A vihar.

Brazilia némely részein, pl. Rio Janeiro vidékén kívül sehol sincsenek oly számos és oly rettenetes viharok, mint Indiában. Míg nyugati s Közép-Európában átlag húsz nap van évenként, melyen zeng az ég s villámok cikáznak, az ind szigeten évenként ötvenre megy a zivataros napok átlagos száma s e viharok sokkal erősebbek mint a mieink.

Ez alkalommal, ha a jelek nem csaltak, még a szokottnál is nagyobb kitörést várhattunk. Mihelyt a gőzházba visszaérkeztünk, a légsúlymérőt néztem meg; a higanyoszlop egyszerre két hüvelyket esett, 29-ről 27-re.

Mutattam Munro ezredesnek.

– Aggódom, - szólt ő, - Hod kapitányért s társaiért. A vihar fenyeget, az éj leszáll s teljes sötétség lesz. Vadászok rendesen messzebbre mennek, mint számították s mint akarták is. Hogyan találják meg az utat ily sötétben?

– Hiába mondtuk, ne menjenek, - mondta Banks; - nem lehetett velök beszélni. Jobb lett volna, ha itt maradnak!

– Kétségkívül, - felelte Munro, - de már elmentek. Azon kell lennünk, hogy visszajöhessenek.

– Van-e módunk, jelt adni nekik? - kérdem.

– Van, - felelt Banks, villanylámpáink meggyujtása által, melyek roppant átható fényt terjesztenek s messzire ellátszanak. Megyek, rendbehozom a villanytelepet.

– Ne menjek keresésökre? - kérdezte a hű Mac-Neil.

– Nem, öregem, - felelt Munro ezredes, - őket nem találnád, magad meg eltévednél.

Ezalatt Banks csakugyan helyreállította a villanytelep áramát s az acél-szörny két szeme - melyek villanylámpákul szolgáltak - átható fehér fényt lövellt szét a banánok sötét sűrűségében. Ha valami, ez a fény áthatolhatott az éj sötétén s kalauzul szolgálhatott eltévedt társainknak.

Most tört ki a vad vihar egyszerre egész erővel. Csak úgy tördelte, szaggatta a fák sudarait, a földig hajlította törzseiket s füttyengetve, sikongatva, bömbölve dúlt-fúlt a százados banánok között, mintha orgonasipokban járt volna. Egy pillanat alatt letördelt gallyak és ágak s szétszórt levelek sokasága borította a talajt és torlaszolta el az utakat; a gőzház födele pedig siralmasan nyögött a szél erőlködése alatt, hogy aláfurakodjék, fölfeszítse és ledobja. A szalonba kellett menekülnünk s becsuknunk minden ablakot. Az eső pedig még nem eredt meg.

– Ez valódi «tofán» - mondá Banks. (A hinduk így nevezik a hegyvidékekben otthonos viharok legfélelmesebbikét.)

– Storr, - folytatá a mérnök, - elzártad-e gondosan a torony-ablakokat?

– El, mérnök úr, e részben nincs mitől tartani.

– Hol van Kaluth?

– Most végzi a fatartó megtöltését, hogy azt is elzárhassa.

– Holnap nem lesz más dolga, mint fölszedni amit a vihar levágott neki. Storr, te csak tartsd fenn a gőznyomást s aztán jertek be a menedékbe.

– Azonnal mérnök úr.

– Készen vagy-e, Kaluth?

– Készen, mérnök úr. Becsuktam a fa- és víztartókat; mind tele vannak.

– Helyes; csak be, be, hamar.

A gépész és a fűtő behúzódtak a második kocsiba. A villámlás egyre sűrűbb lett s a villámterhes felhők folytonos tompa morajt hallattak. A tofán nem frissítette fel a levegőt; száraz, forró szél az, mintha égő kemence torkából jönne.

Munro ezredes, Banks, Mac-Neil s én nem hagytuk el a szalont, legföllebb a verandára léptünk ki olykor, megnézni a vihart. A banánok magas koronája, tépdesve, hajlongva, olyan volt a villámló égen, mint fekete csipke vörös szöveten. A villám csaknem folytonos volt, s pár másodpercre mindig követte a mennydörgés, jelentve közelségét; a visszhang már új dörgésbe fult.

– Hogy van, hogy e vihar még vissza nem hozta őket? - aggódott Munro ezredes.

– Lehet, - felelt az őrmester, - hogy valami menedéket találtak, barlangban vagy odvas fában s csak ha a vihar elvonul, térnek vissza.

Banks aggodalmasan rázta fejét. Látszott, hogy nem osztozik a Mac-Neil nézetében.

E percben (s éppen kilenc óra volt) irtózatos erővel kezdett esni. Az eső zápora közé félelmes nagyságú jegek keverődtek, úgy pattogva, dobolva vasházunk fedelén, hogy egymás hangját sem hallottuk lármájoktól; mintha legalább húsz dobos verte volna a takarodót. A fák gallyai, mintha baltával csapdosták volna le, csak úgy hullottak e jégeső csapásai alatt.

