SZIDI HAZAM HÁZA

Este kilenc felé járt az idő. A lövöldözés, zene, kiabálás hirtelen megszűnt. A tömeg lassanként kezdett szétoszlani, egyesek visszatértek Tripoliszba, mások meg a Menchié-oázisba és a szomszédos falvakba. Egy óra sem telik bele, a Szung-Ettelate-síkság elcsendesedik és kiürül. Összehajtogatják a sátrakat, felszedik a tábort, és a négerek, berberek útra kelnek Tripolisz különböző vidékei felé, a szenusziták pedig Kirenaika irányába tartanak, főként Bengházi tartomány felé, hogy ott összpontosítsák a kalifa minden erejét.

Egyedül Antekirtt doktor, Péter és Luigi nem hagyhatta el ezt a helyet egész éjszaka. Pointe Pescade eltűnése óta minden eshetőségre készen mindegyikük nyomban elfoglalta őrhelyét Szidi Hazam házának fala alatt.

Eközben Pointe Pescade, aki csodálatos lendülettel elugrott a rúd végéről, amikor Cap Matifou kinyújtott kézzel felemelte, ráesett az egyik terasz párkányára, a ház valamennyi udvara fölé emelkedő minaret tövében.

Olyan sötét volt az éjszaka, hogy senki sem vehette észre sem kívülről, sem belülről - még a szkifából sem, amely a második udvar végén állt, és ahol néhány kuan helyezkedett el; egyesek aludtak, mások őrködtek a moqaddem parancsára.

Pointe Pescade természetesen nem dolgozhatott ki végleges tervet, annyi váratlan körülmény jöhetett közbe. Szidi Hazam házának beosztását egyáltalán nem ismerte, és azt sem tudta, hová zárták a lányt, egyedül van-e ott, vagy őrzik, és van-e ereje a menekülésre... Ezért kellett hirtelen elgondolása alapján cselekednie. Így töprengett:

„Mindenekelőtt erővel vagy csellel el kell jutnom Sándor Szávához. Ha nem tud azonnal velem jönni, ha nem sikerül kiszabadítanom még ma éjszaka, legalább tudja meg, hogy Báthory Péter él, itt van, e falak tövében, hogy Antekirtt doktor és társai készek segítségére sietni, végül, hogy ha szökése némi késedelmet szenved, semmilyen fenyegetésnek ne engedjen!... Igaz, engem is elfoghatnak, mielőtt rátalálnék!... De akkor még mindig kieszelhetünk valamit!”

Pointe Pescade átvetette magát a nagy, fehér, csipkézett párkányon, aztán első gondja volt, hogy legombolyítson egy vékony kötélhágcsót, amelyet el tudott rejteni könnyű bohócruhája alá - aztán odakötözte a párkány egyik sarokkövéhez, hogy kívül a földig lógjon. Ezt csupán óvatosságból tette, de úgy gondolta, nem árthat. Ezután hasra feküdt a párkányon, mielőtt tovább merészkedett volna. Ebben a testtartásban, amelyet az elővigyázatosság parancsolt neki, mozdulatlanul várakozott. Ha meglátták volna, hamarosan elárasztják a teraszt Szidi Hazam emberei, és akkor nem marad más hátra, mint hogy felhasználja a kötelet, amellyel azt remélte, Sándor Száva menekülését segíti elő.

A moqaddem házára teljes csönd borult. Mivel sem Szidi Hazam, sem Sárkány, sem egyetlen emberük nem vett részt a Gólyák Ünnepén, a ház kapuja nem nyílt ki napkelte óta.

Néhány percnyi várakozás után Pointe Pescade előrekúszott a sarok felé, ahol a minaret emelkedik. A minaret felső részéből a lépcső nyilván levezet az első udvar szintjéig. Csakugyan, ajtó nyílt a teraszra, és ezen át el lehetett jutni a belső udvarokba.

