások is eljöttek Francziaországba: Schwaryencrona doktor, Kajsa, Bredejord és Malárius mester. A bájos fekvésű falusi úri lakban bizonyára jobban érezték magukat a norvég vendégek, mint a varennes-utczai lakásban érezték volna. El-elsétálgattak az erdőben, beszélgetésük tárgya természetesen Erik és szülei voltak; a történetnek rejtelmes, titokszerű részleteit találgatták. Végül is bele kellett nyugodniok, hogy egészen sohasem fog kiderülni, no de azért váltig kérdezgették:

– Vajon ki és mi volt Tudor Brown? Mi készthette őt arra, hogy O’Donoghan Patrickot mindenáron elrejtse Erik előtt. A nyomorult irlandi matróz egyetlen szava megfejtette ezt a titkot: ugyanis *Jones*nek szólította, midőn a háttérben megpillantotta volt, tehát valójában nem Tudor Brownnak hívták, hanem Jonesnek. Nos hát ez a Noah Jones volt Erik apjának az üzlettársa az ujonnan felfedezett pensylvániai petroleumforrások kihasználásában.

Erre vonatkozólag a következő felvilágosítást adta Durrieu úr Erik barátainak:

– Vőm néhány hónappal házassága előtt Harisburg mellett egy petroleum-forrást fedezett fel. Nem volt elegendő pénze arra, hogy azt kiaknázza, s így attól félt, hogy egészen elesik attól. A véletlen úgy akarta, hogy megismerkedett egy Noah Jones nevü emberrel. For-Westi marhakupecznek adta ki magát, de - a mint később kiderült - valójában rabszolga-kereskedő volt. Ez az ember vállalkozott arra, hogy a Vandalia nevű petroleum-forrásának kihasználásához szükséges pénzt belefekteti az üzletbe. Szabályszerűen szerződést kötöttek. Boldogult vőm az efféle üzleti dolgokban meglehetős járatlan volt; ő lelkiismeretesen elvégezte mindazokat a munkákat, a mikhez mint mérnök értett, az üzleti adminisztrácziót társa vezette. Az a bizonyos szerződés itt van nálam.

Ime a lényegesebb pontjai:

« ...3. §. A Vandalia forrás Durrieu György, a feltaláló és Noah Jones üzemvezető osztatlan tulajdona.

4. §. Az üzem vezetésének minden ágát Noah Jones intézi; ő gondoskodik a petroleum értékesítéséről, ő köt üzleteket s évenkint egyszer tartozik beszámolni, s a tiszta jövedelmet üzlettársával megosztani. A műszaki munkálatok vezetése a Durrieu kötelessége.

5. §. Ha az üzlettársak egyike vagy másika el akarná örökáron adni a maga részét, először a résztulajdonosnak kell megvételre felajánlania, a ki három hónap letelte alatt nyilatkozni tartozik, hogy megveszi-e vagy nem: ha megveszi, ő lesz a forrás egyedüli tulajdonosa.

6. §. Az üzlettársaknak csak gyermekei tarthatnak igényt, a tulajdonosok esetleges halála esetén apjuk jogára; ha egyik társ meghal, s törvényes gyermekei nincsenek; a forrás az életben maradt üzlettársra száll, mint egyedüli tulajdonosra.»

Ezek voltak a szerződés leglényegesebb pontjai; ezt írta alá megboldogult vőm akkor, a mikor még nem is gondolt házasságra, s esze ágában sem lehetett, hogy a Vandalia forrás igazi aranybánya lesz. Noah Jones aligha nem jól tudta, hogy így fog történni. Elég az hozzá, hogy a szerződés megvolt, s mikor a kezdet minden nehézségét legyőzték, s György már elvette feleségül a leányomat, sőt fiacskájuk is született: egyszerre csak megindult a Vandalia-forrás üzlete. Kimeríthetetlen volt. Nemsokára nekem Rigába kellett költöznöm. Itt kaptam a megdöbbentő hírt, hogy vőmet halva találták a bányában. Állítólag a gyilkos gázok ölték meg. Leányom reá bizta az ügy rendezését egy ügyvédre. Noah Jones kötelezte magát, hogy tovább folytatván a forrás kiaknázását, félévenkint letétbe helyezi a tiszta jövedelem felét volt üzlettársának fia javára az egyik newyorki banknál. Csakhogy az első félév letelte után egy krajczárt sem fizetett be. Leányom aztán hozzám sietett. A Cynthia elmerült, a csecsemő eltünt. Így aztán Noah Jones maradt a Vandalia egyedüli tulajdonosa. Évenkint mintegy százhatvanezer forint lehetett a jövedelme.

