Január 27. folytatása.

Kurtis Róbertnek nyilván igaza van. Az Amazon e torkolata, melynek térfogata kétszáznegyvenezer köbméter, egyetlen pontja az Atlanti-óceánnak, ahol édesvizet találhattunk. Itt kell lenni a szárazföldnek! Érezzük. A szél feléje visz!

E pillanatban Miss Herbey hálaadó szava emelkedik az ég felé s mi vele együtt imádkozunk.

Letourneur András atyja karjai közt pihen a tutaj hátsó részén, míg az előrészen mindnyájan a láthatárt nézzük nyugat felé.

Egy óra múlva Kurtis Róbert fölkiált:

– Föld!...

– - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A naplónak, hová e naponkénti jegyzeteket beírtam, itt vége szakad. Szabadulásunk néhány óra alatt végbement s én néhány szóval elmondom.

A tutajt délelőtt tizenegy óra felé a Maguri-foknál találták. Marajo szigeténél. Irgalmas szívű halászok találtak reánk s ennünk adtak, aztán elvittek Parába, hol a leggyöngédebb ápolásban részesültünk.

Az északi szélesség 0° 12’ foka alatt ért a tutaj szárazföldet. Legalább tizenöt foknyira lementünk tehát délnyugatnak azon nap óta, mikor a hajót elhagytuk. Hogy az Amazon torkolatához értünk, annak köszönhetjük, hogy a Golf-áram újra megragadta tutajunkat s arra vitte. E nélkül elvesztünk volna.

Harminckettőnk közül, ahányan Charlestownban hajóra szálltunk, azaz kilenc utasból és huszonhárom tengerészből, csak öt utas és hat tengerész maradt, - összesen tizenegyen.

A Chancellor födélzetéről csak ezek maradtak életben.

A jegyzőkönyvet a menekülésről a braziliai hatóságok állították ki.

Aláírták: Miss Herbey, Kazallon J. R., idősb Letourneur, Letourneur András, Falsten, a kormányos, Daoulas, Burke, Flaypol, Sandon s - legutoljára - Kurtis Róbert kapitány.

Hozzá kell tennem, hogy Parában csaknem azonnal alkalom kínálkozott a hazahajózásra. Egy hajó elvisz bennünket Cayenneba s az aspinwalli francia «transatlantique ligne» gőzöse, Ville de Saint-Nazaire onnan hazaszállít Európába.

És most, miután annyi szenvedést álltunk ki együtt, annyi veszélyből menekültünk ki, úgyszólván csoda által, nem természetes-e, hogy szétbonthatatlan barátság kapcsolja egybe a Chancellor utasait? Bármily körülmények közé jussanak, bármily távol ragadja is őket egymástól a sors, nem bizonyos-e, hogy soha sem felejtik el egymást?

Kurtis Róbert mindig barátja volt s mindig barátja lesz azoknak, kik osztályos társai voltak a szerencsétlenségben.

Miss Herbey vissza akart vonulni a világtól s a szenvedők ápolására szentelni életét.

– De hisz az én fiam nem beteg!... - mondá neki Letourneur úr.

Miss Herbey most már Letourneur úrban atyát, Andrásban fivért kapott. - Azt mondom, hogy fivért, de nemsokára föltalálja e derék leány új családjában azt a boldogságot, melyet megérdemel s melyet teljes szívünkből óhajtunk neki.

-&-