Staffa.

Ha mindjárt Staffa semmi egyéb is, csak sziget, a természet mégis a Hebridák csoportozatának legkülönösebb alkatrészévé tette. A hosszukás gömbölyü alakkal biró, egy mértföld hosszu és fél mértföld széles e nagy sziklatömb bámulatos és bazaltkorbeli eredetü barlangokat rejteget mélyében. A geologusok és turisták egyforma érdeklődéssel csődülnek ide. Tisztán csak véletlenül történt az, hogy sem miss Campbell, sem a Melvill-testvérek ide még soha el nem látogattak, de Sinclair Olivér ismerte csodáit. Magától érthető tehát, hogy a társaság vezetését tüstént rábizták e szigeten, mely különben csak pár napi tartózkodási helyül fog mindnyájuknak szolgálni.

Ez a sziklatömeg kizárólag egy oly óriási bazalttömeg jegeczesedésének köszönhető, mely a föld kérge képződésének első idejében itt megmerevedett. Ez az időpont azonban a roppant messze multba esik. Helmholtz kutatásai szerint - melynek eredményével Bischof tanulmányai is egybehangzanak, a bazalt lehülésére vonatkozólag, mely csak 2000 foknyi melegben olvadhatott meg - annak tökéletes lehülésére legalább is háromszázötven millió év kellett. Ezek szerint földgömbünk megállapodása, miután az gáznemü, majd cseppfolyós tüzes állapotban is volt, a mesével határos messzeségbe vezethető vissza.

Ha Ursiclos Aristobulus itt lett volna, bő alkalma nyilt volna, hogy a földalakulás történetének egyes részeiről szép értekezéseket tartson. De ő távol maradt; miss Campbell alig gondolt rá és az történt, mint Sam testvér mondá Sib testvérnek:

– Ne kergessük el a legyet a czukorról!

Skót közmondás ez, melynek eléggé érthető jelentése az, mit a francziák igy fejeznek ki: »Ne keltsük fel a macskát, a mikor alszik.«

Most mindnyájan egymásra, aztán a szomszédságban körülnéztek.

– Első sorban, kezdé Sinclair Olivér, ajánlatos, hogy uj területünket elfoglaljuk és birtokba vegyük.

– Nem feledve el természetesen azt sem, hogy mi czélból jöttünk ide, jegyezte meg miss Campbell mosolyogva.

– Persze, hogy nem feledve el! felelt Sinclair Olivér. Kikeresünk tehát egy alkalmas megfigyelési pontot és megnézzük, miféle szemhatár szegélyezi szigetünk nyugati oldalát.

– Inditványát elfogadom, mondá miss Campbell, csakhogy az időjárás ma egy kicsit ködös és nem hiszem, hogy a nap leszállása kedvező körülmények közt menne végbe.

– Ugy hát várni fogunk, miss Campbell, - ha kell, várni fogunk a napéjegyen rossz időjárásáig.

– Igen, igen, várni fogunk, mondák a Melvill-testvérek... mig csak Ilona el nem határozza, hogy tovább menjünk.

– Ó, hiszen bennünket nem üz, nem sürget senkisem, kedves bácsik, felelt a leány, ki Jónától való eltávozása óta egész boldognak érezte magát, - nem, nem sürget senki és én e szigetecskét elragadóan szépnek találom. Oly villában, melyet ezen, finom szigethez hasonló rét közepére épitenének, rendkivül élvezetes és kellemes lakás esnék még akkor is, ha a viharok, melyekkel Amerika oly bőven lát el bennünket, Staffa alapszikláin törnének is meg!

– Hm! vélekedett Sib testvér, hisz itt e legszélső, az Oczeán felé legközelebb eső határon szörnyü módon dühönghetnek!

– Ugy is van, felelt Sinclair Olivér. Staffa, a tengerről jövő összes szeleknek ki van téve és csak a keleti oldalán, ott, a hol a mi »Cloridánk« horgonyoz, nyujthat némi védelmet. A rossz időjárás különben az Atlanti tengernek e vidékén teljes kilencz hónapig tart el.

– Ugy hát mindjárt érthető az is, mondá Sam bácsi, hogy miért nem lehet itt egyetlen fát sem látni. A fensikon a növényvilág minden termékének, ha csak pár lábnyira emelkedik is ki a földből, okvetlenül tönkre kell mennie.

– Szép dolog, az igaz, de két-három nyári hónapot mégis csak érdemes volna e szigeten eltölteni? kérdé miss Campbell. Staffát okvetlenül meg kell szereznetek, kedves bácsik, ha Staffa egyáltalán eladó.

Sam és Sib testvér máris a zsebe felé nyult, mintha a vétel árát ki akarnák fizetni. Páratlanul jó bácsik, kik huguk legbolondabb szeszélyét is teljesitették volna.