– Sohasem gyanakodtak reá, hogy neki is része lehetett a Cynthia elsüllyesztésében? - kérdé Bredejord.

– Gyanakodni gyanakodtam reá már az első pillanattól kezdve, de hát mit értem a puszta gyanúval? A törvény bizonyítékot kiván, azt pedig nem szerezhettem sehol. Perindítás sem vezetett volna czélhoz, mert nem lakván Amerikában, az igazságszolgáltatás nagyon bonyolódott az ilyen esetekben, de főleg szegény leányom sorsa tartóztatott ettől vissza. Miért izgassam őt minduntalan ezzel a dologgal, holott szerettem volna, hogy feledje némileg. Hallgattam tehát. Különben is talán helyesen cselekedtem így; aligha lett volna eredménye. Lám, még most is mily nehéz e szörnyű titok részleteit kinyomoznunk.

– Vajon mi szerepe lehetett mindebben O’Donoghan Patricknak? - veté fel a kérdést Schwaryencrona doktor.

– Én azt hiszem, hogy ennek a kiderítésén hiába törjük a fejünket. Legfeljebb sejthetjük. Annyit tudunk, hogy O’Donoghan Patrick abban az időben hajó-inas volt a Cynthiá*n. Az első osztályú utasokat szolgálta ki; így valószinűleg tudta leányom nevét, s azt, hogy hova megy: nyomra vezethette volna tehát azt, a ki ez iránt kérdezősködik nála. Hanem örökké titok marad, hogy nem vett-e tényleges részt a *Cynthia balesetében, nem ő volt-e azzal megbízva, hogy a bojét a tengerre kitaszítsa? szóval nem volt-e ő is részes a gaztettben? Annyi bizonyos, hogy a «bojéra kitett gyermeket» gyakran emlegette s ezért pénzt kapott titkon valakitől, s az a valaki Noah Jones volt, vagy a mint magát nevezte: Tudor Brown. O’Donoghan Patrick vallomása nagyon is terhelő lett volna Noah Jonesre, azért igyekezett őt New-Yorkból is oly hirtelen eltüntetni, mert alighanem ő volt az a titkos látogató, a ki figyelmeztette őt, hogy baj van, s jó lesz, ha egy időre nyomtalanul eltünik, míg a Cynthia dolgáról megint nem beszél a világ.

– Mindez nagyon valószinű - veté közbe Bredejord - minden adat megerősíti. Mikor Schwaryencrona barátom először tette közhirré a lapokban, akkor tünt el O’Donoghan Patrick. Mikor díjat tűzött ki a fejére, illetve neki magának jutalmat igért, ha jelentkezik: eljött Tudor Brown, vagyis igazi nevén Noah Jones, s okmányokkal igazolta, hogy O’Donoghan Patrick meghalt, a tenger fenekén aluszsza örök álmát. Nagy oka lehetett neki arra, hogy ezt tegye. Aztán jött a Véga tudósítása, hogy O’Donoghan Patrick él a szamojédek között. Az Alaska útra kelt, a Seinszigetnél Tudor Brown veszélybe döntötte, aztán megelőzte a sark-vidéken, s végül is kisiklott a körmeink közül - elnémult örökre a két bűntárs.

– Elvégre is czélhoz értünk - mondá örömtől sugárzó arczczal Schwaryencrona. - Erik megtette a csodálatos utat, melyért a világ dicsőíti, még pedig méltán; megtalálta azokat a kiket keresett, szüleit...

– Úgy van - szólalt meg Durrieuné, s fiának büszke anyai örömmel simogatta a fejét - a dicsőség adta őt vissza nekünk, a gazok bűne megfosztott tőle, s az önök jósága karjaimba vezette őt, s híres emberré tette.

– No meg elvégre is az alávaló Noah Jones is tett vele valami jót - tevé hozzá Bredejord - megtette őt Amerika leggazdagabb emberének.

Mindnyájan csodálkozva néztek Bredejordra.

– Természetesen - folytatá a kiváló ügyvéd - Erik apja után a kimeríthetetlen Vandalia forrásnak ez idő szerint egyetlen örököse. Huszonkét év óta a fele jövedelem őt illeti meg; s mindehhez nem kell egyéb, mint bebizonyítanunk, hogy Durrieu Györgynek a fia. Nos hát mi fáradságunkba kerül ez? Nem tanúskodhatunk e mellett mind, a hányan itt vagyunk? Ha Noah Jonesnek esetleg gyermekei vannak, kártérítéssel tartoznak Eriknek mindazért, a mivel őt atyjuk annyi éven át megkárosította. Nem marad az örökségből egy árva garasuk sem.

