Estebéd Sarrasin doktor házában

Szeptember tizenharmadikán - néhány órával azelőtt, amikorra Schultze úr Franceville elpusztításának percét kitűzte - még sem a kormányzó, sem a lakosság közül senki nem is sejthette, mily irtózatos veszély fenyegeti városukat.

Este hét óra volt.

Oleander- és tamariszkbozótok sűrűjében kecsesen nyúlt el a város a Cascade Mounts alján. Márvány rakpartjait szelíden locsolták a Csendes-óceán hullámai. A gondosan öntözött, szellős utcák a derű és üdeség gyönyörködtető képét tárták a szem elé. Árnyas fasorai lágyan susogtak a frissítő alkonyi szellőben. Zöldellő pázsit mindenfelé. A parkokban kinyíltak a virágkelyhek, és csak úgy árasztották a bódító illatot. Fehérségükben tetszelegve, békésen mosolyogtak a házsorok. Enyhe volt a levegő, az ég kék, mint a tenger, mely remegve csillámlott a hosszú sétányok távolában.

A városba érkező utast meglepte volna a lakosok viruló egészsége, az utcák lüktető elevensége. Épp most zárták be a festészeti és szobrászati akadémiát, a zenekonzervatóriumot, a közkönyvtárat. Ezek az intézmények mind ugyanabban a városnegyedben voltak összpontosítva. Kitűnő, népszerű tanfolyamokat szerveztek bennük kis létszámú osztályokkal, így minden egyes résztvevő könnyen elsajátíthatta a leckeórák anyagát. A kiözönlő tanítványok raja pár percre némi forgalmi zavart okozott, de senki sem kiabált, senki sem türelmetlenkedett. Az általános kép nyugalmat és elégedettséget mutatott.

A Sarrasin család nem a város belsejében, hanem a tengerparton szerzett magának hajlékot. A ház az elsők között épült, az orvos mindjárt kezdetben itt telepedett le feleségével és leányával.

Octave, az újdonsült milliomos, Párizsban maradt, de Marcel már nem volt a mentora.

A két barát csaknem elvesztette egymást szem elől azóta, hogy együtt laktak a Roi-de-Sicile utcában. Amikor az orvos családostul kivándorolt Oregon államba, Octave a maga ura lett. Hamarosan messzire elkerülte az iskolát, pedig apja szerette volna, ha folytatja a tanulást. El is bukott az utolsó vizsgán, amit barátja kitűnő eredménnyel tett le.

Egészen addig Marcel volt Octave irányítója, szegény képtelen volt önmagát vezetni. Amikor a fiatal elzászi elutazott Párizsból, gyerekkori pajtása, ahogy mondani szokás, nagy lábon kezdett élni. Négyes fogaton járt, pompás hintó magas bakján ülve naphosszat kocsikázott Marigny úti lakása és a városszéli lóversenyterek közt. Három hónapja még alig tudta megülni az alkalmilag bérelt iskolalovat, most meg egyszerre ő lett Franciaország legnagyobb lószakértője. Angol inast fogadott fel, aki a turfvilág minden rejtelmében, otthonos volt, s kiterjedt szaktudásával hamarosan fölébe kerekedett gazdájának.

Délelőtt szabókkal, nyergesekkel, cipészekkel értekezett. Estéit kis színházakban töltötte, és egy vadonatúj társaskörben, amely akkoriban nyílt meg a Tronchet utca sarkán; Octave azért kedvelte ezt a helyet, mert klubtársai körülrajongták a pénze miatt. Egyéb érdemeivel sohasem jutott volna ilyen hódolathoz. Ez a környezet az előkelőség netovábbja volt a szemében. Sajátságos módon, a váróterem díszes keretbe foglalt tagnévsora csupa idegen hangzású nevet tüntetett fel. Csak úgy hemzsegtek rajta a főrangú címek; aki végigolvasta, azt hihette, valami heraldikai¹ intézet előszobájában van. De ha beljebb került, inkább azt gondolta, hogy élő néprajzi múzeumba tévedt. Mintha két világrész minden nagy orra és epeömléses arcbőre itt adott volna találkozót.

Octave Sarrasint bálványozták ezek a kétkezű majmok. Idézgették a mondásait, utánozták a nyakkendőit. Kijelentéseit kinyilatkoztatásként fogadták. Ő pedig, elkábulva a tömjénezéstől, észre sem vette, hogy pénze elúszik a bakkarán² és a lóversenyen. Lehet, hogy némelyik klubtag, keleti származása révén, jogot formált a bégum millióira. Mindenesetre Octave vagyonának jó része lassan, de biztosan a zsebükbe vándorolt.

Ilyen életmód mellett az a baráti szál, amely Octave-ot Marcelhoz fűzte, hamarosan elszakadt. Egy ideig elvétve még leveleztek, aztán az is megszűnt. Ugyan mi közösség is lehetett volna az eszét és tudását egyetlen célnak szentelő, kemény, kitartó munkás és a vagyonával pöffeszkedő ifjú léhűtő közt, akit csak a klub pletykái és a lóversenyjáték esélyei érdekeltek?

Marcel azért hagyta el Párizst, hogy eleinte messziről figyelje Schultze úr tevékenységét, aki - mint tudjuk - Franceville vetélytársaként, az Egyesült Államok ugyanazon független területén megalapította Stahlstadt városát - majd azután Schultze szolgálatába lépett.

Octave két éven át folytatta a léha, semmittevő életet. Végre maga is beleunt, és egy szép nap, miután néhány milliónak szerencsésen a nyakára hágott, követte családját az Újvilágba. Ez mentette meg a biztos anyagi és erkölcsi romlástól. Most ott találjuk őt Francevillé-ben, doktor Sarrasin házában.

