EGY KERESKEDELMI ÜGYNÖKSÉG

A Rabszolga-tó egyike a legnagyobb tavaknak a hatvanegyedik szélességi fokon túl fekvő területeken. Kétszázötven mérföld hosszú és ötven mérföld széles, s fekvése pontosan a 61° 25’ északi szélesség és a 114° nyugati hosszúság. Környékén az egész terület enyhe lankákban ereszkedik alá, egy közös központ felé, ez az a terjedelmes talajbemélyedés, amelyet a tó foglal el.

A tó fekvése, azon vadászterületek kellős közepén, amelyeken csak úgy nyüzsögtek a prémes vadak, már az első időkben magára vonta a Társaság figyelmét. Számos folyó torkollott ide, vagy eredt itt, Mackenzie, a Foin-folyó, az Athapeskow-tavak stb. Több fontos erőd épült ezeknél a folyóknál: északon a Gondviselés-erőd, délen az Elszántság. Ami az Összekötő-erődöt illeti, ez a tó északkeleti végét foglalta el, és csak háromszáz mérföldnyire feküdt Chesterfield bejáratától, ettől a hosszú és szűk torkolatöböltől, amelyet maguk a Hudson-öböl folyói alkotnak.

A Rabszolga-tó úgyszólván tele van hintve apró, száz-kétszáz láb magas szigetekkel, amelyeken legtöbb helyütt gránit- és gneiszsziklák emelkednek. A tó északi partján hatalmas erdőségek terülnek el, határolván a szárazföld e rideg és fagyos részét, amelyet joggal neveztek el Átokföldjének. Viszont a tó déli része, amelynek főként mészkő a talaja, sík vidék, domb sincs rajta, de még csak egyetlen „szemölcse” sincs a talajnak. Itt húzódik az a határ, amelyet csaknem sohasem lépnek át Amerikának a sarkvidék menti nagy kérődző állatai, a bölények, amelyeknek húsa szinte egyedüli tápláléka a kanadai vadászoknak és bennszülötteknek.

Az északi part fái pompás erdőket alkotnak. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ilyen távoli zónában ily szép növényzettel találkozhatunk. Valójában a Rabszolga-tó egyáltalán nem fekszik északabbra, mint Norvégiának vagy Svédországnak azok a részei, ahol Stockholm vagy Krisztiánia épült. Csakhogy meg kell jegyeznünk, hogy azok az izotermikus vonalak, amelyek a középhőmérsékletet jelzik, nem esnek egybe a Föld szélességi köreivel, és hogy - egyazon északi szélesség mellett - Amerika hasonlíthatatlanul hidegebb, mint Európa. Áprilisban még hó borítja New York utcáit, mindamellett, hogy New York csaknem ugyanazon szélességi fok alatt fekszik, mint az Azori-szigetek. Vagyis egy szárazföld természeti törvényei, az óceánokhoz viszonyított helyzete, sőt maga a talaj alakulása is jelentősen befolyásolják időjárását.

Az Összekötő-erődöt a nyári évszak idején csupa zöld színpompa veszi körül; örül a szem, ha ezt látja, a zord tél után. Volt itt fa bőven, ebben a sűrű, főként nyárfából, fenyőből és nyírfából álló erdőben. A tó szigetein pompás fűzfák nőttek. Bőviben volt a vad a sarjerdőkben, és még a kedvezőtlen évadban sem hagyta el. Délebbre az erőd vadászai sikeresen űzték a bölényt, a jávorszarvast és egy kanadai sündisznófajtát, amelynek kitűnő a húsa. Ami pedig a Rabszolga-tavat illeti, az tele volt hallal. A pisztráng rendkívül nagyra nőtt meg itt, úgyhogy egy-egy példány súlya gyakran a hatvan fontot¹ is meghaladta. A csuka, a ragadozó menyhal, az a fajta lepényhal, amelyet „kék hal”-nak neveznek az angolok, a „tittumeg” légiói, a természettudósok fehér marénája bőviben volt a tóban. Így hát az Összekötő-erőd lakóinak élelmezése könnyűszerrel volt megoldható, a természet gondoskodott szükségleteikről, és - azzal a feltétellel, hogy télen úgy öltözködnek, mint a róka, a hód, a medve és a többi prémes állat - dacolhattak az időjárás szigorával.