– Lám, lám a noroëi kis halászfiú egyszerre dúsgazdag emberré válik! - mondá jó akarattal mosolyogva Schwaryencrona doktor - kivánatos akár vőlegénynek is. A Földrajzi-Társaság dísztagja, világhírű utazó, ráadásul négyszázezer forint évi jövedelem ura, ilyen vőlegényt Stockholmban hiába keresnénk! Nos, Kajsa, mit szólasz te ehhez?

A kisasszony fülig pirult e szavak hallatára. A derék doktornak bizonyára sejtelme sem volt arról, hogy milyen kegyetlen szavakat mondott unokahugának. Mert bizony Kajsa kisasszony már szörnyen megbánta eddig is, hogy Erikkel olyan dölyfösen, sértőleg bánt évek hosszú során át. Csakhogy most már Erik nem törődött vele, most hogy megvetése többé nem fájhatott neki. Mióta tudta, hogy nem «talált gyermek», mintha a szemei is jobban felnyiltak volna, s jobban látta Kajsa szivének ürességét. Hideg udvariasságnál többet nem mutatott Kajsa kisasszony iránt, csupán annyit, a mennyivel Schwaryencrona unokahuga iránt tartozott.

Minő egészen más volt az érzelem, mely szivében mind bensőbbé és igazabbá vált Vanda irányában! Minő elragadóan bájos volt ez az egyszerű, de művelt lelkű leány; nehány nap múlva a falusias elfogultságot is egészen levetkőzte a finom és előkelő Durrieuné mellett. Szive jósága, egyenes, őszinte, szeretetre méltó egyénisége mindenkit meghódított; Durrieuné az első hét végén úgy nyilatkozott, hogy Vanda nélkül nem is tudna ellenni.

Erik rá akarta beszélni Hersebom gazdát, hogy háznépestül együtt maradjon Bretagneban, vagy legalább Vandát hagyja ott édes anyjánál. A jámbor halászgazda nem volt hajlandó, hogy hazát cséréljen; száz emlék fűzte őket Noroëhoz, no meg öreg is már, nekik jobb lesz, ha otthon maradnak. Azt azonban kikötötték, hogy Erik minden esztendőben látogasson el hozzájuk, úgy aztán Vanda is itt maradhat Durrieuné asszony mellett.

Erik legalább Ottót szerette volna még ott fogni, csakhogy Ottó a világ kincséért sem akart megválni a halász-élettől, főleg pedig a len hajú, kék szemű Requildtől, a szomszédék leányától, mert hát közeledik karácsony s akkor, - ha Isten is úgy akarja - oltár elé vezeti.

Malárius mesternek sem volt nagyralátó terve a hires utazás után; megmaradt továbbra is falusi tanítónak, buzgón készítette sajtó alá nagy botanikai munkáját: a «Sarkvidék flórájá»-t, mely a Linné-Társaság költségén fog megjelenni.

Bredejord ügyvéd utolsó pere az volt, melyet Erik öröksége tárgyában indított. A Vandalia petroleum-forrásnak valósággal Erik lett a tulajdonosa, mert a jeles ügyvéd megnyerte a pert.

Erik dúsgazdag emberré lett, megvette az *Alaská*t s ez volt az ő kéj-yachtja. Minden esztendőben elment anyjával és Vandával Noroëba, hogy Hersebomékat meglátogassa. Törvény értelmében Durrieu Emil lőn a neve, de övéi ezentúl is Eriknek hivták.

Anyjának is, meg neki is az volt a legédesebb óhajtása, hogy Vandát feleségül vegye; nos hát ez maholnap meg is fog történni.

Kajsa addig várt, addig várt - míg vén leány maradt. Schwaryencrona doktor, Bredejord és Hochstedt tanár minden este kártyázgatnak.

A doktor még most is olyan ügyetlenül whistezik, mint hajdanában; Bredejord boszantja egyszer:

– Nos öregem, mikor szándékozol már elküldeni nekem a Pliniust? - kérdé tőle hamiskás szemhunyorgatással. - Remélem, most már nem vitatod többé, hogy Erik irlandi származású?

A doktor megzavarodva néz reá egy pillanatig. Nyomban reá felkiált:

– Eh mit, a franczia köztársaság egyik volt elnöke az irlandi királyok családjának a sarjadéka volt. Abban sem volna semmi csodálni való, ha ugyanezt mondanók a Durrieu-családról is!

– Világos! - felelé Bredejord, - sőt annyira valószínü, mint az, hogy nemsokára elküldöm neked a Quintilianusomat!

-&-