A tűz kettévágja a vitát

Közben Everest ezredes és társai érthető türelmetlenséggel várták a hegy lábánál lezajlott harc eredményét. Ha a vadászok sikerrel jártak, akkor a jelzőlámpának az éjjel világítnia kell. Képzelhetni, mily nyugtalan izgatottság között telt el az egész nap.

A műszerek a hegyre irányozva készen állottak, s a legcsekélyebb fényt is azonnal megfigyelhették volna. De vajon megjelenik-e a várt fény?

Everest ezredes és Matvej Strux egy pillanatra sem találták nyugtukat.

Nyikolaj Palander, mint rendesen, most is számításaiba merült, és tökéletesen megfeledkezett arról, hogy társai veszélyben foroghatnak.

Ne higgye azonban senki, hogy ez önzés volt nála. Róla is bátran el lehetett volna mondani ugyanazt, amit Bouvard matematikusról mondtak egykor: „ha megszűnt számolni, megszűnt élni is”. Sőt Nyikolaj Palander úrra talán megfordítva is illett volna ez a mondás.

Be kell azonban vallani, hogy a tudósok nyugtalanságát épp oly mértékben okozta a nagy fontosságú vállalkozás sorsa, mint a veszély, amelyben társaik forogtak.

E veszélyekkel ők is szembeszálltak volna, mert mindketten a „scientia militans”- a harcos tudomány - tagjainak tekintették magukat. Az eredmény foglalta le minden gondolatukat. Ha nem sikerül legyőzniük ezt az akadályt, amely most előttük állt, az egész expedíció sikere meghiúsulhat. A csillagászok aggodalmai tehát igen is érthetők voltak e végtelennek tetsző nap folyamán.

Végre elkövetkezett az este. Everest ezredes és Matvej Strux félóránként kronométeri pontossággal váltották egymást a távcső előtt. A mély sötétségben egyetlen szót sem szóltak. Mindegyik elsőként szerette volna megpillantani a jelzőlámpa fényét.

Éjfél elmúlt. A jelzőlámpa világa még mind nem mutatkozott. Végre háromnegyed háromkor Everest ezredes hidegen így szólt:

– A jelzőlámpa.

A szerencse neki kedvezett, orosz kollégájának nem csekély bosszúságára, aki szintén kénytelen volt konstatálni a jelzőlámpa megjelenését: de Matvej Strux erőt vett magán, és egyetlen szót sem szólt.

A méréseket a leggondosabb óvintézkedések alkalmazása mellett végezték, s gyakran ismételt és szigorúan ellenőrzött megfigyelés után, a megmért szög nagyságát 73°58'42''413 ezredrészben állapították meg.

Másnap reggel, július 2-án fölkerekedett a tábor. Everest ezredes minél gyorsabban találkozni óhajtott társaival. Tudni akarta, nem kellett-e drágán megfizetni a kivívott sikerért.

A menet a foreloper vezetése alatt indult el, és délután két órakor a nemzetközi bizottság tagjai ismét hiánytalanul együtt voltak. Az oroszlánokkal vívott harc egyes részleteit elbeszélték, s a győztesek a legmelegebb szerencsekívánatokban részesültek.

E nap reggelén, Sir Murray, Mihail Zorn és William Emery a hegycsúcsról egy új állomás szögtávolságát mérték meg: a műveleteket tehát késedelem nélkül lehetett folytatni.

A csillagászok néhány csillagzat magasságának meghatározásával is készen voltak, kiszámították a földrajzi szélességét, s a végeredmény az volt, hogy háromszögelési munkálataik második szakaszában a délkörnek újabb egy foknyi részét mérték fel.

Tizenöt háromszög segítségével eddig tehát összesen két fokot sikerült felmérniük.

A munkálatokat késedelem nélkül folytatták, és remélték, hogy természeti akadály többé nem fogja útjukat állni. Öt egész héten keresztül az időjárás is kedvező maradt. A hullámos talaj szintén fölöttébb alkalmas volt a jelző pontok felállítására. A busman pedig ügyelt arra, hogy esténként mindig a lehető legjobb helyen üssenek tábort.

Élelmiszereknek nem voltak híjával; a karaván vadászai, élükön Mokoum és Sir Murray, mindig ellátták társaikat friss hússal. A leküzdhetetlen vadászszenvedélyű angol többé már nem is számolta az elejtett antilop fajokat.

Felségesen ment minden.

A tudósok egészségi állapota, általában véve kielégítő volt. Vízben még nem szenvedtek hiányt, és ami a legfőbb: úgy látszott, hogy megszűntek az Everest ezredes és Matvej Strux között napirenden levő viták is. Mindenki versenyzett a szorgalomban, és már-már ki lehetett volna jelölni az időpontot is, amelyben a munkálatokat sikeresen befejezik, midőn egy helyi akadály a munkálatok folytatását megakadályozta, s újra fölélesztette a nemzeti féltékenységet.

