Besz asszony csevegései.

Obánba szótlanul, hallgatag tértek vissza. Miss Campbell nem beszélt, a Melvill-testvérek nem mertek beszélni, habár bizonyára nem az ő hibájuk volt, hogy az a legrosszabbkor érkezett füst vagy gőz ép oly állást foglalt el, a hol a nap utolsó sugarát elfoghatta. Ezért különben még nem kellett kétségbe esni. A szép időjárás előreláthatólag még hat hétig el fog tartani. Igen szerencsétlen csillagzat alatt kellett volna születniök, ha ez őszelő folyamán egyetlen szép estét sem élvezhettek volna, a mikor a szemhatár teljesen gőzmentes volt.

Ma azonban mindenkép oly csodálatosan szép estét vesztettek el, milyent a barometrum - legalább a legközelebbi napokra - alig látszott igérni, mert az éj folyamán a szerfelett érzékeny készülék szeszélyes tűje lassanként visszatért a »változó«-ra. A mi az egész világ szemeiben szép időszámba mehetett még, semmiesetre sem volt az miss Campbell szemeiben.

Másnap, augusztus 8-án, a nap sugarai csak időnkint törték át az égboltozat meleg gőzrétegeit. A rendes déli szél nem volt oly erős, hogy szétoszlathatta volna. Estefelé a legszebb és legélénkebb szinvegyülékben ragyogott az ég. Az egymásba folyó mindenféle szinek, a chronosárgán kezdve az ultramarin kékig, a szemhatárt a festők palettájához tették hasonlóvá. Finom felhőcskék pehelyfátyla alatt a leszálló nap az eget és a földet elárasztotta a spectrum összes szineivel, kivételével annak az egynek, melyet az ábrándos és kissé babonás miss Campbell óhajtott látni.

Ép oly változatlan maradt az idő a legközelebbi és az azután következő napon. A kocsi tehát használatlanul állt a szálló fészerében. Minek is kocsiztak volna ki oly megfigyelés czéljából, melyet az ég képe már eleve is meghiusitott? A Seil sziget magaslatai nem nyujthattak kedvezőbb feltételeket, mit az obani part és mindig jobb, ha az ember tudva és akarva nem teszi ki magát valamely csalódásnak.

Bár nem volt mogorvább, mint a milyen a körülmények folytán méltán lehetett, miss Campbell beérte azzal, hogy az esthomály beálltával visszavonult szobájába és ott duzzogott egy keveset a nem ép udvarias nappal. Ott aztán kipihente a megerőltető séta fáradalmait és nyitott szemekkel álmodozott. Miről ábrándozott? Mire vonatkoztak álmai? A zöld sugárral egybefüggő legendára talán? Csakugyan szüksége lett volna még arra, hogy szivébe tisztán lásson? És talán nem is a magáéba, hanem a másokéba?

A végzet e napon miss Campbellt, a kihez Besz asszony is csatlakozott, Dunolly-Castle romjai felé vitte sétálni. Itt, az ősrégi és sürü folyondárral boritott fal lábainál, csodaszép panoráma terült el, melyet az obani öböl mély bekanyarodása, a Kerrera sziget vad és kietlen kőzetei, a Hebridák tengerében elszórt szigetek és nyulványok és végül a nagy Mull sziget képezett, melyek nyugatra néző sziklapartja volt rendelve arra, hogy az Atlanti Oczeán felül száguldó viharok első rohamát felfogja és megtörje.

Miss Campbell szeme ott nyugodott ugyan a remek képen, mely előtte feltárult; de valjon látta is? Nem volt-e valami emlék, mely attól makacs módon, mindinkább elvonta?

Azt az egyet biztosra vehette mindenki, hogy Ursiclos Aristobulus képe nem volt annak az oka. Bizonyára nem angyalok karaként hatott volna reá, ha a fiatal tudós végig hallgathatta volna a szavakat, melyekkel Besz asszony ma a legkorlátlanabb őszinteséggel nyilatkozott felőle.

– Nem tetszik nekem, ismétlé többször is, nem, nekem sehogysem tetszik! Ő különben is csak arra vágyik, hogy önmagának tessék. Ugyan miféle siralmas szerepet játszanék ő a Helensburgh telepen? Ő a »Mac-Egoisták« clanjához tartozik, a kikkel nem vagyok egészen tisztában. Már, hogy juthatott az Melvill uraknak az eszébe, hogy az az ember legyen az ő unokaöcscsük? Patridge ép oly kevéssé szenvedheti, mint én, már pedig ő érti az efféléket. Mondja meg őszintén, miss Campbell, önnek magának tetszik?