Ez az ajtó belülről zárva volt, nem kulccsal, hanem retesszel, amelyet képtelenség lett volna félretolni kívülről, legfeljebb úgy, hogy lyukat fúr az ember az ajtószárnyon. Pointe Pescade végre is tudta volna hajtani ezt a munkát, mert akadt a zsebében egy többpengéjű kés, a doktor értékes ajándéka, s ennek jó hasznát vehette. De ez hosszú műveletnek látszott, és talán zajt üthetett volna.

Erre viszont nem is volt szükség. Háromlábnyira a terasz felett egy lőrés alakú nyílás látszott a minaret falában. Igaz, hogy a nyílás keskeny volt, de Pointe Pescade sem volt kövér. Egyébként nem a macskára hasonlított-e, amely kinyújtózik, és átbújik ott is, ahol látszólag semmilyen átjárás nincs? Ezt kísérelte meg hát, és néhány horzsolással a vállán csakhamar a minaret belsejében találta magát.

„Ezt aztán nem tudta volna utánam csinálni Cap Matifou!” - gondolta, s ebben volt némi igazság.

Aztán tapogatózva visszajött az ajtóhoz, félretolta a reteszt, hogy nyitva maradjon, ha ezen az úton kellene visszatérnie.

Pointe Pescade lement a minaret kőlépcsőjén, és inkább csúszott, mintsem lépkedett lefelé a falépcsőkön, amelyek nyikoroghattak volna lába alatt. Lent egy másik csukott ajtót talált; de ezt meglökte, és kinyílt.

Ez az ajtó egy alacsony, oszlopos folyosóra nyílott, amely az első udvart vette körül, s innét lehetett bejutni néhány szobába. A lépcsőház teljes sötétsége után ez a környezet világosabbnak tűnt. Egyébként belülről semmi fény, semmi zaj nem szűrődött ki.

Az udvar közepén cserépedényekkel körülvett kerek vízmedence állt, ahonnét különféle bokrok nőttek ki, borscserjék, pálmák, leanderek, kaktuszok; sűrű zöldjük mintegy növényfalat alkotott a medence kávája körül.

Pointe Pescade lábujjhegyen körbement ezen a folyosón, s megállt minden szoba előtt. Úgy látszott, lakatlanok. De nem mind, mert az egyik ajtó mögött tisztán hallatszott egy suttogó hang.

Pointe Pescade először hátrahőkölt. Sárkány hangja volt - ezt a hangot többször is hallotta Raguzában; s noha rányomta fülét az ajtóra, semmit nem tudott kivenni a szobában folyó beszélgetésből.

E pillanatban erősebb zajt hallott, és csak annyi ideje maradt, hogy hátraugorjon, és egy nagy cserépedény mögött lapuljon meg, amely a medencénél állt.

Sárkány lépett ki a szobából. Egy magas termetű arab kísérte. Az udvar körfolyosóján sétálva tovább beszélgettek.

Sajnos, Pointe Pescade nem értette, mit beszélt Sárkány a társával, mert arabul beszéltek, és ezt a nyelvet nem ismerte. Két szó vagy inkább két név mégis megütötte a fülét: Szidi Hazamé - mert csakugyan a moqaddem beszélgetett Sárkánnyal -, aztán Antekirtta neve, amelyet többször is emlegettek.

„Nagyon furcsa! - gondolta Pointe Pescade. - Miért beszélnek Antekirttáról?... Vajon Szidi Hazam, Sárkány és Tripolisz minden kalóza hadjáraton töri a fejét a szigetünk ellen? Ezer ördög! Milyen kár, hogy semmit sem értek ebből, amit ez a két zsivány beszél!”

És Pointe Pescade azon volt, hogy ellessen valami újabb gyanús szót, míg a zöld növényes edény mögött bujkált, amikor Szidi Hazam és Sárkány a medencéhez közeledett. De az éjszaka olyan sötét volt, hogy nem vehették észre.

„Ha egyedül volna itt Sárkány ezen az udvaron - gondolta -, és torkon ragadhatnám, ártalmatlanná tehetném... Ezzel viszont nem menteném meg Sándor Szávát, pedig őérte csináltam a halálugrást!... Türelem!... Sárkányra majd később kerül sor!”