– Kié tulajdonkép ez a Staffa? kérdé Sib testvér.

– A Mac-Donald családé, felelt Sinclair Olivér. Évi tizenkét font sterlingért (120 frt) adják bérbe, de nem hiszem, hogy a világ minden kincseért eladnák.

– Nagy kár! mondá miss Campbell, ki, már természeténél fogva is könnyen lelkesedvén, most meg épen nagyon is alkalmas kedélyhangulatban volt.

Staffa uj vendégei ily beszélgetések közt haladtak a sziget egyetlen földén, melyből itt-ott kisebb és gyepes dombocskák emelkedtek ki. A mai napon a gőzhajózási társaságnak semmiféle jármüve sem hoz vendégeket a kis Hebridák látogatására; miss Campbellnek és társainak tehát nem kell attól tartaniok, hogy a lármás turisták esetleg megzavarhatják őket. Egyedül voltak a puszta és az emberektől elhagyatott sziklán. Néhány apróbb ló és egyes fekete tehenek legeltek a fensik sovány füvében, melyek vékony humus takaróját több helyen lávaszerü tömegek törték át. Pásztor nem őrizte azokat és ha egyáltalán őrizte valaki a négylábu szigetnyájat, ez csak a távolból történhetett, Jónából talán, ha ugyan nem a tizenöt mértfölddel messzebb, keleten eső Mull sziget partjáról.

Lakóház nem volt seholsem; csak egy kunyhó romja mutatkozott, melyet a napéjegyen alkalmával, márcziusban és szeptemberben duló viharok pusztithattak el. Tizenkét font sterling évi bér tényleg nagyon is elég néhány hold rétért, melynek füvét ugy lerágták a marhák, hogy már az alapszálakig elkopott bársonyhoz hasonlitott.

A sziget felületének megszemlélésével tehát mihamar elkészültek és most kizárólag a szemhatár megfigyelésével foglalkoztak.

Az tisztára felismerhető volt, hogy ez este, a nap lementétől nem sokat lehet várni. A változatosság folytán, mely a szeptemberi napokat jellemzi, a még tegnap egész tiszta eget ma már pára boritja. Esti hat óra felé néhány pirosos felhő simult el nyugatról, melyek a légkörnek közelálló megzavarodásait szokták megelőzni. A Melvill-testvérek, legnagyobb sajnálatukra, szintén azt észlelték, hogy a »Clorinda« Aneroid barométerje »Változó« felé ment vissza és ebből az állásából nem is készült kimozdulni.

Miután a nap, a hullámjárás által a nyilt tengeren vont reczevonal mögött elmerült, mindnyájan visszatértek a hajóra. Az éj nyugodtan mult el a kicsiny és a Clam-Shell barlang kiszögellései által képezett öbölben.

Másnap reggel, szeptember 7-én, elhatározták, hogy a szigetet előbb pontosan szemügyre fogják venni. A felső rész után most már az alsó került sorra. Nem kell az időt mindenkép felhasználniuk, miután most igazi - Ursiclos Aristobulusnak rovására nem irható - balsors eddigelé meghiusitotta a vágyva várt tünemény megfigyelését? Egyébként senkinek sem volt oka megbánni, hogy meglátogatták a barlangokat, melyek a Hebrida-csoportozat ez elveszett szigetét hiressé tették.

A mai napot arra forditották, hogy megvizsgálják a »pinczét« Clam-Shellben, mely előtt a vitorlás horgonyzott. A szakács, Sinclair Olivér buzditására, már a második reggelit ott készült tálalni. Az asztal vendégei ott azt képzelhették, hogy egy hajó alsó helyiségeiben vannak. A negyven-ötven láb hosszu prizmák, melyek a boltozat bordáit képezik, tényleg nagyon hasonlitanak egy hajó belső szerkezetéhez.

A mintegy harmincz láb hosszu, körülbelől tizenöt láb széles és száz láb mély barlangba igen könnyü a bejárás. Csak kelet felé lévén nyitva, a legrosszabb szelektől megmenekül és a rettenetes hullámok sem hatolhatnak be oda, melyek viharos időben, a sziget egyéb barlangjaiba behömpölyögnek. Ép ezért Staffa barlangjai közt olyannak tartják, mely kevésbé érdemli meg, hogy az emberek felkeressék.

Mindamellett a bazaltivek elhelyezése, mely inkább emberi kéztől látszik eredni, mint a természettől, a szemlélők osztatlan bámulatát kelté fel.

Miss Campbellt ez a látogatás teljesen elragadtatta. Sinclair Olivér előzékeny, kedves módon magyarázgatta neki Clam-Shell szépségeit, kétségkivül kevesebb tudományos czafranggal, mint Ursiclos Aristobulus, de annál müvésziesebb és finomabb érzékkel.