Augusztus 11-én történt, hogy a karaván, amely már néhány nap óta, lankás, erdős vidéken barangolt, egyszerre csak áthatolhatatlannak tűnő, hatalmas ősrengeteg előtt állott. Lehetetlen leírni a gyönyörű látványt, amelyet egy afrikai őserdő faóriásai nyújtanak.

A „gounda”, a „moszokolo”, a „moukomdon” ez a hajóépítésre rendkívül alkalmas és keresett fa, hatalmas törzsű ébenfák, a „vauhinia” vaserős rostjaival, a „buchreák” narancsszín virágaikkal, pompás „roodeblatok” fehér törzseikkel és vérvörös leveleikkel, óriási „galac”-ok, amelyeknek egyes példányai tizenöt láb átmérőjűek is voltak, tömör összevisszaságban sorakoztak egymás mellett.

E rengetegből titokszerű mormogás hangzott ki, meghatóan és nagyszerűen, mint az a csöndes morajlás, amelyet a tenger hullámainak megtörése okoz a homokzátonyokon.

A szél volt ez, mely az óriás lombozat közt áttörve, suttogva halt el az erdő szélén.

Everest ezredesnek kérdésére, hogy micsoda erdő ez itten, Mokoum ekként válaszolt:

– Ez a Ravoune rengeteg!

– Mennyire terjed szélessége kelettől nyugat felé?

– Negyvenöt mérföldnyire.

– És délről észak felé?

– Tízmérföldnyire.

– És miként jutunk keresztül rajta?

– Sehogy sem - felelte Mokoum. - Járható út nem vezet, rajta keresztül. Egyetlen utunk az, hogy az erdőt keleti vagy nyugati irányban megkerüljük.

A bizottság főnökei, Mokoumnak e határozott feleleteit hallva, nem csekély zavarba jöttek. A síkföldön nőtt erdőben nem állíthattak fel jelzőpontokat. Az erdőt megkerülni pedig annyi volt, mint húsz-huszonöt mérföldnyire eltávozni a délkör irányától, amivel csak szaporították volna a munkát, s talán tíz pótháromszöget is kellett volna csatolniuk eddigi műveleteihez.

Valóságos akadály állta tehát útjukat, és most arról volt szó, miként küzdjenek meg vele.

Mihelyt az erdő szélétől mintegy félmérföldnyire felütötték a tábort, a csillagászok összejöttek, hogy a helyzetről tanácskozzanak. Azt a nézetet, hogy a rengetegen keresztül folytassák a háromszögelést, mint kivihetetlent, rögtön elejtették.

Azt kellett tehát megvitatni, hogy az akadályt jobbra, vagy balra kerüljék-e meg. A távolság mindkét irányban egyenlő volt, mert a délkör éppen középen metszette az erdőt.

A bizottság tagjai tehát elvben a megkerülés mellett nyilatkoztak. Jobbra vagy balra történjék-e a megkerülés, ez már csekély fontosságú volt: és mégis e lényegtelen pont felett tört ki a rég nyugvó vita Everest ezredes és Matvej Strux között.

Everest ezredes jobbra akart menni, mert ebben az irányban közelebb érte volna azt a vidéket, melyet dr. David Livingstone első utazása alkalmával meglátogatott, s ez a lakott és ismert vidék kétségtelenül némi előnnyel bíztatott a vállalkozás érdekében.

Ez legalább elfogadható ok volt.

Az orosz tudós a bal kéz felőli irányhoz ragaszkodott, de kétségtelenül csak azért, hogy az ezredesnek ellentmondjon: ha ez balra szeretett volna menni, ő bizonyosan a jobb oldali irányt választotta volna.

A vita kezdett heves lenni, s előre lehetett látni a pillanatot, midőn a szakítás már elkerülhetetlen lesz. Sir Murray, Zorn, Emery és Palander - miután az ellentétes nézetek kiegyenlítése ezúttal sehogy sem sikerült nekik - magukra hagyták a vitatkozó főnököket.

A vitázók makacssága oly nagy volt, hogy a legrosszabbtól lehetett tartani. Még attól is, hogy a munkálatok e ponton megakadnak.

A nap elmúlt anélkül, hogy az elkeseredett vetélytársak közt a közeledésnek csak árnyéka is mutatkozott volna.

Másnap reggel, augusztus 12-én, Sir John, meg lévén győződve, hogy a makacs ellenfelek megegyezni úgysem fognak, felszólította a busmant, hogy kalandozzák be a vidéket. Ez alatt talán csak történik valami megállapodás. Aztán, egy darab friss pecsenye semmi esetre sem lesz fölösleges.

