Beszámoló bizonyos epizódokról, melyek csupán az Unió rail-roadjain adódnak

A vonat még az este akadályok nélkül folytatta útját, áthaladt a Sauders-erődön, átkelt a Cheyenne-szoroson, és megérkezett az Evans-szorosba. Itt éri el a pálya legmagasabb pontját: 8091 láb magasságot az óceán szintje fölött. Most már csupán az vár utasainkra, hogy a természettől egyengetett végtelen síkságokon az Atlanti-óceánig ereszkedjenek.

Itt csatlakozik a „grand trunk”-hoz¹ a Denver City-i elágazás, ez vezet Colorado legjelentősebb városához. A vidék gazdag arany- és ezüstbányákban; már több mint ötvenezer lakos telepedett le itt.

Mostanáig, három nap, három éjszaka, 1387 mérföldet futottak be San Francisco óta. Négy éjszaka még és négy nap, s akkor minden valószínűség szerint meg is érkeznek New Yorkba. Phileas Fogg tehát mindeddig tartotta magát a menetrendbeli határidőkhöz.

Éjszaka bal felől maguk mögött hagyták a walbah-i tábort. A Lodgepole-creek párhuzamosan futott a vágányokkal, Wyoming és Colorado állam nyílegyenes határvonalát követve. Tizenegy órakor elérték Nebraskát, elhaladtak Sedgwick mellett, és befutottak a Platte déli ága mellett fekvő Julesburgba.

Itt avatták fel 1867. október 23-án az Union Pacific Roadot; J. M. Dodge tábornok volt a munkálatok vezető főmérnöke. Ide vontatta be két hatalmas gőzmozdony a meghívott vendégeket kilenc kocsin, többek között Thomas C. Durant alelnököt; itt harsant ezernyi ezer torokból az éljen; itt szórakoztatták sziúk és paunik indián hadijátékkal a nézőközönséget; itt ropogott a tűzijáték, és végül itt nyomták hordozható nyomdagéppel a Railway Pioneer című újságot. Így ünnepelték a nagy vasút felavatását, mely a haladás és a civilizáció eszközeként leküzdötte a pusztaságot, és azt a hivatást kapta, hogy még nem is létező városokat és községeket kapcsoljon majd össze egymással. A lokomotív füttyére, mely hatalmasabban zeng, mint Amphión lantja², hamarosan egyre-másra sarjadnak ki ezek az amerikai földből.

Reggel nyolc órakor elhagyták a MacPherson-erődöt. E ponton 357 mérföldnyire voltak Omahától. A vasútvonal a Platte déli ága mentén haladt, a folyó bal partjának szeszélyes vargabetűit követve. Kilenc órakor futottak be North Platte nevezetes városába; a helységet körülfogó két hatalmas folyamág ettől kezdve egyetlen mederben siet tova; valamivel Omaha fölött ömlik - mint a nagy folyam egyik jelentős mellékfolyója - a Missouriba.

Most szelték át a 101. délkört.

Mr. Fogg és partnerei szakadatlanul kártyáztak. Egyikük sem zúgolódott az út hosszúsága miatt - még az „asztal” sem. Fix eleinte összenyert néhány guinea-t, éppen most kezdte megint elveszteni, de ő sem játszott kevésbé szenvedélyesen Mr. Foggnál. Ma reggel különösen kedvében járt a szerencse a gentlemannek. Soha nem volt szűkében adunak, honőrnek. Egyszer különösen merész elgondolást dolgozott ki, és éppen pikket akart hívni, midőn padja mögött megszólalt egy hang:

– Én káróval indulnék...

Mr. Fogg, Mrs. Auda és Fix felnézett. Proctor ezredes állt mellettük.

– Á, az ánglius uraság - hangoskodott az ezredes -, lám, pikket akar hívni!

– Hívok is - felelte hidegen Phileas Fogg, és lehívta a pikk tízest.

– Én pedig azt mondom, kárót hívjon - vágta oda ingerülten Proctor ezredes. Azzal az asztalon fekvő kártya után nyúlt, és így folytatta: - Önnek fogalma sincs erről a játékról.

– Másban talán majd ügyesebb leszek - szólt Phileas Fogg, és felállt.

– Csak öntől függ, uram: próbálja meg, John Bull unokája! - válaszolt a faragatlan fickó.

Mrs. Auda elsápadt. Szívéből kifutott a vér. Karon ragadta Phileas Foggot, de az szelíden kibontakozott. Passepartout már-már rávetette magát az amerikaira, aki pimaszul, kihívóan mérte végig ellenfelét. De Fix felállt, és Proctor ezredeshez lépett.

– Elfelejti, uram, hogy mi kettőnknek van egymással számadásunk, mert engem nemcsak megsértett, hanem meg is ütött.

– Fix úr - szólt Mr. Fogg -, bocsásson meg, de a dolog csak rám tartozik. Az ezredes azt állította, hogy helytelen pikket hívni, ezzel ismételten megsértett, amiért számadással tartozik.

– Amikor és ahol akarja - felelt az amerikai -, s olyan fegyverrel, amilyet óhajt!