Banks, szava nem lévén érthető, csak rámutatott a jégzáportól csapkodott acél elefántra. Hihetetlen! egész felülete szikrázott e csapkodás alatt; mintha olvadt ércgolyók estek volna az égből, tűz-szikrában állt az egész. E jelenség mutatta, mennyire telítve volt a levegő villamossággal; az érc, mint jó vezető, felfogta a szikrázó elemet.

Banks intésére visszavonultunk a szalonba s bezártunk ajtót, ablakot. Veszélyes volt, szabad levegőn, a villamos áramnak kitéve maradni. Odabenn teljes sötétségben találtuk magunkat, mely a külső villámlást még fénylőbb színben tüntette föl. Mily nagy volt csodálkozásunk, mikor észrevettük, hogy még nyálunk is fénylett! Úgy kellett lenni, egész testünk át volt hatva a villamosságtól. «Tüzet köptünk» amint mondani szokás; de e ritkán észlelt s mindig borzalmas jelenség most igazán megvalósult. Kívül-belül tűz, fény és szikrázó elem - az égi villámok pedig oly sűrűn s erővel száguldoztak, hogy a legkeményebb szív is megrendülhetett.

Mivé lettek eltévedt barátaink e borzasztó viharban? E gondolat valóban aggasztóbbá vált percről-percre. S mi semmit sem tehettünk megmentésökre, még csak segélyökre sem siethettünk. Aggályunkat növelte a gondolat, hogy ha menedéket találtak is, csak valami fa terebélye alatt volt lehetséges, ami pedig a legveszélyesebb ilyen zivatarban. Kivált a magas, egyenes banánok alatt, melyeknek ágai alig öt-hat méternyi szélességre nyulnak ki, s az alájok menekülőt arra kényszerítik, hogy szorosan a törzshöz húzódjék, mely minden percben ki van téve a villámcsapásnak.

E gondolatokban voltam éppen elmerülve, mikor egy, minden eddiginél erősebb csattanás - s alig félmásodpercre rá hatalmas mennydörgés rázkódtatta meg gőzházunk minden sarkát. Azt hittük feldől a nagy rázkódástól. Egyszersmind átható erős szag töltötte el a levegőt - azót-savas gőzök fojtó szaga, melyekkel az eső is tele volt.

– Storr, Kaluth, Parazard! - kiáltott Banks.

A három ember azonnal megjelent a szalon ajtajában; szerencsére egyiket sem érte a villám. A mérnök erre a verandára nyíló ajtót nyitotta fel. Alig tíz lépésnyire tőlünk balra, egy magas banánt sujtott a villám. A folytonos villámlás közepett úgy lehetett látni, mint fényes délben. Az óriás fatörzs, melyet sarjai nem tarthattak fenn, hosszában ledőlt a szomszéd fákra s szétszaggatott héja mint egy mozgó kígyó tekergőzött a levegőben; a villám végighántotta a sudárt egész hosszában.

– Kevéssel errébb s ránk csapott volna a villám, - mondta Banks. - De csak maradjunk, úgy látszik jobban védve vagyunk, mint a fák alatt.

E percben éles kiáltozás hallatszott. Előbb azt hittük, eltévedt társaink hangja. De Parazard volt, a szakács. Siettünk megtudni mit akar.

Mintegy száz méternyire tőlünk az erdő meggyulladt. A fák magasabb csúcsai már lángban álltak. A gyulladás hihetetlen erővel s terjedelemben harapózott s gyorsan terjedt felénk. A veszély fenyegető színben tűnt föl. A hosszas szárazság, a három havi forró évszak alatt a magas hőmérséklet tartóssága által előidézett szikkadtság gyulékonnyá tette az összes növényzetet. Indiában nem ritka eset, hogy ilyenkor egész erdőségek elégnek.

A tűz körben terjedt s egyre közeledett a gőzházhoz. Ha eléri állomáshelyünket s kocsijaink tüzet kapnak, menthetetlenül elégünk, mert nem voltunk védve tűzmentesen. Hallgatva álltunk e fenyegető látvánnyal szemben. Munro ezredes, karjait keresztbe fonva így szólt:

– Banks, neked kell minket e veszélyből kimenteni.

– Úgy van ezredes; s miután a tüzet eloltani nincs módunkban, menekülnünk kell előle.

– Gyalog? - kiáltottam.

– Nem, hanem vonatunkkal.

– S Hod kapitány és társai? - kérdezte Mac-Neil.

– Értök e percben mit sem tehetünk; ha indulásunk előtt vissza nem érkeznek, nálok nélkül indulunk el.

– Nem szabad őket elhagynunk, - szólt az ezredes.

– Munro, - felelt Banks, - mihelyt vonatunk biztonságban lesz, visszajövünk s fölkeressük őket, ha az egész erdőt kellene is fölvernünk érettök.

– Tégy tehát belátásod szerint, - válaszolt az ezredes, - látva, hogy meg kell adnia magát a Banks okoskodásának.

Most Banks Storrt a géphez, Kaluthot a fűtőhöz állította s megparancsolta, hogy tíz perc alatt négy légköri nyomásnak megfelelő gőznyomást kell előállítaniok s akkor egész erővel indulnunk kell.

Pár perc mulva a gép erős füstje vegyült az egyre zuhogó záporba s sűrűn szórt szikrái vetekedtek a légkör cikázó villámaival.