Szidi Hazam és Sárkány beszélgetése vagy húsz percig tartott. Száva nevét is többször említették az „arrué” szóval együtt, és Pointe Pescade emlékezett, hogy már hallotta ezt a szót, amely „menyasszonyt” jelent arabul. A moqaddem nyilván ismerte Sárkány tervét, és segédkezet nyújtott hozzá.

Aztán a két férfi visszavonult az udvar egyik sarkánál nyíló ajtón át, amely összekötötte ezt a folyosót a ház többi részével.

Mihelyt eltűntek, Pointe Pescade végigsurrant a folyosón, és megállt ennek az ajtónak a közelében. Csak meg kellett löknie, és ott találta magát egy keskeny folyosó előtt, amelyen a falat tapogatva ment át. Végében két árkád állt, amelyet középen egy kis oszlop tartott, s innét lehetett átjutni a második udvarba.

Az ablaknyílásokon, amelyeken át a szkifa világosságot kapott, elég erős és széles fénycsíkok vetődtek a földre. E pillanatban nem lett volna okos dolog áthaladni az udvaron. Az egyik ajtó mögül több ember beszélgetésének moraja szűrődött ki.

Pointe Pescade habozott egy szemernyit. Azt a szobát kereste, ahová Szávát zárták, és csak a véletlenre számíthatott, hogy felfedezze.

Hirtelen fény tűnt fel az udvar másik végén. Egy asszony lépett ki az udvar szemben levő sarkára nyíló szobából, fülében rézfüggő, fején cifra kendő, kezében arab lámpás; és megkerülte azt a folyosót, amelyre a szkifa ajtaja nyílt.

Pointe Pescade felismerte: Namir volt.

Mivel feltételezte, hogy a marokkói nő a lány szobájába indult, azon törte a fejét, hogyan követhetné, és ezért először is előbb maga elé kellett engednie, anélkül, hogy Namir észrevenné. Ez a pillanat dönti hát el Pointe Pescade vakmerő vállalkozásának sikerét és Sándor Száva sorsát.

Namir közeledett. Lámpása csaknem súrolta a földet, s a folyosó felső részét annál mélyebb homályban hagyta, mert a mozaikpadlót erősebben világította meg. Mivel el kellett mennie a boltívek alatt, így Pointe Pescade nem igen tudta, mit csináljon, amikor a lámpás egy fénysugaránál észrevette, hogy a boltívek felső része mór stílusú, áttört arabeszkekből áll.

Pointe Pescade egy szempillantás alatt felmászott a középső kis oszlopra, rácsimpaszkodott az egyik arabeszkre, csuklóból felhúzódzkodott, megbújt a középső, tojás alakú díszítményen, s ott mozdulatlanul maradt, mint egy szent a falmélyedésben.

Namir elhaladt a boltív alatt, de nem látta meg őt, s a folyosó másik oldalán folytatta útját. Aztán a szkifa ajtajához ért és kinyitotta.

Fénysugár hasított át az udvaron, és el is tűnt, mihelyt az ajtó becsukódott.

Pointe Pescade gondolkodóba esett, és erre alkalmasabb helyet nem is talált volna.

„Namir az imént belépett ebbe a terembe - gondolta. - Nyilvánvaló hogy nem Sándor Száva szobájába ment! De talán onnét jött ki, és ebben az esetben az a szoba az udvar másik sarkánál van... Nézzünk csak utána!”

Pointe Pescade várt néhány pillanatig, mielőtt elhagyta volna búvóhelyét. A fény erőssége mintha lassanként csökkent volna a szkifa belsejében, míg a hangok halk mormolássá változtak. Kétségtelenül eljött az idő, amikor Szidi Hazam egész személyzete pihenőre tér. A körülmények így kedvezőbbek a cselekvésre, hiszen a háznak ez a része csendbe borul, még ha az utolsó fény nem is alszik ki. Csakugyan így is történt.

Pointe Pescade lecsúszott a boltív kis oszlopán, végigkúszott a folyosó kövén, elhaladt a szkifa ajtajánál, megkerülte az udvart, és elért a szemközt levő sarokhoz, amelynek szobájából Namir kilépett.