Mokoum rögtön készen volt a kirándulásra, füttyentett kutyájának, s a két vadász néhány órára távozott a tábortól.

Természetesen az ő társalgásuk is a háromszögelési munkálatok elé gördült akadály körül forgott.

– Azt hiszem - mondta Mokoum -, hogy néhány napig e rengeteg szélén tanyázunk. Főnökeink, úgy látszik, kölcsönösen elhatározták, hogy nem engednek egymásnak. Bocsásson meg nagyságod e hasonlatért; de az egyik jobbra, a másik meg balra húz, mint az össze nem szokott ökrök, s ily módon a szekér nem haladhat előre.

– Sajnálatra méltó körülmény - válaszolt Sir John -, és attól félek, hogy makacsságuk még végleges szakításhoz vezet. Ha nem a tudomány érdeke forogna szóban, cseppet sem törődnék az egész vitával. Afrika vadban gazdag vidékei mindig elég szórakozást nyújtanak nekem, s míg a vetélytársak kibékülnek, fegyverrel kezünkben bebarangolhatjuk a vidéket.

– De hiszi-e nagyságod, hogy végre is megegyeznek? Én, részemről, nem számítok erre, s amint az előbb megjegyeztem, félek, hogy itt tanyázásunk hosszúra terjedhet.

– Tartok tőle, hogy úgy lesz. A főnökök szerencsétlenségre oly jelentéktelen kérdésen vitatkoznak, amelynek tudományos megoldása lehetetlen. Mindkettőnek van, és egyiknek sincs igaza. Everest ezredes határozottan lejelentette, hogy nem enged.

Matvej Strux megesküdött, hogy visszautasítja az ezredes követeléseit, és a két tudós, akik egy tudományos ellenvetés előtt okvetlenül meghajoltak volna, soha sem fognak engedni ebben a kérdésben, melynél csupán a hiúságuk forog kockán. A műveletek érdekében valóban sajnálandó, hogy ez a rengeteg útjába esett a délkörnek.

– Pokolba az erdőkkel - kiáltott a busman - amikor ilyen műveletekről van szó! De milyen haszontalan fáradság is a tudós; uraktól a föld hosszúságát méricskélni. Mi hasznuk lesz belőle, ha mind egy lábig pontosan kiszámítják is? Én jobb szeretem, ha mit sem tudok az egész dologról. Sokkal kényelmesebb rám nézve, ha ezt a földet, amelyen lakom, végtelennek hiszem, és szórakozni igyekszem rajta, semhogy a nagyságával vesződöm. Nem, Sir John, ha száz évig élek, sem látom be e műveletek célszerű és hasznos voltát.

Sir John nem fojthatta el a mosolygását. Ezen a kérdésen már sokat vitázott a derék vadásszal, s a természetnek ez az egyszerű fia, aki egész életét a rengeteg átkutatásával és a vadak üldözésével töltötte, láthatólag képtelen volt felfogni e tudományos vállalkozás célját.

Néhányszor ugyan sarokba szorította Sir John a busmant egyszerű ellenvetéseivel, de a vadásznak oly éles, természetes esze volt, hogy mindannyiszor kivágta magát talpraesett feleleteivel, és Sir Johnnak nem csekély élvezetet okozott az egyszerű ember természetes okoskodása és nem válogatott ékesszólása.

E fecsegés közben folyvást üldözték az apró vadakat, amelyek közül leggyakrabban fordult elő a nyulaknak az a faja, amelyet Ogilly „graphycerus elegans” néven említ; lőttek aztán többféle ritka szárnyast is, néhány szélkiáltót, és több fajta fogolymadarat - de azt mondhatni, hogy Sir John egyedül vadászott, mert Mokoum csak nagy ritkán lőtte ki fegyverét.

Úgy látszott, nem tudja kiverni fejéből a főnökök között fennforgó vitát.

Az útjuk elé gördült akadály jobban bosszantotta őt, mint Sir Murrayt.

A vadak, bármily nagy számmal keresztezték is az útját, nem tudták lekötni figyelmét, ami mindenesetre komoly jel volt az ily szenvedélyes vadásznál.

A nap folyamában kétszer-háromszor is közeledett Sir Johnhoz, ezt kérdezvén:

– Tehát nagyságod azt hiszi, hogy Everest ezredes és Matvej Strux úr nem fognak megegyezni?

Erre a kérdésre Sir John folytonosan azt válaszolta, hogy a megbékülést nagyon nehéznek, majdnem lehetetlennek tartja, s félni lehet, hogy végleges szakadás áll be a tudósok közt.

Mokoum még este is ismételte a fentebbi kérdést, de megint csak a szokott feleletet kapta reá.