Mrs. Auda hiába igyekezett Mr. Foggot visszatartani. A detektív is hasztalanul fáradozott, hogy ő legyen a nézeteltérésben a főszereplő. Passepartout nekikészült, hogy kidobja az ajtón az ezredest, de aztán gazdája egyetlen intésére megállt. Phileas Fogg távozott a kocsiból, s az amerikánus utána ment az átjáróhidacskára.

– Uram - szólt ellenfeléhez Mr. Fogg -, rendkívül sürgős ügy szólít vissza Európába, és mindennemű késedelem folytán súlyos károkat szenvednék.

– Hát aztán? Mi közöm hozzá? - felelte Proctor ezredes.

– Uram - folytatta Mr. Fogg rendkívül udvariasan -, miután San Franciscóban összekülönböztünk, elhatároztam, visszajövök, és felkutatom önt Amerikában, mihelyt lezártam ügyeimet, amelyek az óvilágba szólítanak.

– Persze!

– Helyesnek tartja, ha újra találkozunk hat hónapon belül?

– Miért nem mindjárt hat évet mond?

– Hat hónapot mondok - felelte Mr. Fogg -, és találkozóimra pontosan eljövök.

– Üres kifogás! - kiáltotta Stamp Proctor. - Most vagy soha.

– Kérem - válaszolta Mr. Fogg. - New Yorkba utazik?

– Nem.

– Chicagóba?

– Nem.

– Omahába?

– Mi köze hozzá? Tudja, hol van Plum Creek?

– Nem - felelte Mr. Fogg.

– A következő állomás. Egy óra múlva ott lesz a vonat. Tíz percet tölt az állomáson. Tíz perc elég, azalatt válthatunk néhány golyót.

– Rendben - felelte Mr. Fogg. - Leszállok ott.

– Sőt ott is marad, azt hiszem! - tette hozzá példátlan pimaszsággal az amerikai.

– Ki tudja, uram? - felelte Mr. Fogg, és visszatért kocsijába, szenvtelenül, mint szokása volt.

A kocsiban a gentleman mindenekelőtt Mrs. Audát igyekezett megnyugtatni; az ilyen szájhősök sosem veszélyesek - mondta neki. Azután megkérte Fixet, legyen segédje a lovagias ügyben. Fix nem tagadhatta meg, Phileas Fogg pedig nyugodtan folytatta játékát, és rendületlenül kijátszotta a pikket.

Tizenegy órakor sípolt a mozdony, és jelezte, hogy Plum Creek állomása következik. Mr. Fogg felállt, és a peronra ment. Fix követte. Passepartout kísérte őket, két revolvert vitt magával. Mrs. Auda holtsápadtan magára maradt a kocsiban.

E pillanatban feltárult a másik kocsi ajtaja, és Proctor ezredes is a peronra lépett; nyomában segédje, egy hasonszőrű jenki. Ám abban a pillanatban, amikor az ellenfelek leszállni készültek a peronról, a kalauz feléjük szaladva rájuk kiáltott:

– Uraim, nincs leszállás!

– Miért nincs? - kérdezte az ezredes.

– Húsz percet késünk, a vonat nem időzik.

– De nekem párbajom van az úrral!

– Sajnálom - felelt a vasutas -, máris indulunk. Éppen jelez a csengő!

A csengő valóban megszólalt, s a vonat tovarobogott.

– Roppantul fájlalom, uraim! - szólt most a kalauz. - Máskülönben nagyon örültem volna, ha szívességet tehetek. De tulajdonképpen ha már itt nem is volt idejük megverekedni, miért ne verekedhetnének meg útközben?

– Mert az úrnak esetleg kifogása volna ellene! - felelte hetykén Proctor ezredes.

– Semmi kifogásom nincs ellene - szólt Phileas Fogg.

„No persze, hisz Amerikában vagyunk - gondolta Passepartout -, tökéletes úriember a kalauz is!”

És máris haladt gazdája után.

A két ellenfél és a tanúk követték a kalauzt, és kocsiról kocsira haladva a szerelvény végéhez jutottak. Az utolsó kocsiban mindössze nyolcan-tízen utazhattak. A kalauz megkérdezte, nem volnának-e szívesek néhány percre átadni a helyet két gentlemannek, akik egy lovagias ügyet akarnak elintézni.

Micsoda kérdés! Minden utasnak szívbéli gyönyörűséget szerzett, hogy szívességet tehet a két gentlemannek; azon nyomban a peronokra vonultak.

A mintegy ötven láb hosszú kocsi igen alkalmas volt az ügy elintézésére. A két ellenfél a padsorok között megközelítette egymást, és bármelyikük kényére-kedvére lepuffanthatta a másikat. Soha ilyen könnyű párbajt; gyerekjáték az egész! Mr. Fogg és Proctor ezredes magához vett két-két hatlövetűt, és belépett a kocsiba. Tanúik kívül maradtak. Megállapodtak, hogy a mozdony sípjelére kezdik a tüzelést... Azután két perc múlva összeszedik a kocsiban a két gentleman földi maradványait.

Ez csak igazán egyszerű. Sőt annyira egyszerű volt, hogy Fix és Passepartout úgy érezte, a szívük azon nyomban kiugrik a helyéről.

