Tehát Ki-Csang volt az, a ki a Grand-Transzaziatik vonatát megtámadta a Gobi lapályain. A yunnani rablóvezér megtudta, hogy egy roppant értékű aranynyal és ékszerekkel megrakott kocsi van a vonathoz csatolva... És lehet-e ezen csodálkozni, mikor a párisi lapok e hírt már napokkal előbb közölték? Ki-Csangnak elég ideje volt előkészíteni a támadást, felszedetni a sinek egy részét, hogy a forgalmat megakaszsza, és valószinűleg sikerült volna az útasok lemészárlása után kézrekerítenie a császári kincset, ha Faruszkiar őt le nem szúrja. Ezért volt tehát a mi hősünk reggel annyira nyugtalan!... Azért vizsgálta a sivatagot oly állhatatosan, mert a mongol, a ki a csercseni állomáson szállt a vonatunkra, értesítette őt Ki-Csang tervéről. Annyi bizonyos, hogy ezentúl nem lesz okunk Ki-Csangtól félni. A társulat igazgató-tanácsosa végzett a rablóvezérrel, még pedig kénytelen vagyok megvallani: rövid úton. De hiszen a mongol sivatagokon vagyunk, a hol az esküdtszék még nem működik - a mongolok nagy szerencséjére.

– Nos, - mondám az őrnagynak, - remélem, az ön gyanúja Faruszkiar urat illetőleg teljesen elenyészett?

– Bizonyos fokig elenyészett, Bombarnac úr.

Bizonyos fokig?... A manóba! Noltitz őrnagyot kielégíteni nem könnyű dolog!

De végezzük el a legsürgetőbb teendőket és számláljuk meg az áldozatokat.

A mi részünkön három halott van, ide értve a khinai tisztet is, azonkívül tizenkét sebesült. Négy ember sulyos sebet kapott, a többi csak könnyű sérülést, a mely nem akadályozza őket, hogy tovább útazhassanak Pekingig. Popovot és Caterna urat csak horzsolás, illetőleg karczolás érte. Caternát a felesége maga kívánja ápolni.

Az őrnagy a kocsikba szállíttatta a sebesülteket és ápolja őket, a mennyire a körülmények megengedik. Tio-King orvos is felajánlotta a szolgálatait; de úgy látszik, a sebesültek nagyobb bizalommal viseltetnek az orosz hadsereg orvosa iránt, a mit tökéletesen értek. A mi elesett útitársainkat illeti, abban állapodtunk meg, hogy ezeket elszállítjuk a legközelebbi állomásig, a hol majd megadják nekik a végtisztességet.

A rablók a halottaikat, mint már említettem, a helyszinen hagyták. Ezeket majd betakarjuk egy vékony homokréteggel és ezzel vége.

A vaspálya azon pontja, a melyen a vonatunk megállt, körülbelül a középúton van Csarkalik és Csercsen közt; e két állomáson kívül máshonnan nem lehet segélyt kapni. Az a legnagyobb baj, hogy ezen állomások közt többé nincs távirdai összeköttetés, mivel Ki-Csang a telegráf oszlopait is kidöntötte ugyanakkor, mikor a sineket felszedette.

A legczélszerűbb teendők iránti tanácskozás tehát nem tarthatott soká.

Mindenek előtt a mozdonyt kellett visszatolni a sinekre, aztán, minthogy a vonal meg van szakítva, a legegyszerűbb lesz visszamenni Csercsenig és ott bevárni, míg a társulat munkásai helyreállítják a közlekedést, a melyet legfelebb negyvennyolcz óra alatt ismét folytatni lehet a rendes körülmények közt.

Mindenki haladéktalanúl munkához látott. Az útasok készségesen kezére járnak Popovnak és a vonat személyzetének, a mely nehány műszerrel, egyebek közt emeltyűkkel, emelőrudakkal, kalapácsokkal és angol kulcsokkal rendelkezik. Ily módon csakugyan sikerült is három órai nehéz munka után a mozdonyt és a szerkocsit visszahelyezni a sinekre.

A legnehezebben tehát túlestünk. Most már a gép szép lassan visszatolhatja a vonatot Csercsenbe. De mennyi időveszteséggel, mennyi késedelemmel jár ez! lármázott is miatta a mi német bárónk. Mennyi Donnerwetter, Teufel és egyéb germán káromkodás özönlött az ajkairól!

Elfeledtem mondani, hogy azonnal a rablók megfutamodása után mi útasok (köztük legelső sorban én) kötelességünknek tartottuk köszönetünket kifejezni Faruszkiar úr irányában. A hős valódi keleti méltósággal fogadta hálálkodásunkat.

– Csak kötelességemet teljesítettem, mint a társulat igazgató-tanácsosa, - mondá nemes szerénységgel.