– Clam Shellben tett látogatásunkról emléket szeretnék birni, mondá miss Campbell.

– No azt könnyü szerezni! felelt Sinclair Olivér.

Néhány, de biztos irónvonással vázlatot hevenyészett a barlangról, felvéve azt a szikláról, mely a nagy bazaltlépcső végében emelkedik. A barlang előnyilása, hasonlóan egy óriási emlőshöz, melynek csontváza képezi falait, - a sziget csúcsafelé vezető karcsu lépcsőzet, az oly nyugodt és meglepően tiszta viz a bejárásnál, mely alatt a hatalmas bazaltalapzat ragyogását látni, mindez nagy müvészettel és igen gyorsan mutatkozott Ilona albumának egyik oldalán.

A festő e szavakat irta alá:

»Miss Campbellnek ajánlja Sinclair Olivér.

Staffa, 1881. szeptember 7.«

A reggeli befejeztével, John Olduck kapitány a Clorinda két csolnakja közül a nagyobbat leoldatta; utasai helyet foglaltak benne és a festőileg szép sziget körül a »Hajóbarlang« felé mentek, melyet azért neveznek igy, mert a tenger annak fenekét egészen elfedi és gyalog egyáltalán nem is lehet ott járni.

Ez a barlang a sziget délnyugoti részén fekszik. Csak kissé erős hullámjárásnál is roppant nagy oktalanság volna oda behatolni, mert a hullámverés benne nagyon is erős; aznap azonban, az ég fenyegető jellege daczára, a szél még nem támadt fel és igy a barlang meglátogatása nem volt semmiféle veszélylyel összekötve.

Abban a pillanatban, a mikor a »Clorinda« csolnakja a mély barlang torkolata előtt megállt, a turisták által megtöltött obani gőzös a sziget előtt horgonyt vetett. Ez a két óráig tartó idő, mely alatt Staffa, ugyszólván a »Pioneer« utasaié volt, miss Campbellnek és a többieknek nem okozott kellemetlenséget. Ők észrevétlenül maradtak a hajóbarlangban, mig az idegenek szabályszerü sétájukat végezték, mely csak a Fingalmagaslatig és a sziget felületére terjed. Nem volt tehát alkalmuk, hogy ezzel a kis csoporttal, mely elég zajosan szokott fellépni, érintkezésbe lépjenek, a mi oly szerencsés körülmény volt, melynek több okból is örültek. Mert például miért ne használta volna fel Ursiclos Aristobulus is a Jonán rendszerint kikötő gőzöst, hogy Obanba visszatérjen, a mikor a kis társaság hirtelen eltünését észrevette? Már pedig a vele való találkozást mindenkép ki akarták kerülni.

Bármint volt is azonban a dolog, ott volt-e az elcsapott jelölt a szeptember 7-iki turisták közt, vagy sem, annyi tény, hogy a hajó eltávozása után senki sem maradt vissza. A mikor miss Campbell, Melvill-testvérek és Sinclair Olivér ismét kijöttek a hosszu tömlőből, a kijárás nélküli alagutból, mely szinte mesterséges módon látszik a bazaltrétegbe behajtva lenni, ismét csak azt a mély nyugalmat találták, mely Staffán, az Atlanti Oczeán határára került e szigeten, rendszerint uralkodik.

Sok, nevezetes földalatti üreg létezik a világ különféle tájain, de jobbára a vulkanikus működés területén belől; mindannyian eredetük szerint különböznek egymással, mely vagy neptuni vagy plutói.

Ez üregek némelyei ugyanis földalatti vizek folytán keletkeztek, melyek az évezredek folyamán még a kemény gránittömegeket is kivájják, feloldják, elsöprik, a mig azok helyén gyakran óriási üres területek támadnak, ilyenek a crozei barlangok Bretagneban, a Bonifacio barlang Corsikán, a morghaltei Norvégiában, a Szent-Mihály barlang Gibraltárban, a sarachthelli a Whigt-sziget partján, a touranei a cochinchinai meredek esésü márványpartban.

A többiek, az egészen más eredetüek, a granit, vagy bazaltfalaknak az ezelőtt tüzes-cseppfolyós közetek lehülése folytán beállott hátrább szorulása által keletkeztek és ezek alakzatán meglátszanak az erőszakos tünetek nyomai, melyek a neptuni eredeti barlangoknál teljesen hiányzanak.

Elveihez hiven, a természet az egyeseknél az erő, a többieknél az idő hatását használta fel.

A barlangok közé, melyek épitési anyagát a földalakulási korszakok őstüze olvadt állapotban őrizte, tartozik a hires Fingalbarlang - »Fingal-pincze«, mint a hogy a szerfelett prózai angol elnevezés mondja.

A földgömb e csodája közelebbi megvizsgálásának lesz szánva a legközelebbi nap.