Ezúttal azonban így folytatta az érdemes busman:

– Legyen nyugodt, nagyságod, én megtaláltam a módját, miként lehet igazat adni mind a két vetélytársnak egyszerre.

– Valóban, érdemes Mokoum? - kérdezte Sir John bámulva.

– Ismétlem, hogy úgy van. Holnap reggel, ha a szél kedvező, nem lesz többé semmi ok, amelyen a tudós urak vitatkozzanak.

– Hogy érti ezt, Mokoum?

– Az az én dolgom, Sir John.

– Jól van, Mokoum, tegye meg ezt, és halhatatlan érdemeket szerez az egész tudós világ szemében: nevét megörökítik a tudomány évkönyvei.

– Nagy tisztesség rám nézve, Sir John - válaszolt a busman, és valószínűleg tervével foglalkozva, elhallgatott.

Sir John tiszteletben tartotta ezt a hallgatást, és nem kért magyarázatot. Nem tudta kitalálni, milyen eszközt gondolt ki a vadász, ama nevetséges féltékenység legyőzésére, amely kétségessé tehette az egész vállalt sikerét.

A vadászok csak este tértek vissza a táborba.

A vita ugyanazon a ponton volt, mint reggel: az angol és orosz tudós a legnagyobb elkeseredéssel harcolt a maga álláspontja mellett.

William Emery és Mihail Zorn többször is megkísérelt beavatkozása eredménytelen maradt.

A személyeskedés és alaptalan gyanúsítgatások, mind az egyik, mind a másik oldalról, lehetetlenné tették a közeledést. Attól lehetett tartani, hogy az ingerült hang végtére egészen kihívó lesz.

A háromszögelés sorsa tehát bizonyos pontig veszélyben forgott, sőt meg is hiúsulhatott, hacsak a két ellenfél különválva nem óhajtotta volna folytatni, amit együtt kezdtek meg.

Ám ebben az esetben rögtön el kellett volna válniuk, ami különösen elszomorította a bizottság két fiatal tagját, akik már valódi barátsággal ragaszkodtak egymáshoz. Sir John gyanította a fiatal tudósok levertségének okát.

Lefekvés előtt még egyszer ki akarta puhatolni Everest ezredes szándékát, az orosz tudósra vonatkozólag. Földijét hajlíthatatlannak találta; az ezredes kijelentette, hogy ha Matvej Strux nem enged, az angol bizottság külön válva fogja folytatni műveleteit: „mert vannak dolgok, amelyeket még kollegájától sem tűrhet el az ember”.

Ezekre a szavakra Sir John igen nyugtalan lett; de, nem segíthetvén a dolgon, bement a kocsiba lefeküdni, s mivel az egész napi cserkészésben nagyon elfáradt, csakhamar mély álomba merült.

Tizenegy óra felé hirtelen felébredt. A bennszülöttek közt nagy volt az izgatottság. Sir John felugrott, és társait már mind talpon találta. Az erdő lángban állott.

Micsoda látvány volt ez! A kedvező szél néhány mérföldnyire lángba borította a rengeteget. Sir John azonnal Mokoumra pillantott, aki mozdulatlanul állott mellette, és nem felelt Sir Murray kérdő tekintetére.

Sir John azonban most már értette az egészet.

A dél felől lengedező szél megkönnyítette a busman feladatát; szította a lángokat, lobogva égő ágakat tépett le és ragadt tova, így plántálván odább a pusztító elemet. Az égés színhelye percenként hosszabbodott. A forróság a táborban is érezhető lett. A lángtengerből olykor magas tűzoszlopok emelkedtek ki; szurkos fák voltak ezek, amelyeknek a lángja fáklya módra csapott föl a magasba. Emellett folytonos sistergés, ropogás, robbanások és ágyúszerű dörrenések zúgtak az éjszakában: a roppant keménységű fatörzsek megrepedése okozta ezt a durrogást.

Az égboltozat visszasugározta az óriási tűzvész fényét, a felhők izzani látszottak, mintha a tűz a mennyei régiókba is elharapózott volna. Tűzkévék és szikrák milliárdjai sziporkáztak a fekete füstben. Képzeljük mindezekhez az erdő menekülő lakosainak ordítását. Árnyak vonultak el a tűz és a tábor között: vadcsoportok a szélrózsa minden irányában. Leküzdhetetlen félelem űzte a hiénákat, bivalyokat, oroszlánokat és elefántokat a sötét szemhatár legtávolabbi pontja felé.

Az erdőégés egész éjjel, másnap, sőt még ezentúl is egy éjjel tartott, és midőn augusztus 14-ike felvirradt, többmérföldnyi széles ösvény tátongott az egész erdőn keresztül.

A délkört nem kellett megkerülni, s Mokoum találékony vakmerősége biztosította a háromszögelés sikerét.