Aztán parancsára a mongolok is részt vettek a munkában. Sőt észrevettem, hogy fáradhatatlan hévvel dolgoztak, a miért őszintén meg is dicsértük őket.

E közben Faruszkiar úr és Ghangir több ízben halkan értekeztek egymással és a párbeszéd eredménye egy indítvány volt, a melyet senki se várt.

– Vonatvezető úr, - mondá Faruszkiar úr, - Popovhoz intézvén szavait, - véleményem szerint az utazók sürgős érdekében jobb volna útunkat folytatni Csarkalik felé, mintsem visszatérni Csercsenbe.

– Kétségkívül, igazgató-tanácsos úr, - viszonzá Popov; - az sokkal jobb lenne, ha a vonal nem volna megszakitva Csarkalik felé, a mi a közlekedést lehetetlenné teszi.

– Csakis e pillanatban, vonatvezető úr. De nem mehetnének-e tovább a kocsik, ha a sineket visszahelyeznők, habár csak ideiglenes módon is?

Ez az indítvány minden esetre figyelmet érdemelt. Össze is gyűltünk valamennyien a megvitatására, Noltitz őrnagy, Pan-Sao, Ephrinell Fulk, Caterna úr, tisztelendő Morse Nathaniel, Weisschnitzerdörfer báró és még mintegy tizenkét útas, a kik értették az orosz nyelvet.

– Bejártam a pálya azon részét, - folytatá Faruszkiar úr, - a melyet a Ki-Csang csapata szétrombolt. A talpfák legnagyobb része még a helyén van. A gonosztevők a sineket egyszerűen félredobták a homokra és ha azokat visszarakjuk a helyükre, könnyű lesz a mozdonynak a vonatot elvinnie odáig, a hol a pálya érintetlenül maradt. Ezt a munkát huszonnégy óra alatt el lehet végezni és öt órával később Csarkalikban leszünk.

E pompás eszmével mindenki egyetértett: Popov, a gépész, az útasok és főleg a báró. A terv kivihető és ha talán nehány sín hiányoznék is, lehetséges lesz előre vinni azokat, a melyeken már elhaladtunk, és így: biztosítani a vonat útjának folytatását.

Ez a Faruszkiar uraság határozottan ember a talpán; ő a mi valódi főnökünk, ő az az ember, a ki után vágyódtam. Ki fogom kürtölni a nevét az egész világon és harsogtatni fogom a tiszteletére a reporter-művészet összes trombitáit.

Ki hinné, hogy Noltitz őrnagy elfogúltságában ezt az embert Ki-Csang vetélytársának tartotta, noha a rablóvezér a Faruszkiar kezétől kapta meg gonosztetteinek méltó büntetését!

Mindenekelőtt igyekeztünk a talpfákat visszahelyezni régi helyeikre, a melyeket bemélyedések jeleztek, és a munka szakadatlanúl folyt.

Önként értendő, hogy mivel nem volt okom a támadás által előidézett zavarban az észrevétetéstől félni; bemehettem a podgyász-kocsiba s meggyőződtem, hogy Kinkónak semmi baja sem esett; tudattam vele a történteket, óvatosságot ajánlottam neki és intettem, hogy ki ne jöjjön a ládájából. Mindent megigért és most már ez irányban nyugodt vagyok.

Körülbelül három óra volt, mikor a munkához láttunk. A sinek mintegy száz méternyi vonalon voltak felszedve, és mint Faruszkiar úr igen helyesen megjegyezte, nem volt szükséges azokat nagyon tartósan megerősíteni. Ez azon munkások feladata lesz, a kiket a társulat Csarkalikból fog kiküldeni, mihelyt a vonatunk ezen állomásra érkezik, a mely az egész vonalon a legnagyobbak egyike.

A sinek nagyon sulyosak levén, szakaszokra osztottuk magunkat. Úgy az első, mint a másod osztályu útasok készségesen segédkezet nyújtanak. A báró páratlan buzgalommal dolgozik. Ephrinell Fulk, a ki oly kevéssé gondol a menyegzőjére, mintha egyáltalában soha se akart volna megnősülni, - mert hát az üzlet mindenek előtt! - annyit dolgozik, mint négy más ember. Pan-Sao se marad hátrább senkinél, sőt Tio-King orvos is igyekszik magát hasznossá tenni, mint az ismeretes August a czirkuszokban.

Hanem azt meg kell vallani, hogy a Gobi napja ugyancsak melegen süt.

Csupán Sir Francis Trevellyan maradt nyugodtan a kocsija egyik szögletében. A gentlemannek semmi köze sincs az egész dologhoz.

Hét óra tájban a pálya helyre van állítva harmincz méter hosszú vonalon. Az éjjel nem sokára beköszönt. Elhatározzuk, hogy más napig pihenni fogunk. Fél nap alatt be lehet fejezni a munka hátra levő részét, és a vonat holnap délután elindulhat.