Pointe Pescade kinyitotta ezt az ajtót, amely nem volt kulcsra zárva. És körül tudott nézni a szobában, mert egy homályos üveg alatt egy arab lámpa pislákolt, mint valami mécses.

Néhány szőnyeg a falon, itt-ott néhány mór stílusban készült zsámoly, egymásra dobált párnák a sarkokban, két szőnyeg a mozaikpadlón, alacsony asztal, amelyen még ételmaradékok voltak, a szoba mélyén pedig gyapjútakaróval letakart dívány, ezt látta meg az első pillanatban Pointe Pescade.

Belépett, és az ajtót betette.

Egy nő aludt vagy inkább csak szunyókált a díványon, félig betakarva olyan burnusszal, amilyennel az arabok szoktak tetőtől talpig beburkolózni.

Sándor Száva volt.

Pointe Pescade azonnal felismerte a lányt, akivel többször is találkozott a raguzai utcákon. Mennyire megváltozott! Éppen olyan sápadt volt, mint amikor menyegzői kocsija összetalálkozott Báthory Péter gyászmenetével, testtartása, szomorú arckifejezése, fájdalmas kábultsága, mind-mind elárulta, mennyit kellett és mennyit kell még szenvednie.

Egy pillanat vesztegetni való idő sem volt.

Az ajtót nem kulcsra zárták, ezek szerint Namir visszajön Szávához. Talán a marokkói nő őrizte éjjel-nappal? De még ha el is hagyhatta volna a lány a szobát, hogyan sikerült volna elszöknie külső segítség nélkül? Hiszen Szidi Hazam házát olyan fal vette körül, mint valami börtönt.

Pointe Pescade a dívány fölé hajolt. És nagyon meglepődött, hogy mennyire hasonlít Sándor Száva Antekirtt doktorhoz, és ez eddig fel sem tűnt neki.

A lány kinyitotta szemét.

Amint meglátta a furcsa akrobataruhában előtte álló idegent, aki könyörgő pillantással tette szája elé az ujját, inkább az elképedés lett úrrá rajta, mint a félelem. Amikor felkelt, volt elég hidegvére ahhoz is, hogy ne kiáltson fel.

– Csönd! - mondta Pointe Pescade. - Tőlem nem kell félnie!... Azért jöttem, hogy megmentsem!... Kint a falakon túl barátok várják, barátok, akik életük árán is kiszabadítják Sárkány karmai közül!... Báthory Péter él...

– Péter... él?!... - kiáltott fel Száva, és szíve nagyot dobbant.

– Olvassa!

És Pointe Pescade átnyújtott a lánynak egy levelet, amelyben csak ez állt:

Száva, bízza magát arra, aki életét kockáztatja, hogy bejusson magához!... Élek!... Itt vagyok!

Báthory Péter

Péter él!... Itt áll, a falak tövében! Miféle csoda ez?... Majd megtudja később!... De Péter itt van!

– Meneküljünk! - mondotta.

– Igen, meneküljünk - felelte Pointe Pescade -, és igyekezzünk kihasználni az alkalmat! Csak az a kérdés: Namir ebben a szobában szokta tölteni az éjszakát?

– Nem - válaszolta Száva.

– Akkor is bezárja az ajtót, amikor rövid időre megy ki?

– Igen!

– Tehát visszajön?...

– Igen!... Meneküljünk!

– Tüstént! - felelte Pointe Pescade.

Először is fel kellett menniük a minaret lépcsőjén, hogy eljussanak a síkságra nyíló teraszra.

Ha egyszer eljutottak oda, a fal külső oldalán lógó, földig érő kötélen könnyen megszökhetnek.

– Jöjjön! - mondta Pointe Pescade, és megfogta Száva kezét.

Éppen ki akarta nyitni a szoba ajtaját, amikor lépések hallatszottak a folyosó kövén. Ugyanekkor néhány parancsoló szó hangzott. Pointe Pescade felismerte Sárkány hangját: megállt a szoba küszöbén.