– Kiről beszélsz? kérdé a fiatal hölgy, ki Besz asszony nyilatkozataiból egy szót sem hallott.

– Arról, a kire a kisasszony nem gondolhat, és ha mindjárt a clan becsületéről volna is szó.

– Ki az, a kire a te nézeted szerint, én nem gondolhatok?

– Nos hát, az az Ursiclos Aristobulus ur, a ki egyáltalán jobban tenné, ha a Tweed túlpartjára tünne és ott tudakozódnék, hogy a Campbell családnak csak valaha is volt-e valami köze bármelyik Ursicloshoz!

Besz asszony rendszerint sem igen szokta szavait az aranymérlegbe tenni, de ezuttal, saját nézeteért ugyanis felmelegedhetett, hogy uraival ellentétbe helyezze magát, persze csak ifju urnője előnyére. Azt egyébként tisztán kiérezte, hogy Ilona a jelölt iránt közönynél egyebet nem érez, de azt már bajosan sejthette volna, hogy ezt a közönyt egy más valakivel való foglalkozás még fokozta is.

Némi gyanu azonban támadhatott volna Besz asszonyban, a mikor miss Campbell azt kérdezte tőle, hogy valjon ujra látta-e Obanban azt a fiatal embert, akinek a »Glengarry« ép a legjobb időben nyujtott segélyt és támogatást.

– Nem láttam, miss Campbell, felelt Besz asszony, ő kétségkivül azonnal elutazhatott: de mintha Patridge látta volna...

– Mikor?

– Tegnap, a dalmaly-i uton. Onnan jött, batyuval a hátán, mint valami vándormüvész. Ó, roppant egy meggondolatlan ember az a fiatal ur! Belevonatni magát a corryvrekani örvénybe, ez ugyan rossz előjel az ő jövőjére nézve! Nem lesz ám mindig hajó kéznél, mely megmentse őt és elég sok baj fogja érni.

– Azt hiszed, Besz asszony? No de ha már meggondolatlan volt is, legalább bátornak bizonyult, mert a higgadtság azokban a végzetes perczekben egy pillanatra sem látszott őt elhagyni.

– Meglehet, azt azonban, szólt Besz asszony tovább, az a fiatal ember semmiesetre sem tudta meg, hogy ön volt az, miss Campbell, a kinek első sorban köszönhette menekülését, mert máskülönben, Obanba való érkezése után másnap okvetlenül jelentkezett volna, hogy háláját lerójja...

– Hálát leróni nálam? felelt miss Campbell. És miért? Én csak azt tettem érte, a mit minden más emberért is megtettem volna és a mit az én helyemben mindenki ép ugy megtett volna.

– Megismerné őt, ha látná? kérdé Besz asszony, ki élesen szemügyre vette a kisasszonyt.

– Igen, felelt miss Campbell nyiltan és bevallom, hogy a jellem, melyet viselete elárult, higgadt bátorsága, melyet a fedélzeten megjelenésekor tanusitott, mintha nem is a halál torkából szabadult volna ki, a melegen átérzett szavak, melyeket idősebb kisérőjéhez intézett, mielőtt megölelte, mindez nagy hatással volt rám.

– Biz isten, felelt a derék asszony, hogy kihez hasonlit, azt persze meg nem mondhatnám; de Ursiclos Aristobulus urhoz semmikép sem hasonlit!

Miss Campbell mosolygott, de nem felelt; felállt, egy perczig még pihent, Mull sziget távoli magaslataira nézve, mozdulatlan maradt, majd Besz asszony kiséretében lefelé haladt a puszta gyalogösvényen, mely az obani ut felé vitt.

Ez este a nap valami ragyogó portömegben szállt le, mely oly könnyü volt, mint az ezüstcsillámmal behintett habszövet és utolsó sugara már az esthomályban aludt ki.

Miss Campbell visszatért a szállóba, az ebédből, melyet a Melvill-testvérek teljesen az ő izlésének megfelelőleg rendeltek meg, csak igen keveset fogyasztott, aztán pedig, a parton tett igen rövid séta után, visszavonult szobájába.