Rendkívüli szükségét érezzük az evésnek és alvásnak. Van is étvágy a kemény munka után! Mindnyájan osztálykülönbség nélkül egybegyűltünk az étkező-kocsiban. Élelmiszerekben nincs hiány; de az éléskamra készletein ugyancsak nagy rést ütöttünk. Sebaj! Csarkalikban lesz alkalom új készletek beszerzésére.

Caterna úr különösen víg, kedélyes, beszédes, derült, tréfás, közlékeny és a kedve túláradozó. A csemegénél a feleségével együtt rágyújt egy nagyon alkalomszerű dallamra a «Khinai utazás»-ból s a refraint az egész társaság visszhangozza, nagyobb hangerővel, mint összhanggal:

Nincs dicsőbb ország Khinánál,
Szebb ez minden más országnál!...

Oh! Labiche, gondoltad-e valaha, hogy e szeretetreméltó versed egykor a Grand-Transzaziatik megrekedt útasait fogja gyönyörködtetni?

Ezután szinészünknek egy - megvallom, kissé merész ötlete támad. De milyen ötlet!... Miért ne lehetne folytatni a vonat megtámadtatása által félbeszakított menyegzői szertartást?... Miért ne ünnepelnők meg az egybekelést?...

– Micsoda egybekelést?... - kérdé Ephrinell Fulk.

– Az önét, uram, az önét, - felelé Caterna úr. - Talán már el is feledte?... Megvallom, ez kissé erős dolog.

Tény, hogy egyfelől Ephrinell Fulk, másfelől Bluett Horáczia kisasszony nem látszottak többé visszaemlékezni arra, hogy Ki-Csang és rablócsapata támadása nélkül most már a házasság édes kötelékei által volnának egymáshoz fűzve.

De mindnyájan nagyon fáradtak vagyunk. Tisztelendő Morse Nathaniel teljesen ki van merülve. Nem volna ereje megáldani a házastársakat és azoknak nem volna erejük elviselni az áldását. A szertartás elhalasztatik holnaputánra. Csarkaliktól Lan-Cseuig kilenczszáz kilométer a távolság és ez több mint elég ahhoz, hogy az angol-amerikai párt jó szorosan egymáshoz lánczoljuk.

Mindenki elmegy tehát pihenni és aludni. Mindazonáltal az óvatossági intézkedések nem hanyagoltatnak el.

Valóban, noha a rablóvezér eleste után valószinűtlennek látszik, a rablók mégis megpróbálhatnának egy éjjeli támadást. Az Ég fiának veszedelmes milliói még mindig itt vannak; vágyat támaszthatnának bennük, és ha nem állnánk résen...

De mindenki nyugodt lehet; Faruszkiar úr személyesen magára vállalta az őrizet szervezését a vonat körül. A tiszt eleste után ő vette át a khinai katonai szakasz parancsnokságát. Ghangir és ő fognak őrködni, és mint Caterna úr mondja, a ki soha se szűkölködik az Opera Comique műsorából vett idézésekben:

«Ez éjjel az udvarhölgyek jól meg lesznek őrizve!»

És tényleg a császári kincset jobban megőrizték, mint a szép Solauge Athenaist, a «Mousquetaires de la Reine»¹ első és második felvonása közt.

Másnap, hajnalban tovább folytattuk a munkát. Az idő gyönyörű. Meleg nap lesz. Május 24-én a közép-ázsiai sivatagon olyan hőség uralkodik, hogy a tojást a homokban is meg lehet sütni.

A buzgalom nem lankad. A munkások nem kevésbbé serényen dolgoznak, mint tegnap. A vonal helyreállítása szabályosan halad előre. A talpfák le levén rakva, a sinek is összekapcsoltatnak egymással és délután négy óra tájban folytathatjuk útunkat.

A gép a gőznyomás alatt azonnal elkezd lassan haladni, azután a kocsikat óvatosan utána toljuk, nehogy kisiklás történjék.

Végre baj nélkül eljutunk a sértetlen pályatestig és most már a vonal szabad Csarkalikig... vagy mit is mondok: Pekingig!

Ismét elfoglaljuk helyeinket és Popov jelt ad az indúlásra, ugyanabban a pillanatban, mikor Caterna úr rágyújt a matrózok diadalénekére a «Haydée» operából.²

Lelkes hurráhk adják meg rá a választ.

Este tiz órakor a vonat berobog a csarkaliki pályaudvarra.

A késedelemmel épen harmincz órát vesztettünk. De harmincz óra elég ahhoz, hogy Weisschnitzerdörfer báró lekéssék a Tien-Czinből Yokohamába indúló gőzösről.