Tehát várták a megbeszélés szerint, hogy megszólaljon a sípjel, amikor hirtelen vad üvöltés harsant fel. Fegyverropogás követte, de nem a párbajozók kocsija felől. Éppen ellenkezőleg: a vonat egész hosszában hallatszottak a dörrenések, a szerelvény elején is. Benn a vonatban rémülten jajveszékeltek az utasok.

Proctor ezredes és Mr. Fogg revolverüket szorongatva rögtön kijöttek a kocsiból, és a vonat elejéhez rohantak, ahol hangosabb volt a puskaropogás meg a kiáltozás.

Kitalálták, hogy a vonatot sziú indiánok hordája támadta meg.

A vakmerő indiánusoknak volt már gyakorlatuk: nem egy vonatot állítottak meg. Szokásuk szerint be sem várták, míg a vonat megáll; legalább százan felugráltak a kocsik lépcsőire, és úgy szökkentek fel a vagonok tetejére, mint akrobata a vágtató lóra.

A sziúknak puskájuk is volt. Innen eredt a fegyverropogás, melyet a csaknem valamennyien felfegyverzett utasok revolvertűzzel viszonoztak. Az indiánok először a mozdonyt rohamozták meg. A mozdonyvezetőt meg a fűtőt félig agyonverték buzogányaikkal. Az egyik sziú törzsfőnök meg akarta állítani a vonatot, de nem ismerte a szabályozókar kezelését, és ahelyett, hogy elzárta volna a gőzt, teljesen kinyitotta a beömlőnyílást, s a lokomotív hajmeresztő sebességgel száguldott tova.

Ugyanakkor a sziúk megszállták a vagonokat, és veszett majmok módjára ugráltak kocsitetőről kocsitetőre, betörték az ajtókat, és közelharcot vívtak az utasokkal. A poggyászkocsit elfoglalták és kifosztották, a csomagokat kiszórták a vágányok közé. Percig nem szűnt a kiáltozás, a lövöldözés.

Az utasok azonban bátran védekeztek. Egyik-másik kocsit eltorlaszolták, s úgy állták az ostromot, mint megannyi gördülő erőd, melyek óránként százmérföldes sebességgel robognak.

Mrs. Auda a támadás első pillanata óta hősiesen viselkedett. Kezében revolverrel, merészen védekezett, és azonnal lőtt, mihelyt egy-egy rézbőrű feje megjelent a betört ablakban. Legalább húsz sziút halálos találat ért, ezek a sínek közé estek, s a kocsikerekek férgek módjára tiporták el azokat, akik a peronokról a vágányokra zuhantak.

A padokon több utas hevert, golyók és buzogányok sebezték meg őket súlyosan.

Most már azonban véget kellett vetni a küzdelemnek. Már tíz perce tusakodnak, s ha nem áll meg a vonat, végül is felülkerekednek az indiánusok. Kearney állomása valóban kétmérföldnyire sem volt. Itt van amerikai helyőrség, de ha ezen túljutottak, az erőd és a következő állomás között a sziúk hatalmukba kerítik a vonatot.

A kalauz Mr. Fogg mellett harcolt, amikor leterítette egy golyó. Estében így kiáltott:

– Végünk van, ha öt percen belül nem áll meg a vonat!

– Meg fog állni! - szólt Phileas Fogg, és készülődött, hogy kirohan a kocsiból.

– Maradjon, uram! - kiáltott Passepartout. - Ez rám tartozik!

Phileas Foggnak már nem volt ideje visszatartani a derék fiút, aki ügyesen a kocsi alá bújt; nem is vették észre az indiánusok. Azután, miközben folytatódott a harc, és golyók fütyültek feje körül, oly szakszerűen és hajlékonyan, akár akrobata korában, a láncokba csimpaszkodva, fékemeltyűkre és alvázkeretekre támaszkodva végigosont a kocsik alatt, és csodálatra méltó ügyességgel kocsiról kocsira kúszva eljutott a vonat elejéhez. Senki sem látta meg, senki sem vehette észre.

Ott azután fél kézzel megkapaszkodott a poggyászkocsi meg a szeneskocsi közt, a másikkal pedig kiakasztotta a biztosítóláncokat, a csatlórudat azonban a mozdony húzása miatt sehogy se tudta volna kicsavarozni, ha nem szökken egyet a lokomotív; így aztán lepattant a rúd, a gép levált a vonatról, szinte szárnyakat kapva rohant tovább, miközben a szerelvény lassanként mind hátrább maradt.

A vonatot még néhány percig tovagördítette a lendület, de benn a kocsikban meghúzták a fékeket, s a szerelvény végül is megállt, alig százlépésnyire Kearney állomástól.

Az erőd katonáit fellármázta a lövöldözés; azonnal odarohantak. A sziúk nem várták meg őket, s mielőtt a vonat egészen megállt volna, mind egy szálig kereket oldott a banda.

Mikor azonban az utasokat összeszámlálták az állomás peronján, kiderült, hogy többen hiányzanak, közöttük a bátor francia is, akinek önfeláldozása megmentette valamennyiüket.