– Ő az!... Ő az!... - suttogta a lány. - Ha itt találja, elveszett!...

– Nem talál itt! - felelte Pointe Pescade.

Az ügyes fickó már el is terült a földön; aztán a vásári bódékban gyakran kipróbált mozdulattal begöngyölte magát az egyik szőnyegbe, és a szoba legsötétebb sarkáig gurult.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, Sárkány és Namir belépett, majd becsukta az ajtót.

Száva már újra elfoglalta helyét a díványon. Miért jött hozzá Sárkány ilyen későn? Talán újabb könyörgéssel akarja legyőzni ellenállását?... De Száva most erős volt! Tudta, hogy Péter él, és kint várja!...

Pointe Pescade a szőnyeg alól semmit sem láthatott, de mindent hallott.

– Száva - mondta Sárkány -, holnap reggel elhagyjuk ezt a házat, és máshová költözünk. De addig nem akarok elmenni innét, amíg bele nem egyezik a házasságunkba, és amíg meg nem kötjük. Minden kész, és most rögtön...

– Sem most, sem máskor! - felelte a lány fagyosan és határozottan.

– Száva - folytatta Sárkány, mintha nem is hallotta volna ezt a választ -, mindkettőnk érdeke azt követeli, hogy elhatározása szabad legyen, mindkettőnk érdeke, érti?...

– Nekünk nincs és soha nem is lesz közös érdekünk!

– Vigyázzon!... Emlékeztetnem kell arra, hogy Raguzában már igent mondott...

– Olyan okokból, amelyek azóta már megszűntek.

– Hallgasson rám, Száva - folytatta Sárkány, akinek látszólagos nyugalma rosszul leplezte izgatottságát -, utoljára kérem a beleegyezését...

– Én pedig megtagadom, amíg csak erőmből telik!

– Nem lesz sokáig ereje hozzá! - kiáltotta Sárkány. - Ne ingereljen a végsőkig! Igen; ezt az erőt, amellyel ellenem szegül, Namir meg tudja semmisíteni, a maga akarata ellenére is, ha kell! Ne makacskodjék, Száva!... Itt az imám, hogy összeadjon minket ennek az országnak a szokásai szerint, amely az én hazám!... Kövessen hát!

Sárkány a lány felé lépett, aki hirtelen talpra ugrott, és a szoba végébe hátrált.

– Nyomorult! - kiáltotta.

– Kövessen!... Kövessen! - ismételte Sárkány, aki már nem bírt uralkodni magán.

– Soha!

– Ó... jól vigyázz!

És megragadta a lány karját, és Namirral együtt durván rángatni kezdte, hogy elvonszolja a szkifába, ahol Szidi Hazam és az imám várt rájuk.

– Segíts!... Segíts! - kiabálta Száva. - Segíts!... Báthory Péter!

– Báthory Péter?!... - kiáltotta Sárkány. - Egy halottat hívsz segítségül?!

– Nem!... Ő él!... Segíts, Péter!

Ez a válasz oly váratlanul érte Sárkányt, hogy még akkor sem lepődhetett volna meg jobban, ha áldozata megjelenik előtte. De csakhamar visszanyerte önuralmát. Báthory Péter él!... Péter, akit saját kezével szúrt le, és látta, amikor holttestét kivitték a raguzai temetőbe!... Csak az beszélhet így, aki megbolondult, és lehetséges, hogy Száva végső kétségbeesésében eszét vesztette!

Pointe Pescade hallotta az egész beszélgetést. Annyi bizonyos, hogy Száva az életével játszott, amikor közölte Sárkánnyal, hogy Báthory Péter él. Ezért, késsel a kezében, elkészült arra, hogy előbújjon, ha ez a nyomorult erőszakoskodni akarna. Aki azt hiszi, hogy tétovázna, nem ismeri Pointe Pescade-ot!

Erre azonban nem került sor. Sárkány hirtelen magával vonszolta Namirt. Aztán rázárták az ajtót a lányra, akinek a sorsa hamarosan eldől.