Testvérhúga, Jeanne, gyönyörű tizenkilenc éves hajadon. Négyévi itt-tartózkodás után külsőre kissé elamerikaiasodott, de megőrizte franciás báját. Édesanyja nemegyszer mondta, sejtelme sem volt a bensőséges kapcsolat örömeiről, míg mellé nem növekedett a lánya testi-lelki barátnővé.

Sarrasinné különben, amióta szeme fénye, a megtért tékozló fiú ismét közöttük volt, a földkerekség legboldogabb asszonyának érezte magát. Hűségesen részt vett mindabban az áldásos tevékenységben, amire férjének a hatalmas vagyon módot és lehetőséget adott.

Ezen az estén két jó barátját látta vendégül Sarrasin doktor. Ott volt Hendon ezredes, a polgárháború³ veteránja, aki fél karját Pittsburghnél, egyik fülét Seven-Oaksnál hagyta, de mint sakkozó vitézül megállta a helyét. És ott volt az új város iskolaügyeinek legfőbb irányítója, Lentz úr.

A társalgás a városi igazgatás tervei körül forgott. A különféle közhasznú intézmények, kórházak, kölcsönös segélypénztárak eddig elért eredményeit latolgatták.

Lentz úr, híven a doktor alapvető elgondolásához, amely a vallásos nevelésről sem feledkezett meg, számos elemi iskolát szervezett, ahol gondos tanítók rendszeres elmetornával fejlesztették a gyermekek természetes, velük született képességeit. Megtanították őket, hogy szeressék a tudományt, mielőtt belezavarodnának. Kerülték a tudálékosságot, amely Montaigne⁴ szavával élve, „csak az agy felszínén úszik”, de nem hatol az észbe, sem okosabbá, sem jobbá nem teszi a tanulót. Később a jól megmunkált értelem megtalálja és haszonnal járja majd a maga útját.

Ez a jól átgondolt iskolarendszer különös figyelmet fordít az egészségi szempontokra. Abból indul ki, hogy a test betegségét a lélek is megsínyli, és legyöngült szervezetben hamarosan elsenyved.

Ekkortájt Franceville már nemcsak anyagi, hanem szellemi téren is szépen virágzott. Két világrész híres tudósai gyűltek össze tanácskozásokra falai közé. Növekvő hírneve festőket, szobrászokat, zenészeket vonzott oda. Ők lettek mesterei a fiatal franceville-i művészjelölteknek, akik majdan alkotásaikkal díszítik a gyors fejlődésnek indult várost. Nem kétséges, hogy ez a francia eredetű új Athén nagyra hivatott az amerikai szárazföld városai közt.

Az általános oktatás keretében a katonai nevelésnek is fontos szerep jutott. Az ifjak, akik a líceumot elvégezték, tudtak bánni a puskával, ismerték a hadászat és harcászat alapelemeit. Ezzel kapcsolatban Hendon ezredes ki is jelentette, hogy nagyon meg van elégedve az újoncokkal.

– Amikor bevonulnak, már megszokták az erőltetett menetet, megedződtek a testgyakorlásban. Hadseregünk az egész polgárságból toborzódik; ha üt az óra, harcra kész, fegyelmezett katonákat tudunk majd csatasorba állítani.

Franceville ugyan a legjobb viszonyban volt a környező államokkal, mert minden alkalmat felhasznált a baráti kapcsolatok erősítésére. De az érdekellentétek bármikor kiéleződhetnek, azért a doktor és barátai sohasem tévesztették szem elől az aranyigazságot: segíts magadon, az isten is megsegít! Tudták, csak az állhat helyt, aki saját erejére támaszkodik.

Véget ért a vacsora, a csemegét is elfogyasztották, és angolszász szokás szerint a hölgyek asztalbontás után visszavonultak.

Sarrasin doktor, Octave, Hendon ezredes és Lentz úr folytatták a megkezdett beszélgetést a gazdaságpolitika legfontosabb kérdéseiről. Javában diskuráltak, amikor belépett az inas, és átadta az orvosnak a most érkezett újságot.

A New York Herald legfrissebb száma volt. Ez a tekintélyes orgánum kezdettől fogva rokonszenvező figyelemmel kísérte Franceville fejlődését. A város fejei rendszerint a lap hasábjairól értesültek arról, hogy mikor mit tart róluk az Egyesült Államok közvéleménye. E kis semleges terület, ahol szabad, független emberek tömörültek boldog közösségbe, sok irigyet szerzett magának. Franceville-nek voltak lelkes párthívei, de voltak ellenségei is. A New York Herald mindenesetre melléállt, és nemegyszer adott kifejezést elismerésének és csodálatának.

Doktor Sarrasin beszéd közben felbontotta az újságot, és ahogy belepillantott, szeme megakadt a lap első cikkén. Mélységes döbbenettel olvasta mindjárt az első sorokat, előbb halkan, majd fennhangon. Barátai elképedve és felháborodva hallgatták:

New York, szeptember 8.

Galád merénylet készül az emberi jogok ellen. Bizonyos forrásból értesültünk, hogy Stahlstadtban félelmetes fegyvereket kovácsolnak Franceville megtámadására. Nem tudjuk, az Egyesült Államok kormánya képes és köteles-e beavatkozni ebbe a harcba, mely ismét a latin és germán fajt állítja szembe egymással. De leleplezzük a becsületes emberek előtt a hatalommal való visszaélés gyűlöletes szándékát, és figyelmeztetjük Franceville lakosságát, hogy haladéktalanul helyezze a várost védelmi készenlétbe...