A tulajdonképpeni erőd egy emeletes faházból állt, amely a parancsnok és tisztjei lakásául szolgált. A ház körül, sorban, a katonák szállásai, valamint a Társaság raktárhelyiségei és azok az irodák kaptak helyet, amelyekben a cserekereskedelmet bonyolították le. Az erőd épületeit még egy kis kápolna - amelyhez csak a pap hiányzott - meg egy lőporraktár egészítette ki. Az egészet húsz láb magas, iszapba ágyazott cölöpsorkerítés vette körül, amelyet a négy kis hegyes tetőzetű, az épület négy szögletén elhelyezett bástya védett. Az erőd így hát védve volt a rajtaütéstől. Erre az elővigyázatra szükség volt akkortájt, mert az indiánok ahelyett, hogy a Társaság kezére dolgoztak volna, területük függetlenségéért harcoltak; de a rivális Társaságok ügynökei és katonái ellen is szükség volt erre az óvatosságra; ezek hajdan versengtek a prémes állatokban oly gazdag ország birtoklásáért és javainak kihasználásáért.

A Hudson-öböl Társaság tehát egész „birodalma” területén mintegy ezer embert számlált. Abszolút uralmat gyakorolt alkalmazottai és katonái fölött, joga életre-halálra szólt. Az egyes kereskedelmi ügynökségek főnökei tetszésük szerint fizették a béreket, és állapították meg az ellátás és a szőrmék értékét. Ennek a minden ellenőrzést nélkülöző rendszernek jóvoltából nem volt ritka eset, hogy háromszáz százaléknál is nagyobb hasznot húzott.

Egyébként láthatjuk az alábbi táblázatból - amelyet a „Robert Lade kapitány utazása” című műből vettünk át -, hogy hajdanában milyen feltételekkel bonyolították le a csereüzleteket az indiánokkal, akik most a Társaság igazi és legkiválóbb vadászai lettek. Abban az időszakban a hódbőr volt a fizetési egység, az szolgált az adásvétel alapjául.

Az indián így fizetett:

Egy fegyver 10 hódbőr Fél font puskapor 1 hódbőr Négy font ólomgolyó 1 hódbőr Egy fejsze 1 hódbőr Hat kés 1 hódbőr Egy fontnyi üvegáru 1 hódbőr Egy paszomántos öltöny 6 hódbőr Egy dísztelen öltöny 5 hódbőr Egy díszített női ruha 6 hódbőr Egy font dohány 1 hódbőr Egy puskaportartó doboz 1 hódbőr Egy fésű és egy tükör 2 hódbőr

De néhány éve a hódbőr olyan ritka lett, hogy a pénzegységet meg kellett változtatni. Most már a bölénybőr szolgál a vásár alapjául. Ha egy indián jelentkezik az erődben, az ügynökök annyi - fából készült - jegyet adnak neki, ahány bőrt beszolgáltatott, és az indián ugyanott gyári árura cserélheti ezeket a jegyeket. Ez a rendszer biztosítja, hogy a Társaság - amely egyébként önkényesen állapítja meg a tárgyaknak árait, amelyeket árusít, valamint azokét, amelyeket vásárol - olyan tetemes nyereségre tehessen szert, melyet el sem szalaszthat.

Ezek voltak a bevett szokások a különböző kereskedelmi ügynökségeknél, így tehát az Összekötő-erődben is. Paulina Barnett asszonynak módjában állt tanulmányozni ezeket, míg az erődben tartózkodott, s itt-tartózkodása április 16-ig húzódott el. Az utazónő és Hobson hadnagy gyakran tartottak megbeszéléseket, nagyszerű terveket szőttek, és elhatározták, hogy semmiféle akadálytól nem riadnak vissza. Ami Thomas Blacket illeti, ő nem társalgott senkivel, csak akkor, ha az ő speciális kiküldetéséről volt szó. Őt csakis a hold fénykoszorúja és vörhenyes kidudorodásai lelkesítették. Nyilvánvaló volt, hogy egész életét e probléma megoldásának szentelte, és Thomas Black jóvoltából már az utazónőt is érdekelni kezdték ezek a tudományos megfigyelések. Ó, hát meddig is kell még várni itt mindkettőjüknek arra, hogy a sarkkörön túl legyenek? És mily távolinak is látszik az az 1860. július 18-i dátum, különösen ennek a türelmetlen greenwichi csillagásznak!

Az utazási előkészületeket csak március közepén kezdhették, s egy teljes hónap kell hozzá, hogy befejezzék. Mert bizony nem olyan egyszerű megszervezni egy ilyen, a sarkvidéken át vezető expedíciót. Mindent magukkal kell cipelni, élelmiszert, ruházatot, szerszámokat, házi eszközöket, fegyvert, lőszert.

