Október 30. folytatása.

Beszéltem Letourneur úrral helyzetünkről s azt tartom, biztosíthattam őt, hogy nem sokáig fogunk ezen a szirten időzni, ha a körülmények kedveznek. De Letourneur úr, úgy látszik, nincs az én véleményemen.

– Én ellenkezőleg attól félek, - válaszol, - hogy nagyon is soká maradhatunk itt ezeken a szirteken!

– Ugyan miért? - kérdem. - Néhány száz mázsa gyapotot kidobni, az nem nehéz és nem hosszas munka, két-három nap alatt elvégezhető.

– Kétségkívül, Kazallon úr, az hamar megvolna, ha a legénység már ma hozzá kezdhetne a munkához. Hanem teljes lehetetlen behatolni a Chancellor hajóközébe; most a levegő ott fojtó s ki tudja, nem múlik-e el több nap, mielőtt oda be lehetne menni, mert a közbenső gyapotréteg még most is ég? Aztán, ha kioltottuk is a tüzet, képesek leszünk-e mindjárt tovább hajózni? Nem! Ki kell ürítenünk a vizet, mely okvetlen jelentékeny mennyiség, s kiüríteni a legnagyobb vigyázattal, ha nem akarunk elsülyedni, miután az imént majd megégtünk. Nem, Kazallon úr, én nem ringatom magamat csalódásokban s nagy szerencsének tartom, ha három hét múlva elhagyhatjuk e sziklát. S Isten adja, hogy valami szélvész ne rohanjon meg bennünket, mielőtt a sík tengerre szálltunk volna, mert a Chancellor összetörik, mint valami üveg ezen a szirten s itt lesz a sírunk!

Valóban ez a veszély fenyeget leginkább. A tüzet elfojtjuk, a vizet majd csak kiürítjük, - legalább mindenből azt remélhetjük; hanem a legelső szélvész tönkre tesz bennünket. Föltéve, hogy a sziklák legmagasabb része menhelyet nyújtana is a vihar alatt, mi lesz belőlünk, ha hajónkból nem marad meg egyéb, csak szétzúzott deszkák!

– Letourneur úr, - kérdeztem ekkor, - bízik ön Kurtis Róbertban?

– Teljesen bízom, Kazallon úr, s úgy tekintem, mint az ég kegyelmét, hogy Huntly kapitány neki adta át a hajó parancsnokságát. Bizonyos vagyok benne, hogy Kurtis Róbert mindent meg fog tenni, amit csak tenni lehet, hogy e gonosz helyzetből kiszabadúljunk.

Midőn kérdezem a kapitánytól, mit gondol, meddig maradhatunk még e sziklán, azt feleli, hogy azt még nem tudja meghatározni s hogy az főleg a körülményektől függ, de reméli, hogy az időjárás nem lesz kedvezőtlen. A légsúlymérő csakugyan folyvást emelkedik s anélkül, hogy ingadoznék, mint ahogy szokott, midőn nincsenek még kellő egyensúlyban a légrétegek. Tartós, szép idő jeléül vehető tehát, - következőleg szerencsét igérő jóslás gyanánt vállalatunkhoz.

Egyébként egy percet sem veszteget el a kapitány s mindenki buzgón a dologhoz lát!

Kurtis Róbert először is arra törekszik, hogy teljesen kioltsa a tüzet, mely még a fölső gyapotrétegekben dúl, ahová nem hatott föl a víz a hajóközben. De nem vesztegeti azzal az idejét, hogy a szállítmányt kímélgesse. Világos, hogy a tűz csak úgy oltható el, ha mindkét oldalról özönvíz közé temetik. A szivattyúk tehát újra rákezdik a munkájukat.

Most még elég a szivattyúk kezelésére a legénység. Az utasokat nem veszik igénybe; de mi mindnyájan készek vagyunk karjainkat fölajánlani s nem megvetendő segélyt nyújthatunk, ha majd a hajó kiürítéséhez kell látni. Addig is Letourneurék meg én azzal töltjük az időt, hogy egy kicsit beszélgetünk, egy kicsit olvasunk, s én azonfölűl pár órát naplóm szerkesztésére szentelek.

Falsten mérnök, ki különben sem igen közlékeny, elmélyed számítgatásaiba vagy gépterveket vázol alaprajzban, hossz- és keresztmetszetben. Adná az ég, hogy valami hatalmas eszközt találna föl, mellyel a Chancellort ismét elindíthatnánk!

Kearék félrehúzódnak s nem untatnak szakadatlan panaszkodásaikkal; fájdalom, miss Herbey kénytelen velök maradni s csak nagyon ritkán vagy éppen nem látjuk a fiatal leányt.

Ami Huntlyt illeti, ő nem avatkozik semmibe, ami a hajót illeti; a tengerész elveszett már benne s az ember is csak éppen, hogy tengődik.

Az eleségtár fölügyelője Hobbart, ép úgy végzi szokott szolgálatát, mintha a hajó rendes menetét folytatná. Ez a Hobbart alázatos, képmutató személy, ki rendesen nem igen barátságos lábon áll a szakácsával Jynxtroppal, egy cudar, baromias képű, szemtelen négerrel, ki jobban bele avatkozik a többi matróz dolgába, mint kellene.

Mulatságunk hát igen kevés lehet a hajón. Szerencsére az az eszmém támad, hogy szemléljük meg az ismeretlen szirtet, melyen a Chancellor megfeneklett. A séta nem lesz sem hosszú, sem változatos, az igaz, de hát legalább alkalmunk nyílik pár órára elhagyni a hajót s tanulmányozni ezt a földet, melynek eredete kétségkívül érdekes.

Szükséges is egyébként, hogy e szirteket, melyek a térképen nincsenek megjelölve, pontosan lerajzoljuk. Gondolom, hogy Letourneurék meg én könnyen elvégezhetjük ezt a helyszínelési munkát, Kurtis kapitányra bízva, hogy egészítse ki aztán, ha majd újólag kiszámította a legnagyobb pontossággal a szirt fekvésének földrajzi hosszát és szélességét.

Javaslatomat Letourneurék elfogadták. A kapitány rendelkezésünkre bocsátja a kis csónakot, mérő kötéllel ellátva s egy matrózzal, aki evez. Október 31-én reggel elhagyjuk a Chancellort.