Pointe Pescade kibújt a szőnyegből, és egy ugrással talpra állt.

– Jöjjön! - mondta Szávának.

Mivel a zár az ajtó belső oldalán volt, az ügyes fiú késének csavarhúzójával pillanatok alatt könnyedén és zaj nélkül leszerelte.

Az ajtó kinyílt, és máris becsukódott mögöttük. Pointe Pescade a lány előtt haladt a folyosón, az udvar fala mentén.

Fél tizenkettő felé járhatott az idő. A szkifa ablaknyílásain még némi világosság szűrődött ki. Ezért Pointe Pescade vigyázott arra, hogy amíg elérnek a szemben levő sarokhoz, ahonnan folyosó vezet az első udvarra, ne haladjanak el a szkifa ablaka előtt.

Sikerült bejutniuk a folyosóra, és végighaladtak rajta. Már csak néhány lépés volt hátra a minaret lépcsőjéig, amikor Pointe Pescade hirtelen megállt, és visszatartotta Szávát is, aki egy pillanatra sem engedte el a kezét.

Három ember járkált az első udvarban a medence körül. Egyikük - Szidi Hazam - éppen parancsot adott a másik kettőnek. Ezek nyomban el is tűntek a minaret lépcsőjén, a moqaddem pedig bement az egyik oldalsó szobába. Pointe Pescade megértette, Szidi Hazam figyeltetni akarta a ház környékét. Tehát amikor a lánnyal együtt felérkezik a teraszra, ott már őrök állnak.

– Mégis mindent kockára kell tennünk - mondta Pointe Pescade.

– Igen... mindent! - felelte Száva.

Végigmentek a folyosón, elérték a lépcsőt, és nagyon óvatosan haladtak felfelé. Amikor Pointe Pescade feljutott a legfelső fordulóra, megállt.

A teraszon semmi zaj, még egy őr lépése sem hallatszott.

Pointe Pescade lassan kinyitotta az ajtót, és végigsurrant a csipkézett párkány mentén. Száva a nyomában.

A minaret elején az egyik őr hirtelen felkiáltott. A másik ugyanakkor ráugrott Pointe Pescade-ra; Namir a teraszra rohant, Szidi Hazam emberei pedig a ház belső udvarain át szaladtak feléjük.

Száva hagyja, hogy újból elfogják? Nem!... Ha újra Sárkány kezébe kerül, elveszett!... Ennél százszor inkább kívánta a halált!

Így lelkét az Istennek ajánlotta, kétségbeesetten a mellvéd felé futott, és habozás nélkül levetette magát a terasz tetejéről.

Pointe Pescade-nak nem volt ideje, hogy közbelépjen; ellökte magától a támadóját, megragadta a kötelet, és egy másodperc alatt a fal tövében volt.

– Száva!... Száva!... - kiáltotta.

– A kisasszony itt van!... - felelte egy jól ismert hang. - És semmije nem tört el!... Éppen jó helyen álltam, hogy...

Cap Matifou szavát iszonyatos sikoltás szakította félbe, majd tompa puffanás hallatszott.

Namir nem akarta kiengedni karmai közül a zsákmányt, ezért utána ugrott, és halálra zúzta magát a földön, és Száva is hasonlóképpen jár, ha két erőteljes kar nem kapja el.

Antekirtt doktor, Péter, Luigi utolérte Cap Matifout és Pointe Pescade-ot, akik a tengerpart irányába menekültek. Bár Száva elájult, megmentőjének karja alig érezte a súlyát.

Néhány pillanattal később Sárkány vagy húsz fegyveres emberrel a szökevények után eredt.

Mire ez a banda a kis öbölbe érkezett, ahol az Elektrik 2. várakozott, a doktor társaival már a hajón volt, és alig fordult néhányat a hajócsavar, a gyors jármű lőtávolon túl jutott.

Száva, aki egyedül maradt a doktorral és Báthory Péterrel, eszméletre tért. Megtudta, hogy Sándor Mátyás gróf lánya!...

Édesapja tartotta a karjában!