A csapat, amelynek Jasper Hobson volt a parancsnoka, egy tisztből, két altisztből és tíz közlegényből állt; ez utóbbiak közül három nős volt, s feleségét is magával vitte. Íme, azoknak listája, akiket Craventy kapitány a legerélyesebb és legelszántabb férfiak közül kiszemelt:

1. Jasper Hobson hadnagy 2. Long őrmester 3. Joliffe káplár 4. Petersen, közlegény 5. Belcher, közlegény 6. Raë, közlegény 7. Marbre, közlegény 8. Garry, közlegény 9. Pond, közlegény 10. Mac Nap, közlegény 11. Sabine, közlegény 12. Hope, közlegény 13. Kellet, közlegény Idegenek az erődben: Paulina Barnett Madge Thomas Black

Tehát összesen tizenkilenc személyről volt szó, akiket ezen az elhagyott, alig ismert területen több száz mérföldre kell szállítani.

De ennek a tervnek a megvalósítására a Társaság ügynökei az Összekötő-erődben összegyűjtötték mindazt az anyagot, mi az expedícióhoz szükséges volt. Tizenkét szán állt rendelkezésre, a hozzá való kutyafogatokkal. Ezek nagyon kezdetleges járművek voltak, könnyű, de erős deszkából összeeszkábált szánok, a deszkákat keresztben fekvő kötelékek erősítették egymáshoz. Egy fadarabokból ív alakúra formált toldalék, amely elöl úgy hajlott fel, mint egy korcsolya, tette lehetővé, hogy a szán hasítsa a havat, s ne süllyedjen mélyre benne. Hat, párosával egy-egy szán elé fogott kutya volt ennek a járműnek a motorja, mégpedig okos és gyors motor, amelynek segítségével, a hosszúra eresztett gyeplőszáron óránként tizenöt mérföld sebességet is elérhettek.

Ruhatáruk vastag szőrmével bélelt rénszarvasbőrből készült öltözetekből állt. Valamennyien gyapjú alsóruhát viseltek, hogy így védekezhessenek a hirtelen időváltozások ellen, amelyek gyakoriak ezen a földrajzi szélességen. Minden utas, akár tiszt, akár közlegény, akár nő, akár férfi, egyaránt azt az ínfonallal varrt fókabőr cipőt viselte, amelyet oly páratlan ügyességgel fabrikálnak a bennszülöttek. Ezek a cipők tökéletesen vízhatlanok, és rugalmas talpuk jól idomul a járáshoz. A cipők talpára fenyőfából készült, három-négy láb hosszú, teniszütőhöz hasonló keretet lehetett erősíteni; ezzel a holmival felszerelve a cipő még a leglágyabb porhó felületén is elbírta az ember súlyát, így lehetővé tette, hogy az utas nagy sebességgel haladhasson, ahhoz hasonló módon, ahogyan a korcsolyázó siklik a jég felületén. Szőrmekucsma és dámvadbőr öv egészítette ki ezt a furcsa öltözéket.

Fegyverként Hobson hadnagy a Társaságtól kapott szolgálati puskát hozta magával, s hozzá való lőszert bőségesen, valamint pisztolyokat és néhány szolgálati kardot. Szerszám dolgában így álltak: fejszék, fűrészek, ácsszekerce és egyéb, az ácsmunkához szükséges szerszámok; ami pedig a házi eszközöket illeti, mindenük volt, amire csak szükségük lehetett egy kereskedelmi ügynökség létesítéséhez ilyen körülmények között; a többi között egy kályha, egy öntöttvas tűzhely, két légszivattyú és a ventillációra szánt, hozzá való tartály, egy ún. „halkett-boat”, vagyis olyan gumicsónak, amelyet egykettőre fel lehet fújni, ha szükség van rá.

Ami az élelmezést illeti, ehhez az osztag vadászaira lehetett számítani. A közlegények egynémelyike ügyesen űzte a vadat, márpedig rénszarvasban nincs hiány a sarkvidéken. Egész indián és eszkimó törzsek, akiknek nincs kenyerük, sem más táplálékuk, kizárólag vadhúson élnek, amely bőséges és egyben ízletes táplálékul szolgál. Mivel azonban elkerülhetetlen késedelmekkel és mindenféle nehézséggel is számolni kellett, bizonyos mennyiségű élelmiszert mégiscsak magukkal kellett vinniük. Ezek a következők voltak: bölény-, iramszarvas- és dámvadhús, amit a tó déli partján hosszas hajtóvadászatokkal szereztek, „corned-beef, ami bármeddig eláll, és az az indiánok készítette konzerv, amelyben a szétzúzott és finom porrá őrölt hús csekély térfogata mellett, minden tápláló elemét megtartja. Ez a húsnemű így szétmorzsolva semmi főzést sem igényel, s így változatlan állapotban tápláló eledel.

