Január 24.

Hol vagyunk? Az Atlanti-óceán melyik részére vetődött a tutaj? Kétszer kérdeztem Kurtis Róbertet s nem tudott nekem határozottan felelni. Mivel azonban mindig figyelt a tenger árjainak s a szeleknek irányára, azt véli, hogy nyugat felé haladhatunk, azaz a part felé.

Ma a szél teljesen megszűnt. A tenger mindamellett erősen hullámzik, ami azt mutatja, hogy keleten valami fölzavarta a vizet. Kétségkívül valami vihar rázkódtatta meg az Atlanti-óceánnak azon részét. A tutaj nagyon hányódik. Kurtis Róbert, Falsten, az ács, amennyi erejük még maradt, arra használják, hogy kötelekkel jobban egymáshoz erősítsék szétválással fenyegető részeit.

Minek fáradnak? Hadd váljanak szét végre e deszkaszálak? Hadd nyeljen el bennünket az óceán! Minek küzködünk vele ezért a nyomorúságos életünkért?

Valóban kínszenvedéseink elérték a legmagasabb fokot, amit ember kiállhat. Lehetetlen, hogy ezen már túlmehessenek! A hőség tűrhetetlen. Izzó ólom ez, ami az égből reánk ömlik. Izzadságban fürdünk rongyaink közt s ez az izzadás még növeli szomjúságunkat. Nem, én nem bírom leírni, hogy mit érzek! Hiányzanak hozzá a szavak, mikor emberfölötti kínokat kell kifejezni!

A fölüdülés azon egyetlen módja, melyet azelőtt olykor használhattunk, most már lehetetlenné vált. Egyikünk sem gondolhat arra, hogy megfürödjék, mert Jynxtrop halála óta a cápák seregestül gyűltek ide s folyvást körülveszik a tutajt.

Ma megkísértettem, hogy egy kis ivóvizet szerzek magamnak, oly módon, hogy elpárologtatom a tengervizet; de minden türelmem mellett sem bírtam annyira menni, hogy egy kis vászon rongyot megnedvesíthessek általa. Aztán az üst sem birt ellenállni a tűznek, mert már nagyon kopott volt; fölolvadt s kényszerültem abba hagyni munkálkodásomat.

Falsten mérnök most már csaknem végkép odavan s legfölebb egy-két nappal fog túlélni bennünket. Sőt mikor fölemelem fejemet, már nem is látom őt. A vitorlák alatt fekszik vagy meghalt már? Csak az erélyes kapitány, Kurtis áll egyedül ott elől és széttekint! Ha arra gondolok, hogy ez az ember... még remél!

Én lefekszem a tutaj hátsó részén. Ott fogom bevárni halálomat. Mennél előbb, annál jobb.

Hány óra mult el igy, nem tudom...

Egyszerre csak hangos kacagást hallok. Egyikünk megbolondult bizonyosan!

Ez a kacagás még hangosabb lesz. Én föl sem emelem a fejemet. Mit bánom én! Néhány összefüggéstelen szó azonban eljut egészen hozzám:

– Mező, mező! Zöld fák! Korcsma a fák alatt! Hamar! hamar! pálinkát ide, gint, vizet! Egy guineet adok minden cseppért! Megfizetem! Van nálam arany! Arany van nálam!

Szegény őrjöngő! A bank összes aranyával sem vehetnél e percben egy csepp vizet.

Flaypol matrózt szállta meg az őrjöngés; ő kiabál:

– Szárazföld! Itt a szárazföld!

Ez a szó fölvillanyozná a holtat is! Kínos erőlködéssel megmozdulok s fölülök. Szárazföldnek se híre, se hamva!

Flaypol sétál a födélzeten s nevet. Dalol s kezével integet valami képzeletbeli part felé. Bizonyos, hogy hiányzanak nála a látás, hallás, ízlés egyenes benyomásai, hanem valami pusztán agybeli tünemény pótolja azokat.

Beszélget is távollévő barátjaival. Behívja őket az ő cardiffi korcsmájába. Ott kínálgatja őket ginnel, whiskyvel, vízzel, - főkép vízzel, vízzel, melytől megrészegszik! Most nekiindul, keresztül-kasul jár ezeken a félig aléltan fekvő testeken, tántorog minden lépésnél, leesik, meg fölkel s mámoros hangon danol hozzá. Úgy látszik, mintha eljutott volna a részegség legmagasabb fokára. Őrjöngésének uralma alatt már nem szenved többé s szomja le van csillapítva. Ah! bárcsak én is megőrülnék, mint ő!

Vajjon a szerencsétlen úgy végzi-e be, mint a néger Jynxtrop s beugrik a habok közé?

Daoulas, Falsten, a kormányos, bizonyosan azt gondolták, mert ha Flaypol meg akarja magát ölni, nem fogják engedni, hogy «abból hasznok ne legyen»! Íme, föl is kelnek, utána mennek, vigyáznak rá! Ha Flaypol a tengerbe akar ugorni, ezúttal nem engedik oda a cápáknak!

De nem történt így. Miután őrültségében Flaypol egészen holtrészeggé vált, mintha attól a sok szeszes italtól kábult volna el, amivel deliriumában barátait kínálgatta, eldőlt, mint egy darab fa s mélyen elaludt.