Természetesen italfélét is hozott magával Hobson hadnagy, több hordócska konyakot és whiskyt; egyébként azonban elhatározta, hogy a lehetőséghez képest takarékoskodik majd ezekkel a szeszes italokkal, amelyek a nagy hidegben károsak az ember egészségére. A Társaság - egy hordozható kis gyógyszertáron kívül - jelentős mennyiségű „lime juice”-t is bocsátott rendelkezésre; ez a citromból és más természetes termékekből készült ital nélkülözhetetlen a sarkvidékeken oly szörnyű skorbutikus megbetegedések leküzdésénél, s szükség esetén megelőzésüknél is. Egyébként minden egyes embert gondosan válogattak ki, egy sem volt sem túl kövér, sem túl sovány. Évek óta hozzászoktak az itteni időjárás viszontagságaihoz, így könnyebben viselhetik majd el a Sarki-tenger felé vezető expedíció fáradalmait. S ezenfelül jóakaratú, rettenthetetlenül bátor emberek voltak, akik mindezt önként vállalták. Kétszeres fizetés járt nekik arra az időre, amelyet az amerikai szárazföld határán töltenek, abban az esetben, ha a hetvenedik szélességi fok fölött sikerül telepet létesíteniük.

Kényelmesebb szán készült Paulina Barnett asszonynak és az ő hűséges Madge-ének. A bátor asszony nem akarta, hogy másként bánjanak vele, mint útitársaival, de engednie kellett a kapitány kérésének, aki ezzel egyébként csak a Társaság érzelmeit tolmácsolta. Így hát Paulina Barnett asszonynak bele kellett ebbe egyeznie.

Ami pedig Thomas Black csillagászt illeti, ugyanaz a szán viszi majd céljáig, őt és csekély tudós-málháját, amely az Összekötő-erődig hozta. A csillagász műszerei - egyébként nem valami sok -, egy távcső, a holdtani megfigyeléseihez, egy szextáns,² amellyel a földrajzi szélességet állapíthatja meg, egy kronométer,³ a földrajzi hosszúság megállapításához, néhány térkép, pár könyv - mindez szépen, arányosan el volt osztva a szánon, és Thomas Black biztosan számított arra, hogy útközben nem hagyják cserben a kutyái.

Gondolhatjuk, hogy a kutyafogatok számára szánt eleségről sem feledkeztek meg. Összesen hetvenkét kutyájuk volt, valóságos falka, amelyet útközben táplálni kellett, és az osztag vadászainak külön feladata volt, hogy gondoskodniuk kellett a kutyák eleségéről. Ezeket az okos, erőteljes állatokat a chippeway indiánoktól vásárolták, akik kitűnően értenek ahhoz, hogy a kutyákat erre a nehéz mesterségre idomítsák.

A kis csapatot gyorsan és ügyesen szervezték meg. Jasper Hobson hadnagy olyan buzgósággal vett részt ebben, hogy minden dicséretet megérdemel. Büszke volt a küldetésére, lelkesítette a munkája, így hát semmi olyan hanyagságot nem akart elkövetni, ami a sikert kockára tehette volna. Joliffe káplárnak is mindkét keze tele volt munkával, sürgött-forgott anélkül, hogy „megemelte volna magát”, de a felesége jelenléte hasznára volt, de még csak azután lesz igazán hasznára az expedíciónak! Paulina Barnett asszony nagyon összebarátkozott vele. Joliffe-né okos, eleven, szőke kanadai nő volt, szelíd, nagy, kék szemekkel.

Magától értetődik, hogy Craventy kapitány semmiről sem feledkezett meg, ami vállalkozása sikeréhez kellett. Azok az utasítások, amelyeket a Társaság felső ügyvivőitől kapott, mutatták, mekkora fontosságot tulajdonítanak az expedíció sikerének és annak, hogy a hetvenedik földrajzi szélességen túl új kereskedelmi ügynökséget létesítsenek. Bátran lehet hát állítani, hogy mindazt, amit emberileg lehetséges megcselekedni a cél érdekében, ezt itt megtették. De vajon nem állít-e majd a természet áthághatatlan akadályokat e bátor hadnagy elébe? Hát ez az, amit senki sem láthat előre!...